Pécsi Hírlap, 1889. július-december (3. évfolyam, 53-104. szám)
1889-10-10 / 81. szám
III. évfolyam. Előfizetési árak: Egész évre . . . 6 frt — kr. Félévre . . . 3 „ — „ Negyedévre . . 1 „ 50 „ Egy hóra . . . — ,. 50 ., Egyes számára 8 kr. Kiadóhivatal: PÉCSETT, Széchenyi-tér 12-ik szám (Nádasy-féle ház) hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó fölszólalások intézendők. Pécs, 1889. október 10-én. Megjelenik hetenként kétszer: csütörtökön és vasárnap. 81-ik szám. Szerkesztői iroda: PÉCSETT, Széchenyi-tér 12-ik szám, hová a lap szellemi része illető minden közlemény intézendő. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek föl Előfizetések elfogadtatnak még valamennyi könyvkereskedésben. Egyes számok kaphatók : Böhm Manó (fő-utcza), Weidinger N. utóda Demján I. (Széchenyi-tér), Engel Lajos (fő-utcza), Hochrein József ( léchenyi-tér) papír és könyvkereskedéseiben, ifj. Rézbányay János füszerkereskedésében (Szigeti ország-ut), a dohány f .uzs.riben (fő-utcza). Mindezen helyeken előfizetések is elfogadtatnak. A „Pécsi Hírlap“ tárczája. Mondat nélkül. • Az ódon kaszárnya boglyas teteje fölöttébb fitymálva mért végig a minap ; a napos káplár s az ásitozó batalions-inspekcziós pedig szemügyre sem vették, a mint a jámbor minémüségem a század irodába bevitorlázott. Mind olyan tárcsának tűnt föl előttem ez az izé s a dolgok megvilágositásáért a kapitány ur kutyamosójához fordulók, aki ép azon minutumban esplikálta el nagyságos Léda mamzel bonczos hátán a generalmarschot. Szép taktusosan simogatta szegény kutyát a gyerek forsziftos kincstár praczlija s tüskés szemei mintha csak azt vallották volna: hajh, hajh! — csináljanak a bőrödből tambur Szabónak dobot, hogy eszedbe jusson s mind a tizenkét apostol siralma, mikor az jókedvében beléd üt! Nógattam a fiút s intettem a jóra; fogott is rajta szép szó — mert oly gyengéden odadobta Lédát a strázsák alá, hogy sinszöggé egyenesedett annak göndör szőre menten. Aztán tisztességes távolba elém farait a gyerek. Hivatali főnökök. Hivatali főnöknek lenni szép dolog. Odaállíttatni egy kormányzati vagy közigazgatási agyág élére, melyet a legapróbb részletekig tökéletesen ismerünk, aztán kezünkbe venni sok értelmes és művelt embernek munkáját, megadni annak a leghelyesebb irányt, azt úgy szervezni és vezetni, hogy az egy teljes, rendszeres, jól szervezett egészbe olvadva szabatos pontossággal működjék: szép és hálás hivatás. Annál szebb, mert alattasainak nemcsak munkáját, de rendszerint sorsát is intézi, mert egy hivatalnok - embernek sorsa — a hivatal. És itt oly könnyű jót tenni, hiszen nem kerül az a főnöknek se pénzébe se munkájába, csak egy kis jóakaratába. Egy biztató szó, egy kis elismerés, egy jóakaratú útbaigazítás, az élet bajai közt egy idejen kinyújtott kéz, mennyi szeretettel s hálával jutalmaz egy főnököt, kiben alattvalói úgyis oly igen hajlandók a Gondviselés küldöttét s képviselőjét fölismerni. S mégis azt láttuk a múlt napokban, hogy egyik hivatali főnöknek Pécsről való távozásakor visszafojthatlanul tör ki alattasaiból a rég gyülemlett s visszaszorított harag s méltatlankodás szava; ha pedig más hivatalok személyzetét kérdezzük, majdnem átalános a panasz a hivatalfőnökök részéről tapasztalt nyomás, lenéző gőg, pöffeszkedő paczkázás, ártani akarás és szenvedhetlen modortalanság miatt. Mindenesetre figyelemre méltó, mikor egy elkényeztetettnek épen nem mondható, engedelmesség és fegyelemhez szokott nép, mint a hivatalnokok, kik örülnek, ha élni hagyják őket, elégedetlenkedik s háborog a türhetlen bánásmód miatt. E figyelemre méltó baj pedig onnan ered, mert a most uralkodó boldogtalan rendszer a hivatali előmenetel útját nem annyira az egyéni értéknek, mint inkább a személyes összeköttetéseknek, rokonság, protectió, vagy a minden eszközt értékesíteni tudó élelmességnek nyitja meg, s e mai nap igen magas qualificatió egészen háttérbe szorítja a hivatali főnökséghez megkívántató tulajdonokat: az emelkedett lelket, műveltséget, tökéletes szakismeretet, emberies modort, egyenes lelküséget, s a reábizottak szeretetét. Az ilyen fogyatékos emberek aztán, mert alattasaik őszinte tiszteletét s ragaszkodását igaz után megnyerni úgy sem képesek, erőszakkal igyekeznek fölülkerekedni. Pöffeszkedés, gőg, lenézés, embertelen bánásmód, erőszakos hibakeresés, az elismerésnek megtagadása, s alattvalóik keserítése által akarnak „hivatali tekintélyre“ szert tenni, melylyel aztán fölfelé nagy bókolások s megsemmisülő alázkodások közben kérkedhessenek. Hát nagy jó uraimék, tanuljátok meg a múlt hét történetéből, hogy rossz uton haladtok. — Ejnye kadét úr, alázatosan jelentem, hát czibilben tisztelhetem ittent. Végignéztem magamon. A bő bugyogó rám nevetett s a csillagos, aranystráflis mandat helyett szemközt csúfolt egy verébszínü kabát. Kerestem az oldalam hátramozditóját, a szépen belakkozott panganétot; ujjaim már vélték, hogy a fekete-sárga portopén birizgálnak — de bizon csak egy feneketlen zsebben motoszkált a kezem, mely bizonyos zseb egyhangú megvetéssel fogadta a nem várt vizitet. Oh, erre aztán, hogy kezdett tolódni lelki szemeim elöl a bámészkodó faköpönyeg, az esőjétől barnára ázott falu „vak-czimmer“ a kincstári Léda, meg a basa fejű ordináncz ! Megrázta a szivemet valami édes-bús érzés, — akár csak az újból lombosodni kezdő fát a fuvalom, mely áldást rr, megelégedést zokog a vékonyan erezett zöld levelek fölé. Istenem, tavaly ilyen tájban hogy be volt borulva az ég, milyen ködös volt az időjárás ! Gunnyasztottam akkor,—mint az erős ólmos esőtől megvert szárnyú túzok a legénységi szoba egy szögletében s hallgattam czuksfirer Takács intelmeit, amint magyarázta az abriktolás alatt lévő bundásoknak : „na, bizony — nye-Tudjátok meg, hogy embertársaitokat kormányozni nem annyi, mint egy állatseregletet dressirozni, hol főkellék a dorong, erős ököl és szúró tekintet. Tévedtek, ha azt hiszitek, hogy annál magasabban álltok, minél mélyebben nyomjátok alantasaitokat. Minden jóravaló kocsis megmondhatja néktek, hogy aki haladni akar, többet kell az ablakot mint az ostort kezébe venni. Emelkedésieknek legbiztosabb módja, ha alattvalóitokat emelitek. Isten nem teremtett külön urakat és külön szolganépet, hanem teremtette az embert, kit csak nagy érdemei és tulajdonai képesíthetnek arra, hogy ember társa fölött álljon és azt vezesse, ha pedig e magas erkölcsi qualificatióval nem birtok, nincs jogotok fölfuvalkodva magatokat félisteneknek képzelni egyedül a rokonság vagy a jószerencse révén. Alattvaló és alávaló nem mindegy. Nincs jogotok azért, mert alattvalóitok a szerencse kegyeivel nem dicsekedhetnek, őket a ti számotokra teremtett lényeknek, haladástok igavonó állatainak tekinteni és sorsukkal elkényeztetett gyerek módjára játszani és paczkázni. Ezt annál kevésbé tehetitek, mert őszintébb perczeitekben lehetetlen magatoknak is be nem ismerni, hogy a véletlen szeszélye alattvalóitokká tett olyanokat is, kik titeket szorgalom, tudomány, műveltség, és jellem dolgában messze fölülmúlnak, s igy nem hiú czimek és czafrangok jogán biráltok, mint sett fülűek — a hadnagy urat megismerhetitek, egy csillagja van, de arany ; főhadnagy uramnak immár kettő szakadt a parulinjára, az már ar; nagyobb sorban van, aki hármat czipelhet s kapitány a titulusa; — hanem ide nézzetek (s e szavaknál a mellére bökött büszkén) azt az olajba mártott észjárását az édes szülő apátoknak ! czuksfirer ur az Atya Isten ! Nem hallottam már többé a jó lelket, amint mondja : „szorítsd meg öcsém a puskaszijadat, hogy kivül-belül csepegjen róla az olaj.“ Még csak a gyászos sötétségü „egyes“, az aristancz soron lévők bűnbánó ábrázata, a rapport szomorú árnya s a vendégszerető maródi szoba sem kisért többé. Nem nyűgöz az ébresztő sem a takaradó ! ha a hasam fáj, nem az ezredorvos ad rá bodzát, s temetőbe zónázásom esetén nem kisér el örök nyugalomra holmi szépen megadjusztált diszkompánia. Vagyok mostan közönséges czibil, ki szivében örök sóvárral néz a jövendő elé s panaszkodik, ha egy fokkal hidegebben köszönti a regg. A harczias érzelmek kezdenek szunnyadni bennem; hamu jött a parázs fölé, a mely szürkeségével olyan szépen megsimul azon. De hogy a dologra térjek —lévén voltaképen a mondattól búcsúzó — be kell bizony számol-