Pécsi Közlöny, 1906. május (14. évfolyam, 99-123. szám)
1906-05-01 / 99. szám
!!!••. május 1. PÉCSI KÖZLÖNY ajtón s azt ígérte neki, hogyha még egyszer beteszi a lábát a palotába, akkor megkorbácsoltatja. Harmadnap a sejk már hajnalban rákezdte az éneket, s csak azért is bömbölt torkaszakadtából, mert tudta, hogy azzal is a hatalmát éreztetheti. A gyermek azonban — dacára a fenyegetésnek, — nem ijedt meg, hanem újra bekopogtatott a palotába. Be sem eresztették a sejk elé, hanem két fekete rabszolga lekapta a lábairól, összekötözték és tizenöt korbácsütést mértek rá. A gyermek kényes szemmel, de szívében a bosszú érzetével hagyta el a palotát, s mikor az utcára ért, kipirult arccal fenyegette meg öklével a sejk házát : — Megállj ! Megverettél, azt nem bánom. De hogy anyámat nem hagyod pihenni, azért lakolni fogsz ! Átvágom a torkodat, Allah engem úgy segéljen, akit te elg bömbölve dicsérsz ! Azután hazament, de anyjának egy szót sem szólt a történtekről, hanem azóta szorgalmasan leste a sejk minden mozdulatát. Folytonosan a nyomában járt és kileste, hogy a sejk minden este, napnyugta után a városon kívül egy másába jár imádkozni azután pedig az olajfák alatt sétál és egy elrejtett magányos házban találkozik egy kádi feleségével. — Lám ! — vélte Ali — ez a gonosz sejk, ahogyan kerüli a jót, és úgy folyton a rossz után jár. Hát miért szólította Allah magához az én apámat, aki igaz hivő volt, aki szeretettel csüngött feleségén és gyermekén s miért nem bünteti a sejket, az ő gonosz szolgáját! Kis szivében nagy elhatározás fogamzott meg. Elővette övéből élesre fent tőrét s amikor meglátta a seikot közelíteni, hátulról fejbeütötte nagy botjával, azután pedig, mikor már a földön hevert, belekapaszkodott nagy szakállába és addig nyiszálta, a nyakát míg csak a feje el nem válti törzsétől. Akkor a törzset belelökte a kertben folydogáló patakba, a fejet pedig egy magával hozott korpás zsákba tette. Otthon aztán nagy diadallal mutatta a sejk fejét az anyjának: — Most már alhatsz nyugodtan ! Nem fog többé zavarni kiáltozásaival! Fatime azonban szörnyen megijedt: — Mit tettél, szerencsétlen fiam! Hamar ásd el a fejet az udvarban, hogy rá ne akadjanak, mert akkor végünk van ! Pár nap múlt el s a dolog nem tudódott ki Alira. Egyszer azonban a gyermek az utcán játszadozott a pajtásaival, miközben mindegyik valami hősi tettével dicsekedett. Ali sem akart elmaradni a többiektől és kikottyantotta : — Ó, ti nem tudtok semmit! Én levágtam egy sejk fejét ! — Mit beszélsz! Te levágtad egy seik fejét ? Ne hazudj ! — Nem szoktam hazudni! Gyertek az udvarunkba, ott van elásva a feje, s ott megláthatjátok. Ali anyja hallotta a gyermek beszédét s roppantul megijedt a fia szavaira. 3 Veled összeforrva, azzá forrasztott össze a ■tulkának, a törekvéseknek, a Gótnak közössége, a közös örömök és bánatok. És most a természet kérlelhetetlen rendjénél fogva, **ig határt szab a legnemesebb emberi törekvéseknek is, mély fájdalmunkra, el kell hagynod bennünket. íme, itt állunk előtted mi, a te eddigi hűséges munkatársaid. Számosan vannak közülünk, akik veled együtt még mint gondatlan ifjak léptek e város szolgálatába, amelyben veled együtt működtek közre városunk felvirágoztatására, de itt van a későbbi nemzedék is, amely a te példád nyomán tanulta meg, hogy miként kell önfeláldozó hűséggel és önzetlenséggel szolgálni a közérdek céljait. De valamenynyien egyek vagyunk az irántad érzett nagyrabecsülésben, szeretőtben és őszinte ragaszkodásban, amelyet a Te igazi atyai és testvéri jóindulatod hálára kötelező jóságod és barátságod minden időkre biztosított teneked. Mindez nehézzé teszi a tőled való válást, de egyúttal felejthetetlenné is az együttműködés emlékét. De érezzük, hogy a válás nemcsak nekünk okoz fájdalmat, hanem Benned is hasonló érzelmi húrokat hoz rezgésbe. Hisz egy egész életet szenteltél szülővárosod javára, egy egész élet teremtő erejét lehelted be abba a díszes, de végtelenül terhes állásba, melyhez anyi szép sikered fűződik, de amely egyúttal fájdalomtól és keserűségtől sem kímélte néha megérző lelkedet. De ha talán nehéz is rendnézve a válás egy életműködés színteréről, és oly felemelő tudattal történhetik az. A város szolgálatában eltöltött 35 évi, ha különösen a polgármesteri székben eltöltött 10 évi működése, az önfeláldozó kötelességteljesítésnek ritka példája fog maradni, a nagy alkotásoknak oly fényes sorozata fűződik ez érához, amely büszkeséggel töltheti el lelkedet. Megvalósítottad úgyszólván mindazokat a feladatokat, amelyeket a polgármesteri szék elfoglalása alkalmával vallott programmodban magad elé tűztél s igy azzal a megnyugtató tudattal hagyhatod el helyedet, hogy életcélodat betöltötted, a nagy harcot becsülettel megharcoltad. A mi búcsúnk nem is végleges, csak arra a szerepedre szorítkozik, amelyet élünkön viseltél. Erős a hitünk és reményünk, hogy még gyakran fogunk veled találkozni a törvényhatósági közélet küzdő terén s hogy bő tapasztalataidat és ismereteidet városunk javára még sokáig fogod értékesithetni. Engedje meg a gondviselés, hogy pihenést nem ismerő hosszú és eredményekben gazdag munkásságod után még sokáig és boldog megelégedésben élvezhesd a nyugalmat, ahova az egész város polgárságának nagyrabecsülése és tisztelete , a mi hálánk és ragaszkodásunk fog kísérni. Mi pedig kérünk arra, hogy tarts meg bennünket jó emlékezetedben ! Majorossy Imre meghatva válaszolt: Kedves barátaim ! Végtelenül köszönöm ezt a megtiszteltetést, amely ma engem ért s amely elől egész hivatali működésem alatt mindig kitértem. Régi közmondás az : „ Sors bona, nihil akud.“ És ha a jó sors nincs meg a közélet terén egy vezető férfiúnál, bizony ott az érvényesülés határa közel van. Nem rekriminálok, Isten látja lelkem. Hiszen ez a törvényhatóság a legutóbbi idők alkotmányos küzdelmei alatt igen nehéz viszonyok közt volt, amidőn én erkölcsi kötelességemnek tartottam, hogy egy szent esküvéssel ma ellentétbe ne jöjjek. De ma époly erkölcsi kötelességemnek tartom, hogy hálámat fejezzem ki azon törvényhatóságnak, amely engem a legdíszesebb állásba emelt s annak a tisztikarnak, amely engem minden munkámban hűségesen és odaadással segített, támogatott. Betegség, az alkotások alatt a folytonos izgalom és egyéb körülmények megőrölték egészségemet és én elengedhetetlen kötelességemnek tartottam, hogy az alkotó pozitiót átadjam egy fiatal, az alkotási vágytól áthatott friss erőnek, hogy az alkotásokat befejezze. Ez az érzés nem engedte, hogy akkor, midőn a küzdelemben nem vehettem részt, én húztam a legnagyobb fizetést, míg mások dolgoznak és hogy mintegy tűrt ember legyek ezen a helyen. Amit tettem, azt városunk és irántatok érzett szeretetből tettem. Azért nyugodtan távozom, a sorsban megnyugodva, bár megvallom, hogy fáj a válás. Mert attól a tisztviselői kartól kell megválnom, amelyek segítő működése az én érámat bizonyos tekintetben eredményessé tette. A válás fáj és kínos, de hisz azért nem válunk el soha. Egy forró óhajom van csak, hogy aki utódom lesz, úgy szeressen, becsüljön, magához benneteket, öleljen mint én és még biztosan vezesse győzelemre e gárdát. Isten veletek ! Isten adjon mindenkinek jót érdeme szerint. Nekem pedig az lesz a legteljesebb megnyugvásom, ha diadalmasan látom lobogni azt a zászlót, amelyet kezetekben tartotok. Isten áldjon meg benneteket és ne felejtsétek el a tiha és jó barátotokat. A tulipánkert megalakulása Pécsett. Impozáns módon nyilvánult meg a nemes és hazafias ügy iránti lelkesedés, a tulipánkert szövetség pécsi fiókjának alakító gyűlésén, amelyet tegnap tartottak meg a jótékony négylet nagytermében. Az óriási terem zsúfolásig megtelt hölgyközönséggel. Megjelenésre kényszerítette őket a hazaszeretet, amely most arra buzdítja őket, hogy tevékenységüket abban a nemes küzdelemben fejtsék ki, amelynek célja a magyar ipar fejlesztésének előmozdítása és az osztrák iparnak hazánkból való kiszorítása. A gyűlést 11 órakor Molnár Kálmánné, az előkészítő bizottság elnöknője nyitotta meg a következő beszéddel : Tisztelt hölgyeim és uraim! Történelmünk bizonyítja, hogy kivívott nemzeti győzelmek után, a kiküzdött jogok nem érvényesültek, mert a győzelem után a nemzet pihenni tért és az előnyöket nem