Pécsi Napló. 1893. november (2. évfolyam, 254-278. szám)
1893-11-08 / 259. szám
fi, évfolyam. 259. (281.) szám. 1893. Szerda, november hó 8. POLITIKAI NAPILAP. Előfizetési árak: egész évre 12 frt (24 korona), fél évre 6 frt (12 korona), negyed évre 3 frt (6 korona), egy hóra 1 frt (2 korona). Egyes szám ára 5 fr. Felelős szerkesztő: VÁRADY FERENCZ. Szerkesztőség: Király-utcza 2. sz. Heindlhofer-féle ház. Kiadóhivatal: Király-utcza 4. sz. (Engel Lajos könyvkereskedése.) — Kéziratot nem adunk vissza. Szövetkezetek. Pécs, 1893. nov. 7. „A központilag egyesült szövetkezetek egységes szervezetéről“ szóló törvényjavaslat tárgyában tartottak szaktanácskozmányt ez évi márczius elején a pénzügyminisztériumban. A törvényjavaslat, amennyiben a meglevő szövetkezetek bizonyos nemét egy központban való egyesítését czélozza, bennünket ez idő szerint nem érint, mivel nálunk a javaslat keretébe felveendő szövetkezetek és egyletek nincsenek. Városunkban és vidékén fennálló kölcsönös segélyezésre alakult társulatok a kereskedelmi törvény értelmében szövetkezetnek minősülnek ugyan, a gyakorlatban azonban pénzintézeti jelleggel bíró vállalatok, melyek jelentékeny tőkével rendelkeznek, terjedelmes üzleti kört felölelnek és töltenek be. Pénzforrásuk, úgy saját bevételük, valamint jó hitelük teljesen biztosítva van. Helyes, szakszerű vezetésük általánosan elismert. Önerejükre támaszkodva függetlenek minden irányban. Ennélfogva nincsenek arra utalva, hogy valamely központba belépjenek, vagy társasági kapcsot teremtsenek, ahol akár erkölcsi, akár anyagi erejük fokozását keressék. Minthogy a központba való belépés különben is csak fakultatív, mostani helyzetükben, viszonylataikban továbbra is megmaradnak, mint teljesen önálló és önrendelkező pénzintézetek, menten minden felebbvaló beavatkozásától és befolyásától. Azok az egyletek és társulatok, melyekre a törvényjavaslat rendelkezése alkalmazandó lenne, szintén a kereskedelmi törvény alapján épült szövetkezetek, a gyakorlatban azonban egyetlen egy közös tulajdonságot sem mutatnak föl a pénzintézetekkel. Nevüket a társulati tagok egynemű foglalkozásától veszik föl és ekképpen nagyon különbözők. Vannak mezőgazdasági és ipari termelésre, fogyasztásra stb. alakított egyletek. Czéljuk az alapszabályok betűje szerint az önsegély, az önnevelés. Működési terük kisebb helyi érdekű határok közé szorul. Ilyen szövetkezet Magyarországban 1875. óta a kereskedelmi törvény hatályba lépésével meglehetős számban keletkezett. Feltűntek és rövid tengés után ismét elenyésztek. Átlag nagyon kevés matekozott eléggé életerősnek és brit gyökert ereszteni, mely maradandóságát biztosította volna. A 18 év alatt keletkezett szövetkezetekből az egész országban ma közel ezerre tehető azok száma, melyek legalább névleg állanak. Ezeknek erősítésére, működésük helyes irányzására és vezetésük támogatására akarják a központosítás intézményét alkalmazni. A központ mindenek előtt az egész ügyvitelt tövéről, hegyéről fogja ellenőrizni, hitelforrást közvetve nyitni és az állam pénzéből, a közgazdasági, a kereskedelmi és iparalapokból, valamint a postatakarékpénztári feleslegből olcsó kölcsönt nyújtani. E mellett kilátásba van véve még bélyegben, adóban és egyéb törvénykezési kedvezményekben a szövetkezeteket részesíteni. Ilyen feltételek mellett reményük az intézményt előmozdítani és lételét állandóan biztosítani. Míg jelenleg a javaslat a pénzügyminisztérium előterjesztései közt pihen, addig a kereskedelmi miniszter az ügyet az elmélet homályából a gyakorlat világosságába hozta. Ugyanis amint a lapokban olvassuk, a kereskedelmi és iparkamarákhoz rendeletet intézett a szövetkezetek létesítése tárgyában, a rendelethez egy alapszabály tervezetet is csatolt, mely mintául szolgáljon a társulatok szervezésére. A szövetkezeti ügy bennünket csakis városunk és vidékünk szempontjából érdekelhet. A központnak nem adhatunk tényezőt, egyszerűen mert nincs. Azonban önként előáll a kérdés. A „Pécsi Napló“ tárczája A tejtestvér. — Frangois Coppée noveletteje. — A szép Bayardné épen az üveggel elkerített irodában a főkönyvbe jegyezett valamit, mikor a férje valami üzleti útból visszatért. — Rossz hírt hozok, mondotta Bayardné, mialatt tolláról a téntát letörölte. Szegény Voisinné meghalt. — Leon dajkája? . . Szegény aszszony ! Hát kis leánykája? — Bizony kedvesem, ennek a leánykának a sorsa még szomorúbb. A szegény Voisinné egyik rokona azt írja, hogy nagyon szegény s e miatt a lánykát nem veheti magához. Kénytelen a gyermeket az árvaházba adni. Oh, ezek az emberek! Bayard úr a szakállát simogatta s egy pillanatig elgondolkozott. Azután hirtelen gyöngéden ránézett a nejére. — Tehát Mimikém, Leon tejtestvéréről van szó. Mit szólnál hozzá, ha magunkhoz vennék ? — Már én is gondoltam erre, válaszolt a csinos fűszerkereskedőné. — Derék asszony vagy, kiáltott fel Bayard.Magunkhoz veszszük a kicsiny Normet s együtt neveljük fel Leonnal. Azért még nem fogunk tönkremenni. Úgyis nagyszerűen beütött a spekuláczió a fahéjjal. Tehát vasárnap elhozzuk a kicsikét Argenteuilből. Beleegyezel A Bayardok nagyon derék emberek voltak. Üzletük virágzott s a legboldogabb házasságban éltek. Egy gond mégis elhomályosította boldogságuk egét: öt évig hiába vártak örökösre. Elképzelhető, hogy milyen nagy örömmel fogadták a szülök Leont. Most már a „Bayard Ferdinánd“ czéget egykor „Bayard és fia“ czégnek fogják nevezni. Mert Bayardné az üzletben nélkülözhetetlen volt s mert attól is tartottak, hogy a párisi levegő a kicsinynek faegárt, dajkaságba adták Elvitték Argenteuilbe, ahol azután Voisin anyó felnevelte. A túlboldog szülök minden vasárnap meglátogatták gyermekeiket s ilyenkor a dajka számára magukkal vittek kávét, czukrot, szappant és még sok effélét. Másfél év múlva Voisinné visszaadta a gyermeket szüleinek. Leon a legpompásabb színben volt. Azóta a most négy éves fiúcskával egy gondosan megválasztott pesztonka naponta sétálgat. Útközben mindenki megáll s úgy bámulja az egészséges, szép gyermeket. Mikor tehát a derék Bayard-pár meghallotta, hogy Voisinné meghalt, mindig csak az a gondolat bántotta őket, hogy a kicsiny Norine, akivel Leon egy tejet szopott, most a nyilvános jótékonyságra fog rászorulni. Ebbe sehogyan sem tudnak belenyugodni s e miatt a legelső vasárnap Argenteuilbe utaztak s magukkal vitték a kicsiket. A Bayard-párnak nagyon megtetszett a csinos, kékszemü, szőkefürlű leányka. Leon pedig, akit magukkal vittek Argenteuilbe, mikor meglátta testvérét, rögtön megcsókolta. Mikor este visszautaztak Párisba s a gyermekek a pesztonka ölében elaludtak.