Pécsi Figyelő, 1898. október-december (26. évfolyam, 223-298. szám)
1898-11-08 / 254. szám
XXVI. évfolyam. Pécs, 1898. kedd, november hó 8. 254-ik szám. Előfizetési árak: Egész évre • • 10 frt — kr. Félévre • • • 5 » — » Negyedévre • • 250 » Egy hóra • • • — » 85 » Egyes szám ára 4 kr. Kiadóhivatal: PÉCSETT, Mária-utca 1. sz. a kir. ítélőtábla épületével szemben, hová az előfizetések és a l tv szétküldésére vonatkozó fölszólalások intézendők. Szerkesztői iroda: PÉCSETT, Mária-utca lesz a kir. tábla átellenében, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kéziratot vissza nem adunk POLITIKAI NAPILAP. Hirdetéseket a kiadóhivatal vesz föl. Dolgozzanak! Pécs, 1898. nov. 7. A „Pécsi Napló“ vasárnapi számában a hétfői közgyűlés föliratáról cikkezve, a többi között imigyen elmélkedik: „csak egyszerűen a hitelező szerepére vállalkozik a népképviselet legközvetlenebb letéteményese, a törvényhatóság, mikor figyelmezteti az adóst, ezen esetben a képviselő urakat, hogy azért küldettek föl az országházba, hogy dolgozzanak és eltávolítsanak mindent, ami lehetetlenné teszi a munkát. A sztrájkmozgalomnál is fegyveres erővel távolítják el azokat, akik a józan, dolgozni akaró, derék munkásokat megakadályozzák a munkásságban, kenyérkeresetben. Meg kell védeni a munkát minden téren, minden munkagyűlölővel szemben, mert a természet törvényei tiltják, hogy a kenyék és tunyák győzedelmeskedjenek a dolgozni akaró, dologra vágyó munkások fölött.“ Lám, mennyi nagy fölfedezés ebben a rövidke idézetben ! Az első mindjárt az, hogy a törvényhatóságok a népképviselet legközvetlenebb letéteményesei, valószínűleg azért, mert a bizottságok felerészben a csupán önmagukat, képviselő virilistákból állanak s hozzájuk még a főispánilag kinevezett tisztviselők is járulnak, hogy a virilistáknak annál méltóbban segítsenek a népet képviselni. Ez a népképviseleti letéteményes aztán most egyszerre észreveszi, hogy az országgyűlés nem dolgozik, azért mint hitelező lép föl és sürgeti a munkát. Valóban csudálatos fölfedezés, de csak az alkalom és időpont a csudálatos, mert az alig három hetes indemnitási vita nyitotta föl annak az álmos letéteményesnek a szemét, hogy észrevegye azt a tehetetlenséget, az alkotásokban való tunyaságot, amely Bánffy báró dicső uralma alatt immár négy éven keresztül békéba veri a törvényhozás munkásságát. Mert micsoda munkával is látta el ez a kormány a törvényhozást az 1895., 1896. és 1897. években? Beterjesztette a korábbi kormányról örökségképpen rámaradt kész javaslatukat a vallás szabad gyakorlatáról, a közigazgatási bíróságról, a bűnvádi eljárásról, ez utóbbinak folyományakép megcsinálta az esküdtbíróságokról és a bűnvádi eljárás életbeléptetéséről szóló törvényeket, ezeket persze már a Bánffy-szellemben kiválogatott esküdtekkel s a sajtószabadság m megnyomorításával. Csinált aztán 38 törvényt vicinálisokról, új adósságokat (vaskapu költség, boszniai kölcsön, államvasúti kölcsön), emelt adókat (petróleum és cukoradó és cukorprémium emelés), csinált új hivatalokat (szabadalmi, statisztikai hivatalok), nagy üzleteket (osztálysorsjáték, agrárbank), egy sereg indemnitási és pótköltség-törvényt, tatarozgatott korábbi törvényeket s egyes alkalomszerűen fölvetődött kérdéseket ideiglenesen elintézett. Nemde nagy koncepciójú törvényhozási munkálkodás három esztendő alatt ?! A népképviselet legközvetlenebb letéteményesei nem vették észre, hogy milyen bűnös mulasztásba esett a kormány s annak „józan, dolgozni akaró, derék munkásai“, mikor álló négy esztendőn át az olyan égető szükséget képező kérdéseket, minek az adóreform, a választási reform, a kúriai bíráskodás, a végleges perrendtartás, a polgári törvénykönyv, a közigazgatás rendezése, a szolgálati pragmatika, a katonai büntető törvény stb., ez alatt a hosszú idő alatt nyélbe ütni nem tudták. Talán nem volt rá idejük? Hiszen itt van csak az idei törvényhozási év működése, amely fényesen bizonyítja az ellenkezőt. Az év első 8 hónapjában a képviselőház csak 90 érdemleges ülést tartott, amely számból 43 ülés esik a költségvetési vitákra, amelyeket a kormánypárt szónokai valóságos obstrukciós hévvel nyújtottak ki ennyire, mert különben nem lett volna mit dolgozni. A szeptember 6-án kezdődött új ülésszakot aztán azzal kezdte Bánffy báró, hogy újabb vakációt indítványozott s ha közbe nem jő a nagy nemzeti katasztrófa s a királyné emlékének törvénybe iktatása, bizony október 15-ig megint csak a fogukat piszkálhatták volna azok a derék munkások. Október 18-án aztán elkezdődött az indemnitás napirend vitája s ime már ugyane hó 31-én a népképviselet helybeli letéteményese, a városi közgyűlés már megbotránkozik, hogy egy „törpe töredék* A „Pécsi Figyelő“ tárcája. Babonák. — A »Pécsi Figyelő« eredeti tárcája. — Midőn a XIX-ik század bűnkrónikája még babona okozta bűntényekkel foglalkozik, nem lesz talán érdektelen egy pillantást vetni az elmúlt századok babonáira is, melyek az akkori korszellemnek megfelelőleg, szinte a jelenkori babonák családfájának látszanak. Ugyanaz a korlátolt eszűség, ugyanazon együgyűség nyilatkozik meg az elmúlt századok babonáiban, mint a jelenkoréban, bár akkor nagyobb létjogosultságuk volt, mert a népek, kik szokva voltak ahhoz még a bálvány imádás korszakából, hogy tárgyaknak, dolgoknak emberi tulajdonságokat, vagy földöntúli cselekedeteket tulajdonítsanak, nem találták például lehetetlennek, hogy egy éjfél előtt a temető árkában elásott béka csontváza örök ifjúságot biztosít a tulajdonosának. Hiszen a mai kor szinte hétköznapi babonái , melyekkel úton-útfélen találkozunk: a kártyavetés, a vízből jósolás, a szita-jövendölés, a pénteki nap és a 13-as szám szerencsétlen volta, mindmegannyi megnyilatkozásai a modernizáló XIX-ik század babonás naivságának. Hogy minél felvilágosodottabbak lesznek az emberek, annál inkább csökken a »babonák« száma, az elvitázhatatlan tény. De a népnek azon rétegében, melybe a korszellem, a haladás és a felvilágosodottság sohasem fészkelődhetik be (s vannak ilyen körök), ott örökké élni fog, minden józan észt rabló misztikumával : a babona. Eaupold Károly 1768-ban egy broschürt bocsájtott világgá, melyben ő a korukat megelőző emberek éleslátásával ostorozta a babonát s melyben korának »felvilágosodottabb« emberei számára néhány példát hoz fel a babona nevetséges voltára. A feljegyzésekből adjuk az alábbi szemelvényeket. (A „pajzs cédula“.) Közönséges falevél volt ez a »pajzs cédula«, mely főleg háborúba induló katonák, vagy lovagjátékokra készülő leventék számára volt »biztos« óvszer. Készítési módja nem volt valami egyszerű. Aki győzelmét a „pajzs cédulával“ akarta biztosítani, annak először is egy három éves, három hónapos és három napos kutyájának kellett lennie. Lovagok házánál igen gyakran előfordult, hogy kölyök kutyákat a legnagyobb elővigyázattal neveltek addig a bizonyos „hasznavehető“ korig. Ha a kutya aztán szerencsésen elérte a megkívánt kort, akkor megölték s olvasztott zsírjába belemártottak egy falevelet. Az ekként elkészített levelet éjjel tizenkét órakor, az utolsó óraütés elhangzásával kellett az illető „megóvandó“ jobb felső karjára, négy ujnyira a hónaljtól felkötni. Ha azonban mindennek dacára az illetőt csatában megölték, vagy lovagjáték közben legyőzték, a legyőzött, vagy megölt családja sohasem gondolt az óvszer abszolút haszontalanságára, hanem mindig magukat okolták, hogy rosszul készítették : a „pajzs cédulát.“ (A „halálfej“ gyökér.) Ennek a gyökérnek állítólag az a hatása volt, hogy bármely súlyos betegséget, — még akkor is, ha a „tudós férfiak“ (orvosok) minden reményt feladtak — biztosan meggyógyít. Készítették pedig ezt a csodás orvosságot a következőképen : Valami régi, korhadt fának a hajából lekanyarítottak egy jókora darabot, melyet a városon kívül álló akasztófa tövében ástak el, még pedig úgy, hogy egy két ujjnyi darabja kilátszott a földből. Ekkor meg kellett várni az első záporesőt, mely a tulajdonképeni „gyógyhatását kölcsönözte a fahéjnak.