Pécsi Közlöny, 1898. augusztus (6. évfolyam, 85-96. szám)

1898-08-04 / 86. szám

4 A szent-István -napi szónok. Szent-István-napján, augusztus 20-ái­ a bu­davári koronázó Mátyás-templomban tartandó istentiszteleten, a hercegprimás megbízásá­ból, Francsics Norbert Benedekrendi áldozópap és királyi tankerületi főigazgató mondja az ünnepi beszédet. Eljegyzés. E­i­s­e­n­h­u­t Matildot, Eisenhut Antal leányát, eljegyezte Oláh T­ó­t­h Pál pestmegyei túrás kereskedő. Hol van Kriványné ? A Krivány­­ügyben Aradról a következőket írják: Kri­ványné elhatározta, hogy végleg és állan­dóan Aradon marad. Téves némely lapnak az a hire, mintha haza utazott volna Ba­­ranya-Baánna szüleihez,hol gyermekei vannak. Sőt — illetékes forrásból vett értesülésünk szerint — már itt, hogy gyermekeit hozzák Aradra s azok valószínűleg még e héten haza is mennek. Lapkiadók kongresszusa. A ma­­gyar lapkiadók országos kongresszusa, e hó 20-án ül össze Budapesten. A kongresz­­szus főtárgyát a hirdetés- és falragasz­­bélyeg eltörlésének ügye teszi. Eddig már több mint 200 vidéki lap csatlakozott a mozgalomhoz, úgy hogy a kongresszus igen népesnek ígérkezik. Az előkészítő bizottság a kongresszus elnöki tisztének viselésére Zilahi Simont kérte föl, a­ki az elnökséget el is fogadta. Szélenjegyzés: A karthausi (Danzig mellett) bíróság három heti elzárásra ítélt egy tizennyolc éves katolikus kovács­segédet, mert ez egy kölcsönkért protestáns olvasó­könyv némely sorát aláhúzta s azt a szélen­­jegyzést írta oda : „Ezek protestáns hazug­­ságok.“ A közvádló csak harminc márka pénzbírságot hozott javaslatba, de a bíróság súlyosabb büntetést mért ki, a „protestáns (luteránus) egyház meggyalázása“ címen. Ha ez az ítélet, a beadott felebbezés ellenére jogerős lesz, vájjon hogyan fognak majd a bíróságok akkor ítélni, mikor a precedens­ből kifolyólag a katolikusok nem kovács­segédek m­agán­megjegyzései, hanem intelli­gens elemek, a közélet szereplői által a ka­tolikus egyház ellen elkövetett nyilvános gyalázkodások miatt követelnek egyházuk­nak elégtételt ? Magán levelező lapok. A posta- és távíró igazgatósága, a magán levelező lapok gyártása körül fölmerült visszaélések megszüntetése érdekében a következő fi­gyelmeztetést küldi az érdekelt iparvállala­toknak : A magánipar által előállított leve­lezőlapoknak a magyar postaigazgatás által kiadott levelező­lapokkal egyezően, ugyan­olyan nagyságú, vagyis 9 cm. széles és 14 cm. hosszú és ugyanolyan vastagságú papír­ból készült gyártmánynak kell lenni. A papír színének megválasztása a feladó tet­szésére van bízva. Az ily gyártmányokra a belföldön más fölírást, mint Levelező Lap, illetőleg a nemzetközi forgalomban Levelező Lap (Carte Postale) alkalmazni nem szabad. Az ilyen egyszerű levelező lap föladás előtt 2 kros levéljegygyel bérmentesítendő. A magánipar által előállított levelezőlapon a magyar királyi posta felirás és a magyar címer használata nincs megengedve. Az ilyen levelezőlapokat a postahivatalok szál­lításra nem fogadják el, nem továbbítják és nem kézbesítik, hanem — a­mennyiben a feladók kipuhatolhatók — visszaadják, ha pedig ismeretlenek, visszakézbesí­tetlen levelek módjára kezelik és az előírt határidő letelte után megsemmisítik. A felsőbb leányok. A berlini egyetemnek százötven női hallgatója van. A szőke Gretchenek fölcicomázva jelennek meg az egyetemen és tarka, virágos kalap­jaikat föntartva foglalják el a tanterem leg­jobb helyeit. A borsoknak már ez sem tetszett. Ki is adták a jelszót, hogy le a kalappal. És győztek Most a ruhatárba kerül előadás alatt a sok kalap. De ez csak kezdete volt a háborúskodásnak. A hölgyek ugyanis egymással szinte versenyre keltek abban, hogy legjobb illatszereiket kenték magukra s a borsok kábultan a bóditó parfüm illattól gyakran szenderegtek a kényelmetlen pado­kon. Most azonban ennek is vége A rektor magnifikusz kereken kimondta, ... „a höl­gyek pedig parfüm nélkül kötelesek meg­jelenni.“ Szép lovagkor hová tűntél ? Hol van a lovag, a­ki hölgye kesztyűjéért az oroszlán­­ketrecbe szállt ? Vége a poézisnek, a német borsok eltörölték. De most a hölgyek lesznek a támadók. Már be is nyújtották petícióju­kat a C sörszug ellen, a­melyet kollegáik az alma máteren erősen terjesztenek. Postamesteri állás Pályázat van kiírva postamesteri állásra tiszti szerződés mellett Üszögön Baranyavármegyében, III-ad osztályú postahivatal. Készpénzbiztositék 100 frt, járandóság 200 frt érdíj, 40 frt irodai, 30 frt kézbesítési és 200 frt szállítási átalány, melyért a kinevezendő postamester köteles lesz Üszögről az 1,9 kim. távolságra eső hasonnevű pályaudvarra és vissza na­ponta ötször közlekedő gyalogküldönc jára­tot a posta és távirdaigazgatóság által eset­­­ről-esetre megállapítandó menetrend szerint fenntartani. Felszerelt kérvények három hét alatt a pécsi kir. postaigazgatósághoz inté­­zendők. (Páratlan esemény) a magyar zsurnalisztikában a F­üggetlenség című napilapnak a feltámasztása. Ezt a szóki­mondó, lelkes lapot eddigi tulajdonosa, a Vörösmarty-nyomda részvénytársaság, me­lyet természetesen csak üzleti érdek vezérelt, be akarta szüntetni, mire a lap munkásai, a szerkesztőség, kiadóhivatali és nyomda­személyzet, amelyet nem üzleti érdek, hanem ideális rajongás vezérelt a Függetlenség zászlaja alá, közös akarattal elhatározta, hogy a lapot és az általa képviselt eszmét meg­menti az enyészettől. Áldozatok árán ma­gukhoz váltották a lapot és azt most a maguk kiadásában jelentetik meg, természe­tesen a régi programmal, a régi eszmékkel: független Magyarország, demokrácia az egész vonalon és a munkáskérdés méltá­nyos megoldása. Ezek a Függetlenség alap­eszméi, a­melyekért a lap munkásai síkra szálltak Ezért vállalkoztak arra a nélkülözések­kel, fáradtsággal és áldozatokkal teljes mun­kára. És ezeket az eszméket most annál lelkesebben szolgálhatják, mert hiszen lapjuk szabad munkások szabad tulajdona és nem tőke üzleteszköze. A lap előfizetési ára: egész évre 12 frt, félévre 6 frt, negyedévre 3 frt. Előfizetni a kiadóhivatalban (Buda­pest, VIII., József-körút 14) lehet. Ajándéktárgyak. Mikor arról van szó, hogy kedveskedésből, tiszteletből, vagy élvezett szívességek jutalmául ajándék­­tárgyakat vegyünk, rendesen az képezi a nehézséget, hogy nem tudunk választani Ezen a bajon alaposan segített Schöwald­­Imre pécsi műötvös, aki oly gazdag készletet szerzett be legváltozatosabb dísztárgyak­ból, hogy az ő szép üzlete valóságos műipar tárlatot képez. Az ékszereken és evőeszközö­kön kívül különösen feltűnő szépek majolika és szobabútorzati dísztárgyai, csillárai és villanyvilágításhoz való szerkezeti, a haszná­lt tárgyak közül: rendkívül elegáns boros­tyán és arany ezüst dohányzó kész­lete, és angol bőrtárcái, távcsövei, iránytűi és hőmérői, sétabotjai, díszesné díszesebb csecse­becséi és laconit dombor­­művei stb. oly nagy választékban, hogy azokat elsorolni lehetetlen. Schönwald Imre üzletét jellemzi az árnak mérsékelt­­sége és a kiszolgálás megbízhatósága. A­ki ajándéktárgyat akar vásárolni nála, a leggazdagabb választékot találja. „PÉCSI KÖZLÖNY“ 1898. augusztus 4. Tanítói pályázatok. A cikói plébániához tartozó Palatinca r. k tanítói állomására aug. 31-ig lehet pályázni. Jövedelme: 1., egy szobából, konyhából, álló lakás, 30 □-ös házi kerttel­. 2, a hitközség híveitől teljes élelmezés, ennek ellenértéke 156 frt. 3, minden háztulajdonos­tól (23) 1 frt. 4, az államtól állandó segély címén 244 frt. készpénzben. Csak okleveles tanítók, tanítónők és óvónők is pályázhat­nak. Tannyelv német-magyar. Kérvények az iskolaszékhez Cikóba (Tolna m., p. h.) küldendők. A rácmecskei r. k. népiskolánál az osztálytanítói állásra szept. 1-ig áll nyitva a pályázat. Jövedelme : 1, tiz havi iskolai évre 300 frt., utólagos havi részletekben fizetve; 2, tiz köbméter hasábra, melyből egy tanterem is fűtendő ; 3. egy szükséges bútorokkal ellátott szoba. Kötelessége egy tanterem növendékeit önállóan oktatni s a kántori teendőkben segédkezni. Kurd. (Tolna m.) r. k. iskolájánál osztálytanítói állásra aug­ 30-ig van pályá­zat hirdetve. Pályázhat oki. tanító, tanítónő és óvónő. A tanító vagy tanítónő évi díja 300 frt havi részletekben, egy szoba fűtés­sel és szükséges bútorzattal; ezenkívül a 2-ik szoba, konyha, kamara és 12 hold kertért 50 frt készpénz. Az óvónő az utób­bit nem kapja. Kötelessége : az 1. minden­napi és az ismétlő leányosztályokat tanítani, templomba vezetni s ott felügyelni; ha férfi, a kántorságban segédkezni. Folyamodvá­nyok az iskolaszéki elnökhöz küldendők. (P. H.) ------- - ———— - — Laptulajdonos: Felelős szerkesztő: RÉZBÁNYAY JÁNOS. LINCAR ADOLF Kiadó : MADARÁSZ BÉLA Az összes uj iskolai nyomtatványok a pécsi líceumi nyomdában már kaphatók, ívenként 2 krért, úgyszintén félvászonba kötött osztálykönyv 1 frt, 10 krért Líceumi könyvnyomda (­Madarász Béla) Pécsett 1898.

Next