Pécsi Közlöny, 1907. május (15. évfolyam, 100-122. szám)

1907-05-01 / 100. szám

(sajnos, hogy valamennyinek elfoga­dását a pénzügyi viszonyok nem engedték meg) s állíthatom, hogy az eredeti tervezet meglehetősen át­­gyúrva került tárgyalás alá, úgy­hogy az újabb javaslat már nem 800 koronában, hanem lakbérosztály szerint 1200, 1100 és 1000 koroná­ban, mint minimális fizetésben, álla­pította azt meg , a természetbeni él­vezett tisztességes lakáson vagy lak­béren felül, úgy, hogy mig az 1893. XXVI. t.-c. 1. §-a a tanító alapfize­tését 300 írtban , 600 koronában állapította meg, addig a mostani javaslat 1000, 1100 és 1200 koroná­ban állapítja meg. Mig az 1893. XXVI. t.-c. 2. §-a szerint a tanítók 50 frt. , 100 kor. ötödéves korpótlékban részesültek, mely öt ízben vált esedékessé és 500 koronát meg nem haladhatott, addig az uj javaslat hat ötödéves korpótlékot állapit meg, összesen 1000 koronában, úgy, hogy mig a múltban egy 600 K. alapfizetéssel bíró tanító 30 évi működés után összesen 1100 koronával volt díjazva, addig a mostani javaslat szerint 2000, 2100 s illetve 2200 kor. díja­zásban részesül s ezenfelül az egy helyen huzamosabb időt eltöltött s kiváló érdemeket szerzett tanító az államtól még külön 200 K. személyi pótlékot is élvezhet. Az új törvényjavaslat egy rég óhajtott jogos követelést is kielégített, a tanítókat köztisztviselőknek minő­sítvén, melyre nézve felveti a kér­dést az emlékirat, vájjon az, hogy a tanító most köztisztviselő, egyen­értékű-e a tanítói oklevél az érett­ségivel s hogy a köztisztviselői cim okvetlenül maga után vonja-e az oklevél egyenrangusitását az érett­ségivel ? Erre a kérdésre nézetem szerint megadja a feleletet maga az 1883. évi I. t.-c. 8-ik §-a, mely a tanárok, tanítók és tanítónők minősítését tár­­gyazza s melynek c) pontja azt mondja: „a tollnoktól a nyolc osz­tályú középiskola végzése és érett­ségi bizonyítvány, vagy népis­kolai tanítói oklevél kí­vántatik.“ Tehát a tollnoknál a népiskolai tanítói oklevél helyettesíti az érettségit — vagyis egyenrangú a népiskolai tanítói oklevél az érett­ségivel ; — kétségtelen ennélfogva, ha a tanítónál magasabb rangban lévő tollnoknál a tanítói oklevél egyenrangúnak vétetik érettségi bizo­nyítvánnyal — akkor a tanítóképzők, mint a törvény által népoktatási tan­intézeteknek elismert intézetek által kiállított tanítói oklevél a tanítókra nézve is tanügyi szakban egyenrangú kell, hogy legyen az érettségi bizo­nyítvánnyal. Rendezte az új javaslat a segéd­tanító fizetését is, mely a régi tör­vényben 400 K.-ban volt megálla­pítva, a mostaniban pedig 800 koro­nában. Nagy sérelem volt a múltban az is, hogy a kántortanitói járandóság nem számíttatott be a nyugdíjba s igy megtörtént számtalan esetben, hogy a kántortanitói járandóságot nagyobbra vették az alapfizetésnél s az utóbbi után húzta­ a kiérdemesült tanító a nyomorult nyugdíjat. Ezen is segített az új törvény­­javaslat, mert kimondja, hogy a kántortanítói fizetés, illetve járandó­ság a nyugdíjba beszámíttatik. Kétségtelen tehát, hogy a javas­lat az ő esetleges fogyatékosságai dacára is egy nagy lépéssel vitte előbbre a tanítóság erkölcsi és anyagi érdekeit, ezen fogyatékosságon segí­teni a jövő lesz hivatva, s legyen meggyőződve a tanítói kar, hogy azt az igazán meleg rokonszenvet és szeretetet, melyet a törvényhozás és kormány irányukban ezen javaslat által és annak tárgyalása alatt tanú­sított, tanúsítani fogja mindenkor a jövőben s amint lehetséges lesz, amint a pénzügyi viszonyok meg­engedik, ezen fogyatékosság és kü­lönbözet is el fog oszlattatni; nincs tehát semmi ok a lehangoltságra és lethargiába esésre. A jelenlegi korm­ány egy évi fenállása óta annyi oldalról s oly sokféle szociális kérdésben vétetik igénybe, mint más előző kormányok 30 év alatt se, egy év alatt az or­szág pénzügyi helyzetét átalakítani és megjavítani nem lehet annyira, hogy minden igény teljes egészében kielégíttethessék, a rendelkezésre álló 20 millió koronát tehát okszerűen és bölcsen fel kell osztani a legszüksé­gesebb s halasztást nem tűrő szociá­lis kérdések megoldása és igények­nek legalább részbeni kielégít­ésére. Az első lépés minden irányban megtörtént s megtörténik, a máso­dik se fog késni soká — de addig legyünk türelemmel is bizalommal a jelenlegi törvényhozás és kormány iránt, mely szívén viseli minden egyes honpolgárának sorsát, gondoskodni kíván és akkor is arról, de pénzügyi válságnak kitennie nem szabad az országot. Nem tudom, hogy igénytelen so­raim meg tudták-e nyugtatni Baranya­­vármegye derék tanítói karát? Ha figyelemmel kisérték a törvényjavas­lat tárgyalását, akkor igen, mert lát­hatták s meggyőződhettek arról, hogy az ország legnagyobb pártja támo­gatja törekvéseiket s meg fogja ra­gadni a legelső kedvező alkalmat arra, hogy a mostani törvényjavas­­­­lat hiányai pótoltassanak, s jogos igé­nyeik teljes kielégítést nyerjenek. Ad­dig is béke velünk! — „Az istentisztelet után a gyermekek sétálni mennek a ligetbe.“ — Aztán hogy „mennek ?“ — Amint rendesen: gyalog. — Maga, Iván Ivánovics, javíthatat­lanul kegyetlen, még ünnepnap is fárasz­taná a gyerekeket . . . — Hát mit csináljak velük? — Fogadjon nekik kocsikat, vagy a gőzkocsin vigye őket. —­­Négy órakor ebéd“ — olvasta tovább a titkár. — No, ez már érdekel, — vágott közbe élénken a báróné — legyen kegyes és ol­vassa fel az étrendet! — „Krumpli-leves . . .* — Ejnye, de köznapi . . . egészen köznapi ! írja csak oda, hogy „spárga­leves . . .“ A második tál étel? — „Főtt hús . . .“ — És a hal, a sült s egy kis saláta? — De báróné . . . arra nem méltóz­­tatik számítani, hogy azok földhözragadt szegény gyermekit — Igen, csakhogy a szegény gyermek­­i­nek is lehet gazdag étvágya . . . csak írja­­ oda, hogy csirke legyen salátával, sok már­tással s még talán árticsóka . . . — De már ez pazarlás, báróné, ez megbocsáthatatlan pazarlás ! — Az ilyen bőkezűség kibékíti az em­bert sorsával ... És igen . . . mit is fog­nak inni a gyermekek ? . . . — Savanyuvizet . . . — Pfuj, micsoda prózai ember maga ! Micsoda kicsinyes gondolkodás ! Legalább is limonádé, vagy gyümölcslé. Olvassa csak tovább! — „Séta után a gyermekeknek kioszt­juk az ajándékokat . . .* — Miféle ajándékokat szeretne adni? — A fiuknak ingecskéket, a lányoknak ruhácskákat . . .“ — Már igazán megszánhatná ezeket a szegény gyermekeket! Ki törődik most a meleg időben a ruhával és az ingekkel, inkább vegyen a bazárban valami kínai apróságokat, azok olcsók és kedvesek s úgy­­ megörvendeztetik a szegény gyermekeket.. . ! Különben a számla össze van már állítva ? — Igenis, báróné. — Mennyibe fog kerülni mindez? — Az én programmon szerint 75 rubel. — S az enyém szerint? — 650 rubel . . . — S mennyi készpénz van a pénz­tárban ? — 648 rubel! — Nagyszerű, pompás ! Én kárpótolom azt a két rubelt s már csak intézkedjék az én óhajom szerint ! A titkár meghajtotta magát, távozott s a kocsiban egyre azt hajtogatta: — Hatszázötven rubel egy napra! Rettenetes! Hisz ez épen kis családnak nyújtana egy félévre gondtalan életet! Oh te jótékonyság. . . hát ilyen volnál ? !... PÉCSI KÖZLÖNY *1907. május 1.

Next