Pécsi Lapok, 1867. március-május (1. évfolyam, 1-18. szám)
1867-03-31 / 1. szám
Pécs Megjelen hetenként kétszer , vasárnap és csütör tö kön. Előfizetési ár : helyben házhozhordással és vidékre egész évre 8 frt, fél évre 4 frt, v. évre 2 frt. Bérmentetlen levelek nem fogadtatnak el. Szerkesztői szállás 1. szám Martius 31-én 1867. Nepomuk utcza 30. sz. PÉCSI LAPOK POLITIKAI, SZÉPIRODALMI, GAZDÁSZATI S TUDOMÁNYOS HETILAP. HIRDETÉSEK ÁRA : Négyhasábos petit betűjü sorért egyszeri hirdetésnél 10 kr. 2-szerinél 7 kr. 3-mad és minden utóbbinál 4 kr. o. é. „Nyílt tér“ rovatban megjelenő minden petit sorért 14 kr. osztr. ért. Bélyeg díj külön minden hirdetésért 30 kr. o. Kiadóhivatal Országút 5-dik szám, előfizetési fölhívás a „PÉCSI LAPOK“-ra. Megjelen e lap hetenkint kétszer vasárnapon és csütörtökön délelőtt. Előfizetési ár: Helyben házhoz hordással, s vidékre postán küldve . Egész évre .... 8 frt fél évre .... 4 „ negyed évre .... 2 „ Pécs, mart. 30. 1867. A „Pécsi Lapok“ kiadó hivatala. Országút 5. szám. Pécs, mart. 30. Alkotmányos életünkkel föléledtek a „Pécsi Lapok“ is. Hasznosak-e vagy szükségesek, a közönség részvéte fogja elhatározni. Mi szükségeseknek tartjuk. Viszonyaink általában ziláltak és rendetlenek , mindenkinek ki erőt és képességet érez magában, ezek rendezéséhez segédkezet kell nyújtani. Szervezni kell az országot, szervezni a helyhatóságokat, rendet és rendszert kell hozni az állam- és magánéletbe, mert ezek nélkül az épület gyenge lesz és ingatag. A rendnek pedig szabadságon kell alapulnia, mert hol a szabadság hiányzik, ott hiányzik az éltető erő, hiányzik a szellem, mely egyedül képes tartós alapokat nyújtani további fejlődésünknek. Szükséges tehát, hogy állami intézményeink a rendnek, a haladásnak és fejlődésnek nem csak hogy útját ne állják, de szabad szellemük által elősegítsék és istápolják ; szükséges, hogy az egyesek ez intézmények üdvössége felől meg legyenek győződve, saját érdeküknek tekintvén azok életbeléptetését és állandósítását; és ha ez megtörtént, szükséges, hogy az adandott viszonyok közt sorsunkat magunk készítsük elő öntudatos közreműködéssel, szorgalommal és munkával, s ne gondoljuk, hogy már most kezeinket ölbe téve egyedül az isteni gondviselésre bízhatjuk jövőnket, mely ha eddig segített, ezután sem fog elhagyni. Szerény körükben a „Pécsi Lapok“ állami intézményeink mikénti alakítására igen csekély befolyással lehetnek. Mi azt hisszük, hogy, ha az országgyűlés jelenlegi többségének sorai közt rég elfoglalt állásunkat tovább is megtartjuk, támogatva a minisztériumot, mint annak kifolyását, megnyugtatva közönségünket ennek rendeletei iránt, s elmondva nézetünket néhány bennünket is közelebbről érdeklő tárgy fölött, s miután minden állam politikai belátás és politikai jellemekben mindaddig szűkölködni fog, a hol és míg a családokban mindenre inkább gondolnak, mint ily belátás és jellem fejlesztésére, ha mi ezekre is gondot fordítunk, azon hivatást, mely hasonló vidéki lapnak az országos ügyek körül jut, lelkiismeretesen betöltöttük. Nagyobb lehet hatásuk városunk és megyénk dolgaiban; politikai axiómaként tekintetik ma már, a kiváltságok megszűntével, hogy az államot az egyes polgárokért az egyes polgárok összesége képezi. Az állam haladása tehát az egyesekétől föltételeztetik; föladatunk ez utóbbiakra hatni helyes irányban, s így közvetve az egésznek is hasznára lenni. Eme haladásnak pedig szellemi és anyaginak kell lenni, egyik a másik nélkül tökéletlen és tartóssággal nem kecsegtethet. Szellemi haladás nélkül anyagi érdekeinket fölfogni se vagyunk képesek, az anyagilag szegény nép pedig elsatnysít, szellemileg is elgyöngül s végre vagy magában elenyészik, vagy valamely prédára vágyó szomszéd könnyű martaléka lesz. Óvakodnunk kell e szomorú kilátástól, s kerülnünk e hanyatlást minden módon. *1 Megyénknek és városunknak, mint az egész egy részének, meg vannak tehát ez irányban kötelességei, meg minden egyes lakójának. E kötelességek fölemlítésében nem leszünk hanyagok, ha tán némelyeknek ezzel nem is tetszenénk, jutalmunkat öntudatunktól s a józan rész belátásától várjuk. Mi a szellemi működést és haladást nem külsőségekben keressük, egyedül a belértéket veszszük elismerésünk mértékéül. Az egyéni érdemet többre becsüljük a kölcsönzött fénynél, s az egyszerű szorgalom iránt nagyobb méltánylattal leszünk, mint amaz elbizakodás iránt, mely azért hiszi magát magasbra helyezve, mert benyélve is elélhet. Mi is Ovidnak Pisóhoz irt eme nézetét valljuk: — — — — — Perit in ille Gentis honos, cuius lauis est in origine tota *) Kiváló figyelemmel leszünk tehát oly intézeteink iránt, melyek szellemi haladásunkat előmozdítani hivatvák, s különösen a népnevelés körül gyakori szemléket tartandunk. Szeretjük az ifjúságot, jövőnk reményei erre építnek. Örülünk lelkesedésének és törekvésének ; szilajságát is elnézzük gyakran, az élet amúgy is csillapítani fogja; de éppen mert a jövő nemzedék képviselője, mert hivatva van a megkezdett munkát folytatni és tökélyesbíteni óhajtjuk, hogy romlatlan alap legyen benne, s ne vágyjék kitűnni erkölcsiségének rovására. Szellemi ügy anyagi haladásunk főtényezője a munka. Ez nemesíti az egyént, ez emeli a társadalmat, az élet minden viszonyai közt csakis ezen alapulhat a jobb és szebb jövőrei kilátás. Meg kell tehát szoknunk azon, fájdalom még nem átalános nézet valóságát, hogy dolgozni nem szégyen, de igenis az, ha a soha vissza nem térő időt hanyag semittevésben elpazaroljuk. Anyagi haladásunk egyik emeltyűje mezei gazdaságunk minden egyes ágának okszerű fejlesztése, üzletünk élénkítése, a forgalom és közlekedés könnyítése. Ezekre lapunk kiváló gondot fordítana. A mezei gazdászat ma már többé kevésbé tudományos képzettséget föltételez. A hagyományos gazdászati rendszer a tőkét fogyasztja, és mégis alig elégséges a napi szükségek fedezésére. Belterjes gazdaságról nálunk még szó sincs, még nem vagyunk ott, hogy munkánkat eladandó terményeinkben értékesítsük. Még a jól rendezett telkes polgár is csak rendes viszonyok közt képes családja s az állam iránti kötelezettségeinek megfelelni, egyetlen baj oly zavarba hozza, hogy alig bír belőle menekülni, s igen gyakran elszegényedését vonja maga után. Jó lesz-e gyakrabban mutatkozó látvány felől többet gondolkoznunk. A vállalkozási szellem is lassan fejlődik, mert közönynyel s gyakran gyanúsítással találkozik ; azért a tőke bizalmatlanul és félénken ruháztatik be, néha rosszul kiszámított tervek kivitelére fordíttatik, az első esetbeni lassú eredmény, s az utóbbibani gyors veszteség visszariasztják a vállalkozási kedvet, és így a tőke vagy gyümölcsözetlenül hever, vagy tőlünk máshová fordul, vagy végre a köznek kárával űzött gyakran erkölcstelen nyerészkedési czélokra fordíttatik. Közlekedési eszökzeinkről, utainkról szóljunk-e? Daczára az anyag bőségének még közutaink is oly roszak, hogy csak nagy küzdelmek után bírjuk magunkat az utazásra elhatározni. Mellékutaink minden bírálaton alul állanak; vannak községek, melyek hónapokig el vannak zárva a szomszédságtól, mert a közlekedés teljes lehetetlen; sőt megesik, hogy ugyanazon helység két ellenkező részén lakók az őszi esők beállával a tavaszi viszontlátásra vesznek egymástól búcsút. E tekintetben a megyei bizottmánynak s megyei tisztikarnak leend föladata segítni. Mi pedig kötelességünknek tartandjuk őket erre több ízben figyelmeztetni, és e hiányos állapot elhárítására javaslatainkat előterjeszteni. E lapok föladata tehát nem csekély, de önzéstelen és használni akaró szándékkal fogunk teljesítéséhez, és ebben mindig csak az ügy lesz irányadónk, a személyek csak anynyiban jönek figyelembe, amennyiben a felebbi czélokat vagy előmozdítják, vagy képtelenségük és részakaratuknál fogva hátrálják, hogy aztán irányukban minő állást foglalunk el, könnyen belátható. Nem tartjuk magunkat csalhatlanoknak, azért az ellenkező véleményt nyugodtan kihallgatjuk és okulunk belőle, ha pedig nem győzettünk meg általa, nem gyanúsítjuk a szándék tisztaságát, míg ellenkezője szembe nem ötlik, de ekkor kíméletlenek leszünk. Nem akarjuk a hazafiságot monopolizálni, tudjuk azt, hogy több út is vezet ugyanazon czélhoz; ideje, hogy a honárulás súlyos vádját könnyelműen egymás irányában ne alkalmazzuk. A küzdelem nehézségeit mindig számba veszszük, a méltánylatot a küzdőktől soha sem fogjuk megtagadni, ha e küzdelmet siker nem is koronázná. Határozott kárhoztatásunkkal csak a tudatlanság, konokság és részakarat találkozik. Túlbizakodók nem leszünk, de a kitűzött pályán nem is csüggedünk, s azért e két erkölcsi hibával, bárhol találkozzunk is vele, mindig szembe szállunk. Szabad mozgalom, szabad fejlődés, kölcsönös jogaink tiszteletben tartása, de viszont az állam és egymás iránti kötelességeink szigorú teljesítése leen irányadó jelszavunk, és ettől el nem térünk. Bánffay: *) Elvész abban nemzetségének tisztelete , ki dicsőségét egyedül származásában keresi.