Pécsi Napló, 1893. június (2. évfolyam, 125-148. szám)
1893-06-01 / 125. szám
II. évfolyam. Az elöljáróságok szervezése. Az a törvényjavaslat, melyet Hieronymi Károly belügyminiszter az elöljáróságok szervezése tárgyában a törvényhozás elé terjesztett mint nekünk Budapestről távirják, már az őszi ülésszak elején tárgyalás alá kerül. A belügyminiszter nagy súlyt fektet arra, hogy a törvényjavaslatban kontemplált új szervezet, ha nem is egész kiterjedésében, de legalább részben már a jövő év elején életbe léphessen s ezért felkérte Gerlóczy Károly helyettes polgármestert, intézkedjék, hogy a törvényjavaslatnak törvényerőre emelkedése esetén a kerületi elöljáróságok ügykezelése iránt alkotandó szabályrendeletek tervezete még a nyári szünet alatt elkészüljön, ami ha megtörténik, a törvényhatóságnak módjában lesz e szabályrendeleteket a törvény megalkotása után azonnal megállapítani. Ekkor aztán a törvény életbeléptetésének mi sem fog útjában állani. A miniszter fölhívására Gerlóczy Károly helyettes polgármester, mint értesülünk, már a legközelebbi napokban intézkedni fog és pedig olyképen, hogy az alkotandó szabályrendeletek szervezetének kidolgozásával szakok szerint egyes tanácsjegyzőket fog megbízni. — A gerjeni és bogyiszlói árvízkárosultaknak. A képviselőház tagjainak a március 11. ülésén Gerjen és Bogyiszló községek árvízkárosultjai segélyezésére átengedett egy napra eső képviselői napidíjakból újabban 78 forint folyt be. Az összeget a belügyminisztérium már elküldötte rendeltetési helyére. — A kereskedelmi középiskolai tanulók ünnepe. A pécsi kereskedelmi középiskola tanulói ifjúsági köre vasárnap tartotta évzáró díszgyűlését. Az ünnepélyen Bokor Ferencz tanár, az önképző kör ősz elnöke és Pörgess Ede igazgató tartottak meleghangú buzdító beszédeket. Ezután a díjak kiosztása következett. Az igazgató Pörges Ede által kitűzött 1 aranyból álló pályadíjat Böhm Gyula 3. osztályú tanuló nyerte el „Drámai irodalmunk Kisfaludy idejében“ czimű munkájával, a Ptacsek Viktor által kitűzött 1 aranyat Trebits Dénes nyerte el „Magyarország folyamai és azok kereskedelmi fontossága“ czimü pályaművével Ezenkívül díjakat nyertek még Nagy Ákos, Leichter Zsiga, Krausz Ede, Szondi Mátyás, s a már jutalmazott Böhm Gyula és Trebits Dénes. — Gazdag fejedelem. Schaumburg Lippe Adolf herceg, a nemrég elhunyt német fejedelem, 1863 ban a frankfurti fejedelmi kongresszus alkalmával részt vett egy nagy ünnepélyben, melyen számos uralkodó volt jelen. Egyszerre csak egy kis emberke lépett a fejedelmek elkülönített helyéhez. A koronás urak mindnyájan felálltak és üdvözölték, csak Adalf fejedelem nem mozdult. Ekkor a hesszeni választófejedelem lépett hozzá és odasúgta neki: — De kedves fejedelem, nem akarná ön is köszönteni ezt az urat? Tudja-e kicsoda ? — Nem tudom. — Rothschild báró. — Ej, mit, semmi közöm hozzá! Nem tartozom annak a fickónak semmivel! — Rövid hírek. Zombor Jókainak. Zombor város mai közgyűlésén, mint táviratban jelentik, egyhangúlag megválasztották Jókai Mórt a város díszpolgárának, s egyúttal elhatározták, hogy az egyik díszesebb teret nevéről nevezik el. A díszpolgári oklevelet küldöttség adja át, melynek tagjai lesznek : Csikás Benő polgármester, Drakulics Pál országgyűlési képviselő és Koczkár Zsigmond körjegyző, — Tanulmányút: Küffer Béla dr., a képviselőház könyvtárosa, a külföldi parlamentek tanulmányozására hoszszabb külföldi útra indult. Útjában érinteni fogja az osztrák, német, angol belga, franczia és olasz parlamenteket, ahol különösen a parlamenti eljárást, hivatali szervezetet és a budget tárgyalásokat fogja beható tanulmány tárgyává tenni. — Sáska Békés megyébe. Békés megye alispánja, Jankovits Pál táviratilag jelentette a földmivelésügyi miniszternek, hogy Csorváson a Sáska nagy mértékben lépett föl. Bethlen miniszter Horváth Károly szakértőt sürgősen kiküldte. Az intézkedések megtétettek. Párizsi újdonságok legalkalmasabb bérmálási ajándékok u. m. képkivitelü arany keresztek, nyaklánczok, medaillonok legújabb amulettek, nyakékek női órák, lánczok, finom mórák óriási választékban. Schönwald Imre órás és ékszerésznél. — Majálisok és kerti ünnepélyek fényét nagyban emelik a papír lampionok, ha azokat a fasorokon kellő számban alkalmazzák. A szép színes, virágos és csikós lampionok, mint amilyeneket Engel Lajos papír - kereskedésében lehet beszerezni, szépen elrendezve tüvidéres látványt nyújtanak a zöld lombok között. Pécsi Napló. 1893. junius hó 1. A „Pécsi Napló“ eredeti táviratai. Tüntetések Salisbury mellett, Budapest, 1893. május hó 31. (A „Pécsi Napló“ eredeti távirata.) Salisbury Belfastból Londonba tért viszsza. Elutazásánál a közönség lelkesült ovácziókban részesítette. A franczia költségvetési bizottság elnöke. Budapest, 1893. május hó 31. (A „Pécsi Napló“ eredeti távirata.) A költségvetési bizottság elnökévé minden valószínűség szerint Bourdeaux fog megválasztatni. A budapesti nagykereskedők és és nagyiparosok küldöttsége Wekerle miniszterelnöknél. Budapest, 1893. május hó 31. A „Pécsi Napló“ eredeti távirata.) Ma délben tisztelgett a budapesti nagykereskedők és nagyiparosok küldöttsége Wekerle miniszterelnöknél, hogy a folyton emelkedő adókivetések ellen oltalmat keressen. A miniszterelnök rendkívül barátságosan fogadta a küldöttséget, biztosítván azt, hogy az adókivető közegek már utasítva lettek a törvényes eljárásra. Megígérte továbbá, hogy az adókivetéseket személyesen fogja átnézni s az esetleges sérelmeket a lehető leggyorsabban fogja orvosolni. Báró Bánffy Dezső kamarás. Budapest, 1893. május hó 31. (A „Pécsi Napló“ eredeti távirata.) A király — losonci báró Bánffy Dezső titkos tanácsosnak, a magyar országgyűlés képviselőháza elnökének, a kamarási méltóságot díjmentesen adományozta. A herczegprimás római útja. Budapest, 1893. május hó 31. (A „Pécsi Napló“ eredeti távirata.) Vaszary Kolos herczegprimás Rómából Nápolyba utazott, hogy bevárja a konzisztórium összülésének eredményét, mely kardinálissá avatása felett dönteni fog. Bizalmi szavazat a kormánynak. Budapest, 1893. május hó 31. (A „Pécsi Napló“ eredeti távirata.) Nógrád vármegye 172 szavazattal 34 ellenében elfogadta a kormány egyházpolitikáját. A király szemléje. Budapest, 1893. május hó 31. (A „Pécsi Napló“ eredeti távirata.) Bécsből jelentik, hogy a király az ott időző valamennyi főherczegekkel egyetemben, ma délelőtt tüzetes szemlét tartott a bécsi helyőrség felett. Egy főispán párbaja. Budapest, 1893. május hó 31. (A „Pécsi Napló“ eredeti távirata.) Ungváron Török főispán, Dániel Béla főhadnagygyal megverekedett. Török fején és vállán súlyos sebeket kapott. A párbaj oka ismeretlen. A németek és a chicagói világ- • kiállítás. Budapest, 1893. május hó 31. (A „Pécsi Napló“ eredeti távirata.) A berlini iparosok és kereskedők körében a chicagói világkiállításon a díjkiosztás dolgában támadt inezébens nagy lehangoltságot keltett. Meglehetős ingerült hangon utalnak arra, hogy a német birodalmi kormány éppen az amerikai kiállítás érdekében meghiúsította a német világkiállítást. Az érdekeltek ez ügyben tüntetésre készülnek. A kiadóhivatal üzenete: A meg T. A beküldött kishirdetést nem adhatjuk ki. A hang nem illő a lap keretébe. Durvaságoknak még a hirdetési rovatban sem adhatunk helyet A beküldött bélyegeket kiadóhivatalunkban átveheti. Nyílttér.*) Ma csütörtök június 1-én az „Európa“ kávéház“ kerthelyiségében az 52. gyalogezred zenekara zeneestélyt rendez, melyre a nagyérdemű közönséget meghívja Sattler József. Műsor: 1. Spanisch-Weanerisch. Induló. 2. Magyar vigjáték-nyitány. . Kéler Béla 3. Für lustige Leut. Keringő. . Fahrbach. 4- Fohász..................................Huber. 5. Hangverseny-polka szárnykürtre. Pollak. 6. Egy tartalékos álma. Nagy egyveleg......................................Ziehrer. 7. Magyar nyitány..........................Wechsler. 8- Harang Galop............................Labiczky. Belépti dij 20 kr. Kezdete 8 órakor. Jf-9 fifs * *