Pécsi Napló, 1893. május (2. évfolyam, 101-124. szám)

1893-05-02 / 101. szám

1893. Kedd, május hó 2. 101. (128.) szám. IT. évfolyam. Előfizetési árak: egész évre 12 frt (24 korona), fél évre 11 frt (12 korona), negyed évre 3 frt (6 korona), egy hóra 1 frt (2 korona). Egyes szám ára 5 kr. Felelős szerkesztő: VÁRADY FERENCZ. Szerkesztőség: Irgalmasok­ utcza 2. sz. Nöthig-féle ház. Kiadóhivatal: Király-utcza 4. sz. (Engel Lajos könyvkereskedése.) — Kéziratot nem adunk vissza.­ ­ Május elsején. Pécs, 1893. május 1. (A.) A kikelet langy fiival ma meg­érinti lehelletével a szunnyadó termé­szetet, a földben rejlő őserő láthatóvá teszi működését s életet ad, életre kelti a mellében elrejtőzött vegetácziót. Május elseje elérkezett! Még nem tudjuk, még nem ismerjük a mai nap lefolyását, de ismerjük jelentőségét, de tudjuk, hogy a szoc­ialisták e napra tervezik felszabadításukat, hogy aztán felforgathassák a létező állami és tár­sadalmi jogrendet és megvalósítsák a szoczializmus ideálját: a kozmopolitikus, demokratikus respublikát. Mindegyik május elsején újra sora­kozik a munkások szoczialisztikus párt­ja s ismétli követeléseit: a jobb fize­tést, a kevesebb munkaidőt, a nők és gyermekek kímélését, az általános sza­vazatjogot a katonai szolgálat eltörlé­sét s a proletárság világszövetségét, vallás és nemzeti különbség nélkül. A harcz, melyet a munkások vi­lágszövetsége az államokkal folytat, kétes kimenetelű. Kezében oly eszkö­zöket tart, melyekkel mindenkor újabb és újabb jogokat csikarhat ki, hogy aztán, midőn követeléseinek maximu­mát megtagadják,­ kitűzze a vörös zász­lót és testvért testvér ellen, fiút apa ellen kényszeresen harczolni lángba és vérbe borítva az országot, a hazát! A hazát mondtam. De ismernek-e a szoczialisztikus elvek hazát? Ők ál­lamokat rombolnak, államokat egymás­hoz közelebb hoznak, széttörik a ha­tároló falakat, melyek országokat or­szágoktól elválasztanak és eszméiknek ideálja, az egy akol, de pásztor nél­kül, az internaczionális köztársaság. Nagyon természetes, hogy ily el­vekkel szemben az európai államok, melyek nagyobb részt monarchikus szer­vezetnek s mint ilyenek örök ellentét­ben állanak a szoczialisztikus elvekkel, szervezkednek és minden lehető módon megakadályozzák még elveik hirdetését is. Itt azonban, hol a szoczialisták szervezettek, hol képesek a tömeg izzó szenvedélyét a legvégső határokig fel­korbácsolni , ott megtagadják az állam­­hatalom iránti köteles engedelmességü­ket és mint Belgiumban engedésre kény­­szerítették a törvényhozást és a királyt. A nagy Németországban is erős a szoczialista áradat; a hatalom élén állók mindent elkövetnek, hogy eszméik és elveik szabad terjesztését meggátol­ják: a német császár katonáinak szu­ronyait szegezteti ellenök. Franczia­­országban a szocziális elvek elfajulásá­val az anarchizmussal van a köztársa­ságnak dolga, mely nem idéz elő for­radalmakat, nem épít barakkidokat, ha­nem dinamitbombákkal dolgozik. Orosz­országot a nihilisták, Olaszországot az irredetisták tartják örökös rettegésben. A XIX. század végén a szoczia­lisztikus eszmék már annyira elfajultak, hogy nem riadnak vissza az ártatlanok kiöntött vérétől sem, hogy czéljukat el­érhessék. Nálunk Magyarországban csend és nyugalom uralkodik. A magyar mun­kás érzi, hogy ő első­sorban magyar, tudja, hogy mivel tartozik hazájának s nem gondol arra, hogy odadobja martélékul ezt az országot a szoczialis­ták kozmopolitikus törekvéseinek. Iz­gatást és a munkások közt a szenve­délyek lángragyújtását csak ott talál­hatjuk, hol betolakodott idegenek vagy a magyar állameszme ellen küzdő nem­zetiségek játszák a főszerepet. Törek­véseik oda irányulnak, hogy a magyar munkásban elfeledtessék, hogy magyar és fölélesszék benne az anyagi jólét utáni vágyat. Május elseje elérkezett. Az ébredő természet nyíló virágait, a zöld pázsi­tot piros vér festi sötétté, az elvakított, a felizgatott áldozatok friss vére, mely bosszúért lihegve, megtorlást követelve A „Pécsi Napló“ tárczája. Igen. — Kapff-Essenb­er novellája. — — Miért nem mondana igent? Hánytorgatta folyton magában Körner Edwárd dr. Ezzel a kérdéssel kelt és ezzel feküdt le. Halálosan beleszeretett a bájos szácskába. Nem is hitte volna, hogy ő, a skeptikus orvos, ennyire szerelmes tudna lenni. Hisz ilyen rajongás egy gimnazistától is sok. De hát nem lehetett már másítani a dolgon. Edward számolt a körülményekkel, meg fog házasodni, ez elkerülhetlenül szükséges egy fiatal orvosra nézve. Kellemes családi élet, házias, bájos fiatal asszonyka már fölöt­tébb kívánatos dolgok voltak előtte. Mérsé­kelt hozományra is számított ehhez joga is volt — fiatal, szép, művelt és keresett ember volt. Izácska egy idősebb kollega leánya volt, ezt a kollegát Edward a nyár folyamán helyettesítette néhány hétre. Ekkor történt a közelebbi ismerkedés. És most min­den rendben volna, csak az »igen«, az az átkozott »igen«. Sohse hitte volna, hogy ennyire trémázzon egy szóért. Hisz a szigor­latain se félt ennyire ! És most milyen lámpa­láz. . . . A papa részéről már biztos lett volna. De hát Izócska szeszélyes, csintalan teremtés volt, nem lehetett rá számitani. Egy csinos, kicsi, apró teremtés, nem valami szép, de végtelenül kedves és sokszor ellenállhatatla­nul kellemes. A szerelmet kinevette s mikor egyizben a doktor bizonyos gyöngéd érzel­mekre hivatkozott — nyíltan »komikus«-nak találta. Egyébiránt megértették egymást s meglehetősen elmulattak ketten, mindenen és minden semmiségen nevetni tudtak, bo­­moltak, tánczoltak. Csak el tudná valahogy kezdeni, de mikép, hogy komikussá ne váljék. Rendesen találkozik alkalmas pillanat, de­­ semmikép se talál. Rendesen észreveszik a lányok, ha valaki érdeklődik irántuk. Iza azonban semmit sem vesz észre, valószínűleg készakarva. És csak annál nagyobb lett sze­relme, vágya és csak annál tehetetlenebb lett. Egy napon így megfondí­ozott: Megkoc­káz­­tassam, hogy kinevessen ? Kitelik tőle, még azon esetben is, ha szeret. Vagy ha nem szeretne, kitegyem magamat annak, hogy kosarat dobjon elém ? Ez volna csak szép! Sokkalta büszkébb vagyok. Fanny néni útján jó lesz előlegesen puhatolózni! Izának anyja már meghalt s Fanny néni volt a ház úrnője. Fanny néni régi módi vidéki asszonyság volt, azonban Iza igen ragaszkodott hozzá és Edward erre épí­tett. Aztán — gondolta — szívügyekben minden asszony okos. A »tanti« megtisztel­tetésének vette a bizalmat és kész örömmel ígérte meg közbenjárását. Ügyesen fog min­dent elintézni, okvetlen végére jár a dolog­nak s tudatja Edwárdot mihamarább. Ennyire fejlődött volt az ügy, midőn Edwárd ama találós mesével mulatott : »igent« mond e, nem-e ? Mért ne mondana »igent« ? Két három napig vergődött igy a bi­zonytalanság között. Kerülte az Izáék házát, kerülte a korcsolya teret, mert­ úgy érezte, hogy nem tudna mosolyogva a szemébe

Next