Pécsi Napló, 1893. július (2. évfolyam, 149-174. szám)
1893-07-20 / 165. szám
II. évfolyam. Sláby Ferenc*, Pécs, 1893. julius 19' Városunknak nagy halottja van. Sláby Ferencz czimzetes püspök, nagyprépost több éven át tartó betegeskedés után ma kiszenvedett. A derék fél fiú halálát nemcsak az egyház, és közvetlen hozzátartozói, hanem a nagyközönség is gyászolja. A mennybéli gondviselés kedvesebb emléket nem nyújthat a múlandó embernek, mint mikor lelki és testi épségben hosszú életet ad neki, melynek folyamán szellemének gazdag kincseivel szivének kifogyhatatlan jóságával az emberiség áldásává válik. Láry Ferencz Isten különös kegyelméből nagy kort ért el, hetvenkilencz évet élt s csak az utóbbi években betegeskedett. A ki pedig az ur buzgó és hit szolgálatában vállait nemcsak évekkel, hanem éveit gazdag erkölcsi diszszel, fénynyel és érdemekkel tetézte, mint ő , azt méltán megilleti a közbecsülés s az a kegyelet, mely a ravatala körül támad s elkíséri porhüvelyét csendes sirhonába. Sláby Ferencz nagyprépost, választott dulmi püspök 1814. ápr. 28-án született Nagy-Kanizsán, hol atyja gyakorló orvos volt. Mint a piaristák növendéke végezte az ottani gimnáziumban a középtanodai osztályokat, míg a bölcsészeti és theologiai tanfolyamot, mint pécsi papnövendék fejezte be kitűnő sikerrel. 1836-ban kezdte meg mint kővágó szölösi káplán azon pályát, melyen oly kiváló érdemeket szerzett mint ember, mint pap és hazafi egyaránt. Az 1837 —1844. időszak képezi papi és hazafiui működésének egyik legfényesebb korszakát. Ekkor Pakson találkozunk vele, hová Szőlősről áthelyezteti. Nála is valósulva látjuk azon tapasztalati igazságot, mely szerint nem az állás kölcsönöz fontosságot az embernek, mert kiváló szellemi képességgel s kitartó munkássággal a legszerényebb működési téren is maradandó értékű eredményeket lehet előidézni. A szerény viseletű s gyenge egészségű fiatal káplán csakhamar megnyerte a paksi közönség bizalmát. Ha a szószéken megjelent, a templom tömve volt hallgatókkal, kik feszült figyelemmel hallgatták a kedvencz szónok előadását, így volt ez minden téren, mégis talán legmélyrehatóbb s legmaradandóbb sikerrel működött az iskolában. Ennek megértésére szükséges megemlítenünk, hogy a 40-es évek elején Paks nagyközség lakói több mint felerészben a német nyelvet beszélték. Főkép az iparos és földmivelő osztály legnagyobb s legvagyonosabb része képezte a német elemet. Ennek az volt a következménye, hogy az akkori iskolában a német nyelv volt a tannyelv, s csak írni, olvasni tanultak a tanonczok magyarul. Egy szép reggelen Daróczy Zsigmond plébános beállított az elemi iskola második tantermébe, hol a 3—4. osztálybeliek együttesen nyertek oktatást s ünnepélyes komolysággal meghagyta az osztálytanítónak, hogy a mai naptól kezdve a magyar lesz a tannyelv és mellékesen németül is tanulhatnak a tanonczok. Daróczynak hajthatatlan erélye olyannyira ismeretes volt a paksiak előtt, hogy ellenmondás nélkül fölcseréltettek az addigi német könyvek magyarokkal s megkezdődött a magyar olvasás. Ekkor találkozunk a cselekvés terén Slábyval. A Daróczy által kimondott szónak Sláby volt a megtestesítője. Naponkint minden szabad idejét az iskolában töltötte, irányt adva a tanítónak s buzgalmat és lelkesedést öntve a tanítványokba. Irt magyar történelmet és földrajzot, melyeket vetélkedve tanultak a tanítványok. Az eredmény ennek következtében oly meglepő volt, hogy a német gyermekek az iskola által megmagyarosodva szüleikkel sem beszéltek másképp számos szülő ily után sajátította el a magyar nyelvet; de voltak oly esetek is, amidőn az apa vagy anya németül, a gyermekek pedig magyarul beszéltek, s ily vegyes konverzáczió utján közlekedtek egymással. Az iskolai ünnepélyek egymást érték s az akkori közbirtokosok részvétükkel emelték azok külfényét és hatását. Mindezek arra bírták a tanügyet lelkesen fölkaroló Scitovszky püspököt, hogy látogatásával tisztelje meg az iskolát. Hogy a szülőknek is lehetővé tétessék a megjelenés, a templomban tartatott a vizsga, melyen a buzgó püspök leereszkedő nyájassággal maga kérdezte a gyermekeket. Annak kijelentése mellett, hogy széles püspöki megyéjében ez a legjobb iskola, pazarul osztogatta az ajándékokat: iskolai és más könyveket, képeket, szentelt olvasókat, pörge kalapokat, pitykés mellényeket stb. Szóval: a Daróczy és Szláby nevéhez fűződik Paks nagyközség megmagyarosodásának nagy horderejű ténye, mely ma is üdvös figyelmeztetésül szolgálhat arra nézve, hogy magyarosodásunk leghathatósabb eszközét az iskolában kell keresnünk. A két egyházi férfiú érdemei nem maradhattak elismerés nélkül. Daróczy mint székesegyházi kanonok, Sláby mint udvari pap került be Pécsre. Ez utóbbi állás azonban inkább csak előkészületül szolgált a tanári pályára, s 1846-tól mint az alapvető és ágazatos hittan tanára megkezdé Sláby azon működését, melyet 1859-ben kanonokká és papnöveldei kormányzóvá történt kineveztetése után is folytatott. Fényes tehetségei s alapos készültsége, szellemes és élénk előadása, a legnehezebb tantárgyat is megkedveltették a tanítványokkal. Azonkívül jóakaró, nyájas és lebilincselő modorával páratlannak nevezhető népszerűségre tett szert a tanár is. Átalában rögösnek és hálátlannak szokták föltüntetni a tanári pályát. Pedig ha egy részről igaz is, hogy a tanári érem egyik oldalán olvasható az ismeretes »Quem dii odere pedagogum fecere«; más részről meg az is tagadhatlan, miszerint egyedül a tanártól függ, hogy a hála, szeretet és ragaszkodás följegyzésével találkozzunk az érem másik oldalán. S hogy mily mélyen voltak bevésve ezen érzelmek Sláby tanítványainak sziveibe, arról tanúskodnak azon tüntetésszerű ovácziók, melyekkel az ő kanonoki kineveztetése megyeszerte fogadtatott. Alig láttunk kanonoki installácziót, melyen a megyei papság — s hozzátehetjük: a világi közönség — oly tömeges részvéttel nyilvánitá való örömét, mint az azon alkalommal történt. Ezen jelenség is egyik bizonyítéka azon benső összeköttetésnek, mely a magyar klérus és világi közönség közt létezett a közelmúltban, s melynek szálai meg nem szakadoztak a jelenben sem. A tudományos pályán működők gyakran keveset számítanak a gyakorlati téren. Főkép a háztartás és gazdálkodással járó gondok és kellemetlenségek nagyon prózaiaknak látszanak azok előtt, kik megszokták a tudományok fensőbb régióiban való tartózkodást. Sláby kivételesen mint mezei gazda is megállotta a helyét. És ez nagy szerencsének nevezhető a papnevelő intézetre nézve. Mert az ő kormányzói idejébe esett az úrbéri ügyek rendezése a volt jobbágyokkal, az elkülönzés és ezzel kapcsolatban a szemináriumi birtok teljes felszerelési és rendezési munkálata. Akik tudják, hogy országszerte mennyi gondot okozott ezen átmeneti korszak a magyar földbirtokos osztálynak, azok meg tudják ítélni az érdemeket, melyeket Sláby szerzett e tekintetben. Mint az ügyes hadvezér mindenek előtt megismerkedni törekszik a működési tér minden előnyös és hátrányos részleteivel: oly formán iparkodott az új kormányzó is megismerkedni az összes gazdászati viszonyokkal. Szabad idejét kirándulásokra használta, s közvetlen szemlélet útján állapította meg a teendőket. Az extensív és intensív gazdálkodás minden rendelkezésre álló eszközeit mozgásba hozta a birtok emelésére és kitágítására. A szilvási szöllőt, a papnevelő intézet ezen egyik kincses bányáját, több hold ültetéssel nagyobbitotta, az uradalmat pedig egy birtoktesttel a szt. Páli pusztával növelte. Tevékenysége és munkássága általában mintaszerű. Csak ekkér érthető, hogy hivatalos elfoglaltsága mellett magánszorgalom útján elsajátítható a művelt európai nyelveket , a latin klaszszikusok tanulmányozása által pedig anynyira hatalmába keríté a latin nyelvet, hogy a jelen élők közül kevesen állják ki vele e tekintetben a versenyt. Miről egyes ünnepélyes alkalmakkor elmondott beszédei eléggé tanúskodnak. Ily beszéd haGyermekfejek kukucskálnak ki minden házból , taréjos tyúkok keresnek legyet és bogarakat a szénában. Egy még fehér bajuszú kutya játszva hentereg a szétszórt szalmán. Szőke parasztficzkók mélyen lent megkötött tiszta ingben s nehéz csinos varrattal díszített csizmákban támaszkodnak mellükkel a kocsihoz, s dévajkodó párbeszédben csúfolják egymást, miközben fehér fogaik fénylenek. Az ablakból mosolyogva tekint ki egy parasztasszony kerek arcza. A legények tréfás beszédein nevet, vagy a magasra felhalmozott szénán játszó gyermekek vidám lármáján. Egy másik fiatal asszony izmos karjával nagy vizes vödröt húz a kútból. A vödör reszket és inog a kötélen, s fénylő hosszú cseppek hullanak le róla a mélybe. Előttem áll az öreg gazdasszony, uj koczkás vászon ruhájában s uj csizmában. Három sor nagy, belül üres üveggyöngy tekerődzik vékony barna nyaka körül; vörös pettyes sárga kendő van fejére kötve s mélyen lecsüng homályos szemei elé. De mily barátságosan nevetnek e szürke szemek, mint nevet ez az egészen ránczos arcz ! Úgy látszik, hogy ez a jó öreg nem messze van a hetventől, de még mindenki világosan láthatja, hogy a maga idejében szép volt. Napsütötte jobb kezének merev ujjaival nyújt felém egy fazék hideg, fölözetlen tejet, amelyet éppen most hozott a pinczéből; az edényfala cseppekkel, mint gyöngysorral van beakgatva. A vízszintesen álló balkéz friss, még meleg kenyeret nyújt felém. — Egyél csak, kedves vendég, adja az Isten, hogy egészségedre váljék. Hirtelen elkezd a kakas kukorékolni és serényen verdesi össze szárnyait ; mintegy feleletül nyugodtan bőg egy elzárt borjú. — Milyen zab ! — hallatja szavát kocsisom. Ő egy szabad orosz falunak pompás jóléte, békéje és bősége ! Ó szent csönd, fenséges nyugalom ! Fordította: Szabó László. Pécsi Napló, 1893. julius hó 20.