Pécsi Napló, 1893. április (2. évfolyam, 75-100. szám)

1893-04-01 / 75. szám

II. évfolyam. 1893. Szombat, ápril hó 1-én. 75. szám. POLITIKAI NAPILAP. Előfizetési árak: egész évre 12 frt (24 korona). Felelős szerkesztő: fél évre 6 frt (12 korona), negyed évre 3 frt (6 korona), v.DAr.v raDüMPz egy hóra 1 frt (2 korona). Egyes szám ára 5kr. V A f­ A D I r L fv IL Pl L . Szerkesztőség: Irgalmasok-utcza 2. sz. Nöthig-fét ház. Kiadóhivatal: Király-utcza 4. sz. (Engel Lajos könyvkereskedése.) — Kéziratot nem adunk vissza Húsvéti szünet. Pécs, 1893. márczius 31. Úgy Magyarországon, mint Ausztriá­ban húsvéti vakáczióra ment a parla­ment. Gyümölcsoltó Boldog­­­asszony napján mennek a képviselők, jönnek a fecskék. Vajha szép, harmatos és virá­gos, zivataroktól ment tavaszt hoznának a fecskék és vajha eltemetnék a kép­viselők a terméketlen, virágot és gyü­mölcsöt ölő telet. Igen, a törvényhozás téli időszaka terméketlen volt a monarchiának mind a két államában. Majd az egész ülésszak mindazzal az össze-vissza kúszált, iz­gató, de kevéssé termékenyítő holmival telt el, amely nálunk, egyébiránt más­hol is, mint valami élősdi kúszónövény szokott a költségvetési vitára felteke­­rődzni. Tárgyilagos törvényt kézzel fogható gyakorlati haszonnal jóformán egyet sem alkottak, alapvető reformok­ról, törvényekről, a szellemi, etnikai jövőt alakító fejlődés javára, ne is be­széljünk. Egészen elítélni s elátkozni becsü­letes módon még­sem szabad a parla­menti téli campagne-t; túl is, innen is megtette azt, amit a természet javára éghajlatunk alatt a tél is tenni hivatva van, midőn az élőt, a virulót megder­meszti ugyan, de hótakarót borit rája, mely alatt uj csirák fejlődnek, ezekből aztán természet és emberek végh­etetle­­nül gazdag áldást képezhetnek ki. Az egyházpolitikai viszály, mely Magyarországon uralkodott a parla­menti tárgyalások fölött, csak önmagá­ban kellemetlen, miként az erős szél is kellemetlen, amely megvakítással, a légzőszervek megbénításával fenyeget s mindent összekuszál, szokott helyéből kitép, kívánt helyzetéből kiragad. De végre eláll a szél s dühöngése után érezzük, hogy a levegő tisztább és egészségesebb lett és csak most kel igazán életre egy új virágzás és növés, és minden, amiről a vihar ordítása alatt azt hittük, hogy okvetlen tönkre kell mennie, a melegítő napsugár és termé­kenyítő eső hatása alatt buja tenyé­­szésnek indul. Az egyházpolitikai vita és agitá­­cziók folytán kétségtelenül lényegesen megtisztult a légkör és most korona és nemzet tudja magát mihez tartani. Most a a vitás ügy érdemének simább, nyugod­­tabb tárgyalását lehet remélni. Most már biztosan lehet rá számítani, hogy Magyar­­ország közvéleménye a Wekerle kabinet­tel marad, hogy a minisztérium oly reform­­javaslatokat fog beterjeszteni, melyek teljes figyelemmel lesznek a korszel­lemre a­nélkül, hogy az egyház törté­nelmi hagyományait és érdekeit lénye­gükben sértenék. Most már biztosan lehet remélni azt is, hogy a katholika anyaszentegyház az egyházpolitikai re­formok alkotását semmiképen sem tá­mogatja ugyan, hanem szentesítésükig minden törvényes eszközzel, de csakis ilyennel, ellenezni fogja, a szentesített törvénynek azonban engedelmeskedni fog. Hasonló helyzetben van Ausztria is. Mindama sivár pártviszály után, mely a télen át uralkodott a parlamenti tárgyalások felett és terméketlenségre kárhoztatott, egy nagy előrehaladást még sem lehet tagadni. Ha az első fecskék megérkeznek, már enyhébb márcziusi levegőt találnak s nem jeges barát: az állambarát momentumok meg­erősödve kerültek ki az ellentétek súr­lódásából, a mérsékelten szabadelvű német párt, a dualizmus legk­iíbb védel­mezője, nyert tekintélyben és működési erőben, a lehetőség, bensőbb érintke­zésbe hozni őket a lengyelekkel és a nagybirtokosok nem reakc­ionárius ré­szével, nagyobb lett; nem hihetetlen, hogy őszszel, ha megint együtt lesz a reichsrath, a viszonyok a megvalósítha­­tás terére helyezik a Taaffe-féle Prog­ramm aktiválását az államfentartó ele­mekből alkotott, megbízható többséget. A „Pécsi Napló“ tárczája, Egy gondolat. — A keresztfa előtt. — Mikor a mérhetetlen ég­határt Úszó fátyol­felhő karolja át, S pihen az ember csillagok alatt, Hogy átálmodják édes álmokat, Mikor lecsendesül a földanya, S elhal a lombok síró sóhaja, Mikor az éj álomra szenderül, Halkan liheg a néma föld körül. Ott küzködöm a mécs világánál, t­ekintetem a bús keresztre száll, S magamba térve, mint a bűn­ halott, A múlt napokra visszagondolok. Elém kerül a regg, a dél, az est — Sötét a kép, a­mit szivembe fest: Kínt látok ott, a kárhozat tüzét, Egy láng-atom pattan fölötte szét — Etán a hosszú sóhaj — és a múlt ismét egy ember-lét fölé borult. Láttam : megölte újra egy magát, Kinos tudattal vágyva a halált; Egy ember, a ki élt, s ma ime holt, — Hallom még most is a halál-sikolyt.. . De im’ halotti csend lebben felém, S reám borul, miként kripták ölén A visszafojtott tömjén illata, Mi szabadulni vágy, de nincs hova. Pedig a fáradt teat pihenne már, De itt egy gondolat a­ sötét, sivár — Daczolva űzi lelkemet tova Egy túlvilági bús melódia, Miként ha zsongná az egész világ : A lét és nem lét kétkedő dalát. Pedig csend van. Honnét tehát e dal ? Vagy lelkem sóhaja, mely igy kihal?.. Agyam’ hideg kétség mardossa át, Találgatom e küzködés okát, A lét nagy tengerébe dől szivem, S elgondol emberen és Istenen, Hogy miért e szörnyű pusztulás manap? * És im felém ragyog e gondolat: »Megfeszítették az Isten fiát! — El van hibázva az egész világ . . .« Kéry Gyula. Beförderung. — Az önkéntesek mai előléptetésekor. —• Szép holdvilágos este van... Az esti takarodó hívogató hangja mélabúsan hangzik el, lenn az őrségen — a kimaradottak siető­sen szaladnak föl a lépcsőn jelenteni a na­pos káplárnak hazaérkeztüket — a kürtszó elhallgat, a kaszárnyában beáll a csend, a szakaszokban eloltják a lámpát s nyugovóra tér mindenki , csak egy marad ébren, kinek virrasztania kell, kinek őrizetére van bizva a század, a rayon , a napos káplár. Beadva a »streich«-ot, visszatér század­jához, a­hol korlátlan teljhatalommal ural­kodik most! Kis asztala ott van már a folyo­són ; halvány mécsű világa a pislogó lámpa fénye mellett alig képes strahrapport«-ját is megírni. Az önkénteseknél — hol Infanterist Eugen Sötzen tartja a napot — már nem kell ilyen frührapportokat irogatni... Sötzen úr tehát átadhatja magát az édes merengés­nek, ábrándozásnak... Eleinte ugyan­azt

Next