Pécsi Napló, 1893. február (2. évfolyam, 26-48. szám)
1893-02-14 / 36. szám
II. évfolyam. 1893. Kedd, február hó 14-én. 36. szám. Előfizetési árak: egész évre 12 frt (24 korona). Felelős szerkesztő: fél évre 6 frt (12 korona), negyed évre 3 frt (6 korona), , r A D A n v r r D V M C 7 egy hóra 1 frt (2 korona). Egyes szám ára 5kr. YArvAJJK rL K L L L Szerkesztőség: Irgalmasok utcza 2. sz. Nöthig-féle ház. Kiadóhivatal: Király-utcza 4. sz. (Engel Lajos könyvkereskedése.) — Kéziratot nem adunk vissza. Ebéd után. Fepl, 189.? február 13. A politikát nem csak a tanácskozások zöld asztala mellett csinálják. Akárhányszor nagy szerepe van a politikában a fehér asztalnak is. Pezsgős poharak csengése mellett nem egyszer történnek oly kijelentések és nyilatkozatok, melyek mélyreható befolyással vannak a politikai életre. A „Pesti Napló“ legújabb száma „Szilágyi Dezső és Apponyi“ czím alatt egy ilyen fehér asztal mellett tett politikai nyilatkozatról értesíti olvasóit. Íme a közlemény: „Azon a lakomán, melyet néhány nap előtt Chorin Ferencz, mint a mentelmi bizottság elnöke adott a mentelmi bizottság tagjainak s melyről lapunkban röviden már meg is emlékeztünk, Szilágyi Dezső igazságügyminiszter hosszabb pohárköszöntőt mondott, melyre azért térünk vissza, mert a politikai körök azt nem mint egy véletlen és elmúló tósztet fogják fel, hanem annak komolyabb háttért és jelentőséget tulajdonítanak. Azon a lakomán Szilágyi Dezső csaknem egy teljes óráig beszélt s a vidám aperszük s a jelenvoltakra tett tréfás megjegyzések közé az igazságügyminiszter nemcsak igen komoly hangulatot, hanem több igen fontos nyilatkozatot is vegyített. Egy szóval a fehér asztalnak és az „inter pocula“ őszinteségének azt a jogát, hogy az ember kedve szerint gondolkozhassék, meglehetősen kihasználta. — Szilágyi Dezső — mint azt a jelen voltak egybehangzóan állítják — akként tüntette fel a jelenlegi politikai helyzetet, hogy ahhoz hasonló nagy átalakulás századok óta nem lappangott az események méhében, elvárhatlanul mindazon válságoktól és élethalál harczoktól, melyek az ily nagy átalakulásokkal mindig együtt járnak. A szabadelvüség körül folyik a harcz, s vagy véglegesen győz a szabadelvüség, vagy hosszú időre elbukik, s vele együtt bukik a nemzet társadalmi és politikai egysége is, vagyis az 1848 iki átalakulás legnagyobb vívmányai és ideáljai. És mit ér az ezredéves ünnep megtartása, habár a legnagyobb fénynyel tartatnék is, ha abból a nemzeti egység szelleme és organizmusa hiányzik? E teszt után Szilágyi Dezső igazságügyminiszter és Vesztei Imre közt, legalább hat ember jelenlétében, igen érdekes és hangos beszélgetés támadt Szilágyi Dezső erősen hangsúlyozta, hogy a szabadelvűség fenyegetett erősségeit Apponyi támogatása nélkül megvédeni alig lehet. Kiemelte, hogy őt sokan festik le akadálynak , pedig ha ő igazán arról győződne meg, hogy akadályul szolgál, szívesen és önkényt félrevonulna. S hozzátette, hogy ha nem személyes momentumok képezik az elválasztó árkot, akkor azon az alapon, amelyet Apponyi az egyházpolitikai kérdésekben elfoglalt, nemcsak együtt tud érezni, de együtt is tudna működni Apponyival. E beszélgetést többen hallották és már másnap sokat beszéltek erről a képviselőház folyosóján. Történt azonban, hogy Veszter Imre ugyanezeket elreferálta Apponyinak, aki erre azt jegyezte meg, hogy őt a politikai téren személyes momentumok sohasem vezették, s nem is fogják vezetni.“ Sítt még azzal sem lepett meg minket Szilágyi Dezső, hogy ő esetlegegyütt is tudna működni Apponyival. Hiszen, édes istenem, midőn elérkezik az Apponyi napja, Szilágyival együtt nagyon, de nagyon sokan lesznek, kik szívesen működnének együtt Apponyival. Az idők jellemző jele, midőn egy Szilágyi a Wekerle-kormány piros bársonyszékébe ülve kacsingat Apponyi felé. Wekerle kormányelnök sietett is gyöngíteni e nyilatkozat fontosságát azon megjegyzéssel, hogy annak nagyon is ebéd utáni ize van. Szegény Szilágyi, neki ugyan kijut miniszter társainak kritikáiból. Csáky szónoklatait nevezte el szalmacséplésnek, Wekerle pedig politikai kijelentéseire olvassa rá, hogy „ebéd utániak.“ Tehát Szilágyi Dezső véleménye szerint a szabadelvűség fenyegetett erősségeit Apponyi támogatása nélkül megvédeni nem lehet. A jelenlegi feszült A „Pécsi Napló“ tározója. A házaspár és a kis egér. — Igaz is lehetne. — Szörnyen dicsekedett Károly barátunk a minap az ő házi nagyhatalmával, hogy ő milyen podesta, milyen zsarnoka az egész háznak s hogy reszket előtte mindenki, — még a felsége is. Ennél a szónál megrántottam a frakkját: — Károly! Károly oly nagyokat anzágolni. Károly úgy tett, mintha nem értené s tovább anzágolt. — Mit, tertek én hozzám tanulni erélyt, én mutatom meg, hogyan kell a tekintélyt különösen az asszony előtt fönntartani!! Sokan azonban kételkedtek barátunk e nagy erélyében, mert más oldalról a leggyanúsabb papucshős lőrében állott, de hogy el ne rontsák a kedvét, hát inkább úgy tettek, mintha elhittek volna neki mindent, ami végtelen boldoggá tette barátunkat. Egyszerre az órára tekint s ünnepélyesen rebegi: — Barátom 11 óra van éjfél után, minden tisztességes férj ilyenkor már otthon van, ergo, oszoljunk szét, miután mindannyian férjek és tisztességesek vagyunk. Az indítvány egyhangúlag elfogadtatott. Következett az utczasarkokon a bucsuzgatás, besuhanás a szűk sötét utczákba, zugokba, míg végre barátunk egyedül maradva, aggódva gondolt a fekete levesre, melyet okvetlen feltálalnak számára nemsoká. Lakása elé érve, lassan, alig hallhatóan csengetett, s óvatosan ment fel a lépcsőkön . . . Reszketve nyitotta ki az ajtót .. . semmi nesz. Gyertyát sem gyújtva, hirtelen levetkezett s bebújt a takaró alá, úgy hogy csak a nagy bajusza, meg az orra hegye látszott ki, azaz hogy az sem látszott, lévén egyiptomi sötétség a szobában. Éppen ki akarta magát csodálkozni a nem rémért, kétségbeejtőn csöndes fogadtatáson, midőn egyszerre mint zivatar zúdultak a korhelyek megtisztelő czimei barátunk nyaka közé, kimukkanni sem mert a takaró alatt, s csak várta-várta, hogy mikor vonul el a vihar feje fölött. Elvonult. De tudta, hogy másnap ismétlődni fog. Még alig virradt, mikor Károly barátunk fölkelt, oly czélból, hogy megszökjék a dorgatórium elől, de felkelt ám az asszonyka is s pergő nyelvecskéjét megeresztve, igyekezett helyrepótolni a tegnapi mulasztást. Szegény Károly barátunk szeretett volna belebújni a szekrénybe, melyből egypár ruhadarabot igyekezett kihalászni, midőn egyszerre egy kis egér ugrott elő onnan s egyenesen a halálra rémült menyecskének a papucsa mellett rohant el. E nagy ijedelmet Károly barátunk arra használta föl, hogy szintén elrohant, főzvén, forralván agyában bosszút, édes bosszut a zsarnok hitvestárs ellen. Csak délben tért haza. Mord képpel, szótlanul ült asztalhoz és nem evett semmit. (Mert a Rózsában jól villásreggelizett.) Az asszonyka dühös volt s durczásan otthagyta a férjet, aki az ő főztjéből nem evett. Károly a ravasz, éppen csak erre várt.