Pécsi Közlöny, 1899. szeptember (7. évfolyam, 97-107. szám)

1899-09-03 / 97. szám

VH. évfolyam. Pécs, 1899. vasárnap szeptember 3. 97. szám. POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMÚ LAP. Megjelenik minden vasárnap kedden és csütörtökön. Előfizetési ár: Hirdetések elfogadtatnak. Előfizetések. . . 6 frt. || Negyedévre 1 írt. 50 kr. ^ szerkesztői és kiadóhivatalban a liceumi nyomda reklamációk, a kiadóhivatalba; kéziratok a szerkesz . 3 frt. I Egyes szám­ára 4 kr.­­ épületében.­­ tőséghez küldendők a k­e. nyomda épületébe. Egész évre . Félévre . . A vendéglősök kongresszu­sáról. A Nagy-Váradon ülésező ven­déglősök kongresszusa mindjárt első értekezletén olyan tárgyról tanács­kozott, a­mely bár legközelebbről a vendéglősöket érinti, ugyancsak ér­dekli az egész nagyközönséget is. A borkereskedelemnek nagy baja, a roppant mértékben űzött borha­misítás, melyet csak az utóbbi időben kezdett üldözni — a megha­misított liberalizmus nagy fájdalmára — a földmivelésügyi kormány , a­mely nemcsak a borkereskedelemnek ártott, hanem éppen olyan mérték­ben a termelőknek, vendéglősöknek és legnagyobb mértékben a szenvedő fogyasztó közönségnek, már az első értekezleten foglalkoztatta a nagy­váradi kongresszust. Megelégedéssel hallottuk, hogy a vendéglősök éppen úgy elítélik a „lelketlen borhamisítókat“, mint a nagyközönség. Büszkén hivatkoztak arra, hogy a vendéglősök közül még senkit sem ítéltek el borhamisításért. Nem is panaszkodik a kongresszus a borhamisítók üldözése miatt,­bár nem is szavaz köszönetet érte Darányinak. De mégis félnek a vendéglősök a bortermelők szövetkezetétől, mely­nek a kormány subvenciót helyezett kilátásba. Attól félnek, hogy a szö­vetkezet veszedelmes konkurrenciát teremt nem csak a borkereskedők­nek, hanem a vendéglősöknek is, mert a rossz bortól megcsömörlött közönség bizalma inkább a szövet­kezet felé fog hajolni. Darányi miniszter azonban meg­nyugtatta a kongresszust, hogy a bortermelők szövetkezete nem fog betét­kereskedést folytatni, hanem megbízható forrás lesz, a­honnét a borkereskedők és vendéglősök is tiszta bort meríthetnek. És ennek annyira megörültek a vendéglősök, hogy üdvözölték érte a minisztert és kijelentették, hogy ez esetben kötelezik magukat, hogy a szövetkezettől szerzik be boraikat. Ez az okos határozat kétségkív­í­vül megnyugtatja a közönséget, mely­­­nek bizalma a magyar borkereske­­­­delem iránt megingott. A szövetkezet létesítése és föl­­virágoztatása igen nagy érdeke azért nem csak a termelőknek és fogyasz­tóknak, a­kik első­sorban kell, hogy itt tekintetbe jöjjenek, hanem a ma­gyar borkereskedelemnek és a ven­déglősöknek is. Mi a szövetkezetet az esetben is pártoljuk, ha betét-elárusításra lenne berendezve, mert azt­ követeli a nagyközönség érdeke, hogy az meg legyen mentve a hamisítások­tól. A borhamisítók védelmezői a kereskedelmi szabadságra hivatkoz­nak,­­­ pedig elegendő alap nélkül, mert a kereskedelemi szabadság annyira nem mehet, hogy a méreg árulását korlátlanul és hamis cégér alatt megengedje. Annál jogosabban hivatkozhatnak a kereskedelmi sza­badságra a szövetkezetek, a­melyek egyenesen arra alakulnak, hogy tiszta bort mérjenek. De ha a váradi kongresszus határozata kötelezővé válik, meg­nyugszunk abban is, mert hisszük, hozzá fog járulni a termelő és fo­gyasztó közönség bajainak orvos­lásához. Ennek a határozatnak a tisztes­séges végrehajtása lesz a váradi kongresszusnak legszebb emléke. A „Pécsi Közlöny“ tárcája. Erzsébet a sebesültek közt. Simon Péter „Király és Haza“ című művéből. A kiegyezés, melynek Bécsben legme­legebb és leghatalmasabb szószólója mind koronás férjénél, mind a családi tanácsban maga a császárné volt, szerencsésen létrejött. De lássuk, mit művelt a császárné a háború alatt ? Ezen időben történt, hogy gr. Andrássy Gyulához, kivel a kiegyezés esélyeiről és veszélyeiről beszélgetett, ezen nevezetes sza­vakat mondá : „Ha rosszul mennek dolgai a császárnak Olaszországban, úgy ez mélyen fáj nekem; de ha Magyarországon mennek rosszul, úgy ez megöl engem !“ A déli harctérről érkezett győzelmi híreket csakhamar követték az északi harc­térről a poroszoknak Csehországba való benyomulásáról és az osztrákok több ve­reségéről szóló gyászhírek. A császárnak gondoskodnia kellett, hogy hitvesét és gyermekeit biztonságba helyezze. Erzsébet tüstént kijelente, hogy ő csak Budára megy. Alighogy a Burgban és Bécsben a császárné ezen elhatározása kitudódott, határtalan jön ellenségeink őszinte, vagy tettetett rémülete; a bukott vagy bu­kófélben levő rendszer emberei, egyik a má­sik után jelentkezvén a császárnénál, min­den ékesszólásukat fölhasználták, hogy őt terve kiviteléről lebeszéljék. „Hová is gondol felséged!“ mondá többek között egy bukott, politikai nagyság. „Felséged magát az áruló és pártütő ma­gyarok hatalmába akarja adni a fenséges császári gyermekekkel együtt! Hát nem mél­­tóztatik tudni, hogy észak felől Klapka György, dél felől Türr István Kossuthék­­kal együtt közelednek a külellenségek csa­pataival magyar légiók élén a magyar ha­tárokhoz, és közös céljuk éppen Budavára ? Hát felséged képes volna a magyarokhoz menekülni, kik csak egy jelszóra várnak, hogy fegyvert ragadjanak a császár ellen ? Hát felséged csakugyan a vérszomjas tigris torkába akarna rohanni és abba dobni a császári gyermekeket s kiváltó koronaherce­get, a birodalom reménységét?!“ „Elég, elég, ne tovább!“ felelé a csá­szárné , de jól tudván, hogy az ily ijesztge­tések és rágalmazások az illető gonosz lelki­ismeretében találják forrásukat, és hogy céljuk nem egyéb, minthogy őt elidegenít­­sék a magyar nemzettől, melyet ő egy pár rövid év alatt jobban megismert, mint az osztrák államférfiak negyedfél évszázad alatt, s nem akart különben is méltósága alatt levő vitatkozásba bocsátkozni, a­miért is még csak ezt mondá: „Nem vérszomjas tigrishez, hanem a nagylelkű magyar orosz­lánhoz menekülök gyermekeimmel együtt. Ez nem fog bennünket bántani és meg fogja védelmezni gyermekeivel együtt az anyát, a ki hozzá bizalommal közeledett. Hisz a magyar nemzet önöknek is meg­bocsátott, kik évtizedeken keresztül az ő hóhérjai voltak. — Adieu !“ S a császárné hátat fordított a kétes jóbarátnak. Ekkor Viktória angol királynő levelét kézbesítik a császárnénak. Az angolok ki­rálynője és az indiák császárnője londoni palotáját ajánlja föl menedékhelyül „testvé­rének“ a szerencsétlen háborúk tartama alatt, s egészen elfogulatlan emberek, köz­tük a dinasztia több tagja, kérve kérik a császárnét, hogy az angol ajánlatot elfogadja. — Erzsébet visszautasítja. „Biztosabb vagyok én és gyermekeim tanév elején. Vége az iskolai szünidőnek. Szeptem­ber elsején megkezdődik az új tanév. Meg­jön újra a szülők gondja, a javító vizsgá­latok, a beiratkozások, könyvek beszerezése és a többi ilyen dolog, a­melyekkel a gon-

Next