Pécsi Figyelő, 1900. október-december (28. évfolyam, 224-297. szám)

1900-10-02 / 224. szám

­ A tegnapi vasárnapra ismét népgyülést hirdettek. S mivel az előző gyakori népgyű­­­lés­ek közepes látogatottságát fellendíteni akar­ták, Budapestről a központi szervezettől kértek a népgyülésre szónokot A központi pártveze­tőségtől Bokányi Dezső is jelentette lejövetelét s a meghívókat is az ő beszéde jelzésével bocsájtották ki. A rendőrfőkapitány még szerdán tudo­másul vette a népgyűlést kérelmező Pécs József és társa bejelentését, azonban a gyűlés helyéül nem a kért búza­teret, hanem a gyár utca 7. számú egyleti helyiség udvarát engedélyezte. Elérkezvén a gyűlés napja, tegnap dél­előtt odaszent az egybehivókhoz a főkapitány, hogy nem engedi meg, miszerint a gyűlésen akár vidéki, akár fővárosi kiküldött beszéljen, hivatkozván egy a Bánffy-éra alatt kiadott miniszteri rendeletre, mely megtiltotta annak idején, hogy a szocialista agitátorok elveik hirdetése végett a vidékre utazzanak. Pedig Budapestről nem is Bokányi Dezső jött le, hanem Králik Ferenc asztalos. Délután 3 órakor már megtelt a gyár­­utca 7. szám alatt munkás egyleti helyiség tágas udvara s 800—1000 ember szorongott egymás mellett. A hatósági intézkedést, hogy nem enged­nek vidéki küldöttet beszélni, nagy elkeseredés­­­sel fogadtak s a hangulat izgatott s veszedel­mes jelleget öltött. Délután fél négykor érkezett meg Schulz Ferenc rendőrkapitány, ki a népgyülés egybe hívóival előbb a főkapitányt kereste fel, s ki­jelentette, hogy a népgyűlést megkezdhetik, de idegennek nem lehet beszélni, mert akkor a gyűlést rögtön feloszlatja. S a­mi a népgyűlésen történt, az alább következik. Mondhatjuk azonban, hogy ezzel a tilalommal, mely előrántotta a gyűlölt Bánffy­­éra egy kényszer­ű rendeletét, olyan izgatottra fokozták a hallgatóság hangulatát, hogy csak a vezetőknek köszönhető, hogy zavargás nem lett s megint katonai karhatalommal nem kellett kiüríttetni az udvart, mint ezelőtt két esztendővel. Tagadhatatlan, hogy az a Bánffy által kiadott miniszteri rendelet még nem lett visz­­szavonva, tehát érvényben van. De mire való volt annak az utolsó órában való előrántása? Még ha az ismert agitátor, Bokányi Dezső érkezett volna le! ? De hát egy eddig még nemcsak nálunk, de általában a szocialista mozgalmak terén ismeretlen nevű Králik F. jött le. Vagy talán épen azért, mert ismeret­len volt Králik Ferenc, azért kellett ismét ez a nagy óvatosság!? S hogy ezzel hatóságunk mennyire tá­pot nyújtott ismét a jogtiprás, az elnyomás hangoztatására, mennyire lovat adott a jog­rablást hangoztatók alá, az kitűnt magán a népgyülésen, a­hol bizony nem re­spektálták még a főkapitány rendreutasítását sem s azzal okolták meg egyedül, ha mégis engedelmes­kedtek, hogy nem akarnak izgatni, eléggé iz­gat maga a hatóság. A népgyülés lefolyásáról tudósításunk a következő: A népgyülésre egybegyületeket fél négykor üdvözölte az egybehívók nevében Pécs József, miután a Kováts Antal rendőrbiztos kíséreté­ben megjelent Schulz Ferenc rendőrkapitány kijelentette, hogy a gyűlésen idegen nem be­szélhet, tehát Králik Ferenc sem. Pécs erre ajánlotta a népgyűlés elnökéül Králik Feren­cet, a­mint zugó helyeslés követett. A rendőrkapitány azonban hivatkozva a rendeletre nem engedte meg Králiknak elnökké választását. Persze erre felzúgott a „gyalázat“ és ehhez hasonló kifejezések egész sora . Pécs József alig tudta a népet lecsendesíteni, alól van Klein Ödönt elnöknek és Greksa Józsefet jegyzőnek. Klein Ödön elfoglalván az elnöki széket bejelenti, hogy a hatóság nem engedte meg, hogy a mai népgyűlés szónoka Králik Ferenc beszéljen. Nem engedte meg azért, mert Krá­lik idegen. Ezen az intézkedésen minden jó­zan ember felháborodik. Ez ismét olyan jog­­rablás, olyan . . . Schulz rendőrkapitány: Nyissa meg kérem a gyűlést és mást ne beszéljen. Klein Ödön kritika tárgyává tenni akarja ezt az intézkedést. Elnöki beszédet tart s eb­ben igenis arról a jogtalanságról, erről a tör­vénytelen tilalomról kritikát mondhat. Schulz rendőrkapitány : Rögtön megvo­nom a szót ! A nép zúgott, kiabált, követelte hogy Klein beszéljen tovább, a­ki azonban csendre intette őket és megnyitottnak jelentette ki a népgyűlést. Ha majd elnöki zárszavával él, akkor fogja összegezni a tapasztaltakat és — úgymond — tudni fogja, hogy elmondjon min­dent, bármi történjék is ! S ezzel átadta a szót az első szónoknak, a ki persze, s a kö­vetkező is, pécsi volt. Végh József volt az első szónok, a ki ismerete­, hogy vérmesen, a népnek tetszőleg, annak szájaite szerint tud beszélni. Beszélt is úgy, hogy bizony, ha abból a veszedelmes tónusból alább nem hagy, nagy ribillió lett volna a vége. — Napirenden van a mai gyűlésen, tisz­­t­­elt elvtársak, a jogegyenlőség, a szervezke­­­­dés és a sajtó. Látják önök a jogegyenlőséget ? ! Íme, ez a jogegyenlőség Magyarországon, hogy nem beszélhet a mai gyűlésünkön egy elvtár­sunk azért, mert vidéki, Kasits Péter és a néppárt, az mehet mindenfelé, hogy elveit hirdethesse. Nem jogegyenlőség ez, hanem jog­rablás és ez a zsarnokság, ez a bitangság megfosztja erejétől s ezért bocsánatot kér, ha most nem beszél úgy mint máskor. Hanem azért úgy beszélt, sőt erősebben még inkább a nép szajasze szerint. Úgy, hogy az időközben megjelent Rangha János­­ őrmester kíséretében megjelent Vaszary Gyula­­ főkapitány rászólt, és szómegvonással fenye­­­­gette akkor, mikor arról beszélt, hogy a kor­­­­mány megtiltotta a kivándorlást. Végh a főkapitány felszólalására azzal felelt, hogy a főkapitány mindenesetre a gyű­lés elnökéhez intézte szavait, s az majd figyel­mezteti őt. Különben pedig csak most tudtam meg, hogy olyan rendelet is van Magyaror­szágon, a­mely szerint a népnek még egy darab kenyeret sem szabad adni. S bármit idézzen is elő mai beszéde, kimondja, hogy ez nem jogegyenlőség, hanem jograblás. S be­szédét ily hangon még vagy egy félóráig foly­tatta s végre szervezkedésre és a munka a­ sajtó pártolására buzdítván a hallgatóságot, átadta a szót a másik szónoknak. Horváth József szintén hasonló tónus­ban beszélt jograblásról és egyebekről, azt mondván, nem ők, hanem a rendőrség izgat olyan tilalmakkal mint a jelenlegi is Több szónok nem lévén Klein Ödön el­nöki zárszóval élt. Kritikát joga van mondani a törvények és rendeletek felett. S mikor vég­zésileg kiküldetik valaki e népgyűlés vezeté­sére s itt a kiküldöttet maga a kiküldő — vagy talán még magasabban álló egyén — dezavuálja, ez flagráns arculcsapása a jognak, a törvények lábbal tiprása, ez az olyan . . . Vaszary Gyula főkapitány: Legyen szí­ves az én intézkedésemet kritika tárgyává nem tenni! Klein Ödön : Miután a főkapitány úr a hallgatóság köréből szólalt fel s azt mondja, intézkedéseit ne kritizáljam, úgy látom, ő akar beszélni. Hát ezennel át­adom neki a szót. Tessék idejönni és itt fejtse ki nézeteit. Nagy derültség lett erre s a főkapitány kij­elentette, hogy a hatóság intézkedéseit nem engedi bírálni s ha a szónok igy folytatja, rögtön megvonja tőle a szót. A nép azonban követelte, hogy Klein beszéljen s ismét csak annak köszönhető, hogy Klein lecsendesitette a felizgatott embereket hogy nem lett semmi zavargás. S beszédét, azzal fejezte be, hogy bejelentette, miszerint este a munkásképző egyletben felolvasást tart, s ezzel rendre s csendes szétoszlásra figyelmeztetvén a hallgatóságot, a gyűlést be­rekesztette. A nép pedig a munkás-induló éneklése mellett oszlott szét s ezzel félhat órakor végetért az izgalmas népgyülés. PÉCSI FIGYELŐ 1900. október 2 - i r­e k. Pécs, 1900. október 1. X. ur. X. urék itt vidéken három féle módon kezdenek­­szerepelni. Vagy kacérkodnak a hirlapirással. Vagy beiratkoznak némely egy­letekbe. Vagy barátkoznak a huszártisztek­kel s rendezik a szezon összes számba vehető négyeseit. X. ur a közélet számára való megszü­letésekor gyámoltalan, miként minden po­ronty. Tétova szemekkel nézdel szerte szét. Előtte összegomolyog a hivatali főnök, az is­merős előkelőségek, a protekcióképes jóba­rátok, a jó partik és minden­ minden képe, ír, sétál, táncol, zsarozik, szervez, belép, ki­lép, intrikál és naivoskodik. Van valami sej­tése arról, hogy ő akar. De, hogy mit, az még előtte alaktalan álomkép. Ám történik, hogy valami banketten X. ur titokszerü divinációval kivesz a zsebéből egy régi idő óta tartogatott finom szivart s egy hold kóros, de ekkor is előkelő mozdu­lattal megkínálja szomszédját, ki történetesen újságíró. A skriblernek a szivar pompásan­szük. Akkor este mondjuk : a keresztény ifjak Exel­­sior dalköre tartja a bankettet. Másnap X. ur élvezettel, kéjjel olvassa, hogy ő az egyletnek a lelke, ő, a­ki különben ismert, fiatal, szim­patikus alakja a helyi társadalomnak. A szivar eldöntötte X. ur sorsát. A gyá­moltalan poronty mesés rohamossággal kezd fejlődni. Hivatalában előlép. Az Exelsior al­­elnökké választja. Egyik lap kellemes 41-hy­­men-hírt közöl róla. A városatya választáson kap két szavazatot. Választmányi tag lesz a lövészeknél, tűzoltóknál, sakkörben s a jó ég tudja hol. Végig sétál vele a színtársulat pri­madonnája fényes délelőtt az utcán. S mindeme ténykedéseit nap-nap után feljegyzi az örökkévalóság számára az a pár skribler, »a kikkel jó barátságot tartani.« Csuda olcsóság a BÉKA boltban! IS őszi és téli piquet paplau, zsebkendők, frotir és damaszt törülközők, továbbá vászon, kanavász, chiffon és grádli meg­lepő olcsón, szép választék selymekben és női ruhaszövetekben, uj barchetek minden lehető sziliben és minőségben csak a béká­­nál kapható olcsón. Irgalmasok-utca 10. sz. (Saját házban.)

Next