Pécsi Hírlap, 1888. január-június (2. évfolyam, 1-52. szám)

1888-02-23 / 16. szám

II. évfolyam. Előfizetési árak: Egész évre . . 6 frt — kr­. Félévre . . . . 3 „ — „ Negyedévre . . 1 „ 50 „ Egy hóra . . . — „ 50 „ Egyes szám ára 8 kr. Kiadóhivatal: PÉCSETT, Széchenyi-tér 12-ik szám, Pécs, 1888. február 23-án. (Nádosy-féle ház) hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszó­lalások intézendők.Pécsi Hírlap Megjelenik hetenként kétszer: csütörtökön és vasárnap. 16-ik szám. Szerkesztői iroda: PÉCSETT, Deák-utc­a 2-ik uíj, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek föl előfizetések elfogadtatnak még valamennyi könyvkereske­désben. Egyes számok kaphatók: Böhm Manó (fő-utcza), Weidinger N. utóda Dómján I. (Széchenyi-tér), Engel Lajos (fő-utcza), Hochrein József (ferencziek-utczája) papir és könyvkereskedéseiben, ifj. Rézbányay János fűszerkereskedésében (Szigeti ország­út), a dohány főtőzsdében (fő­ntera) és a vasúti tőzsdében. Mindezen helyeken előfizetések is elfogadtatnak. Úszik a vízvezeték. Másról sem beszélnek most a város szóvivő emb­erei, mint a létesítendő vízve­zetékről. Tárgyalják fönt a városházán, tárgyalják a kávéházakban, a vendéglők­ben, utczasarkokon. Vízvezeték mindenütt! Oroszország, Bismark, Andrássy, hármas­szövetség — sutban feküsznek. A bor anyja — a vízzel kokettirozik. Úgy áll a dolog, hogy hosszú-hosszú évek során át türelmesen és türelmetlenül vártuk, óhajtottuk, kértük, követeltük a vízvezetéket, mely hivatva k­eud sok — nagyon sok mizériának véget vetni. El­elaludt néha e jámbor kívánság, aztán ismét föl-fölvetette a szemét. Utoljára aztán, mikor már belefáradt a város a kaszárnyák, barakkok, iskolák meg uszodák építésébe s mikor már a régi cserép viz vezetők is annyira elnyomorod­­tak, hogy sehogy sem lehetett rájuk fogni, hogy „ejt kihúzzák azok még vagy tiz esztendeig“ — akkor elővették a sokat emlegetett eszmét s rádarálták magukat, hogy no most megpróbálunk újat csinálni. Hát meg is próbálták. Nagy bizottság, kis bizottság — öt esztendő. Megfogták Schwarzot, a bécsi vállalkozót; az meg­vizsgált mindent kívül-belü­l s rámondta, hogy meglesz — 400 ezer forintért. Megcsinálták a tervezetet, megcsinál­ták a szerződést is. Csak alá kellene írni s két év múlva lenne vízvezetékünk. Igen ám, ha az csak úgy menne. A tervezetet s a költségvetést fölül­vizsgálta több szakember s azt mondta rá, hogy azt legalább is 50 ezer forinttal ol­csóbban lehetne megcsinálni. Ezen aztán megakadtak a város atyái s az ő közvetíté­sükkel a dolog iránt érdeklődő közönség. Olcsóbban is keresztül lehetne vinni! De hátha egyáltalában nem idegen emberrel csináltatnák a dolgot, hanem helybeli ipa­rosok is meg tudnák azt épúgy teremteni? — Ez lett az előbbi hullámverésnek a má­sodik gyűrűje. A­hol már két ilyen erős hullámcsa­pás suhan végig az előbb nyugodt tenger sima felületén, ott már a vihar is közel van. Az előszele legalább itt, csapkod már a fü­lünk mellett. A város nagy iparosai s vállalkozó szellemű pénzemberei körében mind sűrűb­ben s mind erősebben kezdik hangoztatni, hogy nem volt helyes az ily nagy összegbe menő vállalkozásnál mellőzni a szokásos árlejtés kihirdetését. A mozgalom indítói és vezetői többszöri meghányás-vetés után arra az eredményre jutottak, hogy nemcsak ők is meg tudnák a vízvezetéket csinálni úgy a­hogy az a bécsi Schwarz, hanem ol­csóbban is elő tudják állítani mint az a bécsi Schwarz. Igaz — mert szakemberek megegyező állítása az — hogy azt a vízművet, olcsóbb­ért is meg lehet teremteni s hogy az a bécsi vállalkozó megnyomta kissé a krétáját, amit természetesnek is találunk, mert­ nem minden esztendőben foghat meg egy várost vízvezetéket­ csinálni.Tehát a magas ár ellen való zúgolódás oka evidens. Udvariasságból még azt is elhisszük, ha nagyon erőltetik a dolgot, hogy hely­beli vállalkozó is keresztül tudja vinni a munkálatot az igényeknek és követelmé­nyeknek teljesen megfelelőleg, — habár több, sokkal kisebb műnél mindig az ellen­kezőt kellett sajnosan tapasztalnunk, ami azonban nem annyira a helybeli vállalko­zók, mint a felügyelő és tervkészítő ható­ság hibája. Csak azt az egyet nem hisszük el, hogy ezzel a manőverrel már készen volna a vízvezeték, a­mely — ha nedves is — égető dolog kezd lenni. Csak azt nem his­­­szük el, hogy igy hamar, legalább is oly hamar, mint a­hogy már a küszöbön állott az ügy, végezhetünk egyik legnagyobb házi bajunkkal. Pedig a dolog sürgős és nagyon, de nagyon rostálni tudjuk azt a fölfogást, hogy „ha eddig tudtunk várni, várhatunk még vagy 5 esztendőt.“ A régi vizvezeték csapni való azzal együtt, a kin múlott, hogy még eddig sem csaphattuk ki. Az új vizvezeték ügyének lassítása hátráltatja a város általános köveztetését s ezzel együtt a köztiszta­ságot, az utczák rendezését, a külső csinos­ságot, a „sárfészek“ czimtől való szabadul­­hatást, a tűzbiztonsági állapot jobb karba hozatalát stb. stb. egy sereg olyan tényezőt, a­melyek első közrehatói annak, hogy vá­rosunk azzá is lehessen, a­minek czimez­­getni szeretjük : nagy várossá. Hozzá­járulunk amaz általános rossza­­láshoz, mely az árlejtés mellőzése miatt közszólammá lett; de gyámoltalanságnak tartjuk azt a negligentiát, melylyel eddig A „Pécsi Hírlapi tárczája. Gyermekek hajdan és most. — Zala Emiltől. — Vidékről jösz, Ninon, kis menyecském, igazi nyári tartózkodásból, ahol illatos a fű­ és tág a látkör. Nem vagy együgyű­, hogy divatos fürdőbe menj, ahol ugyanaz a környezeted van és életmódod, mint a nagy városban. Puha fész­ket szemeltél ki magadnak Burgundiában, fehér házikót, amely a fák közé van rejtve. Itt nya­ralsz a friss és egészséges levegőben. S ha ilyenkor néha egy-két napra a városba jösz, barátnőid meg vannak lepve prezáidtól, amelyek olyan frissek, mint a reggeli szellő, s pirosab­bak, mint a későnérő alma.­­ Ajkad olyan édes, fogadni mernék, hogy csak tegnap ettél cseresznyét. Ez onnan van, mivel nem vagy divatbábu, amely a tövisektől s a darazsaktól fél. Bátran jársz kelsz a nap­ban, s jól tudod, hogy a nyakad fénylik, mint a borostyán; végig szaladsz a mezőn egyszerű vászonruhádban és nagy kalappal fejecskéden, akár csak egy igazi paraszt asszony, a mező és rét jó barátnője. A gyümölcsöt magad téped a fáról, hevülten és telve jó kedvvel térsz vissza hajlékodba, büszke vagy a rózsaszínű karózokra, melyeket a tövisek kacsóidon ejtettek. Mit csinálsz majd deczemberben? Semmit! Unatkozni fogsz, mert nem vagy divathölgy. Emlékszel még, mikor egy este bálba vezette­lek ? Vállaid meztelenek voltak, s te reszkettél a kocsiban. A teremben nagyon forró volt, a csillár vakító fényt árasztott s te elővigyázatból nem tánczoltál, hanem a legyező mögé rejted ásításodat. Mikor haza­jöttünk, hervadt bokré­tádra mutatva így szóltál hozzám: — Nézd e virágokat, meghalnék, miként ők, ha e forró légkörben élnem kellene. Szép tavaszom, hol vagy ? Nem megyünk többé bálba, Ninon, itthon maradunk kedves kandallónk mellett. Szeretni fogjuk egymást, s ez lesz legjobb szórakozásunk. Emlékszem, mit szóltál egy nap hozzám: „Igazán, mi nők nagyon henye életet folyta­tunk!“ E szavak megmaradtak emlékezetemben. A férfi magához ragadta az egész hasznos munkát s nektek csak a veszélyes álmodozást hagyta meg. Miért is gondolkozzék az ember, ha egész napon át köt, vagy himet. Légvára­kat építenek a nők, elszunyadnak mellette, mint Csipkerózsa királykisasszony abban a remény­ben, hogy az első arra járó lovag csókja föl fogja ébreszteni. Atyám derék ember volt, aki otthon ne­veltetett, — így mutattad be magadat nekem, — nem jártam egy iskolába azokkal a csinos bá­bukkal, a­kik a neveldében imakönyvükbe rej­tegetik a hadnagyocskák leveleit. Figyelmeztet­lek arra, hogy nem tanultam soha hajlongni; ha köszöntök, egészen természetes módon te­szem azt. Tánczmesterem nem oktatott arra, hogyan kell a szemeket lesütni, mosolyogni s az arczczal hazudni. Tökéletesen járatlan va­gyok azon kaczér magaviseletben, mely a mai leánynevelés javarészét képezi. Szabadon nőttem föl, mint egy erőteljes növény s ez az oka, hogy a párisi levegőben csaknem megfulladok. Nem rég egy tavaszi napon a Tuilleriák­­ban egy gesztenyefa árnyékában ültem. A kert majdnem egészen üres volt, csupán néhány hölgy ült ott egy csoportban, kézi munkával elfoglalva s gyermekek játszottak, közben hangos nevető

Next