Pécsi Közlöny, 1911. június (18. évfolyam, 106-128. szám)
1911-06-01 / 106. szám
. Az üzletvezetőség részére építendő palota és a házépítő részvénytársaság által tervezett telepnek utcák, vízvezeték, aszfalt, keramit vagy makadam burkolat, légszesz világítás, járda lerakás, meg nem tudom én mi minden kell, százhatvan család gyermekeinek iskolába is kell járni — ami ismét iskoláink túlzsúfoltságát mozdította volna elő — ez mind egy garasig kiszámítható teher. Nagyon problematikus értéket vesztettünk tehát el a meg nem kapott üzletvezetőségben ! Egyetlen egy gyártelepnek a Pécsett való elhelyezése tízszerannyi hasznot jelent a városra, mint amekkora kára van a városnak az üzletvezetőség elmaradásában. Hogyha csakugyan megvalósul az a terv, amelyről most Pécsett szó van s az a juta-gyár, amit terveznek, létrejön, egyszerre kárpótolva lesz a város az üzletvezetőségért. Hát nem érdemes túlságosan tragikusan venni a „kaszárnya politika“ ezen újabb fiaskóját! Versec az általános választói jog mellett. Versecről írják: Versec város törvényhatósági bizottsága közgyűlésén egyhangúlag elfogadta a Választójog Országos Szövetsége verseci fiókjának indítványát, hogy a törvényhatóság foglaljon állást az általános, egyenlő és titkos választói jog mellett és szólítsa fel az összes megyei és városi törvényhatóságokat, hogy hasonló határozatokat hozzanak. Kimondották továbbá azt, hogy kérvényt intéz a törvényhatóság az országgyűléshez aziránt, hogy minden más ügy félretételével vegye tárgyalás alá az általános, egyenlő és titkos választói jogra vonatkozó törvényjavaslatot. .. Torda város a kongregációk ellen. Megírtuk már, hogy Torda város képviselőtestülete feliratot intézett a közoktatásügyi miniszterhez a tordai állami főgimnáziumban megalakult Mária-kongregáció ellen való tiltakozásul. Ez a gimnázium eredetileg az unitáriusoké s nem rég vette át az állam. Torda város, mely történelmi múltjánál fogva mindig a felekezeti béke és a lelkiismereti szabadság klasszikus helyének tekintette magát, arra kérte feliratában a közokt. minisztert: hasson oda, hogy a tordai állami gimnáziumban semmiféle felekezeti irányt szolgáló egyesület vagy bármilyen felekezetieskedés elő ne forduljon és meg ne zavarja a város lakosságának eddigi békéjét. A miniszter azonban nem vette figyelembe ezt a liberális kérést, sőt azt lehet kiolvasni a válaszból, hogy a várost az iskolai kongregáció támogatására hívta fel. Ebben az ügyben Torda város képviselőtestülete most újabb határozatot hozott s megküldte ezt a közoktatási miniszternek. Ismerteti ez a határozat a kongregációnak az iskolás gyermek békés együttélésére való káros hatását. Kijelenti, hogy a kongregációkat a felekezeti türelmetlenség melegágyának tartja, majd így folytatja: Mi, Torda városa büszkén hivatkozhatunk múltunkra, mely az egész művelt világ előtt a lelkiismereti szabadság, a vallásegyenlőség klasszikus földjévé, úgyszólva elöljárójává tette városunkat. Éppen azért és ezen ősi szellem által áthatva emeljük fel szavunkat most is és ünnepélyesen tiltakozunk az ellen, hogy falaink között bármily alakban és bárhonnan jöve is, a vallási türelmetlenség és viszály életre keljen s lerombolással fenyegesse múltúnk dicső várát. Azt óhajtja Nagyméltóságod, hogy a magyar ifjúság nagyobb része éppen annak a Jezsuita-rendnek a szellemében neveltessék, mely ellen oly sokszor nyilatkozott hazánk törvényhozó testülete, de amelyet mégis büszké nevez most a kongregáció „az édesanyjának“, úgy hogy a „kongregációról“ a „Jezsuita“ társaságra lehet ismerni—és viszont. Igen—mert a „Jézus társaság“ adott a kongregációnak életet, ez annak „harcias természetű gyermeke“ s az „ő szellemét tükrözi vissza“. (Kalauz 267. A következő oldal.) Lehet-e, szabad-e a magyar ifjúságot ilyen elvekkel saturálni ? A valláserkölcsi érzés művelésére, az egymást megértő, az egymást szerető, a bajtársi szellem ápolására vezet-e az ily harcias szellemű tanítás és nevelés ? A véghatározatot azonnal felterjesztik a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez, megküldik valamennyi országgyűlési képviselőnek s a vallási kérdések iránt érdeklődő egyéneknek. Istóczy dühöng. Istóczy Győző, a hetvenes-nyolcvanas évek szomorú korszakában alakult és ki is múlt antiszemitapárt vezére dühöng. A magyar társadalom már rég elfelejtette ezt a fekete embert, de ebbe bele nem nyugszik. Megneszelte most a reakciósok minden vonalon előretörő harcát a felekezeti türelmetlenség szitása felé, s azt hiszi, hogy újra antiszemitáskodhatik. Istóczy, az elfelejtett 60 éven felüli öreg Istócy tehát, feltámadást remél s ezt a feltámadást ordítva most röpiratot adott ki s ebben dühöng a liberális felfogás ellen, a felekezeti türelmetlenség nevében. Pedig nagyon téved Istócy. A magyar társadalom tisztességes liberális felfogása rég napirendre tért ő felette. Feltámadhatlanul. I I I §■ tört arany- vagy ezüst-ékszert naptárban, vagy esetleg uj ékszer vagy ig cserélem! No11 S. Jfflí, I I I I és ékszerész Pécs, Király utca 20. Ц HÁTRALÉKOS ELŐFIZETŐINKET kérjük, szíveskedjenek hátralékukat minél hamarább megküldeni, hogy a lap expediálása fennakadást ne szenvedjen. TALÁLKOZÁS EGY MORULI KIS HERNYÓ!!. Enyhe, világos nyári éjszaka. Fáradtan, álmosan üldögélünk egy útmenti padon, nem messze a ligettől, egy éjjeli kávéház közelében. A fasor irányából egy nőalak botorkál felénk és amint megpillant bennünket, határozottabb lépésekkel közeledik, nyugodtan megáll a pad előtt valami doboz-vagy kosárfélét tartva a kezében. Most már látni, hogy még egészen fiatal, gyermekleány; az arca elég kellemes vonású, de egy kissé sápadt, olyan bizonytalan színű, valószínűleg a sok álmatlanságtól; tíz-tizenkét évesnek látszik mindössze, csak a szeme vén, csodálatosan vén, érzéki, valósággal aszszonyos, mint egy húsz-harminc esztendős anyáé. A dobozból kivesz néhány képeslevelezőlapot és kínálja. — Tetszik? — Nem kell. Nyomban visszateszi, kivesz helyettem egy cifra kis papírlegyezőt, kinyitja és szemtelenül felém legyint. — Hát ez? — Nem kell! — Veegyen — mondja a fejét könyörgésre fordítva. — Nincs rá szükségem. — Uuun! — mondja erre durcásan. — Vegyen — és kedveskedve folytatja: — jó ez, mikor meleg van, — most már önmagát legyezgetve, mutatva, milyen jó a legyező. — Nincs melegem, hagyj! — Veegyen! Olyan olcsó, tizenöt krajcár, ez a vörös meg — és benyúl érte a dobozba — húsz. Húsz krajcár — ismétli halkan, ott tartja mindkét legyezőt kinyitva és szótlanul vár. — Van apád? — Van. — Hát mit csinál az apád, hogy neked ilyesmivel kell éjszakázni ? — A gyermek felelet helyett nagyot bámul a szokatlan kérdésre. — Mondd csak, mivel foglalkozik az apád? Tán iszik? — Iszik, ha van mit! — De mikor nincs mit, akkor hol van, mit csinál ? — Kártyázik. — No de mindig csak nem kártyázik, valamiből csak éltek ? — Hát nyer az apám. — És hányan vagytok ? — Két fiútestvérem van. — Nagyok ? — Az egyik mán a városba jár. — Minek ? — Rikkancs, újságot árul. — Hány éves ? — Tudom is én .. . — És te hány éves vagy? — Tiz leszek. — És iskolába nem jártok ? — De — feleli gyanús határozatlansággal. — Hazudsz! — Biz’ isten, mindennap. — De ha ilyesmit árulgatsz, nem mehetsz iskolába. — Hisz csak este árulom! — Nézd az órát, tizenkettő lesz mindjárt. Nem alszod el a reggeli nyolcat ? — Nem — mondja bizonytalanul, miközben a dobozt odateszi a padra, ki- PÉCSI KÖZLÖNY 1911. junius 1.