Pécsi Figyelő, 1897. április-június (25. évfolyam, 74-146. szám)

1897-05-18 / 113. szám

­ Az ünnepélyt azonban a kedvezőtlen idő miatt nem tartották meg, illetve a jövő va­sárnapra, f. hó 23-ára halasztották. Tehát a napon, délután 4 órakor kezdődik majd a májusi ünnep, melyen — mint már közöltük is — lesz táncmulatság, ének, szavalat és szinielőadás. — (Egy házaspár öngyilkos­sága.) Majos községben kettős gyilkosság történt. B e c h 11 Jánost és nejét, szül. A 11 f­á­tér Erzsébetet találták lakásukban holtan. Bechtl János holtteste a padiáton lógott kö­télen, felesége pedig az ágyban feküdt hol­tan, kinek nyakán tollszárvastagságú barázda volt, száját pedig a dumnával tömték be. Az eddigi vizsgálat kiderítette, minden kétséget kizárólag, hogy Bechtl János öngyilkos volt, ellenben az is bizonyos, hogy Bechtl Jánosné gyilkosságnak esett áldozatul. A szomorú véget ért házaspár ellen nyomozás volt fo­lyamatban, mivel több rendbeli lopás alapos gyanúja terhelte őket. A gyilkosság előtti napon a községházán fogták Bechtl János és nejét vallatóra, de kihallgatás után sza­badon bocsáttatták. Valószínű tehát, hogy a büntetéstől való félelemből menekültek a ha­lálba. Előbb Bechtl feleségét fojtotta meg, azután pedig önmaga életét oltotta ki.­­ (Megmérgezte a gazdája.) Tegnap este egy megrémült véres fiatal em­ber állított be a rendőrségre, a hol kétség­beesve beszélte el, hogy őt Libán Antal­nak hivj­ák s a gazdája borral megmérgezte. Ugyanis, mikor haza ment, megkínálta egy pohár borral s ő mikor a bort megitta, egy­szerre rosszul lett s elkezdett vért hányni, íme csupa vér most is a ruhája. Ebben igaza is volt a megrémült legénynek, de mikor kérdezték tőle, hogy a fejét ki verte be, arról nem tudott semmit. Pedig két he­lyen is be volt ütve a feje, annyira, hogy a kórházba kellett szállítani. Persze az ál­tala előadott rémmeséből mi sem igaz, csak az a való, hogy a vasárnap tiszteletére va­lahol jól beborozott s ilyen állapotban meg is verték, de hogy kik, arról természetesen nem tud semmit.­­ (A mohács-pécsi vasúton) a múlt hóban a bevétel 63.287 frtot tett ki, 5362 frttal többet, mint a múlt év hasonló időszakában. Az ez évi január-márciusi be­vétel pedig összesen 160.945 frtot tett ki, 20.325 frttal többet, mint a múlt évi január­márciusban.­­ (Csoda­malac.) Mint bennünket értesítenek, Fóris József, somogymegyei nagy falusi vendéglős birtokában egy ritka csoda malac van. A malacnak első testrésze és feje normális, de már füle 3, lába pedig 8 van, s hátsó testrésze is kettős, 2 farkkal. A ritka csoda malac még él, de hogy nem lesz belőle bizó, az csakugyan — több, mint bizonyos! — (Három gyermek halála.) Kurd községben a temető melletti part, mi­dőn onnan földet hordtak, leszakadt s agyon nyomta Kovács János kurdi lakos, 12 éves János és 6 éves István nevű, úgy ifj. Bayer Mihály 6 éves Mihály nevű gyermekeit. A megtartott vizsgálat eredménye szerint mu­lasztás vagy vétkes gondatlanság kit se ter­hel, minthogy a földomlás az utóbbi napok nagy mérvű esőzéseinek folyománya volt.­­ (Zsebmetsző leányzó.) Stark Fülöp, izsépi lakóétól a németbelyi korcsmá­ban elloptak 88 frtot. A zsebtolvaj után megindítván a nyomozást a szederkényi csendőrség, a tettest most elfogta Roms­its Mária, rác­ett ősi leányzó személyóbsa, a ki a lopás idején a korcsmában volt és ki is ■sebelte Stark Fülöpöt Az elfogott zsibmet­­sző leány beismerte a zsebtolvajlás elkö­vetését.­­ (Agyon akarták ütni.) Vig mulatság volt Madocsán a Plébázi féle ven­déglőben. Húzta a cigány, járták a párok a csárdást, mígnem a leányok miatt a táncosok alaposan összekülönböstek. Farkas Mihály bölcskei legényre ugyanis már rég haragud­tak a madocsai legények, hogy ez uralja nemcsak a falujában, hanem még náluk is a mulatságokban a helyzetet. Épen amint Csapó Zsófi hajadonnal rakta, cifrázta a csárdást, nekiestek a többiek és kivették kezéből a szép leányzót. Préházi István szerencsére a verekedők közé lépett és Farkast hirtelen egy mellékszobába rejtette el üldözői elől A felbőszült legények azonban betörték az ajtót és az ágy alá rejtőzött Farkast kihúzva, ágyba főbe verték, s tán agyon is ütik, ha a vendéglős meg nem menti. Nagy nehezen akkor kiszórta a vérszomjas legényeket Plé­házi az utcára, de még itt is fenyegetőztek, hogy igy, meg úgy kieresztik Farkasnak a vérét, ha ki mer jönni. Csak hajnalban me­nekülhetett Farkas haza, de megfogadta, hogy többé nem megy Madocsára mulatni, a­hol nincs biztonságban az élete.­­ (Biedermann Rezső adomá­nyai.) Szigetvár város képviselőtestülete lo­vag Biedermann Rezsőt a város díszpolgárává választotta azon alkalomból, hogy a fölállí­tandó polgári iskola javára harmincezer frtot adományozott. Biedermann Rezső anyagi tá­mogatásával épült föl a városban egy közkór­­ház is, most pedig az ő adományából fog fölállíttatni legközelebb egy népiskola is.­­ (Megugrottak a büntetés elől.) Rendőrségünk most egyszerre két em­bert is köröztet, a­kik még nem is régen szembe mertek szállni a rendőrökkel s utcai kihágást követtek el, a­miért persze pénz­büntetést hoztak a nyakukba. Most, hogy a pénzbüntetést vagy le kellene fizetniük, vagy megfelelő számú napokat ülni helyette, nem találják egyiket sem sehol. Úgy látszik taná­csosabbnak látták ismeretlen vidékre távozni. Az egyik Sárközi József, dunaföldvári születésű, 25 éves kocsis; a másik Per­­g­e­r József, toponári születésű cipősslegény. Most keresik őket. — (Vixberilt asszony.) C­s­u­p­i­cs Györgyné szül. Kovácsics Magdolna, 38 éves mohácsi lakosnő a szigeti Riha-tón 13 éves fiával csónakon át akart evezni, hogy a túlsó parton sertést legeltető férjének ennivalót vigyen. A csónak azonban útközben fölfor­dik­, s ők mind a ketten az ölnyi mély vizbe estek. A fiú úszni tudván, visszaúszott a partra, jajgatására a közelben levő embe­rek csónakba ültek, hogy ha lehet, az el­merült asszonyt kimentsék. De csak holttes­tét húzták ki a Rihából. Ekkor értesítették a Riba túlsó partján levő férjet is a sze­rencsétlenségről, mire aztán a holttestet Mo­­hácsra haza szállították.­­ (A sorozás eredménye So­mogyban.) Somogy vármegye egész területén befejezett fősorozás eredményét a következő számadatok tüntetik fel: Felhivatott összesen 8423 hadköteles; ezek közül besoroztatott, még pedig, mint ujonc a hadsereghez ajánlás és beosztás it mártásáva­l 2179, a honvédség­hez 8 , mint póttartalékos a hadsereghez és honvédséghez 301. Felülvizsgálatra rendelte­tett 8. Visszahelyeztetett 3729. Fegyverkép­telennek találtatott 1164. Távol maradt a fotorozástól: 882 hadköteles. — (Pusztai tolvajok.) A Lapán­­csa községhez tartozó Idabos-pusztán N­o­r­d­­m­a­y­e­r Károly, Fruchtbauer Pál, B­e­n­i­c­s Ferenc és Albert András ottani lakosok aprójószágólját eddig még ismeretlen tettesek feltörték s onnan egész csomó apró­jószágot loptak el. Most nyomozzák a pusz­tai tolvajokat. PÉCSI FIGYELŐ. 1997. május 18. Művészet, irodalom.­ ­ A m­­agy. kir. operaház műsora május 17-től május 23-ig. Hétfő. Nincs elő­adás. — Kedd. Bajazzók. A piros cipő. Pewny, Balogh, Schmideck, Perotti, Beck, Várady, Kertész, Carbone, Smeraldi, Pini. — Szerda. Jancsi és Juliska. A babatün­dér. Pewny, Ábrányiné, Rotter, Beck. —­­ — Csütörtök. A bibliás ember. Kacér, Berts, de Ponty, Ney D., Arányi, Takács. — Pén­tek. Az Orsz. Magy. Kir. Zeneművészeti Akadémia opera-osztályának évzáró vizs­gálata. — Szombat. A hugenották. Vas­­quez, Pewny, Perotti, Takáts. — Vasárnap. Parasztbecsület. A piros cipő. (25-ször.) Rotter, Semsey, Gábos, Schmideck, Balogh, Arányi, Mihályi, Carbone, Smeraldi, Törvényszék. § Községi bába mint házkutató. P­e­t­­rovics Józsefbe Kolompár Béla, fiatal ci­­gányasszony urának Nagypailon háza van, igy hát nem igen szorul rá a más tulajdo­nára. De hiába, Kolompár Rózába is cigány­vér ssorult s ez a lopásra vitte őt is. Folyó évi március 29 én ugyanis bentjárt az asz­­szony az urával Pécsváradon. Itt a férj vala­miért megverte, miért is Kolompár Róza el­­szökött tőle és magához vevén egy kis lá­nyát, Várkonyba ment s ott házról házra koldult, így ment be K­o­p­a József molnár házába is, ahol — senki sem lévén a szo­bákban — egy tükörből kivette a pénzes szekrény kulcsát s azt felnyitván, a szek­rényből 2 tíz és 2 ötforintost ellopott. A lopást azonban Kopáék még jókor észrevet­ték s elfogták az asszonyt. Hiába keresték azonban nála a pénzt, nem találták sehol. Ekkor előhívták a csendőröket, akik már szokva leven a cigány furfanghoz, a községi bábával motoztatták meg a menyecskét s az csakugyan elő is kerítette tőle az ellopott pán­zt. Ezért került ma a tolvaj cigányasszony a pécsi kir. törvényszék elé, hol mindent beismert. A végtárgyalás közepén, mikor a kutatást végző községi bábára került a sor, a hallgatóság padsorait kiüriteték s zárt ajtók mögött folyt le a tárgyalás hátralevő része. A biróság 6 havi börtönre ítélte Kolompár Rózát, aki, úgy a közvádló, az ítéletben megnyugodott, de a vádlott védője, E­r­d­ő­s­s­y Lajos ügyvéd megfelebbezte azt.­­ Pórul járt ügynökök. Arra már volt eset elég, hogy elcsuktak valakit, mert keve­sebbet literált, mint kellett volna, de most azért ítéltek el Siegzárdon két villányi ügy­nököt, mert egy megrendelt kukoricadaráló mellé ráadásul egy cséplőgépet is szállítottak. Heller Gyula és társa addig kapacitálták Töpfner Jakab mázai parasztembert, a­míg 25 forintért egy kukoricadarálót rendelt náluk. Nagy volt azonban a szegény ember álmél­­kodása, mikor pár hétre rá értesítést kap a Heller Ágoston cégtől Villányból, hogy a meg­rendelt cséplőgépet és kukoricadarálót vasú­ton elküldte. Tüstént levelet írt a cégnek, hogy tévedés van a dologban, mert ő cséplő-

Next