Pécsi Figyelő, 1897. október-december (25. évfolyam, 224-299. szám)

1897-10-01 / 224. szám

2 tanúsított hazafias magatartásától függ a fúzió reménye, a konszolidáció, esetleg a kormány bukása, melynek bekövetkeztével olyan kormány következik, amelyik megvalósítja régi nemzeti aspirációinkat. Valószínűnek látszik, hogy a terjesztett fúzió-hírek már a legelső alkalommal megcáfolást nyernek s a kormány által előterjesztett indemnity-javaslatnál az egész ellenzék föl fog lépni azzal a teljesen indokolt ellenvetéssel, hogy nem szavazhatja meg az állami háztartás továbbvitelére a fölhatalmazást oly kormánynak, mely a másik államféllel a közjogi viszonyt sem tisztázta még, mert hiszen a közgazdasági kiegyezés és a kvóta rendezése nélkül azt sem lehet tudni, lesznek-e közös vámbevételek, melyek a közös költségek fedezésére szolgálnak. Ilyen bizonytalanságban, ilyen vakon lehetetlen, hogy a legnyomorúságosabb kényszerhelyzetekben vergődő kormányhoz és pártjához sorakozzék egy ellenzéki párt egy elhamarkodott fúzióval. Különben ha megteszi, szinte fölöslegesnek tartunk minden fúziót, mert úgyis elveszett az a párt, amely hosszú küzdelem után a Bánffy Dezső b. karjaiba rohan, rohan vele együtt a kétségtelenül közelálló végmegsemmisülésébe. Pártunk tagjai pedig legyenek résen, mert akár bekövetkezik a fúzió, akár nem, az ő kitartó működésükre lázas érdeklődéssel tekint az ország, mert nekik kell kivívniuk, hogy a jövő pártunk elveinek diadalát hozza meg, amidőn aztán nemcsak a jövő, de egész sorsunk a nemzet kezében lesz, annak a nemzetének, mely végre ura önmagának: szabad, önálló királyság, önálló magyar hadsereggel, önálló pénzügyekkel s külképviselettel. Hírek. Pécs, 1897. szept. 30. Szüret előtt. Itt az ősz. Nékem a legpoetikusabb valamennyi évszak között. A mai nappal hi-vatalosan végetért Szent Mihálynak szentelt " Szeptember hava, amely őszelő nevet visel a naptárban és itt az ősz. A városi ember, a nagy kőházak között, legfölebb arról tudja meg, hogy ősz van, hogy élénkül a korzó, de fakul az eleven tarkasága, a suhogó, illatos selyem és batiszt ruhák buja, meleg színei a szürkébe olvadnak, esténként felöltő alatt is hűvös kissé a kávéház terrassza s kellemetlen szél kavarja a sűrü port. Hogy milyen poetikus, megható az ősz ott, hol a természet derűs, lassú haldoklása kapja meg a lelket, arról nincs fogalma a városi embernek, kinek szemében a természetet az a pár satnya vadgesztenyefa képviseli, melyek a kövek közé ékelve hullatják idő előtt poros sárga leveleiket. Azért is tartják kellemetlennek az őszt, mert nincs hangulata, fázós és sivár a bérkaszárnyák között és nagyon kellemetlen, mikor esősre „is válik, nedvessé teszi a világot, sárossá, lucskossá a fekete aszfaltot . . . Igazi ősz csak falun, vidéken lehet, künn a természet nagy ölén, csak az gyönyörködhetik a gyümölcsérlelő ősz szépségeiben, az részesül a gyümölcsaratás örömeiben. Szeretem az őszt, menekülök a városból. * Gyümölcsérés ! Szüret! Micsoda boldogság, mennyi vidám öröm ez egy szóban. Most kezdődik csak igazán az élet a Hegyalján. Nem hogy kihalnának, de még jobban benépesednek a sűrű zölddel befuttatott, barátságos, hűvös kis házak. Akik visszatértek a divatos, elegáns világfürdőkből, sietnek menekülni a csendes, kedves kis tanyákra a hegyoldal zöld szőlőtáblái közé. Az egész nyarat elegáns fürdőkön töltött, tengerpénzt elköltött szép asszony mondta tegnap : — Megyünk a szőlőbe. Tátrafüred, Siófok, Marienbad, egész nyáron fürdőztünk — ránk fér egy kis pihenés. Az egész nyarat a fürdőn töltötték, mert a divat, a bonton úgy kívánja, izzadtak a melegben, nyögték az elegáns társaság jármát, egész nap a világ szeme előtt, a szobából kilépni csak kiöltözve lehet, mint itthon a bálban szokás, nem csoda, ha belefáradtak. Üdülni, pihenni most menekülnek a szőlőkbe, most már lehet, túl vagyunk a fürdőszezonon. Ilyen a divat, meg a világ, de szerencsére nem egészen. Társaságunk jó része nem tartja már okvetlenül a szükséges rosszának a divatos fürdőzést, ott élvezte át csendben és kellemesen a nyár forróságát a nyaralókban. Szüret! Szinte megdobban az ember szíve: hát csakugyan van megint szüret, a boldog, vidám napok visszatértek volna ? Van. A tenger fáradtság, költséges gondozás és munka megtermette gyümölcsét — a szőlősgazda szeme boldogan pihen a lombos venyigéken, a gazdag pirosodó, sárguló fürtökön. Csak egy kis eső kellene még — lett volna tavaszszal kevesebb! — hogy a szemek duzzadjanak s a legszebb termés szolgáljon gyönyörére a sokat fáradó szüretelő gazdának.* Ámbár nóta, muzsika és puska-durrogás most sem igen ritka a szőlők között. Esténkint, mikor leszáll az alkony s csillagsátor borul a hegyek fölé, itt is, ott is kigyúlnak a lámpák a nyaralók terrasszai előtt s hamar kerül a muzsika a nótához. A pohárcsengés, leánykacaj belefut a cigánymuzsikába, a csendes éjben szétterjednek a völgyekben, halmokon az édes melódiák is hallgatja tűnődve, szomjas füllel a vén vincellér. Emlékei ébredeznek, szeme felvidul, mintha új erő szállna vén csontjaiba. Csak azt sajnálja, hogy mégse olyan ez a szüret, mint a régi! N. E. »Ránk adod áldásodat ?« »Természetesen, miután már egyszer megígértem.« »Ezer köszönet, édes papuskám. Jó éjt.« Kátay hallotta a szívből jövő csók cuppanását az apuska arcán, azután minden elcsendesült. »Oh álnok kigyófajzat«, nyögte Kátay. »És ez még áldásról beszél, ily rémitő, utálatos tetthez! De várjatok csak. Gazda nélkül csináltátok a számadást. Kátay Iván még nem áll a hegyszakadék szélén, melybe derék barátja Elemér őt letaszítani akarja. Nincs és nem is lesz hatalom, mely őt oda juttatja.« Ez elhatározás után mély, álmatlan álomba merült, melyből reggel barátja hangos szava ébresztette föl. »Iván, Iván, kelj föl! Az idő gyönyörű, óra múlva indulhatunk.« Amint Kátay szeméből az álmot dörzsölgeté, lassanként eszébe jutottak az elmúlt év eseményei. »Lehetséges volna-e?« kérdé mélyreható, kutató pillantásokat vetve barátja nyílt rcára. Talán csak nehéz álomlátás volt az kész, hiszen a majonnaise, a holdfény, a sherry. ... Ekkor barátja félbeszakítá kétkedő gondlatait, mondván: »Láttad tegnap azt a csis szőke hölgyet, Iván? Tiszta véletlen, hogy ’okoztunk.« »Ugye bár? Hát persze, persze.« »Valóban, erősíté Halmi. Ez a hölgy valamikor tanítványom volt.« »Szomorú bizonyíték a tanító ellen«, monda Kátay, gúnyos pillantást vetve barátjára. »Azt hiszem, a tanítvány túlszárnyalta mesterét.« »Nem értelek.« »Ez egyelőre nem is szükséges.« »úgy látszik, rossz kedvedet még nem aludtad ki. Egyébiránt mindegy, tehát: a hölgy és papája, meg én, midőn az este te feljöttél, még igen jól mulattunk.« »Meghiszem azt.« »Hogyan ?« »Oh, semmi, semmi. Folytasd csak.« »Tehát ők is velünk jönnek a kirándulásra. Katinka k. a. egy vadregényes helyre akar bennünket vezetni, egy hegyszakadékhoz, melynek látása busásan fölér a fölkeresés fáradságával, mit nem fogunk megbánni.« »Talán mégis«, ellenkezék Kátay. »Ismerem azt a helyet. Egy hegyszakadék az, melybe gyanútlan jóbarátok hátulról letaszittatnak. De ez'fa jóbarát ezúttal nem áll nektek kötélnek. Nem!« kiáltá erős hangon. »Ez a jóbarát itthon marad, kialuszsza magát és a legközelebbi vonattal haza utazik, hogy hűtlen neje fölött elrettentő ítéletet tartson ; barátjára csak később kerül majd a sor — és — (A színi évad megkezdése.) Lapunk tegnapi számában hírt adtunk róla, hogy színtársulatunk megérkezett s holnap kezdi meg előadásai sorozatát. Ma délelőtt Somogyi igazgató összegyűjtötte egész társulatát a színpadon s lelkesítő beszédet intézett művészgárdájához, melyben hangsúlyozta, hogy amikor művészi tevékenységük színhelyén először üdvözli őket, kétszeres örömmel teszi ezt, mert a társulatot ebben a városban oly kedvező jó hír előzte meg, amire az méltán büszke lehet. Nem kételkedik benne, hogy a közönségnek és a sajtónak ez a kedvező véleménye az egész évad alatt nem fog válmost, jó mulatást!« Ezzel másik oldalára fordult. Halmi aggódó arccal lépett az ágyhoz. »Hallod-e, Kátay? úgy látom, hogy a majonnaise-es hal csakugyan megártott. Te félrebeszélsz. Ily körülmények között valóban tanácsosabb lesz, ha itthon maradsz és kialszod magad. A kirándulást mi ketten is megtehetjük holnap, — mára, azt hiszem, fölmentesz?« »Oh, kérlek,« csúfondároskodék Kátay. »De ami a holnapi kirándulást illeti, szép terveteket akkor sem valósíthatjátok meg. Mondtam már, hogy elutazom és most hagyj nekem békét!« Halmi csodálkozva rázta a fejét. »Küldök föl neked egy nagy pohár vizet és ha attól sem lennél jobban, orvost kell hivatni. Szépen lennénk, ha itt a fogadóban megbetegednél. Igyál csak sok vizet és aludd ki magadat, ez majd segít.« Néhány óra múlva ragyogó arccal tért vissza barátjához, ki ekkor már, alapos, üdítő pihenés után, nem gondolt oly élénken az elmúlt év kalandos élményeire és hajlandó volt hinni, hogy mindazt csak álmodta. »De a hegyszakadék — Katinka — Elemér« mormogo kétkedő tanakodással. Elemér vidáman kiáltá felé : »Iván, Iván, lásd barátodat boldogan ! Szerencsét kívánhatsz nekem, ha ehez elég jól érzed magad. Ka- PÉCSI FIGYELŐ 1897. október 1. Napirend 1897. október 1-én. Naptár: péntek, október 1. — Rom. kath.: Rémig. — Prot.: Rémig. — Görög-kel. (szept. 19.) Trofim. — Zsidó: Tischin 5. — Nap kél 5 óra 44 perckor; nyugszik 5 óra 21 perckor. — Hold két délben; nyugszik este 8 órakor. Időjárás : hőmérséklet 17 Celsius fok meleg; légnyomás 754. — Kilátás a központi meteorológiai intézet jelzése szerint változó felhőzet mellett, enyhe idő várható. Színház: »Trilby. ”