Pécsi Figyelő, 1900. április-június (28. évfolyam, 75-147. szám)

1900-05-22 / 117. szám

190 . május 22. p. IS! FIGYELŐ fejtette ki s a magyarság eszméjét itt is szem előtt tartva, a népiskolák felállítását sürgette. Mindez érdemeiért a városi iskolaszék tagjai sorába is beválasztották. Az ő érdeme a bá­nyatelepi bányász altiszti iskola létesitése is, mely egyik fő hirdetője a magyar bányászat­nak s mely hivatva van bányászati akadémiává fejlődni, a magyar bányászat Dunántúli góc­pontját képezvén. Ki tudja, mily áldásos tevékenységet fejthetett volna még ki, ha a romboló kór élete delén, legszebb férfikorában meg nem támadja szervezetét s meg nem bénítja munka­­képességét. Már ezelőtt két évvel, 1898. szep­tember 8—10. napjain, mikor az országos bányászkongresszus Pécsett volt, csak betegen fogadhatta a vendégeket s nem is vehetett részt a bányatelepi, szabolcsi és üszöghi ki­rándulásokban. S azt a ragaszkodást és sze­retetet melylyel a bányászok körülvették, leg­jobban bizonyítja az, hogy az ünnepi lakomából feliratilag üdvözölték s a bányászkongresszus összes tagjai által aláirt üdvözlő iratot nyúj­tott át neki a szép napok emlékezetéül. Az ugyanez alkalommal megalakult pécsi bányá­szati fiókegylet egyhangúlag megválasztotta ek­kor díszelnökévé. És most, a szép májusban, a tegnapi vasárnapról mára virradó éjjel Wiesner Kaj­­már áldásos élete bevégződött. Szive megszűnt dobogni; agya nem foglalkozik többé szép és hasznos eszmékkel s lelkéből kialudt az a magyar érzés, mely igaz magyarrá tette. Ott fekszik ravatalán a Dunagőzhajós Társaság palotájában s a társaság tisztviselői, munkásai feketébe öltöztek ma, hogy gyászolják szere­tett igazgatójukat. És onnan, abból a szép palotából, hol áldásos tevékenységét kifejtette, fogják holnap (kedden) délután örök nyuga­lomra kísérni, bányászai mécseinek szomorú világa mellett, hogy átadják a magyar haza földjének, melyen bár nem ringott a bölcsője, mégis igaz magyarként szerette azt. Ma délelőtt halála hírére a városháza tornyán is kitűzték a gyászlobogót; a »Nem­zeti Kaszinó« igazgatósági tagját gyászolja az elhunytban, ki a »Katholikus Kör«-nek is tagja lévén, ott is gyászlobogó hirdeti halálát. Elhunytáról sürgönyileg értesítették a bécsi főigazgatóságot, honnan erényi Ullmann Lajos, udvari tanácsos, vezérigazgatót várják a te­metésre, melyen a mohács-pécsi vasút, a bu­dapesti igazgatóság s előreláthatólag még több domatársulat küldöttsége és a városi törvény­­hatóság is részt fog venni, hogy lerójja ke­gyeletét az elhunyt iránt, kinek haláláról a következő gyászjelentést bocsájtották ki: »Rajmár és Félix fiaim, valamint számos rokonok nevében mélyen szomorodott szívvel tudatom, hogy hőn szeretett férjem Wiesner Rajmár az I. cs. k. szab. Dunagőzhajózási Társaság bányaigazgatója, a Ferenc József rend lovagja, Pécs szab. kir. város törvény­­hatósági bizottságának, valamint a numisma­­tikai egylet stb. stb. tagja, vasárnap éjjel 57 éves korában súlyos szenvedés és a halotti szentségek ájtatos felvétele után az Úrban csendesen elszenderült. A drága halott földi maradványainak örök nyugalomra való elhe­lyezése május hó 22-én d. u. 5 órakor a bánya­igazgatósági palotában veszi kezdetét. A bol­dogult lelki üdvéért tartandó gyász-istentisztelet május hó 25-én reggeli 9 órakor a belvárosi plébánia-templomban fog megtartatni. Pécs, 1900. évi május hó 21-én. Áldás lebegjen hamvai fölött! Wiesner Kajmárné szül. Pfannl Katica«, sem tudott férje kicsikarni belőle. Csak any­­nyit adott tudtára, hogy haza utazik. Borongós őszi délután volt, a­melyen Normándyné egész váratlanul betoppan szülei­hez. Nem sokáig bírta rejtegetni fájdalmát; zokogva borult anyja karjaiba. — Valami szerencsétlenség történt ? Szólj, mi bajod , kérdezte anyja leplezhetetlen ijedt­séggel. — Ott hagytam az uramat, volt az egy­szerű, zokogva adott felelet. — Csak nem tetted ? Kiáltott az apja fenyegetőleg. Ez a kijelentés úgy hatott reá, mintha fejbe verték volna. — Ne légy hozzá mindjárt olyan szi­gorú, védelmezte az anyja. Te meg hagyj fel azzal az átkozott sírással és beszélj már, sürgette leányát. Normándyné elmondott mindent körülmé­nyesen, hogy az ura milyen durván vonta kérdőre Surányi miatt. Ilyesmit tett fel ő róla, holott, ha igaz volna is, neki kellene lenni az utolsónak, ki elhiszi. — Annál büszkébb vagyok, mondta, hogysem ily váddal szemben mentegessem magamat, sőt felül rá még esküdöztem és végül bocsánatért esedeztem. Nem, soha! A szülők elhatározták, hogy leányukat egy időre otthon fogják, hadd várja be a tör­­ténendőket. Erre azonban nem soká kellett várniok. Normándy a folyton szakadó őszi eső dacára másnap utána jött a feleségének és vissza kö­vetelte elvitázhatatlan jogos tulajdonát. Gazdasági Egyesületünk ünnepe. — Saját tudósítónktól. — Pécs, 1900. május 21. Hosszú, lethargikus álom után ismét élet­jelt adott a »Baranyamegyei Gazdasági Egye­sület«, midőn a megye állattenyésztésének ál­lapotát mintegy bemutatni hivatott szemlével egybekötött szarvasmarha-vásárt rendezett. Hogy az nem sikerült úgy, azon mér­tékben, mint azt a megye állattenyésztőinek ismerősei várták, azt részben a megye egyes járásainak a központtól való távolságának, a mostoha viszonyoknak, meg az előkészítés gyengeségének kell tulajdonítanunk. Mert azt senki sem mondhatja, hogy a tegnap felhajtott 320 darab szarvasmarha kép­viseli, mutatja be a megye állattenyésztési nívóját. Ez a létszám a pécsi és a közvetlen kör­nyékbeli gazdák és néhány uradalom szarvas­marháiból került ki. De hol maradt a szarvasmarhábról or­szágszerte híres hegyháti járás, a siklósi, dár­dai, mohácsi járás , hol az európai hires Frigyes­ főhercegi uradalom, a Montenuovo és I I I II I »'.L1« 'I «8 — Belátod-e, hogy te vagy a bűnös ? Hogy kíméletlenül és igaztalanul bántál velem, duzzogott az asszonyka. — Bajos volna megállapítani, melyikünk a bünösebb, veje ellen Normándy. Én e, a ki első kétségbeesett fájdalmamban s féltékeny­­ségemben esetleg túl szigorú voltam hozzád, vagy te, kinek megsértett büszkesége felül­emelkedett szerelmén ás szépen vigasz nélkül ott hagytál a faképnél ? ! — Jöjj és csókolj meg mindjárt, te akaratos gyermek. Ennyit csak megvárhatok. Szólt némi szemrehányással hangjában. És még egyet, hogy többé nem vállalsz el sem­miféle szerepet, így a felbomlott béke ismét helyre állt, eszerint Zsombókné csak részben élvezhette a boszú édességét. Árdel mikor meglátta barátját, moso­lyogva sietett hozzá. — Bocsáss meg az indiszkrécióért. Szent a béke köztetek ? Jót fogsz kacagni felette, ha elmondom, hogy jártam. — Roppant bántott az eset. Elmentem Surányihoz, hogy kipuhatoljam és a háziasz­­szonya azzal fogad, hogy szabadságot vett s elutazott a választottjához, megtartják az el­jegyzést, a kópé dicsekedett, olyan titokban tartotta, csak előttem tárta ki a szívét, már hetek, hónapok óta nem tudott másról beszélni. Most teljesen eloszlott a felleg Normándy boldogságának egéről. Magát vádolta csak, az nem jutott eszébe Zsombókné nagy szeren­cséjére, hogy kit kellene igazán vádolni. Lippe-uradalmi, a siklósi, stb. uradalmi állat­­tenyész bemutatása ? Hát bizony nem láttuk ezeket sehol, pe­dig az ily tenyésztők állatainak bemutatását okvetlen ki kellett volna eszközölni, mert azok legbelterjesebb tenyésztése és okszerű neme­sítése folytán valóban mintául szolgálhattak volna a gazdaközönségnek. Mindazonáltal legnagyobb elismerés il­leti gazdasági egyesületünket és annak veze­tőségét, mert hiszen mindent újból kell kez­deni és minden kezdet nehéz! Meg vagyunk győződve és ehhez kellő garancia az egyesület szakértő, derék és te­vékeny elnöke, hogy az egyesület következő ilynemű vállalkozása szélesebb mederben fogja felölelni megyénk állattenyésztését és gazdáink is sarkalva a kitűzött jutalom és saját érde­kük által, nagyobb érdeklődéssel fognak visel­tetni iránta. Most pedig beszámolunk a látottakról. Már szombat délután lehetett látni a külvárosi beszálló korcsmák udvarain a szem­lére fölhajtott tenyészállatokat, melyeket gaz­dáik kefélgettek, becézgettek, hogy minél job­ban tetszessenek. Vasárnap reggel pedig a vásártér déli részén, az arra kijelölt helyen gyülekeztek a gazdák állataikkal és a felirat szerinti csopor­tokban verődtek össze, úgy, hogy a bíráló bizottság kilenc óra után megkezdhette mű­ködését. Mindenek előtt megállapíttatott, hogy összesen 325 állat lett felhajtva. Ennek leg­nagyobb része nyugati fajú tehenek szebbnél­­szebb példányai voltak ; míg üszők, mindkét nembeli borjak és bikák kevés számban lettek fölhajtva. Különösen az utóbbiak között volt a sok kifogásolni való, úgy, hogy az I­só és Il­ik díjat ezen csoportnál nem is adták ki. Az állatok nagy része kisgazdáké volt. Nagyobb tehenészettel biró helybeli gazdák közül Eizer János és Scholz Antal állítottak ki valóban gyönyörű állatokat. Kaptak is dísz­oklevelet. Legszebb kollekciót Biedermann Ottó szentegáti uradalma állította ki külön sátor alatt, hol összesen mintegy húsz darab nyu­gati fajú bika, tehén, üsző-borjú volt. Nem kevésbé­ érdekesek voltak az uradalmi gu­lyások, oly pompás tipikus alakok, hogy Her­mann Ottó is megbámulta volna őket. Szép volt a felső-mindszenti uradalom kollektív kiállítása is. Magyarfaju szarvasmarha elenyésző cse­kély volt. Látszik, hogy kisgazdáink nagy része tel­jesen elhagyta a szívósabb természetű és na­gyobb munkaerővel bíró magyarfaju szarvas­­marhatenyésztést és áttért a nyugati fajú ál­latok tenyésztésére. Hogy ezen csere nem mindenben felel meg a gazdák igényeinek és előnyeinek, az a mostani állatállományban folyton dúló ragá­lyos bajok is mutatják. Tizenegy óra után végezte nem könnyű munkáját a zsűri s a következő eredményt hirdette ki Vörös Mihály egyesületi titkár. A vásárra felhajtatott: A­ Nyugati falu tenyészállatok és pedig : a­ bikák egyes tenyésztőktől • 34 drb. » » községektől • • 9 » összesen 43­ drb. b) tehenek............................. 144 drb. c) üszők......................... • • • 95 » Nyugati faju összesen 282 drb. B. Magyar faju tenyészállatok és pedig: a) bikák tenyésztőktől..................8 drb. » községből .......................1 » összesen 9 drb. b) tehenek.....................................10 drb. c) üszők......................... • • • 2 » Magyarfalu összesen 21 drb. Összesen behajtott állatok, a borjukkal együtt 320 drb. 3

Next