Pécsi Figyelő, 1897. október-december (25. évfolyam, 224-299. szám)

1897-10-01 / 224. szám

XXV. évfolyam. Pécs, 1997. péntek, október hó 1. 224-ik szám. Eleutési órák: Egész évre • • 10 frt — kr. Félévre • • • 5 » — » Negyedévre • • 2 » 50 » Egy hóra • • • —­» 85 » Egyes szám ára — kr. Kiadóhivatal: PÉCSETT, Mária-utca 1. u. a kir. Ítélőtábla épületével szemben, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólalások intézendők. POLITIKAI NAPILAP. Szarkautil iroda: PÉCSETT, Kiria-utcal.iz a kir. tábla átellenében, hová a lap szellemi része illető minden közlemény in­tézendő. Kéziratot vissza nem adunk.. Hír a kiadóhivatal vesz föl. Fuzió-hirek. Pécs, 1887. szept. hó 30. (***) Újra összeültek a hon­atyái a Sándor-utcai cirkuszban , a legutóbbi na­pok eseményei újra előtérbe hozták a nemzetipárti és a kormánypárt között már olyan sokszor megkísértett, de mindannyi­szor meghiúsult fúzió eszméjét. Egyes po­litikai körökben már úgy beszéltek róla, mint küszöbön álló eseményről, sőt egyes vérmes reményű fuzionisták azt is tudták, hogy a nemzeti párt megtalálta az okot, mely a fúzió szükségességét úgyszólván el­kerülhetetlenné teszi. Szinte lehetetlennek tartjuk a fúziót oly alakban, amint azt ma hirdetik. Lehe­tetlen, hogy elég ösztön legyen arra az udvariasság, mely szerint a kormány négy nemzeti pártit akar a delegációba beválasz­­tatni annak dacára, hogy a párt lefogyat­kozott. E mögött az udvariaskodás mögött már oly foka rejlenék Bánffy b. bizalmá­nak az Apponyi pártja iránt, hogy ez szégyenkezve utasítaná vissza a nem any­­nnyira megtisztelő, mint megalázó bizalmat. Hihetőleg úgy is fog történni s csakhamar szertefoszlanak a fúzió-hírek, mint annyi­szor, mi­kor komolyra fordult a dolog. Mikor a képviselők nyári szünetre szétmentek a hosszú obstrukció után, sivár volt a magyar politikai élet, rideg és kel­­lemet­len, a jövőre nézve semmi jóval nem biztató. Most friss hangulat, biztató jó­érzés vett erőt a kedélyeken, minden­­ rózsás színben látja a helyzetet. A német császár csudát művelt Magyarországon. Ki­rályunk ajándéka gyönyörűséget szerzett mindnyájunknak. A román királyi pár látogatása már csak fokozta ezt a jó han­gulatot. Szép az az ünnepi hangulat, a gond­talan élet, a rózsapiros derű az arcokon. Szép dolog, mikor a szem az örömsugár­tól megragyog és a kebel a lelkesedéstől hevesebben megdobog. De hát a hangulat múló valami, az érzések sem tartanak örökké, az élet reális és megköveteli a maga prózai szükségletét. Nem az örömet akarjuk rontani. De­hogy is szeretnék lankasztani a lelkesedés lángját! Csakis mint a közvélemény meg­megdobbanó lelkiismerete, tűnődünk a dol­gok fölött s a hangulatok felületéről a dolgok logikájának mélységébe is pillantunk. íme, odaát Ausztriában minden fej­tetejére van állítva. A bécsi Reichsrath nem tud működni, nemzetiségek és néme­tek halálos gyűlölséggel állanak szemben egymással. Az ülésteremben valóságos far­kas­üvöltést visznek végbe a képviselők, az elnököt nem engedik szóhoz jutni, le­gyalázzák, kigúnyolják a miniszterelnököt, párbajba hajszolják és meglövik. A káosz ez, a végnek kezdete. És nevezetes, hogy a leglármásabb ellenzék odaát éppen az, amely nem titkolja rokonszenvét a nagy német birodalom iránt. Csakhogy persze ez a rokonszenv nem az osztrák-magyar monarchia szövetséges államát illeti, sőt inkább faji érzés, a németek vonzódása a németekhez, a nem­zetiség ragaszkodása a nemzethez és vágya, hogy a politikai nemzeti egységbe beolvad­hasson. Minden cseh szeparatisztikus tö­rekvésnél bomlasztóbb hatású a Németor­szághoz szótó emer osztrák párt törekvése. Kérdés már most, hogyan csinálódik meg majd a gazdasági kiegyezés, a kvóta? A mostani ünnepi hangulatban is föl kell vetnünk e kérdést, mert a magyar kép­viselőház összeülvén, az érzéseken felül a komoly politikával is kell foglalkoznia. És itt nyomban kell egy megjegyzést tennünk. Az ország örömét magasabb kvó­tával meg nem fizetheti. A német császár beszéde, a magyar király ajándéka nem lehet árucikk, a­melyet mi magasabb kvótával fizetünk meg. Mi erősek vagyunk, az osztrákok gyöngék, mi ismerünk pártkülönbségeket, de a nemzeti eszme szolgálatában közöt­tünk különbség nincs. Odaát az állam­eszmét is 32 féle pártszemüvegen át nézik. Miénk tehát a jövő, Ausztria a múlté, legfeljebb csak a jelené, a züllésé. Tehát politikánk iránya a mostani helyzetben világos, határozott és egyenes lehet. Ki kell tartanunk álláspontunk mellett s visz­­szautasítani a kvóta­arány minden legkisebb fölemelését és megcsinálni az önálló vám­területet. Ez a punktum saliens a Bánffy-kor­­mányra nézve. Ezekben a kérdésekben A „Pécsi Figyelő“ tárcája. A látszat csal. — A »Pécsi Figyelő« eredeti tárcája. — (Vége.) Néhány perc múlva minden csendes , csak Kátay horkol egyre erősebben. Egyszerre csak ismét nyugtalankodni kezd. Bizonyosan tudja, hogy nem álmodik. A­mit most hall, az mind rémítő valóság. Ágya egy ajtó mel­lett van, mely egy szomszéd szobába vezet. Világosan hallja, amint egy kéz a kilincset föl akarja nyitni. Most halk suttogást hall. »A szobát úgy látszik, mégis elfoglalták, belől van bezárva.« Ezt gyöngéd, olvadékony női hang mondja. — Természetesen — recsegi egy durva hang. »Mondtam már, hogy a szörnyű hor­­tyogás onnan hallatszik. Akik itt alusznak, nem hallják, hogy itt mi történik ; bátran be­szélhetünk . — Hohó — mondá Kátay, ki minden szót hallott, miután fülét a kulcslyukra nyomta. »Itt vannak a banditák. Főzzétek csak ter­veiteket, én ki foglak benneteket játszani.« Kimerültségét legyőzve, félébren, félálomban oly irtózatos dolgokat hallott, hogy érzi, min­den haja szála égfelé mered. Úgy van, tisz­tán hallja az öreg szavát, a ki leányának oly nyugodt hangon mond el egy csomó össze­függő rém­tettet, mintha a legártatlanabb dol­gokról volna szó. Pedig hát ő róla, Annuská­­ról és az ő álnok barátjáról van szó. Ezek mindannyian összeesküdtek ellene; ő fölösle­ges a világon, útjában áll mások boldogságá­nak, tehát: el kell tenni láb alól. Hallatlan álnokság ! Hát ennyire hazudhattak Annuska galambszemei ? És az Ő nemes arckifejezésű barátja ily csalárd Tartuff?! Bizony, nem szabad a látszat szerint ítélni! A szőke leány ezüst csengésű hangja is­mét megszólalt: — Tehát ma délutáni sétánkon jól meg­jegyezted a mélység szélén azt a helyet, hol Elemér barátját le fogja taszítani ? Én ezt a jelenetet felette izgatónak tartom. Kátay remegett ily határtalan rosszlel­­kűség hallatára. Elemér — az ő Halmi ba­rátja. És ez a jó barát őt, a gyanútlant, hátulról akarja a mélysége taszítani . . . — Nem tudom Katinka, nem lesz-e ez elhibázott dolog — mondá a nyers hang — Talán jobb volna, ha összeveszítenék őket és Elemér párbajban lőné le barátját ? »Isten mentsen, papa. Ha Elemér pár­bajban öli meg barátját, úgy nem veheti el rá csakhamar annak gazdag özvegyét. Mit szólna ehez a világ ? De ha a hegyszakadék­nál, mintegy véletlenül és természetes módon szerencsétlenség történik, az legkevésbé sem tűnik föl. Senkinek sem jut eszébe a gyilkost a halott legjobb barátjában keresni és min­denki természetesnek fogja találni, ha Elemér, a gyászidő letelte után, a bánatos özvegyet oltalma alá veszi.« »És azután?« — kérdé az öreg bandita türelmetlenül. »Azután, papa, szükséges, hogy Elemér az ő forrón szeretett, angyali szép szerelmesét végre elvegye, hogy igy a fiatal asszony szin­tén lehető hamar el legyen tehető láb alól. De addig még sok víz folyik le a Dunán és köz­ben elhatározhatjuk, hogy milyen halálnemet válaszszunk. Az asszonyka csak megérdemelt sorsában fog részesülni, miután férje barátjá­val egy követ fújt. Minden bűnért még itt földön bűnhődni kell.« Hogy a fiatal pár se örülhet sokáig bol­dogságának. « »De, papa, mit törjük mi ezen a fejün­ket már ma este? Eredj aludni. Egyedüli kí­vánságom most csak az, hogy én az én Ele­méremmel nagyon, de nagyon boldog legyek. A te beleegyezésed, ugy­e bár, ehez egészen bizonyos?« »Ugyan mit csinálnék különben, te , buksi ?«

Next