Pécs Közlöny, 1898. január (6. évfolyam, 1-11. szám)

1898-01-04 / 1. szám

VI. évfolyam, Pécs, 1898. kedd, január 4. PÉC KÖZLÖNY POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMÚ LAP, Megjelenik minden vasárnap, kedden és csütörtökön. Előfizetési ár: Hirdetések elfogadtatnak. Előfizetések. .... évre ... 6 frt.­­ Negyedévre 1 frt So­kr. A szerkesztői és kiadóhivatalban. — Ifj. Rézbányái reklamációk,a kiadóhivatalba ; kéziratok a szerkesz­é.3/7* . . ... 3 frt.1 Egyes szám­ára 4 kr János kereskedésében. tőséghez köthetelök a k­e. nyomda épületébe. Hetyey Samu pécsi püspök. Szép téli napra virradt Budapest január 2-án. A kemény hideg az éjsza­kán át jégtükröt varázsolt a szőke Duna fölé, melyet a kelő nap verőfénye csak nehezen tudott átmelegíteni, föl­olvasztani. Hetyey Samu püspök január 1-én délután 4 óra 40 perckor érkezett meg Esztergomból a budapesti nyugati pá­lyaudvarba (via Pilis-Csaba—Ó-Buda) Boltizár fölszentelt püspök és dr. Ro­­szival István esztergomi kanonok kísé­retében. Fogadására a pályaudvaron megjelentek : Szeifric István és Wal­ter Antal pécsi kanonokok, mint a káp­talannak a püspökszentelésre megvá­lasztott kiküldöttei, dr. Lenk Sándor ügyvéd, teljhatalmú megbizott és dr. Hániy Ferenc pécsi szentszéki jegyző, ki már előző nap Budapestre jött Esz­tergomból. Hetyey püspök ő maga kísé­retével azonnal a Kontinental szállodába hajtatott s azután nemsokára felhajtatott Budavárába a hercegprimási palotába, hogy ő eminenciájánál tisztelegjen. A püspökszentelés január 2-án reggeli 8 órakor vette kezdetét. He­­tyey Samu püspök már reggeli 7 óra­kor a hercegprímási palotába hajtatott, hová 8 óráig megérkeztek: Csuszka György kalocsai érsek, Boltizár József fölszentelt püspök, Maszlaghy Ferenc és dr. Roszival István esztergomi ka­nonokok, mint a főkáptalannak kikül­döttei, Szeifric István és Walter An­tal pécsi kanonokok, a pécsi káptalan képviseletében ; továbbá dr. Zundl Péter kalocsai érseki titkár, dr. Hánig Fe­renc pécsi szentszéki jegyző, Tótfa­­lussy Béla budapest erzsébetvárosi plé­bános, Laskay Jeromos primási jószág­kormányzó, Hanny Béla jószágigaz­gató, dr. Lenk Sándor, Drechsler An­tal pazmaneumi lelkiigazgató. A szertartás alatt a hercegprimás ő eminenciájának segédkeztek : Kohl Medárd primási személyi titkár, gróf Széchenyi Miklós oldaltitkár, dr. Kiinda Teofil érseki titkár, báró Gudenus Arthur főszentszéki jegyző, dr. Anhäu­fel György érseki szertartó. A szent szertartás 1 V- órát vett igénybe, mely alatt úgy a hercegprimás, mint, megyés­­püspökü­nk sokszor láthatólag megille­­tődtek. Szertartás után püspökünk bement kézcsókra a prímáshoz, majd áthajtatott Pestre a szállodába. 3012 órakor ismét Budára a her­cegprímási palotába ment, hol V21 órakor az újonnan fölszentelt püspök tiszteletére diszebéd volt. A diszebéden a fennt említett egyházi személyek vettek részt, kettőnek kivételével, a világiak közül Hanny Béla, ki a prímásnak közeli rokona. Ebéd alatt az első felköszöntőt püspökünk mondta ő eminenciájára. Kifejezte háláját, tiszteletét, szeretetét és ragaszkodását a prímás iránt ; kérte a jövőre is támogatását, hogy püspöki feladatának jól megfelelhessen. A bíboros hercegprímás a pécsi püspökre mondott fölköszöntőt. Utalt a püspök politikai kötelmeire, tudniillik a hívekkel a haza és király iránti hű­ségben, a területi nyelvegységben ösz­­szetartani; utalt a püspök egyházi kö­telmeire : a papi, tanítói hivatal és a kormányzás terén. Különösen az utób­bit emelte ki a prímás, melyet a leg­nehezebb megoldani úgy, hogy a szigor a szelídséggel párosulva, a püspök gondjaira bízottak, az alárendeltek lelki előmenetele előmozdíttassék. Szép sza­vakban köszöni az új püspöknek, hogy négy éven át a főegyházmegye ügyeit oly tapintattal intézte, fölhozza azt, hogy nemcsak nem nyugodott soha le a nap haragjuk fölött, hanem­­minden nap mindenkor teljes összhangban és A „Pécsi Közlöny“ tárcája. A világ vége. — Francia eredeti után. — Bánsz Alajos. Szeretik Önök azon novellákat, me­lyeknek bevezető szavai körülbelül ezek : • Tizenkét órát ütött " Antal apó és Katalin anyóka fali órája ?• . . . Legyenek teljesen nyugodtak, nyájas olvasóim! az én elbeszélésem fonalát nem itt veszem fel, hisz Antal atyuskának és Katalin mamának nem is volt fali órája. Ebben rejlett szegények vigasztalha­­tatlansága, keserve. Úgy dolgoztak, mint a a napszámosok, szerényen éltek, de ezt a vágyukat soha ki nem elégíthették. Múlt vasárnap is lehetett őket látni, a­mint fájdalmuk egy órás­ üzlet elé te­te őket, melynek kirakatát bámulgatták. Ösz­­szes figyelmük egy gyönyörű ingaórán összpontosult. Sokáig elnézegették, részle­tesen felsorolták, mintha csak szakértők volnának, annak kiválóságait. Végül azonban, midőn már nagyon­­ is hosszantartó volt — az ő elfogulatlan­­ ítéletük szerint is, ezen különben igen­­ olcsó élvezet, kiszakították magukat az­­ idealizmus karjaiból, hogy a sivár realiz­­muséiba dőljenek vissza. »Jöjj szegény jó Tónim !« — mondá Katalin. »­Jó, gyerünk tovább asszony, mert a szívem fáj.» Ugyan, ti szegények, miért nem vesz­­j­tek egy ilyen órát? A feleletet megadom­­ én; először mert szegények, másodszor meg, mert valami botor előítélet gyökere­zett szívükben. Naiv fölfogásuk azt tartotta, hogy polgár ne tartson fogatot, szegény ember pedig, főleg kézműves, iparos, inga­órát sohase vegyen. Az ilyen óra csak örökölt jószág lehet, de ők — sajnos — soha sem örököltek még oly kicsiny fali órát sem. Montrongeban cukorka üzletük volt. Boltjuk igen piciny volt és ép oly egyszerű, minden fényűzés nélkül. A bútorzat három székből, meg az irodai helyiségben szüks­­­ségesekből állott; semmi eredetit, semmi eszményit itt ugyan látni nem lehetett, a­­ szó szoros értelmében köznapi, divatját múlt üzlet volt. Ehhez járult még az szomorú körül­mény is, hogy a sarkon, üzletükkel szemben igen elegáns fűszerkereskedés volt, azt hiszem ebből már most könnyen megért­hető, miként lehetett, hogy a szegény öre­geknek harminc álló éven keresztül ezer franknál alig volt több évi bevételük. De arról sem szabad megfeledkeznünk hogy Virginia lányukat is maguk nevelték föl. Virginia valóságos angyal, nem olyan mint a mai leányok, kik csak a hiúságban, a cicomázásban lelik föl egyedüli örömü­ket,­­ vallásosan nevelték őt és igazi gyermeki ragaszkodásra, őszinte tiszteletre tanították szüleivel szemben. Kedvességével ügyessége versenyzett. Kitűnően értette a háztartást, s emellett az üzletben is nagyon használhatták, a könyvvitel vérében volt. Röviddel ezelőtt egyijesinos, fiatal, szerényebb fizetésű hivatalnokhoz ment­­ férjhez. Szülei ekkor háromezer frankot adtak neki Lajos-aranyban, a­mi szegén

Next