Pécsi Közlöny, 1911. június (18. évfolyam, 106-128. szám)

1911-06-01 / 106. szám

. Az üzletvezetőség részére épí­tendő palota és a házépítő részvény­­társaság által tervezett telepnek ut­cák, vízvezeték, aszfalt, keramit vagy makadam burkolat, légszesz világítás, járda lerakás, meg nem tudom én mi minden kell, százhatvan család gyer­mekeinek iskolába is kell járni — ami ismét iskoláink túlzsúfoltságát mozdította volna elő — ez mind egy garasig kiszámítható teher. Nagyon problematikus értéket vesztettünk tehát el a meg nem kapott üzlet­vezetőségben ! Egyetlen egy gyártelepnek a Pécsett való elhelyezése tízszerannyi hasznot jelent a városra, mint amek­kora kára van a városnak az üzlet­vezetőség elmaradásában. Hogyha csakugyan megvalósul az a terv, amelyről most Pécsett szó van s az a juta-gyár, amit ter­veznek, létrejön, egyszerre kárpótolva lesz a város az üzletvezetőségért. Hát nem érdemes túlságosan tragikusan venni a „kaszárnya poli­tika“ ezen újabb fiaskóját! Versec az általános választói jog mellett. Versecről írják: Ver­sec város törvényhatósági bizottsága közgyűlésén egyhangúlag elfogadta a Vá­lasztójog Országos Szövetsége verseci fiókjának indítványát, hogy a törvény­­hatóság foglaljon állást az általános, egyenlő és titkos választói jog mellett és szólítsa fel az összes megyei és városi törvényhatóságokat, hogy hasonló hatá­rozatokat hozzanak. Kimondották továbbá azt, hogy kérvényt intéz a törvényható­ság az országgyűléshez aziránt, hogy min­den más ügy félretételével vegye tárgya­lás alá az általános, egyenlő és titkos választói jogra vonatkozó törvényjavas­latot. .. Torda város a kongregációk ellen. Megírtuk már, hogy Torda város képviselőtestülete feliratot intézett a köz­­oktatásügyi miniszterhez a tordai állami fő­gimnáziumban megalakult Mária-kongre­­gáció ellen való tiltakozásul. Ez a gim­názium eredetileg az unitáriusoké s nem rég vette át az állam. Torda város, mely történelmi múltjánál fogva mindig a fele­kezeti béke és a lelkiismereti szabadság klasszikus helyének tekintette magát, arra kérte feliratában a közokt. minisztert: has­son oda, hogy a tordai állami gimnáziumban semmiféle felekezeti irányt szolgáló egye­sület vagy bármilyen felekezetieskedés elő ne forduljon és meg ne zavarja a város lakosságának eddigi békéjét. A mi­niszter azonban nem vette figyelembe ezt a liberális kérést, sőt azt lehet kiolvasni a válaszból, hogy a várost az iskolai kon­gregáció támogatására hívta fel. Ebben az ügyben Torda város képviselőtestülete most újabb határozatot hozott s megküldte ezt a közoktatási miniszternek. Ismerteti ez a határozat a kongregációnak az isko­lás gyermek békés együttélésére való ká­ros hatását. Kijelenti, hogy a kongregáció­kat a felekezeti türelmetlenség meleg­ágyának tartja, majd így folytatja: Mi, Torda városa büszkén hivatkoz­hatunk múltunkra, mely az egész művelt világ előtt a lelkiismereti szabadság, a vallásegyenlőség klasszikus földjévé, úgy­­szólva elöljárójává tette városunkat. Éppen azért és ezen ősi­­ szellem által áthatva emeljük fel szavunkat most is és ünne­pélyesen tiltakozunk az ellen, hogy falaink között bármily alakban és bárhonnan jöve is, a vallási türelmetlenség és viszály életre keljen s lerombolással fenyegesse múltúnk dicső várát. Azt óhajtja Nagy­méltóságod, hogy a magyar ifjúság na­gyobb része éppen annak a Jezsuita-rend­nek a szellemében neveltessék, mely ellen oly sokszor nyilatkozott hazánk törvényhozó testülete, de amelyet mégis büszké nevez most a kongregáció „az édes­anyjának“, úgy hogy a „kongregációról“ a „Jezsuita“ társa­­ságra lehet ismerni—és viszont. Igen—mert a „Jézus társaság“ adott a kongregáció­nak életet, ez annak­ „harcias természetű gyermeke“ s az „ő szellemét tükrözi vissza“. (Kalauz 267. A következő oldal.) Lehet-e, szabad-e a magyar ifjúságot ilyen elvekkel saturálni ? A valláserkölcsi érzés művelé­sére, az egymást megértő, az egymást szerető, a bajtársi szellem ápolására ve­zet-e az ily harcias szellemű tanítás és nevelés ? A véghatározatot azonnal felterjesztik a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez, megküldik valamennyi országgyűlési kép­viselőnek s a vallási kérdések iránt ér­deklődő egyéneknek. Istóczy dühöng. Istóczy Győző, a hetvenes-nyolcvanas évek szomorú kor­szakában alakult és ki is múlt antiszemita­párt vezére dühöng. A magyar társadalom már rég elfelejtette ezt a fekete embert, de ebbe bele nem nyugszik. Megneszelte most a reakciósok minden vonalon előre­törő harcát a felekezeti türelmetlenség szitása felé, s azt hiszi, hogy újra anti­­szemitáskodhatik. Istóczy, az elfelejtett 60 éven felüli öreg Istócy tehát, feltámadást re­mél s ezt a feltámadást ordítva most röpiratot adott ki s ebben dühöng a libe­rális felfogás ellen, a felekezeti türelmet­lenség nevében. Pedig nagyon téved Is­tócy. A magyar társadalom tisztességes liberális felfogása rég napirendre tért ő felette. Feltámadhatlanul. I I I §■ tört arany- vagy ezüst-ékszert napt­­­árban, vagy esetleg uj ékszer vagy ig cserélem! No11 S. Jfflí, I I I I és ékszerész Pécs, Király­ utca 20. Ц HÁTRALÉKOS ELŐFIZETŐINKET kérjük, szíveskedjenek hátra­lékukat minél hamarább meg­küldeni, hogy a lap expediálása fennakadást ne szenvedjen. TALÁLKOZÁS EGY MORULI KIS HERNYÓ!!. Enyhe, világos nyári éjszaka. Fárad­tan, álmosan üldögélünk egy útmenti padon, nem messze a ligettől, egy éjjeli kávéház közelében. A fasor irányából egy nőalak botorkál felénk és amint megpil­lant bennünket, határozottabb lépésekkel közeledik, nyugodtan megáll a pad előtt valami doboz-vagy kosárfélét tartva a kezében. Most már látni, hogy még egé­szen fiatal, gyermekleány; az arca elég kellemes vonású, de egy kissé sápadt, olyan bizonytalan színű, valószínűleg a sok álmatlanságtól; tíz-tizenkét évesnek látszik mindössze, csak a szeme vén, csodálatosan vén, érzéki, valósággal asz­­szonyos, mint egy húsz-harminc esztendős anyáé. A dobozból kivesz néhány képes­levelezőlapot és kínálja. — Tetszik? — Nem kell. Nyomban visszateszi, kivesz helyette­m egy cifra kis papírlegyezőt, kinyitja és szemtelenül felém legyint. — Hát ez? — Nem kell! — Ve­egyen — mondja a fejét kö­nyörgésre fordítva. — Nincs rá szükségem. — Uuun! — mondja erre durcásan. — Vegyen — és kedveskedve folytatja: — jó ez, mikor meleg van, — most már önmagát legyezgetve, mutatva, milyen jó a legyező. — Nincs melegem, hagyj! — Vee­gyen! Olyan olcsó, tizenöt krajcár, ez a vörös meg — és benyúl érte a dobozba — húsz. Húsz krajcár — ismétli halkan, ott tartja mindkét legye­zőt kinyitva és szótlanul vár. — Van apád? — Van. — Hát mit csinál az apád, hogy neked ilyesmivel kell éjszakázni ? — A gyermek felelet helyett na­gyot bámul a szokatlan kérdésre. — Mondd csak, mivel foglalkozik az apád? Tán iszik? — Iszik, ha van mit! — De mikor nincs mit, akkor hol van, mit csinál ? — Kártyázik. — No de mindig csak nem kártyá­zik, valamiből csak éltek ? — Hát nyer az apám. — És hányan vagytok ? — Két fiútestvérem van. — Nagyok ? — Az egyik mán a városba jár. — Minek ? — Rikkancs, újságot árul. — Hány éves ? — Tudom is én .. . — És te hány éves vagy? — Tiz leszek. — És iskolába nem jártok ? — De — feleli gyanús határozatlan­sággal. — Hazudsz! — Biz’ isten, mindennap. — De ha ilyesmit árulgatsz, nem mehetsz iskolába. — Hisz csak este árulom! — Nézd az órát, tizenkettő lesz mindjárt. Nem alszod el a reggeli nyolcat ? — Nem — mondja bizonytalanul, miközben a dobozt odateszi a padra, ki- PÉCSI KÖZLÖNY 1911. junius 1.

Next