Pécsi Figyelő, 1901. október-december (29. évfolyam, 225-300. szám)

1901-10-01 / 225. szám

IXIX. évfolyam. Pécs, 1901. október hó 1., kedd. 125-ik szám. Szerkesztői Iroda, Mária-utca 1. sz. első emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény in­tézendő. Előfizetési érák: Szá­z évre • 20 kor. — fill. félévre • • 10­0 — » frígyedévre -6 » — » Egy hóra • • 1 » 70 » Egyes szám ára 8 fillér Kiadóhivatal , Mária­ utca 1. sz. hal az előfizetések és a hir­detések elfogadtatnak. POLITIKAI NAPILAP. Kéziratot vissza nem adunk. Kilátás. Pécs, 1901. szept. 30. Mindenki a holnapután megkezdődő országos választási harc esélyeivel foglal­kozik most és ezekből iparkodik magának tiszta képet alkotni az egyes pártok ki­látásai felöl. Pedig ez a kép ma még meglehetősen homályos s különösen sze­mélyi tekintetben alig lehet biztos ítéletet mondani, mert fölötte nagy azoknak a kerületeknek a száma, ahol tisztán sze­mélyi harc folyik ugyanazon politikai párthoz tartozó jelöltek között. A­mennyire a dolgok mostani állá­sából ítélni lehet, az egyes pártok kilá­tásait a sajtó túlnyomó része következőkép fogja föl: A kormánypártban erős belviszályok dúlnak. A régi Bánffy-Tisza-tábor a lefolyt országgyűlési időszak alatt nem tudott egybeolvadni a párthoz csatlakozott nem­zeti pártiakkal, sem a párt ama régebbi tagjaival, akik mint disszidensek a Tisza­­lex idején nagyban előmozdították Bánffy bukásai Tudvalevő, hogy Szell Kálmán főleg ezekre támaszkodott új kormányzati rendszerének proklamálásánál s a Bánffysták csak azért hajoltak meg előtte, hogy a pártban maradva megakadályozhassák a rendszer érvényesülését, esetleg pedig fölhasználhassanak valamely kedvező al­kalmat a fölülkerekedésre. Ebben a reményükben eddig csalat­kozva, most teljes erővel a választókra vetik magukat s ádáz dühvel harcolnak, nem annyira az ellenzék ellen, mint inkább azok ellen a kormánypárti jelöltek ellen, akik a Tisza-Bánffy-rendszer párthatalmi túlka­pásait elítélik. A küzdelem eredménye — úgy lát­szik — a Bánffy-tábor veresége lesz leg­több helyen, de hát ez nem elég. Ki kell irtani a parlamentből ezt az elemet, mely a szabadelvűség leple alatt harminc éven át annyi kárt okozott az országnak, mely a nép érdekeivel mit sem törődve, csak önző érdekei kielégítésére használta fel a bűnös eszközökkel megszerzett és föntartott hatalmat. De vájjon van e az általuk megmételyezett közéleti fölfogás gyökeres megváltozása előtt erre alapos remény? Alig hiszszük. A szabadelvűpárt tehát a jövő országgyűlésen is nagyon vegyes elemekből fog állni, bár reménye lehet 250 mandátumra, a­mi elég tekinté­lyes többséget biztosít még mindig számára. Az ellenzéki pártok mindegyike meg fog szaporodni a választásokon. A Kossuth­­párt, mely 150 kerületben állított jelöl­tet, nagy bizalommal megy a küzdelembe s beavatottak tudni vélik, hogy jelöltjei­nek nagy része a legjobb kilátásokkal harcol, sőt 55 kerület küzdelem nélkül lesz a Kossuth-párté. A Kossuth-párt kissé jobb szervezéssel 100 taggal vonulhatott volna be a parlamentbe, bár egy kis agilitással így is felvihetik kilencvenre. Az Ugrón-párt is erősen mozog az országban. Az elmúlt országgyűlés vége felé a politikai jósok az Ugrón párt ha­lálát jövendölgették, s ime most 54 je­löltjük küzd a kerületekben. Maga a ve­zér is új kedvet kapott a harcra, mert elfogadta újból való jelöltetését Szilágy- Somlyón. Kerületébe Kossuth-párti jelöltet akartak felállítani ellene, de Kossuth Fe­renc megtagadott minden támogatást Szi­lágy-Somlyón esetleg felállítandó pártja­beli jelölttől azzal a megokolással, hogy Ugrón kibuktatása megfosztaná a magyar parlamentet egyik díszétől. Ezt biz­tató jelnek tekintik azok, akik a két füg­getlenségi pártnak egyesülését remélik. Az Ugrón párt valószínűleg 20—25 tagra fog fölszaporodni a választásokon. Minden nagyobb emóció nélkül szer­vezkedett a néppárt. Nem rakta teli a sajtót korteshírekkel, nem teszi közzé jelöltjeinek számát, névsorát s szinte azt a látszatot kelti, mintha a néppárt napja leáldozóban volna. A párt képviselőinek száma hihetőleg nem lesz több 20—25-nél. A választások szomorú gyümölcse lesz a nemzetiségi izgatók bekerülése a Házba. Minden politikust komoly aggoda­lommal tölt el az az izgatás, amely főleg a felvidéki tótok körében egyes túlzó nemzetiségi részéről nyilvánul. Az ered­mény nem lesz valami fényes a lelketlen izgatókra, a mennyiben legfeljebb 3—4 fog közülök a parlamentbe jutni, de ezek-I A „Pécsi Figyelő“ tárcája. Vallomás. — A „Pécsi Figyelő“ eredeti tárcája. — Emlékszel-e? . . . Ott a sétány fasorai­ban jártunk fel alá, mint máskor is a szép nyári estéken. Sokan voltak ott, mint ren­desen s mi mulattunk azon, hogy mit beszél­nek mások, mig mellettünk elmennek. S azon a furcsaságon sokat nevettünk . . . Aztán el­ment mellettünk egy ifjú pár s halkan sut­togtak. Azt a megjegyzést tettem rájuk, hogy ezek most szerelmet vallanak egymásnak, s nem nevettük ki őket, elcsendesültünk mind­ketten, hallgatva lépdeltünk egymás mellett jó ideig s néztünk az ifjú pár után, a­mig csak az est sötétjében eltűntek szemeink elől a kavargó tömegben. S akkor sem szólaltunk meg. Elgondolkodtunk . . . Közben nehéz só­hajok törek fel kebleinkből . . . Éreztem, hogy itt a kellő pillanat, a­melytől éltem üdve függ. Tudtam, már régen tudtam, hogy sze­retlek, hogy lelkem, szivem és eszem a tiéd, tudtam, már régen tudtam, a szivem mélyén éreztem, hogy nélküled kín lenne az élet, puszta, sivár a valóság s gyötrődés a küzde­lem, azt is éreztem, hogy te is szeretsz en­gem, és oly régen tudtam, hogy lelkünk, ér­zésünk rokon, ismertem gondolataidat s biz­tosra vettem, hogy imáidba foglalsz napon­ként s csak azért imádkozunk mindketten mindennap, hogy egymásé lehessünk . . . Évek hosszú során a tömegben botor­káltam s kerestem a lelkem felét, a lelkem hasonmását, futottam a képzeletben megalko­tott ideál után s nem találtam fel. Már-már azt hittem, hogy feltaláltam, kit képzeletem­ben magamnak alkotok, de csalódtam. Az arc az volt, de a lelke, de a szive üres volt, nem értettem meg s tovább űztem a hömpölygő áradatban álomképemet. Nem adtam fel a re­ményt, mert biztosra vettem, hogy kell lennie egy lénynek, a­kivel megértjük egymást, hisz’ e tudat nélkül nem volna remény a jobb jö­vőben, a boldogságban ! . . . Olvastam valahol, hogy az Isten két két szivet alkot egyszerre s elküldi őket a földre. Ha ezek egymásra találnak, boldogítják egy­mást, ha nem, akkor elvesznek. Én azt a másik szivet kerestem s abban a pillanatban­­eltaláltam . . . Szólni akartam s­­ szó nem jött aj­kamra ... A szivem hevesen vert, arcom lángban égett s torkom elszorult. A gondolatok árja viharzott agyamon keresztül egy perc alatt, de szólni nem tud­tam. Oh, ha akkor ki tudtam volna fejezni mind, a­mit érezek . . . Szerettem volna nagy szónokok ékesszólásával bírni, hogy érzel­meimet tolmácsoljam, szerettem volna Dárius kincsének ura lenni, hogy azt vallomásommal együtt parányi lábaidhoz rakjam . . . Oh, mily bohó valék . . . Azt gondoltam, hogy igy biztosabban célt érek s nem mertem az egyszerű szavak erejében bizni. De hát hiába volt minden erőlködésem, ragyogó szavak nem jutottak eszembe s azt nagyon jól tudtad, hogy szegény vagyok. Hosszas küzdelem után végre megtör­tem a csendet. — Irma ! . . . Te nem szóltál, pedig de vártam, ha csak egy szótagot mondasz, könnyebben ment volna minden, talán diszes köntösbe tudtam volna öltöztetni gondolataimat. Hogy ismét eltelt szó nélkül néhány pil­lanat, mely oly hosszúnak tetszett, mintha órák tűnnének a múltba, ismét megszólította­lak. Nem tudom cifrázni. Röviden, szaggatot­tan beszéltem, a szív vihara megszakította a szó árját. — Irma, én magát szeretem ! . . . Ennyi volt az egész s hogy e néhány szót kimondjam, bár egyfolytában nem tudtam elmondani, mintha mázsányi teher szakadt volna le telkemről. Közel mentem hozzád — emlékszel — hogy elkerültük a lámpát s sö­­tétebb helyre értünk, megfogtam az ujjadat, hogy senki észre sem vette, még a mama sem, a­ki pedig szorosan a hátunk megött ment Minő nagy bátorság kellett hozzá, hogy

Next