Pécsi Napló, 1893. február (2. évfolyam, 26-48. szám)

1893-02-14 / 36. szám

II. évfolyam. 1893. Kedd, február hó 14-én. 36. szám. Előfizetési árak: egész évre 12 frt (24 korona). Felelős szerkesztő: fél évre 6 frt (12 korona), negyed évre 3 frt (6 korona), , r A D A n v r r D V M C 7 egy hóra 1 frt (2 korona). Egyes szám ára 5kr. YArvAJJK r­L K L L L Szerkesztőség: Irgalmasok­ utcza 2. sz. Nöthig-féle ház. Kiadóhivatal: Király-utcza 4. sz. (Engel Lajos könyvkereskedése.) — Kéziratot nem adunk vissza. Ebéd után. Fepl, 189.? február 13. A politikát nem csak a tanácsko­zások zöld asztala mellett csinálják. Akárhányszor nagy szerepe van a po­litikában a fehér asztalnak is. Pezsgős poharak csengése mellett nem egyszer történnek oly kijelentések és nyilatko­zatok, melyek mélyreható befolyással vannak a politikai életre. A „Pesti Napló“ legújabb száma „Szilágyi Dezső­ és Apponyi“ czím alatt egy ilyen fehér asztal mellett tett politikai nyilatkozatról értesíti olvasóit. Íme a közlemény: „Azon a lakomán, melyet néhány nap előtt Chorin Ferencz, mint a mentelmi bi­zottság elnöke adott a mentelmi bizottság tagjainak s melyről lapunkban röviden már meg is emlékeztünk, Szilágyi Dezső igazság­ügyminiszter hosszabb pohárköszöntőt mon­­­dott, melyre azért térünk vissza, mert a po­litikai körök azt nem mint egy véletlen és elmúló tósztet fogják fel, hanem annak ko­molyabb háttért és jelentőséget tulajdoníta­nak. Azon a lakomán Szilágyi Dezső csak­nem egy teljes óráig beszélt s a vidám aper­­szü­k s a jelenvoltakra tett tréfás megjegy­zések közé az igazságügyminiszter nemcsak igen komoly hangulatot, hanem több igen fontos nyilatkozatot is vegyített. Egy szóval a fehér asztalnak és az „inter pocula“ őszinte­ségének azt a jogát, hogy az ember kedve szerint gondolkozhassék, meglehetősen kihasz­nálta. — Szilágyi Dezső — mint azt a je­len voltak egybehangzóan állítják — akként tüntette fel a jelenlegi politikai helyzetet, hogy ahhoz hasonló nagy átalakulás száza­dok óta nem lappangott az események mé­­hében, elvárh­atlanul mindazon válságoktól és élethalál harczoktól, melyek az ily nagy át­alakulásokkal mindig együtt járnak. A sza­­badelvüség körül folyik a h­arcz, s vagy vég­legesen győz a szabadelvüség, vagy hosszú időre elbukik, s vele együtt bukik a nemzet társadalmi és politikai egysége is, vagyis az 1848 iki átalakulás legnagyobb vívmányai és ideáljai. És mit ér az ezredéves ünnep meg­tartása, habár a legnagyobb fénynyel tar­tatnék is, ha abból a nemzeti egység szel­leme és organizmusa hiányzik? E teszt után Szilágyi Dezső igazságügyminiszter és Vesz­tei­ Imre közt, legalább hat ember jelenlété­ben, igen érdekes és hangos beszélgetés tá­madt Szilágyi Dezső erősen hangsúlyozta, hogy a szabadelvűség­ fenyegetett erősségeit Apponyi támogatása nélkül megvédeni alig lehet. Kiemelte, hogy őt sokan festik le aka­dálynak , pedig ha ő igazán arról győződne meg, hogy akadályul szolgál, szívesen és ön­kényt félrevonulna. S hozzátette, hogy ha nem személyes momentumok képezik az el­választó árkot, akkor azon az alapon, a­me­lyet Apponyi az egyházpolitikai kérdésekben elfoglalt, nemcsak együtt tud érezni, de együtt is tudna működni Apponyival. E be­szélgetést többen hallották és már másnap sokat beszéltek erről a képviselőház folyosó­ján. Történt azonban, hogy Vesz­ter Imre ugyanezeket elreferálta Apponyinak, a­ki erre azt jegyezte meg, hogy őt a politikai téren személyes momentumok sohasem ve­zették, s nem is fogják vezetni.“ Sítt még azzal sem lepett meg minket Szilágyi Dezső, hogy ő esetleg­­együtt is tudna működni Apponyival. Hiszen, édes istenem, midőn elérkezik az Apponyi napja, Szilágyival együtt nagyon, de nagyon sokan lesznek, kik szívesen működnének együtt Apponyival. Az idők jellemző jele, midőn egy Szilágyi a Wekerle-kormány piros bár­sony­székébe ülve kacsingat Apponyi felé. Wekerle kormányelnök sietett is gyöngíteni e nyilatkozat fontosságát azon megjegyzéssel, hogy annak nagyon is ebéd utáni ize van. Szegény Szilágyi, neki ugyan kijut miniszter társainak kritikáiból. Csáky szónoklatait nevezte el szalmacséplés­­nek, Wekerle pedig politikai kijelenté­seire olvassa rá, hogy „ebéd utániak.“ Tehát Szilágyi Dezső véleménye szerint a szabadelvű­ség fenyegetett erős­ségeit Apponyi támogatása nélkül meg­védeni nem lehet. A jelenlegi feszült A „Pécsi Napló“ tározója. A házaspár és a kis egér. — Igaz is lehetne. — Szörnyen dicsekedett Károly barátunk a minap az ő házi nagyhatalmával, hogy ő milyen podesta, milyen zsarnoka az egész háznak s hogy reszket előtte mindenki, — még a felsége is. Ennél a szónál megrántottam a frakkját: — Károly! Károly oly nagyokat an­­zágolni. Károly úgy tett, mintha nem értené s tovább anzágolt. — Mit, tertek én hozzám tanulni erélyt, én mutatom meg, hogyan kell a tekintélyt különösen az asszony előtt fönntartani!! Sokan azonban kételkedtek barátunk e nagy erélyében, mert más oldalról a leggya­­núsabb papucshős lőrében állott, de hogy el ne rontsák a kedvét, hát inkább úgy tettek, mintha elhittek volna neki mindent, ami vég­telen boldoggá tette barátunkat. Egyszerre az órára tekint s ünnepélye­sen rebegi: — Barátom 1­1 óra van éjfél után, min­den tisztességes férj ilyenkor már otthon van, ergo, oszoljunk szét, miután mindannyian férjek és tisztességesek vagyunk. Az indítvány egyhangúlag elfogadtatott. Következett az utczasarkokon a bucsuz­­gatás, besuhanás a szűk sötét utczákba, zu­gokba, míg végre barátunk egyedül maradva, aggódva gondolt a fekete levesre, melyet okvetlen feltálalnak számára nemsoká. Lakása elé érve, lassan, alig hallhatóan csengetett, s óvatosan ment fel a lépcső­kön . . . Reszketve nyitotta ki az ajtót .. . semmi nesz. Gyertyát sem gyújtva, hirtelen levetkezett s bebújt a takaró alá, úgy hogy csak a nagy bajusza, meg az orra hegye látszott ki, azaz hogy az sem látszott, lévén egyiptomi sötétség a szobában. Éppen ki akarta magát csodálkozni a nem rémért, kétségbeejtőn csöndes fogadtatá­son, midőn egyszerre mint zivatar zúdultak a korhelyek megtisztelő czimei barátunk nyaka közé, ki­mukkanni sem mert a takaró alatt, s csak várta-várta, hogy mikor vonul el a vihar feje fölött. Elvonult. De tudta, hogy másnap ismét­lődni fog. Még alig virradt, mikor Károly barátunk fölkelt, oly czélból, hogy megszökjék a dor­­gatórium elől, de felkelt ám az asszonyka is s pergő nyelvecskéjét megeresztve, igye­kezett helyrepótolni a tegnapi mulasztást. Szegény Károly barátunk szeretett volna belebújni a szekrénybe, melyből egypár ruha­darabot igyekezett kihalászni, midőn egy­szerre egy kis egér ugrott elő onnan s egye­nesen a halálra rémült menyecskének a pa­pucsa mellett rohant el. E nagy ijedelmet Károly barátunk arra használta föl, hogy szintén elrohant, főzvén, forralván agyában bosszút, édes bosszut a zsarnok hitvestárs ellen. Csak délben tért haza. Mord képpel, szótlanul ült asztalhoz és nem evett semmit. (Mert a Rózsában jól villásreggelizett.) Az asszonyka dühös volt s durczásan otthagyta a férjet, aki az ő főztjéből nem evett. Károly a ravasz, éppen csak erre várt.

Next