Pécsi Közlöny, 1894. november (2. évfolyam, 124-136. szám)
1894-11-08 / 127. szám
Pécs, 1894. november 8. 127. szám. II. évfolyam. PÉCSI KÖZLÖNY POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMÚ LAP. Megjelenik minden vasárnap, kedden és csütörtökön. Előfizetési ár : Egész évre . . . . 6 frt. || Negyedévre 1 frt 50 kr. Félévre ...............3 frt. || Egyes szám ára 4 kr. Hirdetések elfogadtatnak. A szerkesztői és kiadóhivatalban. — Ifj. Rézbányai János kereskedésében. Előfizetések, reklamációk, kéziratok a szerkesztőséghez küldendők a he. nyomda épületébe. Uj akció. Rossz bulletinek érkeznek a liberális táborból. Az uj szabású „Pesti Napló,“ melynek hasábjai a hivatalos közvéleménynek valóságos konzervpikszisei, jajveszékei, mint egy panaszos banya, tépi a haját, behasítja a köntösét, mivelhogy a liberalizmus ázsiója csúnya mód hanyatlik lefelé. Nem mintha a szabadelvűek nem tudnának ma is mézédesen, gyöngyén beszélni, ígérni és hitegetni, mint ennekelőtte, hanem mert a közönségnek kezdenek fölnyitni a szemei. A modern közgazdasági politika, melynek kézzel fogható eredménye az állam pénztárában összehalmozódó fölöslegekben mutatkozik, a közjólétnek sokat megénekelt emelkedésére, föllendülésére vezetett, mit Wekerlének szívesen elhinnénk a szavára, csak az ne lenne a baj, hogy a nép nem élvezheti ezt az általános anyagi felvirágzást. Pedig pusztán csak azért lelkesedni egy politikáért, hogy a miniszteri expozékban elénk varázsolt pompás fata morgana-képekben kedves szemeinket gyönyörködtessük , saját zsebjeink ürességét elfeledni a nagy öröm jóvoltáért, melyet az államkincstár túlcsordulása hazafias sziveinknek méltán okoz: ez fölülmúlja az emberit, erre magasabb, nálunknál tökéletesebb teremtmények volnának csak képesek. A liberalizmus veszti a hitelét, mert az emberek lassacskán ráismernek. Valahol ez a csalfa rendszer eddig csak gazdálkodott, mindenütt a gazdagokat becézte, a nagy tőkét dédelgette, a kevésbbé vagyonos osztályt ellenben szépnek ugyan elég szép, de átkozottul üres szólamokkal igyekezett jól tartani. De, ahogy a gyermek is végre megunja a pempőt, a nép is megelégeli az örökös frázisokat. Ma már tisztán áll a dolog, hogy Wekerle praktikus finánc, de nagyon is teoretikus közgazda. Az állam pénzügyeit épp azon években vitte előbbre, amelyekben a nép elszegényedett. Az állam jövedelmei ugyanazon időben emelkedtek, amikor a nemzet zömét képező termelő osztály bevételei a minimumra szálltak alá. Amíg a fölösleges milliók a kincstárban halomra tornyosultak, ezeren és ezeren mentek tönkre gazdáink közül. A kormány elhanyagolta, magára hagyta a földmivelésügyet, a köznép helyzete rosszabbodott, a gazdasági válság akuttá lett. A mindenütt érzett szükség és nyomor érlelte meg azt a közvéleményt, melynek kifolyásaként a gazdasági mozgalom a társadalomban és az ellenzéki pártok sorában megindult. Ezt a közvéleményt nem a nyomdafesték produkálta, ezen nincsen rajt Haas és Deutschék gyári jegye : a tényleges viszonyok, a keserű kényszerűség, az önfentartási ösztön adtak létet ennek a közvéleménynek. A kormánynak semmi programmja nincs a gazdasági bajok orvoslására. Amit Festetich minisztertől a minap hallottunk, azt akármelyik valamire való nemzetgazdaságtani könyvben már évekkel ezelőtt olvashattuk. Mit akar a vegytani talajvizsgálat s a műúton való melioráció ma jelenteni, mikor a kisbirtokos jóformán már koldusbotra jutott ? Amit a miniszter e tárgyról mondott, annak annyi a gyakorlati értéke, mint ha az orvos egy beteg dijnokot Nizzába küldene téli kúrára. Az állattenyésztés emelése is szép téma — a parlamentben, — tényleg a jószág oly olcsó, hogy veszteség nélkül nehéz fölnevelni, sőt ma holnap túl se lehet már rajta adni. Ilyen sarkalása a mezőgazdáknak nem ér semmit. Tényeket várunk végrevalahára a kormánytól. A földtermés A „Pécsi Közlöny“ tárcája. Stuart Mária. (A „Pécsi Közlöny“ eredeti tárcája.) Stuart Máriának, e fenkölt lelkű királynőnek sorsa talán a legfrappánsabb példa a történelemben arra nézve, mint mérgesítik el és teszik tönkre gyakran a hatalmasok valamely nevezetes történelmi egyéniségnek életét, s mint hamisítják meg egyszersmind hosszú időkre történelmi emlékét is. E királynőnek lelkiismeretét sem férjgyilkosság, sem házasságtörés nem terhelés azért nem is tekinthető vétkes hősnőnek, mint Schiller, Brunswick és más tragikusok költői igazságszolgáltatása, szimpatikus színben ugyan, de téves történelmi alapon feltünteti. Akadnak ugyan még mindig oly történészek, kik a hagyományos nézeteknek hódolva őt férjgyilkosnak és házasságtörőnek bélyegzik ; de a prot. felekezeti elfogultságon felülemelkedő történelem előtt a vallási vértanuság s ártatlanságának napnál fényesebb dicsfényével körítve jelenik meg. Elsősorban Mignet-et s a protestáns Opitzot és Bekkert illeti meg a dicsőség, hogy lelkiismeretes történelmi kutatások alapján a fanatikus gyűlölet és áruló gyanúsítások által keletkezett hagyományos mesékkel szemben megdönthetetlen történelmi bizonyítékok által megsemmisítették azon fantasztikus rémmeséket, melyek a tudós Buchanan jellemtelensége és Erzsébet fondorkodása folytán a kontinens történelmi irodalmába bejutottak s mind szélesebb körökben elterjedtek. Mainapság, hála e jeles tudósok kutatásainak, még a legszigorúbb kritika szempontjából is már kétségtelen , hogy Darnley halálát Stuart Mária tudta nélkül, sőt akarata ellenére— mint azon határozott visszautasító válasza, melyet Morton egyik megjegyzésére adott, melyben az azon készségüknek adott kifejezést, hogy őt majd megszabadítják Darnleytől, és Bothwell végrendeletének egyik passzusa is bizonyítja — a Craigmillarban szövetkezett Bothwell, Hunthy, Argyle és Maitland kezdeményezése alapján, nem ugyan maga Bothwell, mert az általa felhalmozott puskapor elégtelen lett volna a Darnley által lakott ház légberöpítésére, hanem Wittingham, Archibald, Douglass szolgáik idézték elő a talán Bothwell tudta nélkül készített aknák fölrobbantása által, hogy Stuart Mária Darnley életében Bothwellel szerelmi viszonyt nem folytatott, mert az állítólag Bothwellnél ezüstszekrénykében talált szerelmes levelek, melyekre e viszony bizonyítása céljából hivatkozni szerettek, nem egyebek otromba hamisításoknál ; hogy Stuart Mária Bothwellhez, kit egyébként a törvényszék az ellene emelt vádak alól teljesen felmentett, nem önként ment nőül, hanem csak miután Bothwell őt fegyveres hatalommal Dunbar nevű várába vitte s ott erőszakkal kényszerítette a házasság megkötésére ; hogy végül Stuart Mária elitéltetésének okai nem az előterjesztett valótlan vádak és okmányok voltak, mely utóbbiak, mint abból is kitűnik, hogy eredetijöket, bár erre felszólítva lettek, felmutatni képesek nem voltak, nagyobbrészt többé-kevésbbé ügyet.