Pécsi Közlöny, 1898. december (6. évfolyam, 134-144. szám)

1898-12-01 / 134. szám

VI. évfolyam. Pécs, 1898. csütörtök december­­ 134 szám. POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMÚ LAP. Megjelenik minden vasárnap, kedden és csütörtökön. Előfizetési ár: Hirdetések elfogatatnak. Előfizetések, Egész évre . Félévre . . ... 6 frt. . . 3 frt. Negyedévre 1 frt. 50 kr. Egyes szám ára 4 kr. A szerkesztői és kiadóhivatalban — ifj. Rézbányay János kereskedésében, reklamációk, a kiadóhivatalba ; kéziratok a szerkesz­tőséghez küldendők a lyc. nyomda épületébe. Börtön helyett vesszőt. (Ezt a cikket Horváth Károly tanító a németii egyház­­kerület Bodonyban tartott tanítói tanácskozmányán olvasta föl. Közzététele lapunkban a tanácskozmány óhajára történik.) Hogy a Délmagyarországi tanítóegye­sület mennyire megértette a kor intő szózatát, mutatja azon körülmény, hogy múlt évi szentmiklósi fiókjának ülésén Ruding Ede nagyőszi tanító indítványát nemcsak elfogadva magáévá tette, hanem az összes hazai egyesületek hozzájárulásával a törvény­­hozást is megkérni óhajtotta, hogy a testi büntetés az iskolában megengedtessék és ennek joga törvénybe iktattassék. Üdvözöltem Ruding Ede kortárs urat ezen alkalomból üdvös és időszerű eme indítványáért, úgy a szentmiklósi fiók-ülésen egybegyült kortárs urakat is, mert végre­­valahára fölismerték az 1868. '38. t. c ide­vágó szakaszának céltévesztett voltát, mely csakis a fegyelemmel dacoló s már-már elkorcsosodó ifjúságnak kedvez. Elvi meg­győződésem, hogy Ruding Ede kortárs úr is csak lelkiismeret sugalla indítványnyal lépett föl s hogy indítványa az ifjúságnál már annyira lábrakapott romlás megféke­zését célozza. A napilapok hírrovatai már úgyis any­­nyira telvék „apró gazemberek, apró tol­vajok" című közleményekkel, hogy csak­nem állandó rovatot igényel ezeknek re­gisztrálása. Miként a közöltek, úgy az azokhoz hasonló esetek elszomorítólag hatnak a gyermeknevelést szívükön viselőkre, de különösen lesujtólag hatnak a tanítóra, ki nevelői tisztében megbénított karját ki sem nyújthatja galád tettek megtorlására, s csak fájó szívvel kell néznie a jobb érzésre is hajló gyermekek előtt föl-föl újuló rossz példák sorozatát, melyeknek kellő szigorral való megakadályozására maga a törvény emelt korlátot. Ez okozta a sok-sok és ma már mé­gis kevés börtön fölállítását is , mert bi­zony-bizony sokat lehetett volna lakóik kö­zül még idejekorán helyes útra terelni, tán csak egyetlen okosan alkalmazott jó­indu­­latú fenyítés fölhasználása által, csakhogy a törvény épen ellene szólott. Nagyon tévedtek tehát a nevelésügy azon lelkes barátai, a­kik azt hitték, hogy a gyermeknevelés nehéz problémáját a fe­­nyítő jognak a tanító-nevelőtől történő megvonása által fogják megoldani. Ennek szomorú eredménye a mai ifjúság elkorcso­­sodása, a sok börtön,­­ sőt az ijesztő mó­don elterjedt szocializmus is. Figyeljük csak meg a gyermek első nevelőjét, a szerető, gondos édes­anyát, ki átvirrasztott éjszakái után angyali türel­mének határában önmagát érzi kényszerítve hathatós eszközök alkalmazására, hogy az esetleges túlkapás hajlandóságának elejét vegye, vagy végét vesse. Elég világosan fogjuk látni a testi büntetés —■ ha csak korlátolt — alkalmazásának szükséges és jogos voltát. Annál inkább van szüksége a tanítók­nak nevelői tiszte betöltésében — egyes rakoncátlanságban kiváló vagy épen dacoló ellenében — olyan jogokra, melyek egy egész sereg gyermek egymástól eltérő jel­lemének fejlesztésére kellő befolyást gya­korolnak, s az egységes, helyes irányt meg­adni elősegítik. Oly természetes valami a jóért járó kötelességszerű szeretet mellett a rész elle­nében való jogos megtorlás, hogy azt más­képen képzelni sem lehet. Azért a jelen általános befásitás kor­szakában nem börtönöket, hanem (nyir) fákat kellene szaporítani, melyek minden tekintetben értékesebb csemetéket nevelnek, mint a­­ börtön. Hiszen szent hitünk egyik sarkalatos főigazsága, hogy : Isten is a jót megjutal­mazza, a gonoszt pedig megbünteti. Már az a tudat is, hogy a tanító-ne­velőnek minden rosszat megtorolni joga van — mert természetes kötelessége volna — sok-sok rossznak fojtaná el most már föl­­burjánzott és elmérgesült csiráját. Ideje, hogy észrevegyük a mai huma­nizmus régszülöttjét s hogy fölhagyjunk a századvég hamis, ábrándos fölfogásával. Adjunk a tanítónak kötelessége telje­sítése mellett — nevelői tisztében beálló „Pécsi Köztönp“ tárcája. Könyv-ismertetés. Spirago Ferenc „Volks-Katechizmus“ címü nagy és praktikus műve fekszik előttünk magyar fordításban, és két rész­ből áll: az I. a hittant, a II. az erkölcstant foglalja magában. Adjutus Secundus álnév mögé rejtőzött szatmári pap a fordítója ezen klasszikus műnek, mely a szatmáregyház­­megyei hatóság jóváhagyásával látott nap­világot és kát­ irodalmunkban valóságos hézagot pótol. Szerző sokkal nagyobb hírnek és te­kintélynek örvend az irodalom­­ terén, sem hogy itt vele tüzetesen foglalkozni és érde­meit méltatni szükségesnek mutatkoznék; azt azonban hallgatással nem mellőzhetjük, hogy műve 4 év alatt 25.000 példányban jelent meg, s ezt csakhamar 14 püspök ajánlotta. Mintegy 14.000 helyről kapott dicsérő elismerést, melyek szerint a mű valóságos remekmű, és nemcsak kitűnő olvasmányul szolgál a családokban, hanem igen alkalmatos segédkönyv különösen azok számára, kik a hitoktatással foglalkoz­nak , tehát a papok és tanítók számára megbecsülhetetlen útmutatást nyújt prédi­kációk, katekézisek és gyakorlati tanítások mintaszerű elkészítésére. Vajha ezeken kívül másoknak is, főleg világi műveit katolikusaink kezébe kerülhet­nének ezen könyvek, melyeknek áldásos befolyását a hát. köztevékenységre, a társa­dalmi és családi életre senki sem tagadhatja. Minél tájékozatlanabb közönségünk a hit dolgában, annál nagyobb szüksége merül föl ezen könyvek gyors és messzire való elterjedésének. Hogy közönségünk elfásult és keveset foglalkozik a vallással, nagyrészt onnét van, mert vagy semmi vagy­ csak csekély vallási ismeretei vannak. De ez a könyv, mely Adjutus Secundus sikerült magyar fordításában rendelkezésünkre áll, a mellett hogy kellemes olvasmány, még­­ tanulságos is, és könnyen pótolhatja intelli-­­ gens köreinkben azokat a hézagokat, melyek több esetben a katolikusok hitközö­­nyének okai és veszedelmes forrásai. Mert ne tehetnénk mi magyarok is úgy mint a nagy Németország katolikusai, kik nem szégyenüik a vallásos könyvirodalom támogatását, sőt mint Spirago művénél ta­pasztalni lehet, azt ezer és ezer világi ember olvassa, és mint a leghasznosabb s legszebb könyvet tanulmányozza, belőle a gyakorlati életre erőt és irányítást merít. Ezen kiváló műnek magyar fordítása ezt meg is érdemli, mert feladatát oly mérvben sikerült megoldania, hogy gyakorlatiság, korszerűség, világosság és áttekinthetőség — s még hozzá­teszem: erkölcsi élvezet dolgában hozzá foghatót alig ismerek. Már régóta tanulmányozom Spirago műveit, s belőlök azt a meggyő­ződést mentettem, hogy nálunk Magyar­­országban azoknak nagy hivatásuk van, és azért a tanintézetek, elemi iskolák, és főleg tanítóképezdék oly hatalmas segéd­eszközt nyernek e művek magyar fordítá­sainak fölkarolásával, az igazi, önérzetes

Next