Pécsi Figyelő, 1898. január-június (26. évfolyam, 1-73. szám)

1898-03-01 / 48. szám

éö kökké kinevezte s ezek a hivatali esküt le is tették, mit a közgyűlés tudomásul vett. A vasúti átjárók. A közigazgatási bizottság kiküldöttei a kormány és az államvasutak szakértőivel hely­színi szemlét tartottak a siklósi és malom­utcai vasúti átjárók ügyében, a­mely alka­lommal a város kiküldöttei a pályaszín eme­lése mellett, az állami közegek pedig a vasút áthidalása mellett foglaltak állást, de azt va­lamennyien elismerték, hogy az átjárók a jelen állapotban nem maradhatnak meg. Hogy tehát a segítés módozatai fölött dönteni lehessen, a közigazgatási bizottság fel­­terjesztést intézett a kormányhoz, melyben úgy a pályaszín emelésének, mint az áthida­lásnak tervezeteit s költségvetését kéri elké­szíttetni. A felküldendő deputáció is kérelmezte ezt, valamint a kormány segélyét is a szük­ségesnek mutatkozó munkálatokhoz. Littke József szóvá teszi a múlt köz­gyűlésnek erre vonatkozó határozatát, a­mely azt is feladatává tette a küldöttségnek, hogy a kormánynak a város köszönetét tolmácsolja a pályaudvar kibővítéséért. Ez — nézete sze­rint — idő előtti, mert most még nincs tárgya a köszönetnek. Majd ha a kormány a pálya­udvar bővítésével kapcsolatosan az átjárók kérdését is a város érdekeinek megfelelőleg megoldja, akkor is ráérünk köszönetet mon­dani. A szerajevói vasút kérdésében is előbb informáltassa magát a polgármester, mielőtt a küldöttség ebben a kérdésben lépéseket tesz. Azt is a küldöttség feladatává tették, hogy a honvédelmi miniszternek tolmácsolja a város köszönetét a hadapród iskoláért, de annak idején, mikor az a köszönetnyilvánítás elhatároztatott, a miniszter betegeskedése miatt ez elmaradt azzal, hogy ő majd értesíti a polgármestert, mikor fogadhatja a küldöttséget. Be kell tehát várni ezt az értesítést, vagy a köszönetnyil­vánítást a hadapródiskola felavatásának alkal­mára hagyni. Engel József figyelmeztet, hogy a vasúti átjárók ügyében lett a küldöttség elhatáro­zva, kapcsolatban a szerajevói vasút ügyében teendő lépésekkel. Arról nem tud, hogy köszönet­nyilvánítással is megbízták volna a küldöttsé­get, ez tehát szükségtelen is, de annál sürgő­sebb az átjárók és a boszniai vasút ügyében már egyszer valamit tenni, ezért induljon út­nak az a deputáció minél előbb. Lédára, a­mi nagyon elszomorította, ami kö­zel vitte a kétségbeeséshez. De azért Leila erős maradt. Az édes­anyja nagyon beteg lett. Többé nem hagyhatta magára, nem mehetett mun­kájára. Egy darabig csak megvoltak. Volt né­hány megtakarított forintjuk, abból éldegél­tek. A java része a pénznek orvosságra ment. Keserves sorsa volt Lédának. Mikor úgy néha édes­anyja elszunyadt, akkor Leila kezébe temette arcát és gondol­kozott. Azon törte a fejét, hogy mi lesz ve­lük, ha pénzük elfogy, honnét fog ő pénzt szerezni. Mi lesz az ő anyjából, az egyetlen­ből, a­kiért érdemes élnie. És mikor már nem tudott elgondolni semmit, akkor odaborult az anyja ágyára és imádkozott. Mert Leila nagyon szeretett imád­kozni, helyekre a városi tisztviselők fiai bírjanak el­sőbbséggel. E határozatot Záray Károly dr. és társai a miniszterhez megfelebbezték s a miniszter most a jóváhagyási záradékba be­levette, hogy »egyenlő kvalifikáció esetén« bír­nak elsőbbséggel a városi tisztviselők gyer­mekei az alapítványi helyekre. E rendeletet úgy a felebbezők, mint maga a közgyűlés megnyugvással vette tudomásul. Választások. Most következtek a választások, melyek miatt oly nagy számban jelentek meg a város­atyák. A városi első aljegyzői állásra vonatko­zólag a főispán bejelentette, hogy a kijelölő választmány az egyedül pályázó Fintér Ferenc, városi másodaljegyzőt jelölte. Egyhangú, zajos éljenzéssel vették ezt tudomásul a városatyák s a főispán kinyilváníthatta, hogy a városi első aljegyzői állásra egyhangúlag Pintér Ferenc választatott meg. Az igy üresedésbe jött városi másod­­aljegyzői állásra a kijelölő választmány Ober­­hammer Antal, rendőrkapitányi fogalmazót jelölte. Az egyhangú éljenzaj után a főispán Oberh­ammer Antalt megválasztottnak jelen­tette ki. Az ekkér megüresedett rendőrkapitányt fogalmazói állásra a kijelölő választmány Schultz Ferenc, eddigi helyettes fogalmazót jelölte. A főispán a jelölés egyhangú megéljenzése után Schultz Ferencet a rendőrkapitányi fogal­mazói állásra megválasztottnak jelentette ki. Az egyhangú választások után következ­tek a­­ nem egyhangúak. A pénztári ellenőri állásra a kijelölő bi­zottság első helyen Windisch Gyulát, második helyen Szontág Károlyt, harmadikon Kardi Gézát és negyediken Szigvári Bélát jelölte. A főispán elrendelvén a szavazást, a szavazatszedő bizottságba elnökül Szeredy Jó­zsefet, tagokul Egry Bélát és Littke Józsefet kérte fel, jegyzőnek pedig Fintér Józsefet. Beadatott összesen 92 szavazat, mely­ből Windischre esett 63, Karchra 12, Szig­­vártra 11 és Szontagra 6. E szerint a főis­pán Windisch Gyulát megválasztott pénztári ellenőrnek jelentette ki. Az ügykezelési nyilvántartói állásra a kijelölő bizottság Kiss Józsefet, Karch Gézát és Szalay Ferencet jelölte. Beadatott összesen 99 szavazat, mely­ből Kissre esett 85, Kard­ra 14. Tehát ügy­kezelési nyilvántartóvá Kiss József, eddigi másodosztályú írnok választatott meg. A rendőrkapitányi nyilvántartói állásra a kijelölő választmány Fertős István, eddigi II-ed osztályú írnokot és Trixler Aladár rend­őrbiztost jelölte. Beadatott összesen 102 szavazat, a­mi­ből Fertői kapott 73 szavazatot, Trixler 29 szavazatot. Tehát rendőrkapitányi nyilvántar­tóvá Fertői István választatott meg. Végül a Kiss Józsefnek ügykezelési nyil­vántartóvá történt megválasztatása folytán meg­üresedett másodosztályú irnoki állás betöltése következett. A kijelölő választmány Milassin Imrét, Csernyi Istvánt és Szalay Ferencet jelölte. Beadatott összesen 99 szavazat. Mind Milassinra, tehát Milassin Imre másodosztá­lyú írnoknak megválasztatott. A megválasztottak nyomban a közgyűlés színe előtt mindnyájan letették az esküt. Zavaros Péter nyugdíjazása. Zavaros Péter árvaszéki elnök és helyettes polgármester nyugdíjazási ügyében a kiküldött­­ bizottság jelenti, hogy a kért nyugdíjazás tel­jesen indokolt, még­pedig tekintettel Zavaros rendkívüli szolgálataira, a­melyeket a város­nak teljesített, teljes fizetéssel. Szuly János megragadja az alkalmat arra, hogy Zavaros érdemeit, a­melyeket ő mint árvaszéki kültag is közelről ismer, kü­lönösen méltassa. Oly jellemtisztaság, nyílt őszinteség, ügybuzgalom és előzékenység jel­lemezte a városnak ezt a jeles tisztviselőjét, hogy nemcsak tiszteletet, de közszeretetet is vívott ki magának hosszú hivataloskodása alatt s azért indítványozza, hogy a közgyűlés Zava­ros Péter érdemeit jegyzőkönyvileg megörö­­­­kítse s a jegyzőkönyvi kivonatot neki azzal a­­ kívánsággal nyújtsa át, hogy a jól megérdem­­lett nyugalmat még soká jó egészségben él­vezhesse. A polgármesternek hasonló értelmű pár­toló felszólalása után a közgyűlés a nyugdíj választmány javaslatát Szuly indítványával együtt lelkes éljenzés között egyhangúlag meg­szavazta. Tiszteletbeli ülnökök. A tanács jelenti, hogy a főispán dr. Lau­­ber Rezső, Kim Gáspár és dr. Kaufer Jenő pécsi ügyvédeket tiszteletbeli árvaszéki ülnök A „Pécsi Figyelő“ tárcája. Leila. — A »Pécsi Figyelő­m eredeti tárcája. — I. Nagyon szeretem a virágot és úgy el tudok gyönyörködni a gazdag színpompájú virágokban. De ha választanom kellene, nem választanám a büszke rózsát, nem az illatnél­küli fehér kaméliát. Ezek nem kellenének, ha ott látnám mellettük a szerényen meghúzódó, illatos ibolyát. Nagyon szeretem ezt a kis virágot. Miért ? nem tudom. De ha egy ibolyát látok nyílni, mindig eszembe jut egy történet, egy ködös, homá­lyos történet, a Leila története. Talán ez az oka, hogy az ibolya ked­venc virágom. Leila is ezt szerette. Leila tör­ténete is olyan, mint az ibolyáé. Nyílás, illa­tozás, aztán a hervadás. II. Leila árva leány volt. Messze földről szakadt ide a mi vidékünkre, az öreg, bete­ges édes­anyjával. Szegények voltak mind a­­ketten. Az asszony még hozzá mindig bete­ges, dologra képtelen. Leila tartotta a két keze munkájával. Künn laktak a külváros egyik pincela­kásában. Oda húzódtak, ott éltek ketten : az öreg­asszony és leánya, Leila. Leila szép volt. Magas volt a termete és karcsú. Arca fehéres, valami gyenge rózsás színben játszó. Haja fekete, mint az éjszaka és a szemei, azok meg kékek voltak, nagy, mély­ségesen kék szemek. Ilyen volt Leila. És Leila nagyon sze­rette az ibolyákat, ezért gondoltam, hogy jó is. Az volt. Arany volt a szíve ennek a le­ánynak és ragyogó gyémánt a lelke. Nem zúgolódott ő sohasem a sors mos­­tohasága ellen. Megnyugodott benne és ő dolgozott. Dolgozott jó kedvvel, vidáman. És mikor úgy estenden haza­vetődött az ő beteges anyjához, hogy becézgette, ké­nyeztette azt az öreg asszonyt. Mesélt neki mindenféle bohóságot és ilyenkor mind akettő boldognak látszott. Leila ilyenkor feledte a napközii fá­radságot, feledte a sok kellemetlenséget. Mert Leila szép volt és ott abban a nagyvárosban a szépség nagy baj, vagy so­kaknál nagy a kincs. Baj volt Leilánál, mert mindenki észrevette. És a­ki észrevette, az mindjárt arra is gondolt, hogy ez a leány szegény. Szegény és nagyon szép, így volt, az igaz, de Leila nem volt any­­nyira szegény, hogy a szépségét bocsássa áruba. Pedig sok kísértésnek volt kitéve. Nem fogott rajta, mert Leila jó volt, tiszta volt. Az anyjának sohasem szólt ily dolgok­ról. Nem akarta szomorítani. Egyszer aztán olyan idő következett III. Az öreg asszony nagyon rosszul volt. Lecsukott szemekkel, halavány arccal feküdt ágyában. Leila meg ott ült mellette sáppad­­tan, remegve. Hideg volt náluk nagyon. Elfogyott a pénzük és Leila nem me­hetett munkára. Az utolsó falat kenyér is el­tűnt a láda fiából. Az öreg asszony pedig nagyon rosszul volt és nem volt­­ or­vosság. És a hogy ott feküdt az ágyon nyöszö- PÉCSI FIGYELŐ 1898. március 1.

Next