Pécsi Közlöny, 1894. november (2. évfolyam, 124-136. szám)

1894-11-08 / 127. szám

Pécs, 1894. november 8. 127. szám. II. évfolyam. PÉCSI KÖZLÖNY POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMÚ LAP. Megjelenik minden vasárnap, kedden és csütörtökön. Előfizetési ár : Egész évre . . . . 6 frt. || Negyedévre 1 frt 50 kr. Félévre ...............3 frt. || Egyes szám ára 4 kr. Hirdetések elfogadtatnak. A szerkesztői és kiadóhivatalban. — Ifj. Rézbányai János kereskedésében. Előfizetések, reklamációk, kéziratok a szerkesztőséghez küldendők a he. nyomda épületébe. U­j akció. Rossz bulletinek érkeznek a libe­rális táborból. Az uj szabású „Pesti Napló,“ melynek hasábjai a h­i­v­a­t­al­­­o­s közvéleménynek valóságos kon­­zervpikszisei, jajveszékei, mint egy pa­naszos banya, tépi a haját, behasítja a köntösét, mivelhogy a liberalizmus ázsi­ója csúnya mód hanyatlik lefelé. Nem mintha a szabadelvűek nem tudnának ma is mézédesen, gyöngyén beszélni, ígérni és hitegetni, mint ennek­­előtte, hanem mert a közönségnek kez­denek­­ fölnyitni a szemei. A modern közgazdasági politika, melynek kézzel fogható eredménye az állam pénztárában összehalmozódó fö­löslegekben mutatkozik, a közjólétnek sokat megénekelt emelkedésére, föllen­dülésére vezetett, mit Wekerlének szí­vesen elhinnénk a szavára, csak az ne lenne a baj, hogy a nép nem él­vezheti ezt az általános anyagi fel­virágzást. Pedig pusztán csak azért lelkesedni egy politikáért, hogy a mi­niszteri expozékban elénk varázsolt pom­pás fata morgana-képekben kedves sze­meinket gyönyörködtessük , saját zseb­­jeink ürességét elfeledni a nagy öröm jóvoltáért, melyet az államkincstár túl­csordulása hazafias sziveinknek méltán okoz: ez fölülmúlja az emberit, erre magasabb, nálunknál tökél­etesebb te­remtmények volnának csak képesek. A liberalizmus veszti a hitelét, mert az emberek lassacskán­­ ráismer­nek. Valahol ez a csalfa rendszer ed­dig csak gazdálkodott, mindenütt a gaz­dagokat becézte, a nagy tőkét dédel­gette, a kevésbbé vagyonos osztályt el­lenben szépnek ugyan elég szép, de átkozottul üres szólamokkal igyekezett jól tartani. De, ahogy a gyermek is végre megunja a pempőt, a nép is megelégeli az örökös frázisokat. Ma már tisztán áll a­ dolog, hogy Wekerle praktikus finánc, de nagyon is teoretikus közgazda. Az állam pénz­ügyeit épp azon években vitte előbbre, a­melyekben a nép­­ elszegényedett. Az állam jövedelmei ugyanazon időben emelkedtek, amikor a nemzet zömét ké­pező termelő osztály bevételei a mini­mumra szálltak alá. Amíg a fölösleges milliók a kincstárban halomra tornyo­sultak, ezeren és ezeren mentek tönkre gazdáink közül. A kormány elhanyagolta, magára hagyta a földmivelésügyet, a köznép helyzete rosszabbodott, a gazdasági vál­ság akuttá lett. A mindenütt érzett szükség és nyomor érlelte meg azt a közvéleményt, melynek kifolyásaként a gazdasági mozgalom a tár­sadalomban és az ellenzéki pártok so­rában megindult. Ezt a közvéleményt nem a nyomdafesték produkálta, ezen nincsen rajt Haas és Deutschék gyári jegye : a tényleges viszonyok, a keserű kényszerűség, az önfentartási ösztön adtak létet ennek a közvéleménynek. A kormánynak semmi programmja nincs a gazdasági bajok orvoslására. A­mit Festetich minisztertől a­ minap hallottunk, azt akármelyik valamire való nemzetgazdaságtani könyvben már évekkel ezelőtt olvashattuk. Mit akar a vegytani talajvizsgálat s a műúton való melioráció ma jelenteni, mikor a kis­birtokos jóformán már koldusbotra ju­tott ? Amit a miniszter e tárgyról mon­dott, annak annyi a gyakorlati értéke, mint ha az orvos egy beteg dijnokot Nizzába küldene téli kúrára. Az állat­­tenyésztés emelése is szép téma — a parlamentben, — tényleg a jószág oly olcsó, hogy veszteség nélkül nehéz föl­nevelni, sőt ma­ holnap túl se lehet már rajta adni. Ilyen sarkalása a mezőgazdáknak nem ér semmit. Tényeket várunk végre­­valahára a kormánytól. A földtermés A „Pécsi Közlöny“ tárcája. Stuart Mária. (A „Pécsi Közlöny“ eredeti tárcája.) Stuart Máriának, e fenkölt lelkű ki­rálynőnek sorsa talán a legfrappánsabb példa a történelemben arra nézve, mint mérgesítik el és teszik tönkre gyakran a hatalmasok valamely nevezetes történelmi egyéniségnek életét, s mint hamisítják meg egyszersmind hosszú időkre történelmi em­lékét is. E királynőnek lelkiismeretét sem férj­gyilkosság, sem házasságtörés nem terhelé­s azért nem is tekinthető vétkes hős­nőnek, mint Schiller, Brunswick és más tragikusok költői igazságszolgáltatása, szim­patikus színben ugyan, de téves törté­nelmi alapon feltünteti. Akadnak ugyan még mindig oly tör­ténészek, kik a hagyományos nézeteknek hódolva őt férjgyilkosnak és házasságtö­­rőnek bélyegzik ; de a prot. felekezeti el­fogultságon felülemelkedő történelem előtt a vallási vértanuság s ártatlanságának­­ napnál fényesebb dicsfényével körítve je­­­­lenik meg. Első­sorban Mignet-et s a protestáns Opitzot és Bekkert illeti meg a dicsőség, hogy lelkiismeretes történelmi kutatások alapján a fanatikus gyűlölet és áruló gya­núsítások által keletkezett hagyományos mesékkel szemben­­ megdönthetetlen történelmi bizonyítékok által megsemmi­sítették azon fantasztikus rémmeséket, melyek a tudós Buchanan jellemtelensége és Erzsébet fondorkodása folytán a kon­tinens történelmi irodalmába bejutottak s mind szélesebb körökben elterjedtek. Mainapság, hála e jeles tudósok ku­tatásainak, még a legszigorúbb kritika szempontjából is már kétségtelen , hogy Darnley halálát Stuart Mária tudta nélkül, sőt akarata ellenére— mint azon határozott visszautasító válasza, melyet Morton egyik megjegyzésére adott, melyben az azon­­ készségüknek adott kifejezést, hogy őt majd megszabadítják Darnleytől, és Both­­well végrendeletének egyik passzusa is bizonyítja — a Craigmillarban szövetke­zett Bothwell, Hunthy, Argyle és Maitland kezdeményezése alapján, nem ugyan maga Bothwell, mert az általa felhalmozott pus­kapor elégtelen lett volna a Darnley által lakott ház légberöpítésére, hanem Witting­­ham, Archibald, Douglas­s szolgáik idéz­ték elő a talán Bothwell tudta nélkül ké­szített aknák fölrobbantása által, hogy Stuart Mária Darnley életében Bothwellel szerelmi viszonyt nem folytatott, mert az állítólag Bothwellnél ezüstszekrénykében talált szerelmes levelek, melyekre e vi­szony bizonyítása céljából hivatkozni sze­rettek, nem egyebek otromba hamisítások­nál ; hogy Stuart Mária Bothwellhez, kit egyébként a törvényszék az ellene emelt vádak alól teljesen felmentett, nem önként ment nőül, hanem csak miután Bothwell őt fegyveres hatalommal Dunbar nevű vá­rába vitte s ott erőszakkal kényszerítette a házasság megkötésére ; hogy végül Stuart Mária elitéltetésének okai nem az előterjesztett valótlan vádak és okmá­nyok voltak, mely utóbbiak, mint abból is kitűnik, hogy eredetijöket, bár erre fel­szólítva lettek, felmutatni képesek nem voltak, nagyobbrészt többé-kevésbbé ügyet.

Next