Pécsi Közlöny, 1909. november (17. évfolyam, 218-238. szám)
1909-11-25 / 234. szám
1909. november 25 talán a legnagyobb boncoló elme) és Lengyel Menyhért úgy járnak, mint az előbb említettek, senki sem fogja olvasni őket. Vizsgáljuk most már, hogy kiket nyújtanak nekünk ezek helyébe. Szigligetiket, Szigetiket, Berczikeket, Prém Józsefeket, Vadnaiakat, Vértesi Arnoldokat és Gyulákat, Garay Jánosokat, Pekárokat, Csomaházyakat stb. Hát, kérem, érdemes ezért irni nálunk ? Ha művész akar az ember lenni, akkor senkinek se kell. De nemcsak az irodalomban van az így, így van a művészet és a tudomány minden ágában. Balyai elfelejtve nyugszik a könyvtárakban, míg Paksban foglalkoznak vele és írják az új geometriát az ő elmélete alapján. Kiváló publicistáink Beksics, Neményi és Pulszky Ferenc ma már névleg se szerepelnek, pedig még ma is nagyobbak akármelyik nagy és neves politikai írónknál. Pulszky Ágost, a jeles műkritikus, szintén elfeledten nyugszik valahol a közönség hibája miatt. Bodnár Zsigmond, akinek Riedl a hullámelméletet köszöni és aki először merte megtámadni az akadémiák aesthetikáját, megőrült. És pedig azért, mert nem méltányolták, kutyába se vették. Paál László, a legnagyobb magyar festő, az, akire mi büszkék lehetnék, ma már az ismeretlenség homályában van. De Rákosiék, Benczurék és az Innocentek grasszálnak és egyre-másra diadalmaskodnak. Nem is hozok fel több példát, ennyi is elég szomorú. A franciák és németek sokkal kisebb és jelentéktelenebb embereket is megbecsülnek, mint ezek közül akármelyik. De nekünk ezek nem kellenek, mert ezek méltatása fáradságba kerülne. Alig van egypár olyan essayistánk, aki az elfeledett írókról merne írni. Nem akartam itt bővebb statisztikába és részletesebb, szélesebb mederbe bocsájtkozni, csak röviden mondtam el azt, ami már régóta fúrja az oldalamat. Tudom előre, hogy semmi haszna sem lesz. Addig, amíg Szomaházyt olvassák, operette-muzsikát hallgatnak, Farkas Imre verseiben gyönyörködnek, ennek nem is lehet haszna. Talán később eljön az az idő is, amikor felszínre kerülnek ezek az elfeledettek is, de mikor lesz az ? Talán nagysokára, talán — soha. A magyar oblomovizmustól minden kikerül. D’Artagnan í ródzott. Pityergett, kiabált és rugdalódzott úgy, ahogy csak tudott. A tanító úr, ki nem akarta eddig beleáztatni magát az ilyen kényes családi ügyekbe, de mikor látta, hogy a jószivű mama nem tud elég erélyt kifejteni a fiával szemben, megfogta szépen a kis nebulót és karhatalommal ültette helyére. — Itt maradsz! És ha tovább pityeregsz, majd meglátod mi lesz. — El akarok menni az anyival — lamentált Tamás. — Hát ha ő azt mondja, hogy itthon maradsz, akkor itthon fogsz maradni. Punktum, írj ! Tamás szepegve irta a diktandót. Mikor azonban meghallotta az édesanyja mögött bezáródott kapu nyikorgását, felugrott helyéről. — Nem maradsz itt! ? — szólt rá tanítója. Leülsz és írsz tovább. — Nem írok! — kiáltott vissza Tamás. És hogy szavának bizonyságát adja, mérgesen vágta földhöz irkáját. A tanító úr nem vesztette el türelmét. — Tamás — mondta nyájas és mégis feddő hangon — hát mégis csak igaz, amit rólad hallottam? Az egész városban azt beszélik, hogy te vagy a leggondosabb, gyerek ezen a környéken. Én nem hittem el. És most azt látom, hogy mégis csak igazuk volt azoknak, akik így beszéltek rólad. Hát nem szégyenled magad akkora gyerek létedre pityeregni mint egy kis óvódás gyerek? Vedd fel szépen az irkádat! Tamás valami szokatlan melegséget érzett ki e szavakból. Eddig, ha nem tett valamit úgy, ahogy parancsolták neki, megverték. De a tanítója most ahhelyett, hogy megverte volna, megfogta a kezét és kitörölte szemeiből a könnyeket. Érezte hogy ez az ember csak jót javát akarhatja. Szó nélkül felvette az irkát és szepegve folytatta az Írást. Mikor befejezte az Írást, tanítója levette, a könyvespolcról Sebők Zsigmondnak „Mackó úr utazása szárazon és vizen“ című remek szép művét és felolvasott egy részt belőle a már bárányszelid nebulónak. Tamás odakuporodott tanítója mellé a kanapéra és áhítattal hallgatta Mackó úr kalandját. Eközben hazaérkezett Tamás és édesanyja is Lucyval, Pancsival. A két „Felsős“ lány is oda állt a tanító mellé és hallgatták a mesét. Még a cserfes kis Pancsi is elhallgatott gúnyos tréfáival. Gondolatban Mackó úrral utaztak a Balaton felé. Szinte maguk előtt látták a nagy imposztort, Zebikét amint a vasúti kupé ablakából lobogtatja feléjük kabátját, (mert hát zsebkendője nem volt.) Feszült érdeklődéssel hallgatták Zebike csinytevéseit. — Egy nagy huncut volt az a Zebike — szólt közbe a komoly Lucy. — Akár csak a Tamás — jegyezte meg a tanító úr. No több se kellett Pancsinak. Kapott az alkalmon és elkeresztelte Tamás öccsét Zebikének. Igaz hogy tamás sem maradt adósa különféle titulusok osztogatásában, de a Zebike név rajtragadt Tamáson. Ez volt Zebike története, de ezzel nem fejeződött be Tamás urfi története. Az uj tanító úr megpuhitotta szilaj PÉCSI KÖZLÖNY NAPI HÍREK. Pécs, 1909. november 24. A poéta. Végig élt már a poéta mindent és meguná az életet, mert látá, hogy minden csak körforgás lenne. És el — kiméne az erdőbe sétálni. Lábai alatt megtörrenének a vörös levelek és zizegésük szomorú vala. A fák csupaszon merednek az égnek és bekúszta őket az ökörnyál. A nap sütött, de a sugarak hidegen érintik a földet, melegség nem való bennük. Az ökörnyál a szivárvány minden színében csilloga a napfénytől. Ide jött ki a poéta sétálni, miután végig élt mindent s meguná az életet, mert látta, hogy minden csak körforgás lenne. És a poéta gondolkozni kezde. Imhol vagyon az erdő pusztulása és az ő szivének a pusztulása. Az ő szivére is rászálla az őszes a napsugár, az élet nem lopand már melegséget beléje. Amint igy gondolkodék, halk zizenéssel, hosszan kavarogva a levegőben, egy levél hulla le épen a poétának az ő lába elé. A poéta föltekintő és látá, hogy ez a levél az utolsónak marada a fán. Ezen igen elszomorodék: hazaméne és megirá a „Halál rokona, c. versét, mint Eljegyzés. Guth Béla, Pécs sz. kir. város árvaszéki elnöke eljegyezte özv. Kühnel Mártonné leányát, Ilonkát Baranyakárászról. — Telekkönyvi áthelyezés. Az igazságügyminisztérium ügyeinek vezetésével megbízott m. kir. miniszterelnök Ludvig Antal Siklósi Kft. járásbirósági telekönyvvezetőt a pécsi törvényszékhez tette át. — Nagy birtokvétel. Nagy Ákos kadarkuti és bedrahelyi 3300 kat. hold terjedelmű birtokát megvette Ring Lipót és Samu kaposvári cég 1.200.000 korona vételárért. — Szabadlyceumi előadás. Tegnap este a jogakadémia nagytermében dr. Hang Dániel ciszterci rendű tanár előadást tartott a levegő meghódításáról. Az előadás érdekességét minden tekintetben fokozta az, hogy vetített képek kísérték, így a publikum rögtön láthatta a rajzot és könnyebben megértette az egyes dolgokat. Hang dr. bővebben foglalkozott a léghajózás elméleti részével és annak teljes kimerítése után lépett csak át a gyakorlati térre. A ballonos léggömböket csak épen megemlítette, de tüzetesen nem foglalkozott velük, mert ezeknek nincs jövőjük. Csak az aeroplánoknak és monoplánoknak van. Ezekről lévén szó, hosszasan foglalkozott Faludy Károly aeroplánjával, arról vezette be az aeroplán kellékeit. Szólt a készülődő Faludy-konzortiumról is. Ezen érrdekes és minden tekintetben kiváló előadást a nagy számban összegyűlt közönség óriási tapsviharral honorálta. A legközelebbi előadás csütörtökön fél 6 órakor lesz ugyanezen a helyen. — Hangverseny a Vigadóban. Kürschner Manó, a pécsi városi zeneiskola nagy u. tán végig élt mindent és meguná az életet, mert látá, hogy minden csak körforgás lenne. Nagy István: