Pécsi Figyelő, 1901. október-december (29. évfolyam, 225-300. szám)

1901-10-01 / 225. szám

- nek is valószínűleg előbb a kúria rostá­ján kell majd keresztül esni. A szocialisták állítottak fel jelölteket, de alig remélhetik, hogy ezek közül egy is mandátumhoz jusson, de mostani akció­juk nem hagyható figyelmen kívül, mert ez nagy hasznára lesz a szocialistáknak, ha az immár elodázhatatlan választási reform következtében szavazataik száma jelentősen meg fog szaporodni. Az ellenzéki pártok tehát a mondot­tak szerint megizmosodva fognak a par­lamentbe jutni. Az újonan alakuló kor­mánypárt még mindig többséggel fog ugyan bírni, de nem hathat többé töme­gével s ebben a többségben is erősen meg fog csappanni a leltári mamelukok száma, akik minden kormányt s a kormánynak minden tervét gépszerüen szolgálják. Képviselőválasztási mozgalmak. Pécs, 1901. szept. 30. Programmbeszéd — jelölt nélkül. A »Flóris Endre-párt« tegnap délután 3 órára a városi Tornacsarnokba nagy értekezletet hir­detett, melyen dr. Tompa Antal, Flórisék je­löltje, lett volna megtartandó programmbeszé­­dét. Tompa Antaltól azonban délutáni 2 óra­kor sürgöny érkezett Flórishoz, melyben Tompa jelezte, hogy „nagy technikai akadályok“ miatt nem jöhet le Pécsre és felkérte Flórist, hogy ő mondaná el a nevében a programmbeszé­­det. A Tornacsarnokban alig jött össze pár száz ember délután 3 órára, a­kik közül so­kan csalódva távoztak, mikor megtudták, hogy­­ Tompa Antal dr. nincs ok. Még többen szök­­döstek ki lassan kint a teremből dr. Flóris Endre beszéde alatt, a­ki ezzel nem törődve, jó egy órán át ismertette jelöltje programm­­ját, minden áron lelkesedést akarván a hall­gatóságba önteni. A­mi persze nem igen sike­rült, mert hát programmbeszéd — jelölt nél­kül, az mégis egy kissé furcsa ! Különben a Flóris Endre dr. által a péntek esti gyülekezeten felolvasott megbízásra vonatkozólag ma Ceirják Ignác a következő nyilatkozatot küldte be hozzánk: »Tekintetes szerkesztő úr ! Kérem be­cses lapjában közzétenni, hogy a „Pécsi Fi­gyelő“ által dr. Flóris Endre kérdőre vonat van, hogy kinek megbízásából járt el a párt kiküldötteként, ő egy levelet olvasott fel, hol mindjárt elsőnek nevez meg. Én pedig kije­lentem, hogy én semmi néven nevezhető leve­let Flóris Endrének alá nem írtam, sem semminemű utasítással nem szolgáltam. Tisz­telettel maradtam : Czirják Ignác.« *­­ Szocialisták népgyülése : A pécsi szo­ciáldemokraták tegnap délelőtt a gyár­ utca 7. szám alatt népgyülést tartottak, melyen az általános választói jogról beszéltek és propa­gandát csináltak képviselőjelöltüknek, Kiss Ká­rolynak. A népgyülésen Szikora Imre, Végh József és Szabó József beszéltek. Minden pél­dás rendben folyt­­é s a hallgatóság dél felé a jelölt éltetésével távozott a népgyülésről. * Ez is kortesfogás. A sásdi kerületből kaptunk egy gépírással irt levelet, melyben Weber Péter és Tóth Fölöp pártelnökök fel­szólítják az elvtársakat, hogy csatlakozzanak a »balpárti Geiger Gyula« zászlaja alá s figyelmeztetik őket, hogy különösen ügyelje­nek, nehogy a fehértollasok előadásai a né­pet tévútra vezessék, mert ebben a kerület­ben a balpárti elveket mindig zöld tollas jel­vény alatt hirdették, a­milyen jelvénye a Gei­ger pártnak most is van. Hogy ezzel a korfelfogással mit akar elérni Geiger Gyula, a­ki csőd alatt állván, érvényesen meg sem választható képviselő­nek, azt biztosan tudni nem lehet, de még az ő részéről is szerencsétlen gondolatnak tartjuk az ilyen korteskedést, mert azzal el­árulja, hogy nem lévén képes a saját balpárti múltjára hivatkozni, kortesjelvényének régi balpártiságával akar hódítani, a­mely a sásdi kerületben már akkor balpárti jelvény volt, mikor Geiger uram még kormánypárt sze­kerét tolta. ' ' * Jeszenszky Ferenc visszalépett. Ma vettük a pécsváradi kerület függetlenségi és 48 as pártjának elnökétől a következő kör­levelet : Körlevél a pécsváradi járás összes községeihez. Tudatom járásunk községeinek választó polgáraival, miszerint nagyságos Jeszenszky kezedet érinteni merészeltem. S te nem von­tad ki ujjadat az enyéim közül. Ez felbátorí­tott. Ekkor újra elmondtam, hogy szeretlek, mint ifjú lelkem szeretni tud s esedeztem, hogy mondd ki te is azt a világot magában rejtő egyetlen szót, hogy te is szeretsz en­gem. Te lesütötted szemed s nem mertél rám nézni sem, de azért kezedet az enyémben hagytad s szótlanul jöttél mellettem. Aztán én beszéltem neked szerelmemről. Hogy nem feleltél, már-már azt hittem, hogy megbán­tottalak vallomásommal s elkezdtelek kérlelni. S ekkor megszólaltál. Te is elfogult voltál. Halkan beszéltél, hogy alig hallottam, de any­­nyit mégis megértettem, hogy nem haragszol rám azért, mert meg mertem vallani, hogy szeretlek. — Hát szeret engem szintén Irma, mint én magát ? — Igen, szeretem . . . önkéntelenül megszorítottuk egymás ke­zét, arra nem is gondoltunk, hogy más is megláthatná. Mit törődtünk mi a sétáló kö­zönséggel, az egész világgal. Kívülünk nem létezett más ránk nézve az egész világon. Boldogok voltunk s boldogságunkban megfe­ledkeztünk mindenkiről. Újra találkoztunk azzal az ifjú párral s azok ismét suttogva beszéltek. Egyszerre egy­másra néztünk. Mi is elkezdtünk beszélgetni. Nem közönyös, banális dolgokról, hanem ön­magunkról beszéltünk. Elmondtuk egymásnak, hogy már mióta szeretjük egymást, hogy ret­tegtünk attól a gondolattól már régebben, hogy esetleg a másik nem viszonozza a sze­relmünket, hogy agódtunk s hogy imádkoz­tunk egymásért. Aztán félni kezdtél édesem, hogy a mama megtudja, hogy mi is szeretjük egymást, aztán esetleg nem tetszik neki s szétválaszt bennünket örökre. Akkor, akkor . . . itt ismét elh­algattunk. Én a halálra gondoltam s láttad ezt rajtam, közelebb jöt­tél hozzám s oly édes hangon szóltál, hogy az nem lehet, mert hiszen mamád szeret té­ged s nem akarhatja, hogy boldogtalan légy, már pedig, ha nem ad nekem, akkor te na­gyon, — de nagyon boldogtalan lesz. Ugy­e igy mondtad nekem édesem s megnyugod­tunk mindketten . . . Haza kellett mennünk. Elkísértelek. Az után a mamával beszélgettünk s a kapuban kezet csókoltam neked. Ez volt az első kéz­csók, a­mit neked adtam s te kis kacsáddal megszorítottad kezemet. Mint szerettem volna akkor azt a kis kezet megtartani, hogy soha el sem eresztettem volna, mint szerettem volna csókkal elhalmozni azt a keskeny kis kezet s mint szerettem volna akkor rögtön megkérni kezedet . . . A kapu becsukódott, de én nem mentem el, oda álltam ablakod alá, hogy mégegy­­szer lássalak. S te kinyitottad ablakodat, s aggódva mondtad, hogy ha igazán szeretlek, menjek haza, mert meg­találok halni. És én haza mentem. A kávéház terraszán, mely mellett utam A dárdai kerületben tegnap fejezte be Herman Ottó körútját, a­melyen dr. Péchy Károly, a kerület függetlenségi és 48-as Kossuth-pártjának elnöke kisérte. A kerület szinmagyar községeinek választópolgársága, mint egy ember Herman Ottó zászlóját kö­veti, tömege döntő súlylyal bír akkor is, ha pótválasztásra kerül a sor. Itt öt jelölt ver­senyez, tehát Herman O­tón kívül még négy. Ezek között Antal Gyula azt hirdeti, hogy Széll Kálmán küldötte, Kiss Emil hivatalos »Podmaniczky jelölt«, Majer Bála atyafisági s szabadelvű jelölt, végre Schwarz szocialista. Visszatetsző volt a kormánypárti sajtó lár­mája és színezése a »szabadelvüség« e vásári zajában. Dárdán a hivatalos Podmaniczky­hazavitt, jóbarátaim poharaztak. Hívtak. Nem mentem be. Azok élcelődtek utánam, de én nem törődtem vele. Te mondtad, hogy men­jek haza, nem lett volna kincs, a mivel el tudtak volna tántorítani, attól, hogy szót to­­hadjak neked Királynőm voltál s nagy sóha­jod parancs. Haza mentem s nem tudtam elaludni. Szörnyű melegem volt. Arcom egy tűz volt, homlokom izzadt s a négy falat szűknek találtam. Úgy éreztem, hogy boldogságom szét­repeszti szivemet, azt hittem, hogy meg kell tudnia az egész világnak, hogy szivedett meg­nyertem. De nem ! A világ nem értene meg, a modern világ nem hisz a szerelemben. Hát akkor hadd tudják meg jóbarátaim. Elijedtem e gondolattól. A pohár mellett kinevetik a tiszta szerelmet, pedig ez érzelem szent, mint az Isten, ki a szívbe plántálta azt. Óh hát nincs, kinek elmondhatnám boldogságomat ? ... A négy fal némán meredt rám ... A tornyokban tizenkettőt ütött az óra . . . Most már a másik nap kezdődik. Nem tudtam nyugodni. Kimentem az utcára s elmentem ismét ablakod alá, ott virrasztottam ablakod alatt, míg te édesen aludtál. Csendesen jár­tam, féltem, hogy megzavarom álmodat. Csak mikor a nap első sugarait küldé a földre, akkor mentem el ablakod alól haza, de aludni akkor sem tudtam.­­ óh mi boldog voltam az éjjel ... 1 Kerek. V PÉCSI FIGYELŐ 1901. október 1. Ferenc ur, a függetlenségi és 48-as Kossuth párt jelöltje tekintettel arra, hogy a szente­sitett tiszta választási törvény ellenére e já­rásban nyílt vesztegetés, izgatás és korrupció uralkodik; önzéstelen ha függetlenségi válasz­tókkal az absolut többséget el nem érheti, a je­löltségtől visszalép­ő mandátumot e kerületből elfogadni ezúttal nem hajlandó. Pécsvárad, 1901. szeptember 29-én. Göde Sándor pártelnök.* Brázay Kálmán körútja. Szeptember hó 29 én folytatta s fejezte be Brázay Kál­mán, országgyűlési képviselőjelölt a szalántai kerületben körútját, mely alkalommal Németi, Pogány, Görcsöny, Pellérd, Keszü és Málom községeket látogatta meg. Mindenütt szép számú hallgatóság gyűlt egybe, hogy meghalgassák programmbeszédét. Görcsönyben számtalan csokor, sok ko­­szoru díszítette kocsiját, midőn beért a faluba. Pellérden azonban még érdekesebb je­lenetnek volt a nép szem és fültanuja. — Brázay Kálmán ugyanis, midőn programmbe­­szédét el akarta kezdeni, előállott főtisztelendő Molnár Márton a pellérdi hívők katholikus plébánosa, — s Brázay ellen beszédet akart tartani, — kezdvén pedig ezt a jó erkölcsökre való hivatkozással. Da­cára azonban — mint már említettük — fényes kíséretének, beszédét folytatni nem tudta, sőt Vajay hívei zászlóikat, a községi harangozóét kivéve, mind bevonták. *

Next