Pécsi Lapok, 1923. szeptember-december (2. évfolyam, 197-295. szám)

1923-11-06 / 251. szám

1923. november 6. „PÉCSI LAPOK« . A felső női kereskedelmi iskola igazgatónőt kapott. A pécsi felsőkereskedelmi iskola már ezelőtt 11 évvel megkezdte működését, de amíg az egy épü­letben volt a fiú kereskedelmivel, azt egy igazgató is jól adminisztrálhatta és az igazgató helyettesíté­sével a leányiskola egyik tanárnőjei Zánkay Kornélia dr. volt megbízva. Amikor a felső kereskedelmi iskola épületének egyetemi célokra való igénybevétele kö­vetkeztében ideiglenes elhelyezésre szorult, a két intézet elszakadt egymástól és így bekövetkezett annak szükségessége, hogy a leányiskola is önálló igazgatónőt kapjon. A vallás- és közoktatásügyi miniszter ezt elvileg helyeselte, de vonakodott ezen tanerő igazgatónői járandóságához az államsegélyt megadni. A város július 21-én harmadszor fölírt a miniszterhez, hogy nem elegendő az igazgatónői állás szervezése, de a fizetésnél az állami hozzájárulást nélkülözni nem tudja. Erre most végre megérkezett a miniszter leirata, melyben vállalja tárcája terhére az államsegélyt és egy hónapon belül előterjesztést kér, kit választott meg ezen tisztségre az­ illetékes bizottság, melyet ma délután 5 órára ülésre hívott egybe Nendtvich Andor kir. tan. polgármester. — Schindler József igazgató ismertette a miniszteri le­iratot, ennek kapcsán felemlítette, hogy 1920 szep­tember óta működik az intézetnek Zánkay Kornélia dr., aki a legkiválóbb képzettséggel bir arra, hogy az eddig általa betöltött állást, mint igazgatónő vég­legesen betöltse A bizottság tagjai közül Buzássy Ábel szólalt fel, hogy Zánkay Kornél­ia minden tekin­tetben megérdemli a bizottság bizalmát , mert nem­­­csak mint igazgatónő, hanem mint kolléga is az intézetben a legnagyobb egyetértést teremtette meg. Ezen véleményhez a bizottság minden egyes tagja hozzájárult és így egyhangúlag határozatba ment, hogy meghívás útján Zánkay Kornéliát választják meg igazgatónőnek, pályázat mellőzésével. A tanács­terembe hívott igazgatónőt Nendtvich Andor azzal üdvözölte, örömére szolgál, hogy közölheti az igaz­gatónővel, hogy a bizottság méltányolni óhajtotta a helyettesítés alatt kifejtett működését, mellyel rá­termettségének csalhatatlan bizonyítékát szolgál­tatta. Amiért is egyhangúlag őt választották meg igazgatónőnek. A megválasztott megköszönve a bi­zalmat, ígéretet tett, hogy vallásos és hazafias szel­lemben fogja vezetni ezentúl is az intézetet. A meg­üresedett állások betöltése körül nehézséget képez a pécsi lakáshiány, mely miatt a Pécsre gravitáló Lévay József debreceni és Rajna Ödön budapesti tanár nem pályázhatták meg a m­agyar levelezési és könyvviteli állást,amíg továbbra is Markovits Dávid és Boros István gondoskodnak a tanításról. Jurits Gizellát, aki még helyettesként látja el a német­francia órákat, a bizottság márciusra utasította, hogy szerezze meg a képesítést,­­Pókász Margitnak pedig októberig adott haladékot. Mindkét esetben méltá­nyolva ezen tanerők eddigi jó szolgálatait. A két intézet folyó évi büdzséje 8 millió 865.000 korona deficittel jelentkezik. Az államsegély ezzel szemben 12.000 korona. Az évi tandíj egyelőre megmarad 120.000 korona, de valószínű, hogy ezt később majd emelni kell. A tandíjkedvezményeket a tanári tes­tület javaslata alapján adta meg a felügyelő bizott­ság, mely hozzájárult Schindler igazgató azon javas­latához is, hogy az évek óta elhanyagolt két ifjú­sági könyvtár részére 100—100.000 koronát illesz­­szenek a költségvetésbe.­­ A Polgári Kaszinó ünnepélyes keretek között szombaton este nyitotta meg újonnan átalakított helyiségeit, amelyek kényelmi szempontokon kívül a jóizlést is dokumentálják. A város vezetőinek élén Nendtvich Andor p­olgármester jelent meg az ünnep­ségen. Baumann Emil és Bugár Ede beszédei után Garai Béla, a pécsi Nemzeti Színház volt tagja a tőle megszokott lendülettel és művészettel szavalt irre­denta verseket, majd a Polgári Daloskor énekszámai nyújtottak élvezetet a hallgatóságnak. Végül az Apollo mozi zenekarának talpalávaló nótái mellett táncra kerekedett az ifjúság.­­ A jövedelem és vagyonadó befizetésének határideje október 31-én lejárt. Az adóhivatalok most állapítják meg, hogy kik nem fizették be adó­jukat s azoknak felszólító levelet küldenek, hogy nyolc nap alat fizessék be a 10 százalék büntetési pótlékkal együtt. Ha erre a határidőre sem fizetik be, megindul ellenük a II. fokú eljárás, az adóvégrehaj­tás, amely 16 százalékos újabb költséget jelent a késedelmes fizetők számára. Mindenki tegyen tehát eleget polgári kötelességének és ne okozzon magá­nak fölösleges költséget. — Egy csésze valóban aromás kávéitalt csakis a Meinl-féle pörköltkávé keverékből készíthet. Esz­közöljön egy próbavásárlást a Meinl-cég Pécs Király utca 19. sz. alatti üzletében.­­ Budapesten elhunyt volt baranyai tanító. Id. Grosch Károly nyugalmazott tanító 77 éves korá­ban Budapesten meghalt. Az elhunytban Grosch Károly dr. az orvosszövetség főtitkára és Vadas Gábor pécsi orgonaművész édesatyjukat gyászolják- Temetése ma ment végbe a fővárosban, ahol a hozzá­tartozók egybesereglettek. — A pécsi jótékony títőegylet közbejött akadályok miatt a keddre hirdetett választmányi gyűlést csü­törtökön, nov. 8-án, d. u. 5 órakor tartja meg. —A Razzia. Nagyszabású általános razziát tar­tott szombaton éjjel 10-től 1 óráig rendőrségünk. A razzia folyamán sorra kerültek a szállodák, korcs­mák, mulatók és a mészégetőkemencék. A rendőr­ség teljes apparátussal s váratlanul vette az egyes helyeket v­isgálat alá. Kapkodásban, zűrzavarban, csillav­­akarásban nem volt hiány. Ez már szokásos ilyenkor s a razziának úgyszólván elválaszthatatlan kísérője. Megzavart ijedt párocskák, vajjal a felükön szabadon járkálók egyforma bánásmódban részesül­tek : leigazoltatták őket s ha nem volt a rovásukon semmi, mehettek. A jelenlegi razzia eredményekép hat egyént kisértek be, köztük öt nőt és egy férfit. Négy nőt az erkölcsrendészeti ügyosztály a kórházba utalt, míg az ötödik nő és a férfi letartóztatása bűn­ügyi szempontból volt szükséges. Rendőrségünknek e gyakori le-lecsapása városunk közbiztonságára és közegészségére mindenkép üdvös és kívánatos. Ha­tása máris észlelhető. — Úfjabb kalkuláció szerint angol szöveteimet igen jutányosan számíthatom meg. Eladás méter szerint is. Steiner, Városháza. A Dunántúli műkő- és cementipari rt. tőkét emel. A Dunántúli műkő- és cementipari r­­t. igazga­tósága elhatározta, hogy nov. hó 15-ére összehívandó rendkívüli közgyűlésnek indítványozni fogja a tár­saság jelenlegi 100.000.000 koronát kitevő alaptőké­jének 200.000.000 koronára leendő olyatén feleme­lését, hogy egyelőre 50.000 darab egyébként 1000 korona n. é. részvény kibocsátása útján az alaptőké­nek csak 50 000.000 koronával való felemelése vites­sék keresztül, míg a hátralékos 50.000 darab 1000 korona n. é. részvény kibocsátására nézve hatalmaz­­tassék­ fel az igazgatóság, hogy azt belátása szerint esz­közölje. Az új részvények egészben a régi részvényesek­nek fognak átvételre felajánltatni. A társaság alaptőkéjének felemelését különösen az a körülmény indokolja, hogy a vállalat alapításá­hoz fűződött várakozások különös tekintettel a meg­induló építkezésekre, még az indokolt reményeket is meghaladják és így célirányosnak mutatkozik már most teljes aparátussal berendezkedni, hogy a már üzemben levő gyár teljsítőképessége arányban áll­jon a fokozódó kereslettel. Éjjeli rövid táviratok. Belgrád, nov. 5. (Avala.) A jugoszláv katonai attasé elleni merénylet ügyében a szófiai jugoszláv megbízott jegyzéket nyújtott át, mely az egész me­rényletet politikai hátterűnek minősíti és a kijelenti, hogy a jugoszláv diplomáciai misszió egyik tagja elleni merénylet az egész birodalom megbontása. Az elégtételadás formáját a jegyzék öt ponthoz köti: 1. A bolgár kormány a szófiai j­ugoszláv követ előtt mentse fel magát és fejezze ki sajnálkozását az eset fe­lett. 2. A bolgár hadügyminiszter személyesen fejezze ki sajnálkozását a jug. katonai attasé előtt. 3. 250 főből álló bolgár katonaság tisztelegjen a jugoszláv lobogó előtt. 4. A bolgár kormány a merénylőket köteles kinyomozni. 5. Az esetet terjesszék a hágai nemzetközi döntőbíróság elé. Az első három pont végrehajtására a jegyzék 48 óra határidőt tűz ki és a jövőben minden hasonló eseményért a bolgár kor­mányt teszi felelőssé. A német trónörökös visszatérhet Németországba. London, nov. 5. A Daily Telegraph amsterdamitól értesült forrásból azt az értesülést szerezte, hogy a német birodalmi kormány feltételesen hajlandó meg­engedni a volt trónörökösnek, hogy visszatérhet Németországba. A feltételek a következők : A trón­örökösnek nem szabad Potsdamban tartózkodni, ha nem szilázn­a birtokán Dels környékén. Az utat Szilé­ziába autón kell megtennie, útközben vigyáznia kell hogy lehetőleg sehol fel ne ismerjék. Kötelezettséget kell vállalnia, hogy megérkezésekor hívei nem fognak mellette tüntetni és végül Hollandiából való eluta­zásának és sziléziai birtokára érkezésének napját titkolnia kell. -------- 3. oldal, ai A vidéki e­x­port vásárok. Az alsódunántúli mezőgazdasági kamara és a Magyar ga­zdák lótenyésztő és értékesítő szövetkezete együttes munkásságának és törekvésének eredménye, hogy eltérőleg az addigi rendelkezésektől, vidéken is engedélyezték a lóexport­­vásárok tartását. A vidéki lóexportvásárok tartásá­nak hasznát a megnövekedő idegenforgalom által az illető város polgársága, ugyancsak az érdekelt gazdaközönség látja, mely így a lovaknak Buda­pestre való szállításával járó nagy fuvardíjat meg­takarítja. Az alsódunántúli mezőgazdasági kamara mostan arról szerzett tudomást, hogy érdekelt fő­városi körök részéről a vidéki lóexportvásárok meg­tartása ellen mozgalom indult meg. Az alsódunán­túli mezőgazdasági kamara e mozgalom ellensúlyo­zására mozgalmat indít és az ezzel kapcsolatos teen­dők megbeszélésére a területén fekvő városokat Bu­dapestre értekezletre hívja össze. Pécs városa részé­ről november 9-ére Nendtvich Andor polgármester kapott ily irányú meghívást. A dunántúli mező­gazdasági kamara ily irányú mozgalma mindenkép megokolt. Pécs városa ebből a szempontból különö­sen érdekelve van, amennyiben az áprilisban beígért három lóexportvásárból, szemben Kaposvárral, ahol azóta már kettő is volt, még egyet sem tartottak meg. Érdeklődéssel tekintünk az értekezlet ered­ménye elé. — Férfiszövetek a legolcsóbban : Párisi Áruház. — Szerencsétlenül járt bányász. Akik a föld méhében dolgoznak verejtékes munkát végezve a mindenható szén bányászása körül, veszedelmes kísérőként érezhetik maguk mögött a halált. Lukács György 18 éve­s bányamunkást érte halálosvégű szerencsétlenség a vasasi bányában. Lukács a szén­szállításnál végzett munkát. Szombaton este a 10 összekapcsolt csillét — amelyet jó ház kísérte, amikor az egyik csille felborult és a fiatal munkást maga alá termette. A szerencsétlenség úgy történ­hetett, hogy a túl keskeny folyosón Lukács valahogy hozzáért a kocsik oldalán levő készülékhez, amely arra szolgál, hogy a tengelyen való átfordítással a szén kiömöljön és így a váratlanul felfordult kocsi tartalma a maga alá temette. A baleset környékén senki nem tartózkodott, mire a munkások észre­vették azt, Lukácsot halva találták. Vizsgálat indult meg, hogy terhel-e valakit felelősség a szeren­­c­étlenség miatt. —­ Ennyi különlegességeket legelőnyösebben vehet Steinernil, városháza. — Megszökött a gazdájától való féltében. Nett Béla napszámos, Kálvária­ utca 67. szám alatti lakos jelentést tett a rendőrségen, hogy 16 éves fia öt hét­tel ezelőtt eltűnt és azóta életjelt nem adott magá­ról. A fiú Tichy Aladár bádogosnál volt tanonc, munka közben valami jelentéktelen kárt követett el főnöke kárára és félelmében megszökött. A rendőr­ség megindította a körözést. — Holttest a kutban. Bükkösd községben az utcán lévő kutban tegnap, hétfőn reggel egy 65 év körüli sovány, őszbajuszú ismeretlen férfi holttestét találták. A kutban talált férfi vasárnap a községi korcsmában iddogált és itt a falubeliek előtt pécsi lakosnak mondta magát. A holttesten zöldesszürke szinű ruhát találtak, báránybőrbélésű télikabátot, fekete volúr kalapot és fehér inget. Zsebében ezüst dup­afedelű zsebóra volt vastag ezüstlánccal és 33 ezer korona készpénz. Személyazonosságára vonat­­k­ozólag semminemű irat nem volt nála. A rendőrség nyomozást indított a rejtélyes holttest ügyében. —• Perzsa szőnyegek a Párisi Áruházban. — Halálozások. A városi anyakönyvi hivatal­ban a következő haláleseteket jelentették be: Tak­sonyi J­ános rk- 66 éves napsz., Komló. Giesler Ferencné sz. Tarr Margit rk- 52 éves, Nagynyárád. Martina Pál Béla rk. 5 napos. Schmiermund Mária rk. 19 éves. Czettel Józs­ef ág. h. ev. 1 hónapos. Neitz János rk. 66 éves, máv. pályamunkás. Eckhardt György rk. 62 éves kisbirtokos, Lippó. — A budapesti újságkiadói tisztviselők. A fő­városi újságkiadói tisztviselők halálozási csoportja Lukács Jenő elnöklete alatt nov. 3-án szombaton este tartotta rendkívüli közgyűlését, amelyen Krausz Ede indítványára egyhangúlag elhatározták, hogy a csoport tagjainak özvegyei és árvái ezentúl egy milliós halálozási segélyt kapnak. — Rosszul lett az utcán. Mayer Kálmánné 22 éves fiatalasszony ebédet vitt az férjének a D. G. T. üszögi villamostelepére. Amint a Pécsváradi ország­úton hazafelé jött, a vámnál hirtelen rosszul lett. Az elősiető rendőrök támogatásával sikerült még laká­sáig eljutnia, alig pár pillanattal azonban meg­érkezése után hirtelen rohamai támadtak és szív­­szélhüdésben pár pillanat múlva meghalt. A fiatal asszony iránt ismerősei körében nagy a részvét, amit fokoz az, hogy a közeli hónapokban gyermek­­nek­ adott volna életet. — Lakatos, kovács, műszerész iparosok bevásár­lási kölcsönszükségletüket jelentsék be a h­­elszövet­­kezetben. Széchenyi­ tér 12. Telefon 3—67. Villamos körték legjobb minőségben és leg­olcsóbban kaphatók Szalay Jakabnál Király­ utca 34.

Next