Pécsi Napló, 1893. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1893-01-01 / 1. szám

II. évfolyam. Százados tévedésekre fényt derí­teni, az emberiség­ tökéleteskedésének útjából az akadályokat elhárítani, az egoiszk­us érdekek szabta szűk kerete­ket túllépve, az emberi nem közös czél­­jainak megvalósításán fáradozni, min­denesetre emberhez méltó, nemes hiva­tás. De elvégre is nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy az ember — ember! Győzni: szép dolog s magasztos czél; győzni minden áron — azaz: bármily eszközökkel —: romlott, több­nyire utilitárius érdekek által megmé­telyezett lélekre s gőgös elbizakodott­ságra­ vall; a társadalmi életben való keresztülvitele pedig nem volna egyéb, mint a Macchiavelli-féle „finis sanctifi­­cat media“ elvnek applikálása. S itt rejlik e század végzetes té­vedése. Haladás, haladás és minden áron haladás ! Rendelkezésünkre áll a modern ké­nyelem minden eszköze s mégis aligha volt a történelemnek korszaka, melyben annyi elégedetlenséggel, annyi meg­­hasonlással találkozhatnánk, mint ép e század második felében. Czivilizálódnak minden irányban, szemhatárunk szinte hihetetlen mérvben tágul; legegyénibb érdekeinkben is, folytonos figyelemmel, folytonos érintkezésben vagyunk az egész művelt világ hason irányú érdekeivel, s lelkünk mégis üres és sivár. Igen, mert míg az értelem kincset kincsekre halmoz, s mindazt, a­mi eddig jófor­mán csak a képzeletben élt, valósággá alakítja át: a kedély, a szív , az emberi boldogság, a szeretet e meleg­ágya — elfásul, elparlagiasodik. Pedig az ember alaptermészetének két oldala van s akár az egyiket, akár a másikat hanyagoljuk el, mindenképen egyolda­­lúságba esünk. Érzi ezt ma már az állam, mely morális alap híjával akart hosszú időkre konszolidálódni; érzi a társada­lom, mely minden eszmei, minden mé­lyebb tartalom nélkül, nagyobb részt önző, anyagias érdekek körül gruppiro­­zódott; érzi az ember, mint individuum, kinek otthona, családi tűzhelye, örömöt, nyugalmat nem ad, kinek a munka unott s terhes, — az egész élet pedig egy czéltalan küzdés, egy nagy ?; érzi a tudomány, mely míg a pozitívumok után kutat, aggódva látja, hogy minden igazság, minden meggyőződés nyomá­ban a szkepszis százalakú árnya kisért. Érzi ezt ma már minden, mert — mint báró Eötvös József találóan mondja — „e század elvesztő hitét“ .... Természeti törvényszerűségről, örök törvényekről hallunk széltében-hosszá­­ban; erről beszél ma már „doctus et indoctus“; ez menti a rosszat és iga­zolja a jót; ez sarkalja az ember vá­gyait — vagy mint mondják, ösztö­nét —­ az anyagiak után ; s míg a kapzsiság átgázol mindenen, a mi az emberi természet nemesebb s magasabb vágyainak, szükségleteinek kielégítésére van rendelve, megfeledkezik az irás szavairól, hogy sicut egressus est nudus de utero matris suae, sic revertetur, et nihil auteret se­­cum de labore suo!“ Dr. Kasza József. — A házassági jog kodifikálása. A házassági jog kodifikálása tárgyában össze­hívott szakbizottság Szilágyi Dezső igazság­ügyminiszter elnöklete alatt ma délután ülést tartott. Gyorsan föl akart kelni, de bizony másodszor is elesett. — Megengedi nagysád ? — Szól hozzá egy fiatal úr. A leányka fülig pirul, de azért elfogadta a segítséget, mely csinos, fiatal »doktor juris« képében kínálkozott. — Én dr Éles Antal vagyok, szólt a megmentő. — Köszönöm uram a fáradságát. A doktor karját kínálja, a leány elfo­gadja s azután együtt siklanak tova. — Nagysád nem pécsi, ugy­e bár ? Kérdi Tóni. — Nem . . . vidéki vagyok. Nagy­bátyámnál, Tölgyessy nyugalmazott főerdő­­mesternél lakom, a telet Pécsett töltjük. — Ah, itt farsangolnak? — Igen, itt. — Szabad kérem az első négyest? — Tréfál ? — Ej, bizonyára találkozunk majd a jogász-tánczestélyen, vagy a nőegylet ál­­arczos bálján . . . Tudom nagyság és oly kedvvel járja a tánczot, mint a­milyen ügyesen fog nemsokára korcsolyázni. Tóni az öreg úrhoz vezette védenczét. Az öreg úr barátságosan fogadta. — Szabad holnapra is remélenem ? kérdi kissé zavartan. — Nem lehet . . . odahaza kell ma­radnom. — Óh, de kár. — De talán eljöhetek................. — Holnapután ? — Igen, suttogja a kis angyal. — Akkor hát kegyes engedelmével foly­tatjuk majd a korcsolya-leczkét. Elváltak. Dr. Éles Antal barátunk még csak né­hány perczig volt a jégen, aztán elsietett. Másnap a Nemzeti Casinoban volt. Megszólitja dr. Délczeg Jani — Jösz a jégre ? — Nem . . . ma nem megyek. — Miért nem ? — Nincs kedvem. Délczeg Janit bosszantja, hogy egyedül kell mennie, de vigasztalódik, mikor a jó sors ép akkor vezeti a pálya végére, midőn ott egy csinos, azaz igen szép leányka készül elesni. Megmenti a bukástól. — Nagysád még ujoncz. — Igen. — Megengedi, hogy kissé vezessem ? Dr. Délczeg Jani vagyok, ügyvéd bojtár. — Önre bízom magamat, de vigyáz­zon rám. Jani barátunk csakhamar megtudta, hogy a kisasszony Tölgyessy nyugalmazott fő­­erdőmester unokahuga és a farsangot Pécsett szándékozik tölteni. Az öregúr igen szívélyesen fogadta a fiatalembert. — Szabad holnapra is remélnem? kérdi Jani. — Nem lehet, otthon kell maradnom. — De talán holnapután ? — Valószínű, hogy .... — Eljönnek Kitűnő ! Folytatjuk a leczkét. — Másnap Jani nem akar elmenni a jégre . . . Tóni nem is nagyon hívta . . . Már jó korán lesietett a Bedőből. Az angyali teremtés is ott volt. — Menjünk, nagysám, arra a Höfflerék felé, ott kényelmesebben tanulhatunk . . . Kevesebb az ember. — Azt hiszi ? A lányka elpirult, de nem ellenkezett. Pécsi Napló, 1893. január hó 1. — Szabadelvű jelölések. Újabb idő­ben kezd szokássá válni, hogy a­hol valamely szabadelvű kerület megüresedik, ott nem is, egy, hanem egyszerre két szabadelvű jelölt is jelentkezik, így van ez a második uj belügyi államtitkár báró Jósika Samu kerületében is hol a kerület szabadelvű pártja gróf Bethlen Aladárt óhajtja, míg a szabadelvű pártja vég­rehajtó bizottságának hivatalos jelöltje Sombory Lajos volt képviselő, aki a bánffy­hunyadi vérengzés miatt lépett akkor vissza a jelö­ltségtől.­­ A váltópénz. A jövő év folya­mán, mint tudva van, megtörténik a jelenleg forgalomba levő fémváltópénzeknek a bevo­nása. Érdekes tudni, mennyi a magyar kincs­tár által bevonandó váltópénznek az összege. 1868-tól 1891-ig hat törvényczik felhatal­mazta a kormányokat 11.1 millió forint ér­tékű ezüst s 1.8 millió forint értékű réz vál­tópénznek a veretésére. Tényleg veretett a folyó év elejéig ezüstben 11.1 millió forint, rézben, 1.662,716 frt és 59 kr. Ebből a folyó év elején forgalomban volt az ezüst váltópénz teljes összege, a réz váltópénzből pedig 1.662, 056 frt és 59 kr., a töbi — 40,660 frt — egy krajczárosokban a körmöczi pénzverő hivatal­nál volt készletben. Azóta ez a legutóbb em­lített összeg is át lett adva a forgalomnak és igy mindössze 12­ 762,716 frt és 59 kr. ér­tékű fém-váltópénz lesz a magyar kincstár által bevonandó. Rómába! — Zarándoklat a pápához. — A helybeli menetjegyiroda kirakatában pár nap óta nagy betűkkel kiírva ez áll: Ró­mába! Utána pedig felsorolják az I. és II. osz­tályra szóló vasúti jegyek árát, melyekkel rendkívül nagy kedvezményt élveznek az utazók. " Tegnapelőtti számunkban már röviden jeleztük, hogy hazánkból az 1893. esztendő elején nagy zarándokcsapat indul Rómába a pápa elé, a­kikkel több pécsi és bara­nyai lakos is részt vesz. Az eddigi bejelen­tések szerint a baranyai zarándokok közt lesz: pap, tanár, orvos, ügyvéd, járásbiró, Itben, kik ez útjokban a bájos Itália számos vidékét is megszemlélik. Az érdekes zarándoklatra vonatkozólag, melyben hölgyek is részt fognak venni, ma a következő sorokat kaptuk Budapestről: Az új esztendőnek világra szóló esemé­nyei közt XIII. Leó pápa püspöki jubileuma fogja foglalkoztatni a sajtót és ennek közvetí­tésével nemcsak a földnek 200 millió katholi­­kusát, hanem mondhatjuk az egész világot. Mert XIII. Leó pápa általános rokonszenv és tiszteletnek örvend, bölcseségét és rendkívüli

Next