Pécsi Figyelő, 1899. október-december (27. évfolyam, 224-298. szám)
1899-11-08 / 255. szám
1899. november 8 E CSI FIGYELŐ 100 HAZATÉRÉS volt, tele jószívűséget és szentimentalizmust eláruló ráncokkal. Egész lénye sugárzik az idealizmustól. Az egyetlen valamennyi között, a ki elég rendesen keresi meg kenyerét, az egyedüli, a ki nem fest. Valamikor Liszt tanítványa volt — s most zongoratanítónő és a legvagyonosabb valamennyi között: innen a tollas kalap és a díszes, fahéjszínű kabát. Jellemzésének kiegészítéséül említsük még azt meg külső megjelenéséről, hogy a kabátja gallérja, ép úgy, mint a többieké, festőiesen vette körül a nyaka kivágását. A Morel-crémiére hat művésznője közül egy se visel álló gallért. Az álló gallér iránt való közös antipátián kivül a hat hölgynek egyéb közös érzelmei voltak. Mindnyájan megelégedettek s mindeniknek meg volt a hajlandósága, hogy minden kis dolgot jelentékeny eseménynyé fújjanak föl. Ilyenformán aztán az életet érdekesnek találják. Ez is jó dolog. Amikor Gertrud belépett, a hat kisasszony hangos vihogás mellett épp azzal volt elfoglalva, hogy szavazzanak : ki akar résztvenni egy fronage à la créme közös megrendelésén. Braun vidám köszöntés után az üvegfal mögé húzódott, amely a csarnokot két részre osztotta; Gertrud a hölgyek közé ült. A crémiére-ben sokat adnak a jó erkölcsre és a Boulevard Raspail-on, úgy látszik, a külön neműek szigorú elkülönítésére, mint az egyedül biztos módszerre építik az erkölcsöt. — Isteni gyönyörű nap van — sipegi Lindner kisasszony Gertrudnak. — Ugye bár? Írta: OSSIP SCHUBIN 97 Az alkonyat egyre sötétebben ereszkedett alá. Lámpát gyújtottak. A szúnyogok beröpültek. Hallatszott a partról a tenger hullámverése. Föl, le, — zúgott a hullám, szomorúan, lelket megkapóan. Titkos varázsa volt ennek az egyhangúságnak. Gertrud úgy érezte, mintha egy másik, szebb világból altató nóta hangzanék felé, altató nóta, amelynél elszunnyadnak, elvesznek az emlékei. Gyógyító balzsam volt ez a csodás hullámzat az ő szomorú, megtépett szívére. A régi sebek nem vérzettek. A régi vágy már nem szólt a belsejében. Az öntudatát kezdte veszteni. Még egyre a fülében volt a nagyszerűen eső és emelkedő hullámzaj, és álmodni kezdett. Mintha egy óriás, végtelen hullám a régi életét kitépte volna és kérlelhetetlenül vitte volna tova a végtelenbe. — Lindenheim — az anyja — a bátyja — Bill — a családi tradíció előítéletei — mindent elsodort az óriási hullám, mindent. És Gertrúd a parton állott, semmit sem tettt, hogy ezt megakadályozza. Nem érzett mást, csak óriási fáradságot s csak egy vágya volt: hogy kipihenje magát. A hullámok fölött pedig haragos szárnycsapásokkal lebegett a chimara s azt kiáltozta: — Ne legyenek teneked idegen isteneid mellettem! — Ne legyenek idegen isteneid. Gertrud fölébredt. Nevetni próbált affölött, hogy a chimara meséje eszébe jutott. — Már nem kell az ő dalát előttem énekelned . . — mondotta magában. — Szeretném tudni, hogy mit Művészet, irodalom. — Ifjúsági előadás. Tiszay Dezső színigazgató, aki — valljuk be az igazat — még mindig nem élvezi a közönségnek azt a pártfogását, melyet társulata jól szervezettsége, repertoárja változatos volta és saját direktori előnyei folytán méltán élvezhetne, gondolt merészet és nagyot s hogy egyszer a hét legelső hétköznapján is telt házat lásson: ifjúsági előadást hirdetett. Ebben az előadásban azonban nem az ifjúsági volt a fő, hanem a leszállitott helyárak, mert bizony — s megint csak be kell vallanunk az igazat — ha mint ifjúsági előadást nézzük, mindenekelőtt nem látjuk ott az ifjúságot oly mértékben, ahogy ezt egy ifjúsági előadás megérdemelné. Tudtunkkal három oly tanintézetünk van, melynek ifjúsága maga megtölthette volna a színházat s bizony csak a földszinten láttunk, úgy mint máskor tanulóifjúságot. Nem is annyira ifjúsági, mint népelőadás volt a tegnapi népelőadás a javából, akár a közönséget, akár a játékot, akár a darabot tekintsük. Mert mint mondtuk, a közönség nem az ifjúság, hanem a nép köréből került ki; az előadók sok tekintetben a hatás oly eszközeivel dolgoztak, melyek csakis népelőadásokon engedhetők meg , in tést is tett már egyizben a hatóságnál, mi azonban eredményre nem vezetett, a cselédjére gyanakodni pedig nem volt oka. Tegnap este azonban a gazda lefekvés után gyanús zajt hallott az éléskamrában. Fölkelt, hogy ennek okát megtudja s azon csípte rajta a cselédjét, amint az éléskamrában éppen a zsírt dézsmálta. Természetesen letartóztatta a tolvaj cselédleányt, ki látva, hogy tagadása már mit sem használ, töredelmesen bevallotta, hogy a többi apróbb lopásokat is ő követte el. A házi tolvajt átadták a bíróságnak. (Ellopott vasúti sorompó.) Sugár Frigyes, szentlőrinci pályafelügyelő, feljelentést tett a bíróságnál, hogy az államvasúutak Pécs és Bicsérd közötti szakaszán a 10-ik számú őrháznál a 12 méter hosszú vasúti sorompót elemelték. A feljelentésre megindult nyomozás során három bakonyai suhanc személyében kiderítették a tetteseket, kik most a börtönben várják büntetésüket. (Az ellopott ház.) A maga nemében páratlan szélhámosság történt Párisban. Egy idő óta az összes párisi és franciaországi lapokat elárasztotta egy reklámhirdetés, amelyben bizonyos Declem ajánlotta lakásnak úri kényelemmel és az újkor raffinált eleganciájával berendezett lakását a jövő évi párisi világkiállítás idejére. Háza a rue de la Tembe Issoireon feküdt a kiállítás közelében, és egy-egy szobáért heti 40 frankot kért, ami a kiállítás tartamára aránylag nem sok. Akadt is sok bérlő, sokkal több mint amenynyi a házban elfért volna és Declem mindegyiktől felvett 20 frankot, hogy »biztosítsa magát«. Mindez azonban kevés volt Declem becsületérzésének. Hogy egészen kihasználja a házat, miután kölcsönöket, előlegezett lakbéreket vett föl rá, mi mást tehetett volna vele, minthogy az alapjáig lebontotta és a tégláit, gerendáit, ablakait is eladta. Magát a házat és a telket nem adhatta el, mert ez már csak telekkönyvi átírással történhetett volna, pedig a ház nem volt az övé, csak bérben bírta. Mikor Vignier, a tulajdonos, aki vidéken lakott, felrándult Párisba, hogy 50.000 frank értéket képviselő szép házát megtekintse, nem találta, ellopták. Rohant a rendőrségre : — Kérem, nem tudják, hol a házam ? — Nyomozni fogjuk. — Kit? — A házat. Kisült, hogy Dedem már régesrég útlevelet váltott külföldre, üthetik bottal a nyomát. — (A hercegnő szerelme.) Az angol udvarnál tudvalevőleg nem tartozik a ritkaságok közé, hogy a királyi családnak valamely tagja nem rangbeli házasságot köt. Viktória királynő szívesen adja beleegyezését az ilyen frigyhez, ha csak biztosítja családja valamelyik tagjának boldogságát. Most ismét hasonló eseteire érkezik Londonból. A velszi herceg egyetlen még hajadon leánya, Viktória hercegnő szereti már évek óta egy angol lordnak harmadik fiát, aki egy nagy bankháznak a tulajdonosa. Ez az oka annak, hogy a hercegnő már évek óta visszautasít minden kérőt, úgy, hogy családja már letett a reményről, hogy fejedelmi házasságot fog kötni. Vicky hercegnő, a mint udvari körökben nevezik, júliusban volt 31 esztendős s folyton anyjával lakik együtt. Atyjának, a velszi hercegnek nem igen tetszett, hogy leánya oly sokáig nem megy férjhez. Nemrég Dániában tartózkodott s ekkor újabb férjet szemelt ki számára a családja. Unokatestvérét, György görög herceget, a krétai kormányzót szánták neki, aki nálánál egy évvel fiatalabb. De azért nem hiszik, hogy a szerelmes hercegnő eleget tesz családja kívánságának. S akkor — mint mondják — atyja sem fogja tovább ellenezni, hogy azé legyen, akit szeret.