Pécsi Hírlap, 1911. januármájus (2. évfolym, 1-110. szám)
1911-05-11 / 107. szám
r‘tm.mtszzt f P ifJBMl.MÁJUS. 11 II. évfolyam. Előfizetési árf: Egisz évre • ■ 18 kor. — fill. fél évre ... 9 kor. —fill. Negyed évre ■ 4 kor. 50 fill. Egy hóra ■ • 1 kor. 50 fill. Egyes szám ara 6 fillér, Csütörtök, 1911. május 11. kéziratokat nem adunk vissza.Pécsi Hírlap KÜLÖNVÉLEMÉNY. Fráter Loránd, százszál gyertyás nótakirály szánja és bánja bűnét, visszakéredzkedett a Justh-pártba, ahonnan néhány nap előtt nagy dérrel-dúrral kivonult. Azt mondja a nótás képviselő, hogy tévedésben volt, félreértette a pártja ama határozatát, amely a választójog kérdésében a szocialistákkal együttműködésre vonatkozik. Azt is mondja továbbá, hogy ő föltétlen híve a választói jognak, az általánosnak, titkosnak, egyenlőnek. Szóval Fráter Loránd bűnbánóan visszatér a pártja kebelére és ezzel a dolog az ő részéről rendben van. Hanem mit szól hozzá a pártja? Az a Justh-párt tudniillik, amelyik a kilépés után lenézően, kicsinylően jelentette ki, hogy hiszen ez a kilépő Fráter Loránd úgyis csak olyan jelentéktelen, semmitévő, elvtelen tagja volt a pártnak. Vájjon most, amikor a kilépő visszalép, mit csinál a párt ezzel a véleménnyel. Továbbra is jelentéktelen, semmitévő és elvtelen tagjának tartja még Fráter Lorándot!?* * * A képviselő urak ma még mindig a földmivelésügyi tárca költségéből vitatták és addig vitatták, annyira vitatták, hogy egyszerre csak azo;,t vették észre magukat, hogy a választójogról, illetve a szocialisták és Justhék szövetségéről vitatkoznak. Erről beszélt Batthyány, arról Huszár Károly és sikerült fölpiszkálni Polónyi Gézát is, aki már bejelentette, hogy holnap ő fog értekezni erről, a földmiveléssel kétségtelenül roppant összefüggő témáról. Ez az elkalandozás már nem is lep meg senkit. Megszokott dolog, hogy bankjavaslati vita címén a koalíció titkos szerződéseiről halljon az ember naphosszat és már-már fájdalmasan hatott, hogy a második hetében viruló földmivelési vita alatt idáig tényleg a földmivelési ügyekről beszéltek. A kizökkent parlamenti világrend azonban visszacsúszott a helyére, amikor ma a választójogi vihar kitört. Végre is a választójog úgy kerül a földmivelési tárcába, mint a csizma a spájzba, csakhogy a parlamentben annyiszor vannak a csizmák a spájzokban, hogy az lepne meg, ha egyszer nem lennének ott. Mfári Fái és a kis egér. — Reminiszcencia 1849-ből. Most, hogy Budapesten lebontják az Eötvös-téren, a volt Stein-féle házat, amelyben szegény Nyári Pál negyven évvel azelőtt megtette a halálos ugrást, a lapok egyet mást közöltek életéből s nekem is eszembe jutott a következő esemény. Egy nap délutánján azzal a jelentéssel lépett be egy megyei hajdú Nyári Pál alispánhoz, hogy a csőcselék a barátok klastromát ostromolja. A vármegye alispánja ugyan nem volt illetékes hatósági személy ebben az ügyben, de mint népszerű ember erősen hitte, hogy lesz annyi befolyása a tömegre, hogy a tervezett kihágást meggátolja. Sikerült is neki a csőcseléket megnyugtatni, miután néhány szóval megmagyarázta nekik, hogy hisz ezek a barátok a legjobb hazafiak, különben is koldusok, akiknél semmit sem találnak. És a köznép hajlott az alispán szavára. Hogyisne, amikor ő, kálvinista létére imigyen állítja. Pater Agapius Dank, a pesti Ferencrendiek akkori gvardiánja, még aznap felkereste az alispánt, hogy neki hálás köszönetet mondjon a megmentésért. És mintha sejtette volna az idők változását, amikor ő esetleg viszontszolgálatot tehet Nyáry Pálnak, a következő szavakat mondá: — Édes lelkem, angyalkám — ez volt az ő kedvenc szólásmódja . Én ugyan csak olyan parányi egérke vagyok a tekintetes alispán úr irányában, aki hozzám képest hatalmas oroszlán, de azért mégis csak megtörténhetik az, hogy egykor úgy egér módra hálálhatom meg a mai nagy szolgálatot. Hagyjuk azt, kedves páter gvardián, sokkal jobban szeretem, ha soha sem kerülök olyan helyzetbe! Miután lezajlott a magyar szabadságharc, szomorú napok következtek s ezek közt a legszomorubbak egyike, amikor Batthyány Lajos kivégeztetett. Mindenki el volt rémülve. Senki sem akarta elhinni, hogy az első miniszterelnök, aki annak idején visszalépett, a zsarnoki önkény áldozata lesz. De Haynau, az ország kormányzója, a teljhatalmú helytartó nem ismert kegyelmet. 107. szám. Megjelenik minden hétköznap utáni reggel. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Ferenciek utcája 11. sz. Telefon : 501. A Turul Rómában. (eg.) A turul, ha a történelemnek hihetünk, ez ideig kétszer fordult meg a hét hatalom városában. Először a madár képében az Atilla lobogóin. Másodszor most időzik ott, a világkiállításon, mint a magyar dalosegyesület. A turul első vendégszereplése nem igen sikerült. A harcias pogány madár visszariadt a kereszténység fehér galambjától. Legalább az a'-, x-s olasz riporterek igy jegyezték fel s mivel s hunnok nem foglalkoztak újságírással, kénytelenek vagyunk beletörődni a tudósításba. S ezt annál könnyebb szívvel megtehetjük, mert a Turul, mint daloskor, fényes elégtételt szerzett a másfélezer éves vereségért. Valósággal meghódította Rómát a magyar kebelhangzatokkal s ha még egy hangversenyt rendez, minden babérfát megkopaszit az örök városban. Az olasz királyné úgy meghatódott, mikor a Himnuszt meghallotta, hogy azóta se győzi a könnyeit törülgetni. S hogy egészen kvittek legyünk az Atilla apánk kudarcáért: a nagy diadalt csak a magyar lapok jegyezték fel. Az olaszok nem tudnak róla semmit. Ezek után pedig higgje el nekünk az olvasó, hogy őszintén örülünk a magyar dalárok diadalának. Oly ritkán nyer becsületet odakint a magyar név, hogy már azért is Tedeumot mondatunk itthon, ha a magyar legények messzebb rúgják a lapdát, mint a németek, mintegy elégtétel gyanánt azokért a hatalmas rúgásokért, amelyekben a lapda helyett minket részesít olykor a német. Megvalljuk, tudnánk nagyobb örömet is annál, amit dalárdáink és magasugróink szereznek. Például a Turul acél, vagy a Turul vászon, vagy a Turul-posztó diadalának jobban örülnénk, mint a Turul dalkörének. De ha már arra nem számíthatunk, emezzel is beérjük. Vigasz ez nekünk, akárki mit mond is. Olyanforma, mint annak az apának az öröme, akinek mindenből megbukik A pesti haditörvényszék, 1849. október 5-én ítélte Batthyány Lajos grófot kötél általi halálra, s a volt miniszterelnököt föl is akasztják másnap reggelén, ha csak nem sikerül neki, egy becsempészett késsel saját nyakán sebet ejteni. Így azután Haynau, miután a halálos ítéletet semmi áron sem akarta elhalasztani, nehogy valahogy császári kegyelem érkezzék, okt. 6-án lövette agyon császári vadászok által. Szántófy, a Józsefvárosi plébános, aki még utolsó óráiban látogatta meg gróf Batthyányt, mindenáron ki akarta eszközölni, hogy a mártír tetemeit a családi sírboltba szállíthassa. Erre azonban nem kapta meg az engedélyt. Sőt helyette szigorú rendeletet, hogy Batthyány holtteste is, valamint a többi kivégzetteké, éjnek idején a józsefvárosi temetőbe vitessék és ott jel nélkül elföldeltessék. Erre elment Szántófy a barátok gvardiánjához, Dank Agapiushoz, aki megértvén kívánságát, késznek nyilatkozott, hogy Batthyány Lajos tetemét befogadja a ferencrendiek sírboltjába. Szántófy azután a Rókus kórházból kivitető éjnek idején a kivégzett Batthyányt a józsefvárosi temetőbe, ahol is úgy találta,