Pécsi Közlöny, 1907. május (15. évfolyam, 100-122. szám)
1907-05-01 / 100. szám
(sajnos, hogy valamennyinek elfogadását a pénzügyi viszonyok nem engedték meg) s állíthatom, hogy az eredeti tervezet meglehetősen átgyúrva került tárgyalás alá, úgyhogy az újabb javaslat már nem 800 koronában, hanem lakbérosztály szerint 1200, 1100 és 1000 koronában, mint minimális fizetésben, állapította azt meg , a természetbeni élvezett tisztességes lakáson vagy lakbéren felül, úgy, hogy mig az 1893. XXVI. t.-c. 1. §-a a tanító alapfizetését 300 írtban , 600 koronában állapította meg, addig a mostani javaslat 1000, 1100 és 1200 koronában állapítja meg. Mig az 1893. XXVI. t.-c. 2. §-a szerint a tanítók 50 frt. , 100 kor. ötödéves korpótlékban részesültek, mely öt ízben vált esedékessé és 500 koronát meg nem haladhatott, addig az uj javaslat hat ötödéves korpótlékot állapit meg, összesen 1000 koronában, úgy, hogy mig a múltban egy 600 K. alapfizetéssel bíró tanító 30 évi működés után összesen 1100 koronával volt díjazva, addig a mostani javaslat szerint 2000, 2100 s illetve 2200 kor. díjazásban részesül s ezenfelül az egy helyen huzamosabb időt eltöltött s kiváló érdemeket szerzett tanító az államtól még külön 200 K. személyi pótlékot is élvezhet. Az új törvényjavaslat egy rég óhajtott jogos követelést is kielégített, a tanítókat köztisztviselőknek minősítvén, melyre nézve felveti a kérdést az emlékirat, vájjon az, hogy a tanító most köztisztviselő, egyenértékű-e a tanítói oklevél az érettségivel s hogy a köztisztviselői cim okvetlenül maga után vonja-e az oklevél egyenrangusitását az érettségivel ? Erre a kérdésre nézetem szerint megadja a feleletet maga az 1883. évi I. t.-c. 8-ik §-a, mely a tanárok, tanítók és tanítónők minősítését tárgyazza s melynek c) pontja azt mondja: „a tollnoktól a nyolc osztályú középiskola végzése és érettségi bizonyítvány, vagy népiskolai tanítói oklevél kívántatik.“ Tehát a tollnoknál a népiskolai tanítói oklevél helyettesíti az érettségit — vagyis egyenrangú a népiskolai tanítói oklevél az érettségivel ; — kétségtelen ennélfogva, ha a tanítónál magasabb rangban lévő tollnoknál a tanítói oklevél egyenrangúnak vétetik érettségi bizonyítvánnyal — akkor a tanítóképzők, mint a törvény által népoktatási tanintézeteknek elismert intézetek által kiállított tanítói oklevél a tanítókra nézve is tanügyi szakban egyenrangú kell, hogy legyen az érettségi bizonyítvánnyal. Rendezte az új javaslat a segédtanító fizetését is, mely a régi törvényben 400 K.-ban volt megállapítva, a mostaniban pedig 800 koronában. Nagy sérelem volt a múltban az is, hogy a kántortanitói járandóság nem számíttatott be a nyugdíjba s igy megtörtént számtalan esetben, hogy a kántortanitói járandóságot nagyobbra vették az alapfizetésnél s az utóbbi után húzta a kiérdemesült tanító a nyomorult nyugdíjat. Ezen is segített az új törvényjavaslat, mert kimondja, hogy a kántortanítói fizetés, illetve járandóság a nyugdíjba beszámíttatik. Kétségtelen tehát, hogy a javaslat az ő esetleges fogyatékosságai dacára is egy nagy lépéssel vitte előbbre a tanítóság erkölcsi és anyagi érdekeit, ezen fogyatékosságon segíteni a jövő lesz hivatva, s legyen meggyőződve a tanítói kar, hogy azt az igazán meleg rokonszenvet és szeretetet, melyet a törvényhozás és kormány irányukban ezen javaslat által és annak tárgyalása alatt tanúsított, tanúsítani fogja mindenkor a jövőben s amint lehetséges lesz, amint a pénzügyi viszonyok megengedik, ezen fogyatékosság és különbözet is el fog oszlattatni; nincs tehát semmi ok a lehangoltságra és lethargiába esésre. A jelenlegi kormány egy évi fenállása óta annyi oldalról s oly sokféle szociális kérdésben vétetik igénybe, mint más előző kormányok 30 év alatt se, egy év alatt az ország pénzügyi helyzetét átalakítani és megjavítani nem lehet annyira, hogy minden igény teljes egészében kielégíttethessék, a rendelkezésre álló 20 millió koronát tehát okszerűen és bölcsen fel kell osztani a legszükségesebb s halasztást nem tűrő szociális kérdések megoldása és igényeknek legalább részbeni kielégítésére. Az első lépés minden irányban megtörtént s megtörténik, a második se fog késni soká — de addig legyünk türelemmel is bizalommal a jelenlegi törvényhozás és kormány iránt, mely szívén viseli minden egyes honpolgárának sorsát, gondoskodni kíván és akkor is arról, de pénzügyi válságnak kitennie nem szabad az országot. Nem tudom, hogy igénytelen soraim meg tudták-e nyugtatni Baranyavármegye derék tanítói karát? Ha figyelemmel kisérték a törvényjavaslat tárgyalását, akkor igen, mert láthatták s meggyőződhettek arról, hogy az ország legnagyobb pártja támogatja törekvéseiket s meg fogja ragadni a legelső kedvező alkalmat arra, hogy a mostani törvényjavaslat hiányai pótoltassanak, s jogos igényeik teljes kielégítést nyerjenek. Addig is béke velünk! — „Az istentisztelet után a gyermekek sétálni mennek a ligetbe.“ — Aztán hogy „mennek ?“ — Amint rendesen: gyalog. — Maga, Iván Ivánovics, javíthatatlanul kegyetlen, még ünnepnap is fárasztaná a gyerekeket . . . — Hát mit csináljak velük? — Fogadjon nekik kocsikat, vagy a gőzkocsin vigye őket. —Négy órakor ebéd“ — olvasta tovább a titkár. — No, ez már érdekel, — vágott közbe élénken a báróné — legyen kegyes és olvassa fel az étrendet! — „Krumpli-leves . . .* — Ejnye, de köznapi . . . egészen köznapi ! írja csak oda, hogy „spárgaleves . . .“ A második tál étel? — „Főtt hús . . .“ — És a hal, a sült s egy kis saláta? — De báróné . . . arra nem méltóztatik számítani, hogy azok földhözragadt szegény gyermekit — Igen, csakhogy a szegény gyermekinek is lehet gazdag étvágya . . . csak írja oda, hogy csirke legyen salátával, sok mártással s még talán árticsóka . . . — De már ez pazarlás, báróné, ez megbocsáthatatlan pazarlás ! — Az ilyen bőkezűség kibékíti az embert sorsával ... És igen . . . mit is fognak inni a gyermekek ? . . . — Savanyuvizet . . . — Pfuj, micsoda prózai ember maga ! Micsoda kicsinyes gondolkodás ! Legalább is limonádé, vagy gyümölcslé. Olvassa csak tovább! — „Séta után a gyermekeknek kiosztjuk az ajándékokat . . .* — Miféle ajándékokat szeretne adni? — A fiuknak ingecskéket, a lányoknak ruhácskákat . . .“ — Már igazán megszánhatná ezeket a szegény gyermekeket! Ki törődik most a meleg időben a ruhával és az ingekkel, inkább vegyen a bazárban valami kínai apróságokat, azok olcsók és kedvesek s úgy megörvendeztetik a szegény gyermekeket.. . ! Különben a számla össze van már állítva ? — Igenis, báróné. — Mennyibe fog kerülni mindez? — Az én programmon szerint 75 rubel. — S az enyém szerint? — 650 rubel . . . — S mennyi készpénz van a pénztárban ? — 648 rubel! — Nagyszerű, pompás ! Én kárpótolom azt a két rubelt s már csak intézkedjék az én óhajom szerint ! A titkár meghajtotta magát, távozott s a kocsiban egyre azt hajtogatta: — Hatszázötven rubel egy napra! Rettenetes! Hisz ez épen kis családnak nyújtana egy félévre gondtalan életet! Oh te jótékonyság. . . hát ilyen volnál ? !... PÉCSI KÖZLÖNY *1907. május 1.