Pécsi Figyelő, 1900. április-június (28. évfolyam, 75-147. szám)
1900-05-22 / 117. szám
190 . május 22. p. IS! FIGYELŐ fejtette ki s a magyarság eszméjét itt is szem előtt tartva, a népiskolák felállítását sürgette. Mindez érdemeiért a városi iskolaszék tagjai sorába is beválasztották. Az ő érdeme a bányatelepi bányász altiszti iskola létesitése is, mely egyik fő hirdetője a magyar bányászatnak s mely hivatva van bányászati akadémiává fejlődni, a magyar bányászat Dunántúli gócpontját képezvén. Ki tudja, mily áldásos tevékenységet fejthetett volna még ki, ha a romboló kór élete delén, legszebb férfikorában meg nem támadja szervezetét s meg nem bénítja munkaképességét. Már ezelőtt két évvel, 1898. szeptember 8—10. napjain, mikor az országos bányászkongresszus Pécsett volt, csak betegen fogadhatta a vendégeket s nem is vehetett részt a bányatelepi, szabolcsi és üszöghi kirándulásokban. S azt a ragaszkodást és szeretetet melylyel a bányászok körülvették, legjobban bizonyítja az, hogy az ünnepi lakomából feliratilag üdvözölték s a bányászkongresszus összes tagjai által aláirt üdvözlő iratot nyújtott át neki a szép napok emlékezetéül. Az ugyanez alkalommal megalakult pécsi bányászati fiókegylet egyhangúlag megválasztotta ekkor díszelnökévé. És most, a szép májusban, a tegnapi vasárnapról mára virradó éjjel Wiesner Kajmár áldásos élete bevégződött. Szive megszűnt dobogni; agya nem foglalkozik többé szép és hasznos eszmékkel s lelkéből kialudt az a magyar érzés, mely igaz magyarrá tette. Ott fekszik ravatalán a Dunagőzhajós Társaság palotájában s a társaság tisztviselői, munkásai feketébe öltöztek ma, hogy gyászolják szeretett igazgatójukat. És onnan, abból a szép palotából, hol áldásos tevékenységét kifejtette, fogják holnap (kedden) délután örök nyugalomra kísérni, bányászai mécseinek szomorú világa mellett, hogy átadják a magyar haza földjének, melyen bár nem ringott a bölcsője, mégis igaz magyarként szerette azt. Ma délelőtt halála hírére a városháza tornyán is kitűzték a gyászlobogót; a »Nemzeti Kaszinó« igazgatósági tagját gyászolja az elhunytban, ki a »Katholikus Kör«-nek is tagja lévén, ott is gyászlobogó hirdeti halálát. Elhunytáról sürgönyileg értesítették a bécsi főigazgatóságot, honnan erényi Ullmann Lajos, udvari tanácsos, vezérigazgatót várják a temetésre, melyen a mohács-pécsi vasút, a budapesti igazgatóság s előreláthatólag még több domatársulat küldöttsége és a városi törvényhatóság is részt fog venni, hogy lerójja kegyeletét az elhunyt iránt, kinek haláláról a következő gyászjelentést bocsájtották ki: »Rajmár és Félix fiaim, valamint számos rokonok nevében mélyen szomorodott szívvel tudatom, hogy hőn szeretett férjem Wiesner Rajmár az I. cs. k. szab. Dunagőzhajózási Társaság bányaigazgatója, a Ferenc József rend lovagja, Pécs szab. kir. város törvényhatósági bizottságának, valamint a numismatikai egylet stb. stb. tagja, vasárnap éjjel 57 éves korában súlyos szenvedés és a halotti szentségek ájtatos felvétele után az Úrban csendesen elszenderült. A drága halott földi maradványainak örök nyugalomra való elhelyezése május hó 22-én d. u. 5 órakor a bányaigazgatósági palotában veszi kezdetét. A boldogult lelki üdvéért tartandó gyász-istentisztelet május hó 25-én reggeli 9 órakor a belvárosi plébánia-templomban fog megtartatni. Pécs, 1900. évi május hó 21-én. Áldás lebegjen hamvai fölött! Wiesner Kajmárné szül. Pfannl Katica«, sem tudott férje kicsikarni belőle. Csak anynyit adott tudtára, hogy haza utazik. Borongós őszi délután volt, amelyen Normándyné egész váratlanul betoppan szüleihez. Nem sokáig bírta rejtegetni fájdalmát; zokogva borult anyja karjaiba. — Valami szerencsétlenség történt ? Szólj, mi bajod , kérdezte anyja leplezhetetlen ijedtséggel. — Ott hagytam az uramat, volt az egyszerű, zokogva adott felelet. — Csak nem tetted ? Kiáltott az apja fenyegetőleg. Ez a kijelentés úgy hatott reá, mintha fejbe verték volna. — Ne légy hozzá mindjárt olyan szigorú, védelmezte az anyja. Te meg hagyj fel azzal az átkozott sírással és beszélj már, sürgette leányát. Normándyné elmondott mindent körülményesen, hogy az ura milyen durván vonta kérdőre Surányi miatt. Ilyesmit tett fel ő róla, holott, ha igaz volna is, neki kellene lenni az utolsónak, ki elhiszi. — Annál büszkébb vagyok, mondta, hogysem ily váddal szemben mentegessem magamat, sőt felül rá még esküdöztem és végül bocsánatért esedeztem. Nem, soha! A szülők elhatározták, hogy leányukat egy időre otthon fogják, hadd várja be a történendőket. Erre azonban nem soká kellett várniok. Normándy a folyton szakadó őszi eső dacára másnap utána jött a feleségének és vissza követelte elvitázhatatlan jogos tulajdonát. Gazdasági Egyesületünk ünnepe. — Saját tudósítónktól. — Pécs, 1900. május 21. Hosszú, lethargikus álom után ismét életjelt adott a »Baranyamegyei Gazdasági Egyesület«, midőn a megye állattenyésztésének állapotát mintegy bemutatni hivatott szemlével egybekötött szarvasmarha-vásárt rendezett. Hogy az nem sikerült úgy, azon mértékben, mint azt a megye állattenyésztőinek ismerősei várták, azt részben a megye egyes járásainak a központtól való távolságának, a mostoha viszonyoknak, meg az előkészítés gyengeségének kell tulajdonítanunk. Mert azt senki sem mondhatja, hogy a tegnap felhajtott 320 darab szarvasmarha képviseli, mutatja be a megye állattenyésztési nívóját. Ez a létszám a pécsi és a közvetlen környékbeli gazdák és néhány uradalom szarvasmarháiból került ki. De hol maradt a szarvasmarhábról országszerte híres hegyháti járás, a siklósi, dárdai, mohácsi járás , hol az európai hires Frigyes főhercegi uradalom, a Montenuovo és I I I II I »'.L1« 'I «8 — Belátod-e, hogy te vagy a bűnös ? Hogy kíméletlenül és igaztalanul bántál velem, duzzogott az asszonyka. — Bajos volna megállapítani, melyikünk a bünösebb, veje ellen Normándy. Én e, a ki első kétségbeesett fájdalmamban s féltékenységemben esetleg túl szigorú voltam hozzád, vagy te, kinek megsértett büszkesége felülemelkedett szerelmén ás szépen vigasz nélkül ott hagytál a faképnél ? ! — Jöjj és csókolj meg mindjárt, te akaratos gyermek. Ennyit csak megvárhatok. Szólt némi szemrehányással hangjában. És még egyet, hogy többé nem vállalsz el semmiféle szerepet, így a felbomlott béke ismét helyre állt, eszerint Zsombókné csak részben élvezhette a boszú édességét. Árdel mikor meglátta barátját, mosolyogva sietett hozzá. — Bocsáss meg az indiszkrécióért. Szent a béke köztetek ? Jót fogsz kacagni felette, ha elmondom, hogy jártam. — Roppant bántott az eset. Elmentem Surányihoz, hogy kipuhatoljam és a háziaszszonya azzal fogad, hogy szabadságot vett s elutazott a választottjához, megtartják az eljegyzést, a kópé dicsekedett, olyan titokban tartotta, csak előttem tárta ki a szívét, már hetek, hónapok óta nem tudott másról beszélni. Most teljesen eloszlott a felleg Normándy boldogságának egéről. Magát vádolta csak, az nem jutott eszébe Zsombókné nagy szerencséjére, hogy kit kellene igazán vádolni. Lippe-uradalmi, a siklósi, stb. uradalmi állattenyész bemutatása ? Hát bizony nem láttuk ezeket sehol, pedig az ily tenyésztők állatainak bemutatását okvetlen ki kellett volna eszközölni, mert azok legbelterjesebb tenyésztése és okszerű nemesítése folytán valóban mintául szolgálhattak volna a gazdaközönségnek. Mindazonáltal legnagyobb elismerés illeti gazdasági egyesületünket és annak vezetőségét, mert hiszen mindent újból kell kezdeni és minden kezdet nehéz! Meg vagyunk győződve és ehhez kellő garancia az egyesület szakértő, derék és tevékeny elnöke, hogy az egyesület következő ilynemű vállalkozása szélesebb mederben fogja felölelni megyénk állattenyésztését és gazdáink is sarkalva a kitűzött jutalom és saját érdekük által, nagyobb érdeklődéssel fognak viseltetni iránta. Most pedig beszámolunk a látottakról. Már szombat délután lehetett látni a külvárosi beszálló korcsmák udvarain a szemlére fölhajtott tenyészállatokat, melyeket gazdáik kefélgettek, becézgettek, hogy minél jobban tetszessenek. Vasárnap reggel pedig a vásártér déli részén, az arra kijelölt helyen gyülekeztek a gazdák állataikkal és a felirat szerinti csoportokban verődtek össze, úgy, hogy a bíráló bizottság kilenc óra után megkezdhette működését. Mindenek előtt megállapíttatott, hogy összesen 325 állat lett felhajtva. Ennek legnagyobb része nyugati fajú tehenek szebbnélszebb példányai voltak ; míg üszők, mindkét nembeli borjak és bikák kevés számban lettek fölhajtva. Különösen az utóbbiak között volt a sok kifogásolni való, úgy, hogy az Isó és Ilik díjat ezen csoportnál nem is adták ki. Az állatok nagy része kisgazdáké volt. Nagyobb tehenészettel biró helybeli gazdák közül Eizer János és Scholz Antal állítottak ki valóban gyönyörű állatokat. Kaptak is díszoklevelet. Legszebb kollekciót Biedermann Ottó szentegáti uradalma állította ki külön sátor alatt, hol összesen mintegy húsz darab nyugati fajú bika, tehén, üsző-borjú volt. Nem kevésbé érdekesek voltak az uradalmi gulyások, oly pompás tipikus alakok, hogy Hermann Ottó is megbámulta volna őket. Szép volt a felső-mindszenti uradalom kollektív kiállítása is. Magyarfaju szarvasmarha elenyésző csekély volt. Látszik, hogy kisgazdáink nagy része teljesen elhagyta a szívósabb természetű és nagyobb munkaerővel bíró magyarfaju szarvasmarhatenyésztést és áttért a nyugati fajú állatok tenyésztésére. Hogy ezen csere nem mindenben felel meg a gazdák igényeinek és előnyeinek, az a mostani állatállományban folyton dúló ragályos bajok is mutatják. Tizenegy óra után végezte nem könnyű munkáját a zsűri s a következő eredményt hirdette ki Vörös Mihály egyesületi titkár. A vásárra felhajtatott: A Nyugati falu tenyészállatok és pedig : a bikák egyes tenyésztőktől • 34 drb. » » községektől • • 9 » összesen 43 drb. b) tehenek............................. 144 drb. c) üszők......................... • • • 95 » Nyugati faju összesen 282 drb. B. Magyar faju tenyészállatok és pedig: a) bikák tenyésztőktől..................8 drb. » községből .......................1 » összesen 9 drb. b) tehenek.....................................10 drb. c) üszők......................... • • • 2 » Magyarfalu összesen 21 drb. Összesen behajtott állatok, a borjukkal együtt 320 drb. 3