Pécsi Közlöny, 1895. április (3. évfolyam, 38-49. szám)

1895-04-02 / 38. szám

III. évfolyam. Pécs, 1895. április 2. 38. szám. PÉCSI KÖZLÖNY POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMÚ LAP. Megjelenik minden vasárnap, kedden és csütörtökön. Előfizetési ár : Hirdetések elfogadtatnak. Előfizetések, Egész évre . . . . 6 frt. II Negyedévre 1 frt 50 kr. A szerkesztői és kiadóhivatalban. — Ifj. Rézbányás reklamációk, kéziratok a szerkesztőséghez küldendők Félévre ...............3 frt.­­. . Egyes szám­ára 4 kr. János kereskedésében. a he. nyomda épületébe. A mindenható állam. (K. Ö) A liberális kormányok jó­­j voltából a nemzet az elszegényedéssel és nyomorral küzd. Kidöntötték a tár­sadalmi szervezet alól az állami rend egyik oszlopát, az anyagi erőt, hogy annál könnyebben bánhassanak el az állam másik oszlopával, a vallással, mely az erkölcsi rendet képviseli. Meg­szűnt a jólét, beállt az anyagi függés s az ország hanyatlik. A dolgok ezen­­ megdöbbentő állapota még maszkíroz-­­ ható egy ideig, a tengődő népből talán­­ még kipréselhető valami, de hogy az­­ inaugurált gazdálkodási politika folyta-­­ tása állami kundát jelent, az kétségtelen.­­ A liberalizmus, miután a nemzetet­­ az anyagi jólétből kivetkőztette, még­­ pedig következetesen azon rendszer tör-­­ vényei szerint, melynek szolgálatába szegődött s mely­ az állami mindenható­ságot statuálja, sürgősebb feladatot nem ismert, mint az állami rend magasabb tekintélyének, a vallásnak elkobzását. Uj államelméletet szentesített s ennek neve : a mindenható állam. Valamint­­ a hatalom nem a jog, úgy a hatalom összpontosítása az állam szolgálatában, és annak önkényes kezelése sohasem jelentheti annak a jogrendszernek szen­tesítését, mely elméletéből az erkölcsi rend tekintélyét törli. Nevetséges daj­­kálkodás, ha az állam a polgár életé­nek minden mozzanatába, születésétől kezdve egész a sírig beleavatkozik. A főrendiházban legutóbb ért érzé­keny vereség észretéríti-e a mindenható államot s az ezen rendszert képviselő Bánffy-kormányt ? Nem hiszszük. Elke­­­­­eredetten fogja folytatni eljárását : erő­szakkal keresztül vinni az egyházpoli­tikai hátralékos törvényjavaslatokat, te­hát folytatásával annak a „jusztament“ politikának, melynek az ország legutóbb baját köszönheti; vagy, ha ez célhoz nem vezetne, esetleg új választások-­­ hoz folyamodik. Ezen eshetőséggel szemben a kö­vetkezőket kell megszívlelnünk. A néppárt, tehát az a párt, mely- k­től egyedül várhatjuk ügyünk jobbra-­­ fordultát, bármennyire is szeretnék hinni,­­ egy most megejtendő általános képvi-­­ selőválasztásnál, figyelembe véve a kor­­­­mány erőszakosságát s a többi pártok­­ ellenséges indulatát irányában, aligha­­ győzedelmeskedhetnek oly arányban,­­ hogy kellő befolyást biztosíthatna ma­­­­gának a törvényhozásban. Szervezke-­­­désében, bármily nagy visszhangot kel­tett is az országban, még a kezdet nehézségeivel küzd. Vannak megyék, hol a munka még meg sem indult. Mi az oka ennek a lanyhaságnak ? A szabad­­elvűség szándékai nyilvánvalók : eltö­rölni Istent s vallást, mely vétót mond minden gonosz cselekedeteinek. Mire városunk még ? A néppárt programmja világos : visszaszerezni és biztosítani a vallásnak s kát. egyháznak Isten adta jogait és biztosítani a magyar nép földi boldogulását e hazában. Rajtunk áll az igaz ügyet diadalra juttatni. Mert a néppárt csak úgy felelhet meg feladatá­nak, ha mindjárt az első általános kép­viselőválasztásból oly számmal kerül a törvényhozásba, hogy akaratának nyo­­matékot tudjon adni. Erre szükség is van. Az ateisztikus szellemmel, ha ezt a törvényhozásból kiirtani akarja, csak egy erős vallásos érzelmű férfiakból álló ellenzék veheti fel sikeresen a harcot, különben csupán meddő és tiltakozó politikát folytathat. A térfoglalás még nem győzelem, mi pedig győzni óhajtunk. Sokat írtunk már a néppártról s fejtegettük annak szükséges voltát. Hagyjuk most már az elméletet s lép­jünk a gyakorlat terére. Hadd lássunk A „Pécsi Közlöny“ tárcája. Életfeladat és életörömök. KONFERENCIA. (Felolvast­a 1895. március hó 24-én a pécsi kato­likus körben Kozáry Gyula.) II. Mikor az egyház ham­vazó szerdán hamut hint fejünkre, létünk múlandóságára és a halál szomorú és vigasztaló tragiku­mára emlékeztet s a bűnbánat igéit hir­deti, egyúttal ama józan oekonómiának törvényeit is kodifikálta, mely ismeretlen a modern ember előtt, ki csak mulatni, szórakozni, a nyilvánosságnak élni kiván szünös-szüntelen. Hóbortnak tartja a ma­gába mélyedést és hazugságnak bélyegezi a társadalom lényeges berendezését, ma­gát az otthont is. (Sudermann, Strindberg, Hauptmann, Baudelaire.) A modern ember kétféle énnel, ket­tős lelkiismerettel (dédoublement de la conscience) sétál az élet útjain. E kettős én: a hivatalos és a magán lelkiismeret. A fórumon, a bureauban, a jourokon, a turfon, a páholyban, a táncteremben és az aszfalton a hivatalos lelkiismeret sze­rint él. Van azonban egy másik énje; ez lel­dismeretes, tudja, mi a jó és he­lyesli is. A megélhetésért, a főnökük ke­gyeiért, a társaságok mosolyáért, a párt­­politika kedvéért hazugságra, látszatra rendezi be az életet. Minden csak látszat és hazugság, semmi valóság. Tűrjük a ha­zugságot, mert élni segít! Ez Zolának a a jelszava, ez Echageraynak az alapgon­dolata. Mintha ennek a bizonyítása le­begne éjszak zord fiainak: Ibsennek és Strindbergnek szemei előtt, mikor a ha­zug társadalom árjában elbukó hőseiket rajzolják ! Ez a modern kettős énű embe­reknek iz az alapelve, mely szabályozza, illetve elvtelen alkalmazkodásra tanítja őket conduitjükben. Miként a sziklák fölött nyíló örvé­nyek elbukással és megsemmisüléssel fe­nyegetik a merész turistát: úgy mered e kettős életű, kétéltű, hüllő­ embereknek lá­bainál is a tátongó örvény. A nyilvánosság embere csitltgatja, elhallgattatja és végre elnyomja a becsületes lelkiismeretesség szózatát, a tisztességes magán­embert . . . Ott ólálkodik nyomában a férfias önértet­­lenség, opportunizmus és a lelkiismeret­­lenség tátongó örvénye . . . Abyssus abys­­sum invocat . . . Kerülik az otthont, mert nem érzik jól magukat otthon. Ha van is családjuk, nincs családi szentélyük, hol a szeretet oltárán áldozhatnának. Minden egyes pil­lanatukat lefoglalják a hivatal és a nyil­vánosság : a színházak, kávéházak, klubbok orfeumok, aszfalt, turf és sport. Nem képesek az emberek önma­gukba mélyedni, csak szórakozást keres­nek. A lázongó római nép vágya járja át a szíveket, ez uralkodik egyedül a modern emberek érzelmei fölött: panem et cir­­censes ! És mégis unatkoznak. Sok a ké­nyelem, a szórakozás, az élvezet, a nyil­vános élet . . . , de üres, unalmas az ott­hon, hideg a fészek és a nászágy, hol nem­sokára boldog bölcsők sem fognak ringani. A Don Ricardók seregestül járnak az utcán. Mulatságot és szórakozást hajszol­nak és unatkoznak az emberek. Boldogta­lanok. Symptomatikus jelentősége van Schoppenhauer eme szavainak: az ember

Next