Pécsi Közlöny, 1898. december (6. évfolyam, 134-144. szám)
1898-12-01 / 134. szám
VI. évfolyam. Pécs, 1898. csütörtök december 134 szám. POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMÚ LAP. Megjelenik minden vasárnap, kedden és csütörtökön. Előfizetési ár: Hirdetések elfogatatnak. Előfizetések, Egész évre . Félévre . . ... 6 frt. . . 3 frt. Negyedévre 1 frt. 50 kr. Egyes szám ára 4 kr. A szerkesztői és kiadóhivatalban — ifj. Rézbányay János kereskedésében, reklamációk, a kiadóhivatalba ; kéziratok a szerkesztőséghez küldendők a lyc. nyomda épületébe. Börtön helyett vesszőt. (Ezt a cikket Horváth Károly tanító a németii egyházkerület Bodonyban tartott tanítói tanácskozmányán olvasta föl. Közzététele lapunkban a tanácskozmány óhajára történik.) Hogy a Délmagyarországi tanítóegyesület mennyire megértette a kor intő szózatát, mutatja azon körülmény, hogy múlt évi szentmiklósi fiókjának ülésén Ruding Ede nagyőszi tanító indítványát nemcsak elfogadva magáévá tette, hanem az összes hazai egyesületek hozzájárulásával a törvényhozást is megkérni óhajtotta, hogy a testi büntetés az iskolában megengedtessék és ennek joga törvénybe iktattassék. Üdvözöltem Ruding Ede kortárs urat ezen alkalomból üdvös és időszerű eme indítványáért, úgy a szentmiklósi fiók-ülésen egybegyült kortárs urakat is, mert végrevalahára fölismerték az 1868. '38. t. c idevágó szakaszának céltévesztett voltát, mely csakis a fegyelemmel dacoló s már-már elkorcsosodó ifjúságnak kedvez. Elvi meggyőződésem, hogy Ruding Ede kortárs úr is csak lelkiismeret sugalla indítványnyal lépett föl s hogy indítványa az ifjúságnál már annyira lábrakapott romlás megfékezését célozza. A napilapok hírrovatai már úgyis anynyira telvék „apró gazemberek, apró tolvajok" című közleményekkel, hogy csaknem állandó rovatot igényel ezeknek regisztrálása. Miként a közöltek, úgy az azokhoz hasonló esetek elszomorítólag hatnak a gyermeknevelést szívükön viselőkre, de különösen lesujtólag hatnak a tanítóra, ki nevelői tisztében megbénított karját ki sem nyújthatja galád tettek megtorlására, s csak fájó szívvel kell néznie a jobb érzésre is hajló gyermekek előtt föl-föl újuló rossz példák sorozatát, melyeknek kellő szigorral való megakadályozására maga a törvény emelt korlátot. Ez okozta a sok-sok és ma már mégis kevés börtön fölállítását is , mert bizony-bizony sokat lehetett volna lakóik közül még idejekorán helyes útra terelni, tán csak egyetlen okosan alkalmazott jóindulatú fenyítés fölhasználása által, csakhogy a törvény épen ellene szólott. Nagyon tévedtek tehát a nevelésügy azon lelkes barátai, akik azt hitték, hogy a gyermeknevelés nehéz problémáját a fenyítő jognak a tanító-nevelőtől történő megvonása által fogják megoldani. Ennek szomorú eredménye a mai ifjúság elkorcsosodása, a sok börtön, sőt az ijesztő módon elterjedt szocializmus is. Figyeljük csak meg a gyermek első nevelőjét, a szerető, gondos édesanyát, ki átvirrasztott éjszakái után angyali türelmének határában önmagát érzi kényszerítve hathatós eszközök alkalmazására, hogy az esetleges túlkapás hajlandóságának elejét vegye, vagy végét vesse. Elég világosan fogjuk látni a testi büntetés —■ ha csak korlátolt — alkalmazásának szükséges és jogos voltát. Annál inkább van szüksége a tanítóknak nevelői tiszte betöltésében — egyes rakoncátlanságban kiváló vagy épen dacoló ellenében — olyan jogokra, melyek egy egész sereg gyermek egymástól eltérő jellemének fejlesztésére kellő befolyást gyakorolnak, s az egységes, helyes irányt megadni elősegítik. Oly természetes valami a jóért járó kötelességszerű szeretet mellett a rész ellenében való jogos megtorlás, hogy azt másképen képzelni sem lehet. Azért a jelen általános befásitás korszakában nem börtönöket, hanem (nyir) fákat kellene szaporítani, melyek minden tekintetben értékesebb csemetéket nevelnek, mint a börtön. Hiszen szent hitünk egyik sarkalatos főigazsága, hogy : Isten is a jót megjutalmazza, a gonoszt pedig megbünteti. Már az a tudat is, hogy a tanító-nevelőnek minden rosszat megtorolni joga van — mert természetes kötelessége volna — sok-sok rossznak fojtaná el most már fölburjánzott és elmérgesült csiráját. Ideje, hogy észrevegyük a mai humanizmus régszülöttjét s hogy fölhagyjunk a századvég hamis, ábrándos fölfogásával. Adjunk a tanítónak kötelessége teljesítése mellett — nevelői tisztében beálló „Pécsi Köztönp“ tárcája. Könyv-ismertetés. Spirago Ferenc „Volks-Katechizmus“ címü nagy és praktikus műve fekszik előttünk magyar fordításban, és két részből áll: az I. a hittant, a II. az erkölcstant foglalja magában. Adjutus Secundus álnév mögé rejtőzött szatmári pap a fordítója ezen klasszikus műnek, mely a szatmáregyházmegyei hatóság jóváhagyásával látott napvilágot és kát irodalmunkban valóságos hézagot pótol. Szerző sokkal nagyobb hírnek és tekintélynek örvend az irodalom terén, sem hogy itt vele tüzetesen foglalkozni és érdemeit méltatni szükségesnek mutatkoznék; azt azonban hallgatással nem mellőzhetjük, hogy műve 4 év alatt 25.000 példányban jelent meg, s ezt csakhamar 14 püspök ajánlotta. Mintegy 14.000 helyről kapott dicsérő elismerést, melyek szerint a mű valóságos remekmű, és nemcsak kitűnő olvasmányul szolgál a családokban, hanem igen alkalmatos segédkönyv különösen azok számára, kik a hitoktatással foglalkoznak , tehát a papok és tanítók számára megbecsülhetetlen útmutatást nyújt prédikációk, katekézisek és gyakorlati tanítások mintaszerű elkészítésére. Vajha ezeken kívül másoknak is, főleg világi műveit katolikusaink kezébe kerülhetnének ezen könyvek, melyeknek áldásos befolyását a hát. köztevékenységre, a társadalmi és családi életre senki sem tagadhatja. Minél tájékozatlanabb közönségünk a hit dolgában, annál nagyobb szüksége merül föl ezen könyvek gyors és messzire való elterjedésének. Hogy közönségünk elfásult és keveset foglalkozik a vallással, nagyrészt onnét van, mert vagy semmi vagy csak csekély vallási ismeretei vannak. De ez a könyv, mely Adjutus Secundus sikerült magyar fordításában rendelkezésünkre áll, a mellett hogy kellemes olvasmány, még tanulságos is, és könnyen pótolhatja intelli- gens köreinkben azokat a hézagokat, melyek több esetben a katolikusok hitközönyének okai és veszedelmes forrásai. Mert ne tehetnénk mi magyarok is úgy mint a nagy Németország katolikusai, kik nem szégyenüik a vallásos könyvirodalom támogatását, sőt mint Spirago művénél tapasztalni lehet, azt ezer és ezer világi ember olvassa, és mint a leghasznosabb s legszebb könyvet tanulmányozza, belőle a gyakorlati életre erőt és irányítást merít. Ezen kiváló műnek magyar fordítása ezt meg is érdemli, mert feladatát oly mérvben sikerült megoldania, hogy gyakorlatiság, korszerűség, világosság és áttekinthetőség — s még hozzáteszem: erkölcsi élvezet dolgában hozzá foghatót alig ismerek. Már régóta tanulmányozom Spirago műveit, s belőlök azt a meggyőződést mentettem, hogy nálunk Magyarországban azoknak nagy hivatásuk van, és azért a tanintézetek, elemi iskolák, és főleg tanítóképezdék oly hatalmas segédeszközt nyernek e művek magyar fordításainak fölkarolásával, az igazi, önérzetes