Pécsi Közlöny, 1905. február (13. évfolyam, 13-27. szám)
1905-02-21 / 21. szám
kamara folyó évi költségelőirányzatát, melyben a szükséglet 7195 kor. 7 fillérben, a fedezet pedig 7764 kor. 87 fillérben lett előirányozva. A kamarai ügyrend módosítására nézve az igazságügyminiszter által kívánt változtatásokat a közgyűlés elfogadván, az új ügyrendbe azt a változtatást is felvetetni határozta, hogy az ügyvédfelvételi díj 10 koronáról 60 koronára felemeltessék és az ügyvédjelöltek felvétele is 5 korona felvételi díj lefizetéséhez köttessék. A kamarai lajstromok felolvasása és néhány magánfolyamodvány elintézése után véget ért a közgyűlés. Igazgatói előléptetés. A vallás és közoktatásügyi miniszter előterjesztésére a király Wigand János szekszárdi állami főgimnáziumi iskolaigazgatót jelen állomás helyén a VII. fizetési osztály 3 fokozatába kinevezte. Főszerkesszőnk a képviselőházi bizottságban. A függetlenségi és 48-as Kossuth párt szombat este Budapesten a Royal szállóban értekezletet tartott a párt részéről a képviselőházi bizottságokba való jelölés tárgyában. Az értekezlet lapunk főszerkesztőjét, Egry Béla dr.-t a bírálóbizottságba jelölte. Szövetkezeti jutalomdijak. Károlyi Sándor gróf, a Hangya elnöke öt, egyenkint 100 koronás jutalomdijat alapított azok érdemeinek jutalmazására, akik szövetkeztek alapításában, vezetésében, a szövetkezeti irodalom terén kitűntek. A dijakat a Magyar Gazdaszövetség ítéli oda, amely most fölhívja azokat, akik a jutalomdíjakra igényt tartanak, hogy kérvényüket valamely szövetkezet, vagy gazdakör útján terjeszszék be a szövetséghez. (Budapest, Boros utca 10.) Elboctátás a katonaságtól. A szolgálati kötelezettség teljesítése után a viselt tiszti rendfokozat megtartása nélkül saját kérelmükre elbocsáttattak : Ungár Vilmos pécsi 8. honvédhuszár ezredbeli tartalékos állatorvos, Eöry István és Keresztény János a pécsi 19. honvéd kiegészítő parancsnokság nyilvántartásában álló gyakornok álló gyógyszerügyi járulnok, illetve gyakornok. Biróválasztás. Tudósítónk írja: Mária-Gyüdön folyó hó 18-án volt a biróválasztás. A választásra a siklósi járás főszolgabírája , Krasznay Mihály maga jött ki. A község házánál a megérkezett főszolgabírót Kimmel Kamal Ferencredi atya lendületes szavakkal üdvözölte. Az elöljáróság csupa függetlenségi 48-as férfiakból került ki. Biró lett a község egyik legderekabb polgára : id. Törő Imre. Nod biró Cselek Imre ; esküdtek lettek : Bakó Ferenc Wolf Ferenc és Schmidt János ; pénztárnok : Szujkó Ferenc, közgyám : Túrós Péter. Jöind új ember. A választás után ősi magyar szokás szerint áldomásra jöttek össze a lakosok, az Erzsébet szállóba hol elsőbben is a Hymnuszt, aztán a Kossuth nótát, később a szózatot énekelték el. Közben Veress István ev. ref. lelkész tartalom dús felköszöntővel üdvözölte az egész új elöljáróságot, aztán pedig Szabó János nagyvendéglős külön az új birat. Ez alkalommal elhatározták, hogy március 15 dikét a befolyt képviselő választás győzelmének emlékére is az eddigiekknél fényesebben fogják megünnepelni. A. F. A. C. handicapja. A Pécsi Athletikai Club a 3 hetes szünet után ismét felvette a munkát, a traininget. Ennek eredményekép szokásos havi handicapjét f. hó 2- én tartja meg a tornacsarnokban, melynek változatos programmja következő : 1. Kötélhúzás 2. Távolugrás 3. Szertornázás 4. Magas ugrás 5. Súlyemelés. Kezdete esti 8 órakor. Érdeklődőket szívesen lát a rendezőség. A handicap után a Club tagjai mint mindig a Club vívótermében társas vacsorát tartanak, melynek folyama alatt Haines Elemér a P. A. C. alelnöke fogja a megérdemlett díjakat kiosztani. Hold fogyatkozás Tegnap este 6 órától Vs9-ig künn sétáltam az Erzsébet sétatéren, hogy a holdfogyatkozás nem mindennapi látványosságában gyönyörködjem. Egy kissé hűvös volt az idő tudományos megfigyelésekhez, de a legjobb helyet választottam ki magamnak, mert a sétatéren csak úgy, mint a Király utczában, a város meggyújtatta a légszesz lámpákat a közönség kényelmére, hogy jobban láthassa a holdfogyatkozást. Egyebütt a városban úgy sem égett lámpa, pedig a hold karimájának 8/*-ét eltakarta az árnyék. Elkezdődött a látványosság, de a szeszélyes hold igen elröstelte magát a sok feléje irányított teleskop tábori nagy színházi messzelátónak miatta, amelyekkel az indiscrét emberek Luna kisasszony fogyatkozásait szerették volna kifürkészni — aztán bárány felhőkből hamarosan fátyolt terített bájainak titkaira. És ezt a fátyolt le nem vetette mig csak a szépségén esett árnyék el nem múlott. Mikor aztán teljes pompájában ragyogott megint akkor eldobta magától a fátyolt s mosolyogva tekintett a szigorú professorra akit felültetett, szeszélyességével a poétára, hogy ábrándos verseibe foglalja és a kutyára, hogy megugassa. Én is hiába néztem a holdat, amelynek olyan első negyed formája lehetett, csak sejteni lehetett, de biztosan látni semmit, olyanformán volt, mint mikor a nagy Galeotto kikezdi valakinek a becsületét, akiről minden rosszat mondanak, de bizonyosat semmit sem tudnak. Azért, hogy Luna kisasszony szépségén tegnap este ez a kis elkendőzött árnyék esett, továbbra is ő marad az éj titkos, hideg királynője aki talán ép azért oly hideg, érzéketlen, oly megközelíthetetlen, mert fogyatkozásai vannak. A nőegylet teauzsannája A pécsi jótékony nőegylet tegnap tartotta meg szép siker és kedélyes hangulat mellett beauzsannáját. A tombolatárgyak kiosztása után táncra perdült a fiatalság. A fesztelen és vidám hangulat késő éjjeli órákig tartotta össze a közönséget. A Polgári Kaszinó táncestélye. A Polgári Kaszinó híres az ő családias, kedves estélyeiről. Egy ilyen estélyben volt része legutóbb, szombaton este is azoknak, akik ott jelen voltak. Ez az estély azonfelül felette látogatott is volt, az összes helyiségek megteltek közönséggel, amelynek minden egyes tagja egy jól eltöltött est emlékével távozott az ez alkalomra feldíszített táncteremből. A közönség különben csak hajnal felé kezdett oszladozni, úgy, hogy nemcsak este, hanem még éjfél után is kicsinynek bizonyult a Kaszinó táncterme. A négyeseket több mint 60 pár táncolta. A Polgári Kaszinó, mint már megírtuk, az idei farsangban még egy estélyt fog rendezni és pedig március 4 én, amikor kiváló számokból egybeállított programm fogja az estély középpontját képezni. Ez az estély is bizotnyára ép oly látogatott lesz, mint volt a mostani, a Polgári Kaszinó rendezősége majd fog gondoskodni róla, hogy azon az estélyen is oly jól érezze magát mindenki, mint ahogyan jól mulatott mindenki a szombati estélyen. A jelenvolt hölgyek névsora a következő : Asszonyok : Cserta Antalné, Herceg Jesáné, Gipsz Józsefné, Vész Albertné, Hoffmanné, Madarász Béláné, Károlyiné, Kiss Gyuláné, Poszek Vilmosné, Novotarszkyné, Hammerly Aladárné, MegyeriJánosné, Vigand Ferencné, Schlögl Ferencné, Dinesz Györgyné, Kovács Pálná, Demel Anzelmné, Csörnyi Istvánná, Dénes Istvánná, Mahr Rikárdné (Bukarest), Dercsényi Kálmánná (Tolnarékás), Biermann Mihályné, Stohmayerné, Bencenleitner Lajosné, Willmann Árpádné, Rónai Istvánná, Lohr Gyuláné, Veledicsné, Dréher Károlyné, Nagy Jánosné, Ritzl Ferencné, Wilgermann Józsefné, Bierman Ferencné, Wurm Ferencné, Diamant Dezsőné, Petonik Jánosné, Wessely Antalné, Bencenleitner Sándorné, Pendené stb Lányok: Toldi Rózsika, Pende Ilonka, Poszek Aranka, Szentgyörgyi Margitka, Varga Boriska, Rehling Mariska, Kőberling Ninus és Karolin, Martinek Karola, Megyeri Vilma és Margit, Dinesz Mariska, König Erzsike, Remesberger Zseni, Szebényi nőv., Landgraf Emilia, Kovács Juliska, Petonik Ernesztin, Bauer Micike (Szili), Papanek Irén, Veledics Sinuska, stb. Meglopott plébános. Kirschanek Ödön baranyaszentistváni plébános tegnap levélben följelentést tett a pécsi rendőrkapitányságon, hogy péntek este a pécsi pályaudvaron a vasúti kupéjából ellpták a kézi podgyász táskáját. A károsult péntek este Budapestről jövet a pécsi állomáson keresztül utazott. Az állomáson vacsorára betért az étterembe, csomagját azonban a kocsiban hagyta. Amikor tovább utazott, Üszög táján észrevette, hogy hiányzik a csomagja. Rögtön jelentést tett az állomásfőnöknél, aki Dombóvárig az összes állomásokat fölhívta az eltűnt csomag kézrekerítése végett. A károsult ugyanis nem tudja egész biztosan, hogy melyik állomáson tűnt el a táska. Csak abban bizonyos, hogy Dombóvárra érteztekor még megvolt a csomag. A rendőrség megindította a nyomozást. A kereskedelmi alkalmazottak mulatsága. A pécsi kereskedelmi alkalmazottak egyesülete szombat este tartotta meg a vigadóban nagyszabású farsangi estélyét, mely minden tekintetben fényesen sikerült. Az estély gazdag műsora nagy közönséget vonzott. Szamosi Elza, a m. Operaház művésznője, aki első ízben sze. PÉCSI KÖZLÖNY, 1905 február 21