Pécsi Közlöny, 1899. szeptember (7. évfolyam, 97-107. szám)

1899-09-03 / 97. szám

1899. szeptember 3. „PÉCSI KÖZLÖNY“ időt a katolikusoknak is, hadd érlelődjék az ügy. Múltkori cikkünk egyébként célját el­érte, mert laptársunk a nehézségeket már belátva, újabb cikkét más címre adresszálja : a katolikus közönséghez s nem, mint előbb, olyan helyre, a mely milliókat elő nem te­remthet. Ha akkor így címezte volna sorait, nem lett volna megjegyzésünk, a ránk ki­vetett koronát szívesen megadjuk, csak legyenek gyűjtőbizottságok az adományok átvételére. Kölcsönös áthelyezés. A megyés püspök S­zá­n­t­h­ó Ignác gyulajováncai és V­a­r­g­a Kálmán tórkeszti segédlelkésze­ket kölcsönösen áthelyezte. A kir. főügyészség berendezési költsége. Az újévkor életbelépő új bűn­vádi perrendtartással kapcsolatban kir. fő­ügyészségeket állítanak föl­ a kir. ítélőtáblák­­ székhelyein, igy Pécsett is. Helyiséget a táblai épületben kap a főügyészség, a be­rendezési, átalakítási s felszerelési költsége­ket azonban, dicső szokás szerint, a várostól kéri az igazságügyi kormány. Értesülésünk szerint 1800 forintot tesz a város által viselendő költség. Az erre vonatkozó miniszteri leiratot, tekintettel az ügy sürgősségére, a tanács a szeptemberi rendkívüli közgyűlés elé fogja terjeszteni. Körmenet. Ma reggel 7 órakor in­dult harangzúgás közt a minden évben szokásos körmenet a pécs-belvárosi plébá­niából Mária-Gyűdre. Sokan vettek részt a búcsújáró menetben, melyet K­o­m­ó­c­s­y István segédlelkész vezetett. Gyöngélkedő igazgató, I­n­c­é­d­y Dénes, a ciszterci rend pécsi főgimnáziumá­nak derék igazgatója, az utóbbi időben sokat szenvedett egy mostanában föllépett szívbaja miatt. Minthogy ez okból kíméle­tet és nyugalmat ajánlott neki az orvos, ilyenkor pedig, az iskolai év elején, különö­sen nehéz az igazgatói teendő, azért egy­­két hónapra visszavonult , egyelőre Elő­szálláson tartózkodik. Az igazgatói ügyeket G­y­i­k­o­s Péter tanár, helyettes igazgató végzi ez idő alatt. Egyházi ünnepség. Augusztus 27-én nagy és fényes egyházi ünnepély folyt le a pécsi egyházmegyéhez tartozó szlavóniai Csepinben. Mária szt. Szive ünnepét ülték meg impozáns módon. Részt vett benne a Csepinben nemrég alakult Mária szt. Szive­­társulatnak ezernél több helybeli s környék­beli tagja és a nemtagoknak is tekintélyes sokasága; azonkívül számos körmenet ér­kezett úgy a szomszédos községekből, va­lamint a djakovári egyházmegyének távo­labb eső helységeiből is, mint: Viskovce, Semeljce, Podgorác, Quintovce s más fal­vakból, sőt a püspöki székvárosból, Dja­­kovárról is. Az ünnepély német és horvát szentbeszéddel kezdődött, mire közös ünne­­pies körmenet következett, azután pedig nagymise, melyet B­a­t­ó Ferenc plébános mondott két lelkész segédlete mellett. Az istentiszteleten Bató plébános egy neveze­tes régi miseruhát használt, melyet a múlt században Mária Terézia királynő a cse­­pini templomnak ajándékozott, amint a templom alapító okleveléből is kitűnik. Szent­mise végeztével a Jézus és Mária szt. Szive társulatok tagjai közt skapulárék lettek kiosztva. Vicinális osztalékok Mostanában tartották meg közgyűléseiket a helyi érdekű vasúttársaságok és idestova valamennyi be­számolt már múlt évi működéséről. Hogy az eredmények a kamatoztatás szempontjából nem valami fényesek, azt első pillanatra látni, ha végig tekintünk az alanti kisösszeállításon, amely néhány már mérlegezett helyi érdekű vasúttársaság osztalék kimutatását tünteti föl. Volt pedig az osztalék 1898. évre o. érték­­ben : a Fehér- és Tolnamegyei h. é. vasút elsőségi részvényei után 1 frt 80 kr. (1897. évben 1 frt 95 kr.); a Győr-veszprém-dom­bóvári h. á. vasút els részv. után 2 frt (1 frt 50); a Hidegkut-gyönk-tamási h. é. vasút els. részv. 2 frt (2 frt 20) , a Kaposvár­­mocsoládi h. é. vasút els. részv. 2 frt (2 frt 50), a Kaposvár-fonyódinál ugyanennyi ; a Somogy-Szobb-barcsi h. é. vasút els. részv. 1 frt 80 kr. (2.20), a Szegzárd-bátaszéki h. é. vasút els. részv. 4 frt és a Szentlőrinc­­szlatina-nási­i els. részv. 3 frt (1897-ben 2 frt 60 kr.) — Alig van egynéhány olyan társaság, amely az elsőbbségi részvények­nek teljes osztalékát képes szolgáltatni. A legtöbbje csak töredékét tudja üzeméből kihozni a prioritások garantirozott kamat­jainak és a hiányt kénytelenek átvinni a következő esztendőkre. A törzsrészvények­ről nem is szólunk. Ahogy a dolgok men­nek, ezek egyáltalában nem számíthatnak kamatra, mert az elsőbbségi részvényeknek a következő évekre átvitt kamatigényei még akkor is le fogják foglalni az üzemi fölösleget, amikor emberi számítás szerint rákerülne a sor a törzsrészvényesek kár­pótlására. Szinügyi értekezlet. A szinügyi albizottság tegnap délután 3 órakor ülést tartott a városházán, melyen a Tiszai Dezső igazgató által beterjesztett szintársulati tag­névsort tudomásul vették. A napi helyárak és az egész évadra terjedő bérlet ára az új igazgató tervezetében megegyeznek a ta­valyi árakkal s azért a bizottság ezek ellen kifogást nem emelt. Csak a félbérletekre nézve volt megjegyzés, és­pedig az, hogy itt is ugyanaz legyen az ár, mint tavaly. Tiszai ugyanis némileg emelni akarta a félbérlet árát. Tiszai kijelenti, hogy he­­tenkint két előadást fog tartani 30%-kos ármérséklés mellett, a vasárnap délutáni elő­adások pedig az eddigi szokáshoz képest fél helyárak mellett fognak menni. Ezt az albizottság helyesli. Jelzi egyúttal az igaz­gató, hogy műsorába hetenkint egy törté­nelmi és egy klasszikus darabot fog föl­­­venni, mit az albizottság elfogadott. — Tiszainak arra a kérelmére, hogy a költsé­gesebb operai, kiállításos előadásokra s vendégszereplésekre 20—25%-kos helyár­emelést engedélyezzen a bizottság, kijelen­tették, hogy a helyár emelésére nézve eset­­ről-esetre fog a bizottság határozni. Az évad megkezdését szept. 29-ikére kéri az igazgató, a bizottság október elsejét állapí­totta meg, mert a színház tűzbiztosítása is kort kórházakban különösen eleinte, három­féle temetés dívott : a­kik az operálás után elhaltak, azokat elvitték a halottas kamarába, hozzájuk tették levágott tagjaikat, a lelkész este beszentelte s éjjel kivitték a temetőbe s úgy, a mint voltak, koporsó nélkül elhan­­tolták. Ha a kórházi lelkész annyit össze tudott kéregetni, hogy a pénzen bárcsak egyszerű koporsókat lehetett vásárolni, vagy ha maradt annyi hagyatéka az elhunytnak, akkor nappal temették el őket tisztessége­sen. Ha a királyné, vagy más előkelő ember rendelt valakinek ünnepélyes teme­tést, ez esetben a katona­zene és bizonyos számú katona is kivonult a temetésre. Feküdt a gumpendorfi ideiglenes kór­házban egy morvaországi vadász is, a­kinek a lábát térdén felül kellett amputálni, és ki irtózatos kínjait, vigasztalva a kór­házi lelkész által, megadással viselte el. Ezt is meglátogatta a császárné. Ez nem tudott tólul, a vadász nem tudott sem németül, sem magyarul, s igy P. Novacek jön mind­kettőjük tolmácsa. Ő felsége a beteg fejénél állott jobbról, a lelkész balról, gróf Königs­­eggné az ágy lábánál s távolabb félkör­ben a többi kiséret. Lelkész : „Nézd, Ferenc, eljött ő fel­sége a császárné, hogy téged meglátogasson.“ Ferenc hálásan tekintett az uralkodó­­néra, a ki őt vigasztalni kezdette. Lelkész: „Van Ferencnek, felséges asszonyom, otthon egy szegény özvegy anyja; mindig erre gondol, lázas állapotá­ban is mindig anyjáról beszél és folyton azon töprenkedik, hogy nem tud rajta se­gíteni, sőt neki még írni is képtelen.“ A királyné meghatottan hallgatta végig a lelkész szavait, aztán intett gróf Königsegg­­nénak, a­ki néhány bankjegyet nyújtott oda a páternak. Császárné: „Írjon, kérem, tüstént a Ferenc anyjának és küldje ezt el neki.“ Lelkész : „Nézz ide Ferenc, ezt küldi ő felsége édes anyádnak. Köszönd meg neki.“ Ferenc ismét hálásan tekintett a csá­szárnéra és a hála könnyei peregtek le elsoványodott arcán. Szólani nem tudott. Kezét nyújtja a császárné felé. Várjon mit akarhat? Az anyai szivü nemes hölgy már kitalálta: kezet akar neki csókolni. Átengedi kezét a betegnek. Ez mindkét kezével meg­ragadja, csókjaival borítja, könnyeivel áz­tatja. A császárnén erőt vesz a megindulás : eleinte egyes könycseppek gyűlnek szemeibe, később egész könyzápor hull le föltartóz­­tatlanul a sebesült szegényes ágyára. Mély csend áll be. Mindnyájan könnyeznek. Császárné: „Kérdezze meg szegény­től, kérem, nincs-e még valami óhajtása ?“ — Megkérdi. Sebesült: „Itt függ katonai köpönye­gem, ezt, ha kimegyek a kórházból, itt kell hagynom. Szeretném magammal vinni.“ Tolmácsolván szavait a lelkész, a császárné gyorsan mondá : „Oh igen, mondja meg neki, hogy a köpeny az övé.“ S mi­után még egy Mária-érmet adott Ferenc­nek, melyet az buzgóan ajkaihoz nyomott, elbúcsúzott tőle a megmérhetetlen jóságú fejedelemasszony, szempilláin még köny­­cseppekkel. Fájdalom, a szegény Ferenc is bele­halt sebeibe és a királyné még Budáról rendelt a maga költségén számára ünne­pélyes temetést. Ilyen volt a mi Erzsébetünk! Budáról egy párszor fölrándult Bécsbe, hogy férjét, ki székesfővárosát az utolsó csöpp vérig el volt szánva védelmezni, és 3

Next