Pécsi Figyelő, 1897. július-szeptember (25. évfolyam, 147-223. szám)
1897-07-01 / 147. szám
XXV. évfolyam Pécs, 1897. csütörtök, julius hét 147-ik szám. Előfizetási árak: Egész évre ■ • 10 frt — kr. Félévre • • • 5 ,. — „ Negyedévre • 2 ,, 50 „ Egy hóra • • — „ 85 „ Egyes szám ára 4 kr. Kiadóhivatal: PÉCSETT. Mária u. 1. sz. kir. Ítélőtábla épületével szemben, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólalások intézendők. Szerkesztői Iroda: PÉCSETT, Hária-Itea 1. r. a kir. tábla átállásában, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. (kéziratot vissza nem adunk POLITIKAI NAPILAP. Hirdetéseket a kiadóhivatal vesz föl. Egyesüljünk! Tics, 1897. június 30. Az a magas színvonalon álló vita, amely a képviselőházban a bűnvádi eljárás életbeléptetése fölött már hetek óta folyik s a melyet maga az ellenzék obstrukciós vitának készített elő, de amelyben eddig az obstrukció eszközei éppenséggel nem lettek igénybe véve, igaz öröm és megelégedés érzetével tölti el minden hazafi keblét. Ennek a fölemelő érzelemnek a kutforrása nemcsak a megtámadott szabadság védelmének lelkesítő hatásában keresendő, hanem arra az örvendetes jelenségre is visszavezethető, hogy azokat, akiknek utai a gyűlölködésnek mesterségesen szitott tüzénél egymástól örökre elválni látszottak, most vállvetve látjuk küzdeni ugyanazon eszme szolgálatában, ugyanazokat a fegyvereket forgatva. Elnémult most a kölcsönös gyanúsítás testvérgyilkos szava, nincs most aüggetlenségi párt egyik táborában sem „tartalékos kormánypárti“, vagy „reakciós ultramontán“, fölismerték most, hogy a szabad eszméknek egyformán hű bajnokai sorakoznak a mesterségesen szétválasztott párt mindkét táborában, kik egyenlő hévvel támadják azt a kormányt, amely szabadságrontó törekvéseivel meggyalázza a szabadelvűséget, amelyet magának cégévül választott. Most tűnik ki a maga igaz mivoltában, hogy nem elvi ellentétek, hanem a személyes torzsalkodások felülkerekedése idézte elő a szakadást ebben a hatalmas, mélyen a nemzet szívében gyökerező pártban, mert mihelyt az első nagy elvi küzdelem szólította a porondra az ő bajnokait, ime ismét egy sorban látjuk felvonulni a szétvált táborokat, az elvi egység leküzdötte a személyes ellentéteket. Ha valaha, úgy most van itt a kedvező alkalom a párt megbontott egységének helyreállítására, most van itt az ideje, hogy a háttérbe szorított gyanúsításokat végkép eltemessük s ismét helyreállítsuk az egységes, erős függetlenségi pártot. A választások alatt és után olvashattunk a pártközlönyökben olyféle nyilatkozatokat, hogy a két pártkör egyesülésére nincsen szükség, mert az egységes elvi alapon álló parlamenti küzdelem folytatható anélkül is, hogy az egymással nem rokonszenvező embereket egy pártkörbe kényszerítenék. Személyes hajlamok szerint maradjunk külön pártkörökben s az elvi küzdelmet folytassuk egyesült erővel a parlamentben. Igazuk lenne azoknak, akik így okoskodnak, ha valami társaskörről, kaszinóról lenne szó, amelybe a tagok szórakozás kedvéért lépnek be, de egy országos politikai pártkört az ilyen egyesületekkel nem szabad egy kalap alá vonni, mert az országos pártklubnak, amely a pártnak az országgyűlési tárgyalások alatt való magatartását van hivatva előzetesen megállapítani, az egész párt politikai irányát kell megszabnia, ott tehát a politikai irányelveknek kell a személyes indulatok fölött uralkodniuk s ez az oka, hogy azokról, kik egy pártkörben megférni nem tudnak, általános az a vélemény, hogy különbözők a politikai irányelveik is. Minthogy pedig a függetlenségi és 48-as pártnak mindig ugyanaz a politikai elve volt: hazánk függetlenségének kivívása, azért kerestek a különvált pártkörök mögött folyton titkos célokat, be nem vallott külön politikai elveket. Ráfogták az egyikre, hogy a függetlenség akadémikus hangoztatása mellett szövetkezett a kormánynyal, mert az egyházpolitikai radikalizmusnak az ország függetlenségét is kész alárendelni; a másikról elhíresztelték, hogy a pártnak szabadelvű tradícióit cserben hagyva szövetkezett az ultramontán reakcióval s kész a szabadelvűséget feláldozni csupa kormánybuktató taktikából. S ezeknek az alaptalan gyanúsításoknak, éppen a pártkörök különválása folytán, olyan veszedelmes következései lettek, hogy a függetlenségi polgárságot is külön tábo r „Pécsi Figyelő“ tárcája Az 1054-ik szám — Svéd elbeszélés. — Mindketten fiatalok voltak, mindketten fel voltak ruházva a szépség nemes vonásaival, de csak a férfi volt arisztokratikus származású. Tavaszszal látták egymást először künn a vidéken abban az időben, mikor az erdő legelőször öltözködik teljes pompájába, mikor a kis báránykákat legelőször terelik ki az illatos legelőre, mikor a fiatal sziveket titkos, öntudatlan vagy készteti gyorsabb lüktetésre. Azon a szép tavaszi napon, mikor találkoztak, a leány ott ült egy eldőlt jegenyefa törzsén, kalapja hanyagul egy közeli bokorba volt vetve, ölében Moliér hevert, lábait idegesen húzta szoknyája fodrai mögé. A férfi pedig vállára vette a puskát és azzal a komoly elhatározással kereste fel az erdőt, hogy egynéhány madár lelövésével megzavarja a békés természetet. Nyolc nap előtt mutatták be őket egymásnak egy pikniken : „Axelson kisasszony, gyermekeink nagyrabecsllt nevelőnője — Rosenhjelm gróf, legközelebbi szomszédunk itt a vidéken . Azon a napon Moliér becsukva hevert a kisasszony ölében, a madárkák pedig, melyek iránt a gróf ellenséges szándékkal viseltetett, még igen sokáig zengték a tavasz dicshimnuszát. A férfi nagyon is okos volt, a leány pedig túlnaiv és igy nem beszélték meg a legközelebbi találkozó helyét, idejét. De természeti törvény, hogy a fiatal heves vér vakon követi ösztöneit ■— így tehát nem csodálhatjuk, hogy a fiatalok nem csak másnap, de harmad, negyednap is és még igen sok szép napon találtak egymásra az elhúlt jegenyefa mellett. Természetesen az enyhe, üde levegő a fiatal növendékekre volt jó hatással, az erdőben pedig épen ez az idő a legalkalmasabb arra, hogy ízletes vad után járjon, kinek ez a szenvedélye. Nem tudom, hogy mit beszélnek a fecskék, mikor nyílsebes röptükben feltalálják egymást és egy fedél alá húzódnak. Ifjaink hallgatagon borultak egymás keblére ott a kidült jegenye törzsén. Az illatos erdő, a melegen sütő nap, madárdal, a félhomálya lombsátor alatt, minden, partjukra állott, olyanok voltak, mint a galambok, nem esküdöztek, nem fogadoztak, néma szerelmüknek néma tanúja volt az ég. Aztán bekövetkezett az ősz. * Az 1054 ik szám igen vig jószág volt, haja szőke, ajkai pirosak, mosolygása kedves. Mint lett gyermeknek születését homály fedvén, számot akasztottak a nyakába, igy lett tagja a kitettek házának, mely az árvaház fenhatósága alatt állott. Egy-két idősebb gyermektelen házaspár jelentkezett olykor, hogy itt kárpótlást nyerjenek azért, amit a gondviselés tőlük megtagadott: gyámoltalan kis gyermeket kerestek, akit szeretettel nevelhetenek föl. Megállották a kis 105- ik szám előtt és halkan mondták egymásnak : „Szép gyermek“ — de aztán tovább mentek. Ennek a számnak a tekintetében valami vad, félénk, dacos kifejezés ült, ami megfélemlíté az öregeket és kerestek egy másik gyermeket, egy szelíd, halaványarcú leánykát, akibe halni járt a lélek. Az 1054. szám a szokásos díjazás mellett egy falusi cipész családnál kapott otthont. Ott nagyon jó dolga volt, meg volt neki engedve, hogy megegye azt, amit a cipész kilenc éhes gyermeke meghagy, azonkívül háborútlanul játszhatott a különféle bőr és talp rongyokkal a három lábú szék alatt. Néhanapján fel is öltöztették tiszta ruhába, megmosdatták zöld szappannal, ehetett addig, amig jóllakott, aztán meglátogatta a kitettek házának a gondviselője és kijelentette, hogy : „Az 1054-ik szám erős, egészséges és szülői gyöngédséggel bánnak vele.“ Vasárnaponként ha Pliggetin mama a szomszéd asszonyokat kávés és vajas kiflis ozsonnára meghívta, olykor a vendégek cukorkákat szoktak hozni a kilenc cipész-gyereknek. Az 1054-ik szám nyitva feledett szájjal, kérő tekintettel nézte őket, amint szopogatják a jó cukrot, de soha sem kért