Pécsi Közlöny, 1895. augusztus (3. évfolyam, 88-99. szám)
1895-08-01 / 88. szám
1895. augusztus 1. „Pécsi Közlöny“ tett a jelenlevő papok közül, különösen felhívta magas érdeklődését »Laci bácsink«, H.Hetény ősz lelkipásztora, ki szintén eljött, hogy részt vegyen a szomorú kíséretben, hogy elkísérje utolsó földi útjára azt kit mindenkor tisztelve szeretett s ki hozzá mindig teljes odaadással ragaszkodott. Most már kint fekszik a boldogult plébános a nádasdi csendes sirkertben. Hívei közt töltő áldásos életét, elhalt hívei között talált nyughelyet. Adjon Isten testének békés nyugvást, lelkének örök boldogságot, egykor boldog feltámadást! Nyugdíjazás. Taray Endre, Pécs városának több ülésszakon át volt országgyűlési képviselője, aki a pénzügyi közigazgatási bíróságnak szervezésekor annak tagjává neveztetett ki, most saját kérelmére nyugdíjaztatott. Szilágyi Harkányban. Az alsóbaranyai ref. egyházkerület aug. 7-én ülést tart Harkányon, melyre az elnököt, Szilágyi Dezsőt is várják. Villányra egy küldöttség megy eléje s visszautaztában személyesen fogja Szilágyi megköszönni a nagyharsányi szabadelvű körnek, hogy őt még miniszter korában dísztagjává választotta. Hajtóvadászat. Júl. 28-án nagy hajtóvadászatot rendezett az orfűi erdőben Bokor főerdész, amely eredményében nem volt ugyan fényes, de annál érdekesebb volt részleteiben. A szomszéd falvak lakói — mint tudósítónk írja — megunva az óriási károkat, melyeket vetéseikben a vaddisznók okoztak, ők maguk ajánlották föl segítségöket. Mintegy 40 önkéntes hajtóból és 12 puskásból álló sereg indult neki a rengetegnek, rekkenő hőségben. Azonban a vaddisznók okosabbnak találták a komócót az árnyas bokrok alatt, mint a puskacsőnek való rohanást ebben az átkozott melegben. Már-már elcsüggedt a vadásztársaság, midőn Biró Imre, abaligeti plébános fegyvere eldördült és egy óriási vadkan terül el mély hörgéssel élettelenül. Ami ezután következett, az igazán érdekes volt. A hajtók serege körülállta a végső hörgésében is félelmes vadat és ilyenforma epitetonokkal illették: Ne kutya, te etted meg a krumplimat! — Az én zabomat is te tetted tönkre ! — Te ugyan nem rágsz többé kukoricát stb. — és mindegyik, hogy méltó haragjának kifejezést is adjon — lábbal — egy oldalba rúgást el nem mulasztott. Hat markos legény vette vállára a rudakra feszített állatot, de gyengéknek bizonyultak. A faluba kellett hát menni kocsiért s azon, mint valami diadalmas hős, vonult be a főerdészi lakba az ujjongó néptől kisérve a »krumplit többé nem evő«, »kukoricát többé nem rágó« stb. vaddisznó. Előmunkálati engedély. A kereskelemügyi miniszter Nagy István országgyűlési képviselő és Höldl Mór mérnöknek, a kir. szab. pécs-barcsi vasút Darány állomásától Drávafokig és innen a magyar királyi államvasutak Baranyavár-Monostor állomásáig, valamint Harkánytól Dráva-Szabolcson át a Dráva áthidalásával a beliscekapelnai helyi érdekű vasúthoz csatlakozólag tervezett helyi érdekű gőzmozdonyai rendes, esetleg keskeny nyomtávú vasútvonalra a megadott előmunkálati engedélyt lejárattól számítandó további egy évre megadta. Beszámoló: Vajay István, a szalántai kerület országgyűlési képviselője — mint nekünk írják — július hó 28-án tartotta Kis- és Nagy-Budméron beszámolóját a választók nagyszámú és lelkesülő közönsége előtt. Vajay teljesen bírja választóinak bizalmát és szeretetét. Az országgyűlésen elfoglalt álláspontjának kifejtését az egyházpolitikát illetőleg helyeslő tetszéssel fogadták. Nagy-Budmérban Vajay után Virág Ferenc n.-bólyi káplán, megyebizottsági tag lépett az emelvényre és élénk szavakkal ecsetelte Magyarország politikai múltját és jelenét, nemkülönben megjelölte az eszközt és módot, miként kelljen a kereszténységnek küzdenie, ha a zsidó- politikát űző kormányokkal szemben Ma-gyarország keresztény jellegét megőrizni akarja. NI.Budmérból nagy bandérium kíséretében indult Vajay Német-Bólyba, hol meglátogatta a kat. legényegyletet, tagjainak nem csekély örömére. Vajay a legszebb reményekkel léphet jövőre a küzdőtérre, megválasztatása biztosra vehető. Br. Fejérváryné gondnoksága. Báró Fejérváry Géza honvédelmi miniszter a felesége, született Biedermann Sarolta asszony ellen nemrég válópert kezdett. A budapesti törvényszék időközben a bárónét, azon az alapon, hogy elmebajos, gondnokság alá helyezte. E határozat ellen Fejérváry báróné felebbezett a királyi táblához, ahol tegnap foglalkoztak az esettel. A másodbiróság a törvényszék határozatát feloldotta, mert érdemleges határozás előtt szükségesnek tartja a bárói pár gyermekeinek s több rokonának a kihallgatását. Tisztújítás Tolna megyében, Tolna megyének jul. 30-án tartott közgyűlésén a szatmári főispánná kinevezett Simoncsics Béla helyébe Dőry Pál bonyhádi főszolgabírót alispánná választották ; bonyhádi főszolgabíró lett Nagy István szolgabiró; szolgabiróvá Halász Géza tisztb. szolgabiró, — valamennyien egyhangúlag. Madarász Elemér főjegyző, kit a miniszter budapesti anyakönyvi felügyelővé nevezett ki, elbúcsúzott a megyétől. A főispán tiszteletbeli főjegyzőnek kinevezte Simoncsics aljegyzőt, tisztb. főszolgabírónak pedig Rudnyánszky József báró szolgabírót. Az állandó választmány tagjává Schweis Antal dr. bonyhádi ügyvédet választották meg. Egyletek ellenőrzése. A belügyminiszter a következő kör rendeletét bocsátotta ki: »Újabban a társadalomnak minden rétegében élénkebben nyilvánul a törekvés, hogy bizonyos közös érdekeik ápolása és érvényesítése céljából egyesületeket alakítsanak. Időszerűnek tartom tehát, hogy a törvényhatóság figyelmét, úgy az alakulóban lévő, mint a már megalakult egyesületekkel szemben szigorú felügyeletre és ellenőrzésre felhívjam. Jelesül éber felügyelet és ellenőrzés gyakorlandó azon irányban, vájjon az egyesületek nem rejtenek-e magukban a fenálló állami és társadalmi rend felforgatására irányuló célzatokat, továbbá, hogy a megalakult egyesületek az alapszabályokban szabatosan körülírt célt és működési kört szigorúan betartják-e, avagy esetleg azon túl terjeszkedve, összejöveteleik nem-e szolgálnak ürügyül valamely meg nem engedett, az alapszabályokkal össze nem férő agitáció folytatására. — Ha e tekintetben valamely egylet ellen alapos gyanú merül fel, vagy ily panasz létezik, haladéktalanul szigorú vizsgálat eszközlendő, azután az eredményről hozzám jelentés s az egylet irányában teendő további intézkedésre nézve egyúttal indokolt javaslat teendő. Dankó Pista tegnapi hangversenye alkalmával megtelt a sörház utcai Scholeféle kerthelyiség díszes közönséggel. A férfi és női vegyes kar, duett és szóló énekesek, hegedű- és zongorajátéktól kísérve, finom precizitással adták elő Dankó legújabb népdal-szerzeményeit. A közönség mindvégig élvezettel hallgatta és folytonos tapssal jutalmazta a dalosokat. Ma, holnap és szombaton ismétlődik ugyanazon helyiségben a hangverseny, vasárnap délután pedig valószínűleg az Abbáziában fognak föllépni a körúton levő énekkar tagjai. Haza ment meghalni. Zolvány Pál 69 éves nyugalmazott pécsi postatiszt a napokban Nagyváradra ment rokonai látogatására. Az öreg úr jul. 30-án délután kis unokája kíséretében gyalog kirándult Püspökibe. Az egész délutánt kint töltötte egyik jó barátjánál s este 7 óra után viszszafelé indult Váradra. A vámház sorompójánál azonban hirtelen összeesett úgy, hogy eszméletlenül szállították be kocsin a városba, hol este 10 órakor kiszenvedett, fia lakásán-A gazdák tejcsarnoka tegnap délután ülést tartott, melyen végleges határozatot hoztak az új csarnok és sajtgyár építése tárgyában. Az épület 40.000 forinttal van előirányozva, a felszerelés beszámításával. A világításra a villamos erőt fogják használni s azt egyúttal hajtóerőnek akarják alkalmazni. Az épitkezés haladéktalanul kezdetét veszi úgy, hogy a télen már az új helyiségben lesz a tejcsarnok. Pécsi daloskor címen harmadik dalegyesület alakult városunkban s ma este már meg is tartják az első énekpróbát. Ha annyira vitték, hogy megreszkírozhatnak egy nyilvános szereplést, akkor elnököt is választanak, akit legott dallal üdvözölnek. Forró zuhany. Wlasics közoktatási miniszter azzal a »kellemes« újdonsággal lepte meg a mohácsiakat, hogy egy állami polgári fiúiskola felállítása tárgyában tett ígéretét nem válthatja be, mert a közoktatási tárca költségvetése „rosszul áll.“ A tett ígéret alapján a városi képviselőtestület úgy intézkedett, hogy a polgári iskola már a jövő tanév elején megkezdje működését és a közönség is ehhez mérten nézett az intézet jövője elé. A fölsült mohácsiak most, mintha leforrázták volna őket, tanácstalanul állnak. Mint hírlik, küldöttséget akarnak a miniszterhez meneszteni, hogy ígéretének betartására bírják. Hogy pénz nincs, azt szívesen elhisszük, ha meggondoljuk, mennyibe kerül az államnak az egyházpolitikai reform életbeléptetése.