Pécsi Napló, 1893. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1893-01-01 / 1. szám

II. évfolyam. 1893. Vasárnap, január hó 1-én. 1. sz, P E C SI NAPLÓ. POLITIKAI NAPILAP. Előfizetési árak: egész évre 12 frt (24 korona), fél évre 6 frt (12 korona), negyed évre 3 frt (6 korona), egy hóra 1 frt (2 korona). Egyes szám ára 5 kr. Felelős szerkesztő: VÁRADY FERENCZ. Szerkesztőség: Irgalmasok-utcza 2. sz. Nöthig-féle ház. Kiadóhivatal; király-utcza 4. sz. (Engel Lajos könyvkereskedése.) — Kéziratot nem adunk vissza. In limine anni. Pécs, deczember 31. Mind gyorsabb tempóban közeleg a század vége felé. Az egymás után elhantolt évek csakhamar évtizedekké növik ki magukat. Az idő kerekét is mintha e század rohamos haladásának szelleme hajtaná. S a milliók szellemét és fizikai erejét foglalkoztató munka sodrában szinte jól esik koronkint pár rövidke pillanatra pihenőt tartanunk, s már-már elzsibbadt erőinket, elernyedt izmainkat a nyugalom s ama tudat által, hogy kötelmeink önérzetes teljesítése által a társadalmi czélok megvalósitásához — ha csak egy szemernyivel — ml is hozzájárultunk, megedzve magunkat szilárd akarattal, erős elhatározással felvértezve új lelkesedéssel indulni újabb küzdelembe. S valóban, minél közelebb jutunk ama határkőhöz, melyen fényes betűk­kel áll amaz annyit hangoztatott „fin de siécle“, aunál inkább érezzük szük­ségét ily pihenőnek. Úgy vagyunk, mint az a vándor, ki hosszú, küzdel­mes utján, kitűzött czéljához közeled­vén, roskatag tagokkal, eltikkadtan meg-meg áll; — s mig egyfelől a várva-várt czél közelgése s a fel-fcl- hukkanó nehézségek leküzdése lelkét édes örömmel, büszke önérzettel töltik el: addig másfelől kénytelen bevallani, hogy a rögös út, a mohó küzdelem, erőit már-már felemésztve — hacsak a rövidebb, de enerválólag ható út-irányt hosszabb, de csekélyebb fáradságot igénylővel nem váltja fel magát az immár biztosnak hitt czél megközelíté­sét teszik lehetetlenné. Nagy czélok, hatalmas problémák mozgatják e század tevékenységének gépezetét. Nincs az állami és társadalmi munkásságnak terrénuma, hol újabb eszmékkel, újabb s az előző századok szűk látókörét minden tekintetben felül­múló feladatokkal ne találkoznánk. Nincs az emberiségnek egyetlen érdeke, melynek apostolai ne volnának. Tudo­mány, művészet, irodalom, ipar, keres­kedelem, agrikultura — szóval: nincs az emberi nem haladásának egyetlen számottevő faktora, mely munkások nélkül szűkölködnék. Anyagiak és szel­lemiek az emberiség gondolkodásának tárgyai. Sőt a „humanizmus“ és a „morál“ jelszavak sem forogtak any- nyira — hogy úgy mondjuk — köz­kézen egyetlen században sem, mint épen napjainkban. S mégis emez évszáz, mely a nagy franczia forradalom tisztitó tiizében megszületett „liberté, égalité, fraternité“ eszmék zászlaja alatt kezdette meg fé­nyes pályafutását, mennél jobban vénül, mennél ragyogóbb lapokkal gazdagítja az emberi nem haladásának történetét, mennél többet és többet aknáz ki az ismeretlenség melléből, — bővitvén, szaporítván az emberi tudás kincses­házát : annál tátongóbb amaz űr, melyet a csodás arányú munka minden ered­ménye sem képes kitölteni; annál fel­tűnőbb ama sötét pont, melynek homá­lyát a legelrejtettebb titkok mélyét für­késző elme minden varázsfénye sem képes beragyogni. Mint győztes hadvezér, kinek dia­dalszekerét az örömittas nép ujjongásai, tapsai veszik körül: triumfál az emberi szellem. Élezés tirádákkal ünnepük hó­dításait, minden várakozást meghaladó sikereit, — s nem sejtik, nem veszik észre, hogy az egzaltált hadvezért, az ünneplés minden mámora közepette is, tépelődés bántja. Bántja ama gondolat, hogy „e győzelemnek mégis nagy az ára!“ . . . A „Pécsi Napló“ tárczája. Újévi levél. Édes anyám, lelkem, Egyetlenegy kincsem, Ujesztendő szép hajnalán Áldja meg az Isten! Hozzon ez az év is Boldogságot újra, Soh’se érje kis lakunkat Hervasztó ősz búja. Tavasz legyen otthon, Nyíljanak a rózsák, S illatukat édes anyám Ablakába szórják. Éjszakai álmát A jó Isten ójja, Altassa el — úgy mint régen — Pásztor tilinkója. Az, a mi a falut Esténkint átlengte, A mi az én édes anyám Altatóját zengte. Mai És a mikor reggel Véget ér szép álma, Üdvözölje kis kertünkben Gerlék kaczagása. Maradjon meg minden, Úgy a mint volt régen, A mikor még édes anyám Szöghajára néztem. . . . Hejh’ tudom azóta, Hogy ily távol estem, őszbe borult már a haja — Édes anyám, lelkem! r Amor a jégen. — Jaj, elesem ! — Se baj! — De édes bácsika tartson, fogjon. — Kivénültem én már ebből lelkem. Nem hiába penzionáltak, — Parancsol talán szánkót, főerdő- mester ur? Kérdi az egyleti szolga az öreg úrtól. — Köszönöm, nem kell ... Na lel­kem rajta, csak előre . . . Síkos a jégpálya, de nem síkosabb az élet pályájánál . . . A leányka óvatos lépésekkel haladt »De azért, angyalom — A mint irja nékem — Még a régi aszzony vagyok — Őszhajak díszében! . . . .« Maradjon is ilyen, Egyetlenegy kincsem, Ujesztendő szép hajnalán Áldja meg az Isten! S most kis levelemet, Befejezve mára: Ezer forró csókot küldök Hófehér kajára ! Kéry Gyula, számunk 12 oldalt tartalmaz előre. Nagybátyja mosolyogva tekintett utána, majd meg a többi korcsolyázókat nézegette. — Hm, hm, a mi doktorkánk is itt van . . . Derék fiú ... Jó fiskális lesz be­lőle . . . Érti a mesterségét . . . Az öreg ur másfelé fordult. Nem látta a gondjára bízott leánykát. Az jó messze járt már a jégen. Lassan­ként neki bátorodott és gyorsabb tempóban haladt előre. — Oh, jaj! — Kiáltott föl hirtelen, A következő pillanatban végig terült a jégen.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék