Pécsi Napló, 1893. december (2. évfolyam, 279-304. szám)
1893-12-01 / 279. szám
mányt támogatni, legyen az bárki, ha mindjárt gróf Zichy Ferdinánd is. Ez röviden ma a helyzet szignaturája, s vasárnap óta, midőn a legfelsőbb hír, a kézirat a magyar udvartartásról a hivatalos lapban megjelent, a nemzeti párt vezérférfiai s a Wekerlekabinet közt határozott közeledés észlelhető s már a közel jövő igazolni fogja ez állításunkat. Egy képviselő, Klamarik megy. A közel jövőben tanférfiaink körében több változás lesz, melyek közt legnevezetebb, hogy Klamarik megy. Búsulhatnak a tót filozopterek, kiket ezentúl kisebb mennyiségben fognak elhelyezni állami középiskoláinknál. Habár Klamarik távozása nagy nyereség a tanügyre, azért mégsem válik meg végképpen az államszolgálattól, hanem a Ferencz József intézet kormányzójává nevezik ki, kinek Erődi Béla eddigi kormányzó csinál helyet, akit a budapesti tankerület főigazgatójává neveztek ki. A külvárosi tanítók kérelme. — Fizetés egyenlősítés. — A legközelebbi városi közgyűlésen kerül napirendre a pécsi külvárosi iskolákban alkalmazott tanítók és tanítónők kérelme, melyben arra kérik a város közönségét, hogy egyenlősítse fizetésüket a belvárosiak fizetésével. A kérelem föltétlenül méltányolható s hogy a közönség teljes indoklásában megvilágítva lássa az ügyet, a kérvényt egész terjedelmében közöljük. Tekintetes városi közgyűlés ! Másodízben folyamodunk már a tanítói fizetések egyenlősítése és egyéb viszonyainknak rendezése tárgyában. 1875-ben az akkori iskolaszék, úgy a városi közgyűlés nagy szótöbbséggel szavazta meg kérelmünket és ha egy kisebbség felfolyamodása meg nem akadályozza a város ügyeit irányzó jóakaratát, úgy már 1875. óta megszűnt volna a máig is fönnálló visszás állapot, s mi jogainkba helyezve élvezhetnék azt a fizetést, meget a belváros tanítói ez ideig élveztek. Kérelmeink nem teljesültek, minthogy a kisebbség felfolyamodása alapján a minisztérium a közgyűlés határozatának keresztülvitelét, bár a kérelmünkben felhozottaknak igazat adott, s a közgyűlés határozatát elvben helyesnek találta, alkalmasabb időre kívánta halasztani. 1875. óta 18 év telt el, anélkül, hogy anyagi állapotainkon segítve lett volna, anélkül, hogy a fizetések rendezetlensége megszüntetve lett volna. Mikor e visszás állapotnak tudata mindinkább intenzivebbé s bántóbbá lett, mikor a viszony önként megváltozásának reménye mindinkább távolodott tőlünk, mikor a szenvedett igazságtalanság bántó érzete keserűséggé változott, mikor a türelem türelmetlenséggé változott s ez már hangokat is adott: megkíséreltük még jogainkat is kérvekönyörögve ismét kieszközölni, hogy e viszás állapot végre-valahára megszüntessék, hogy fizetéseink a belvárosi tanítók fizetésével egyenlősittessék. És ekkor a tekintetes iskolaszék elé kellőleg és részletesen megokolt kérvénynyel járultunk, melyet annak idején voltunk bátrak megküldeni, kérve annak szíves támogatását. E kérvényünket a városi képviselőtestület minden tagja jóakarattal fogadta és pártolásáról mindenki biztosított bennünket. A tekintetes iskolaszék szintén magáévá tette a kérvényben foglaltakat, emelkedett hangulatban megszavazva a tanítói fizetések egyenlősítését. Kimondotta, hogy a jelenlegi állapot nem igazságos, s hogy a tanítók fizetését egyenlősítni kell. És ez értelemben tette meg előterjesztését a tanácshoz, mely az ügyet a költségvetés elkészítéséig, — tekintettel arra, hogy így könnyebben fognak megvalósulni óhajaink, — függőben, illetőleg evidencziában tartotta. A város jövő évi költségvetését tárgyaló pénzügyi bizottság azonban, s utána a tanács is úgy határozott, hogy a fizetések egyenlősítését nem fogja javaslani a közgyűlésnek abból az okból indulva ki, hogy a fizetés egyenlősítés, mely körülbelül 2500 frt költséggel járt volna, a jelen viszonyok között keresztül nem vihető, mert reá a fedezet hiányzik. És a közgyűlés elé a következő javaslatot terjeszti, hogy A külvárosi tanítók fizetése külön jutalékok, mint: vasárnapi iskola, rajztanítás, ipariskola után járó díjak által javíttassák, (mely mellékjövedelmeket úgy a belváros tanítói, mint mi eddig is élveztünk, de dolgoztunk is érte,) azok, akik ilyen különjutalékban (a segédtanítók) nem részesülhetnek, fizetésük 10 százalékát kapják személyes pótlék czímén. Tekintetes városi közgyűlés ! A város jövő évi költségvetését tárgyaló pénzügyi bizottság s a tek. tanács e határozata bátorított fel minket, hogy az utolsó órában egyenesen a közgyűlés elé terjeszsszük ismét alázatos kérelmünket. Mi midőn a tek. iskolaszéket arra kérjük, hogy A külvárosi rendes tanítók fizetése a belvárosi tanítónők fizetésével egyenlősíttessék ; végül hogy a segédtanítók, illetve tanítónők 5 évi sikeres működés után állásukban rendszeresittessenek ; ezzel megszüntetni óhajtottuk azt a kasztrendszert, mely mióta csak Pécs városának községi iskolái vannak, a város tanitói között mindig létezett, mely a tanügyi haladásnak békéit képezé. Megszüntetni óhajtottuk, mert a tanítóképzés mai nívója, az egész tanítási rendszer mai állapota azt a különbségtevést megdönti. Egészséges testületi szellemet kívántunk teremteni, mely törekvéseiben kamatait képezné annak az áldozatnak, melyet érdekünkben ez alkalommal Pécs az. kir. város hozna Biztosabb existencziát akartunk magunknak teremteni, hogy némileg anyagi gondjaink kevesbedjenek, nyugodtabb lelkiállapotok között végezhessük komoly és fáradtságos munkánkat. Meg akartuk tudni végre-valahára, hogy segédtanítóinknak, illetve tanítónőinknek, akkor, midőn segédtanitóskodási éveik szerint körülbelül így oszlonak meg : 1 segédtanitónő 8 év; 2 segédtanitónő 4—4 év; 2 segédtanitónő 2—2 év; 2 segédtanító 3—3 év; 1 segédtanitónő 5 év; 2 segédtanító 2—2 év; 1 segédtanitónő 3 év ; 2 segédtanitónő 1—1 év; ahol ő van, ott másnak a jelenlétét nem szabad észrevenni, megérezni. Végtelenül boszantotta Elvirának ellenálló képessége, bántotta különösen az, hogy egy „firkász“ előnyben van. Feltette magában, hogy minden nehézségekkel megküzd és ha kell, az eszközökben sem lesz válogatós. — Mily elmélázó ma — mondá a gróf, élesen fürkészve Elvira tekintetét — pedig... eh, ne mondja, hogy indiszkrét vagyok... nem akartam semmit sem mondani. — Valóban újságolna vele a gróf, — mondá erős hangsúlyozással Elvira — ha már egyszer mondana is valamit. — Ah, értem — válaszolt a gróf, ajkába harapva — üres fecsegőnek tart. Különben előjoga a szép hölgyeknek, hogy velünk szemben ily hangot használjanak. Hisz nem is volna csoda, ha e légkörben, a nagy szellemek e találkozó helyén tájékozatlanul állanék. Hogy is ne!? Ahol egy Ujlaky szórja kápráztató sziporkáit ! — Éppen nem lepne meg, ha a gróf megcsodálná őt. — Ezt az örömet nem nyújthatom kegyednek — válaszolá a gróf. — Az elmei termékek értékének elbírálásakor nem hagyom magam szimpátiák által megvesztegettetni. Kegyed helyzetében — mondá gúnyosan — tán hasonló hibába esném... Szívesen beszélnék másról — folytatá köhécselve, — de hálásabb anyag hiányában maradjunk meg e tárgynál. Önök oltárt emelnek Ujlakynak és nem veszik észre, hogy e kezdő tehetségben hamis istennek gyújtanak tömjént. Boszantó a laikus közönségnek ízlése és korlátoltsága , mely nem képes az érdem odaítélésénél meghatározni, hogy hol végződik a a költő és hol kezdődik az előadó művész. Ha Ujlaky nem születik oly szerencsés csillagzat alat, ahol az ő silány munkáit a kegyed művészete aközönséges érdeklődés színvonalán felül emeli, valószínű, hogy az ő olympusi műveit a ponyván árulnák, vagy ráadásul adnák. Valóban meglep, hogy kegyednek az igényei Ujlakyénál érik el a határukat. — Ujlaky bizonyára nem érdemelné meg rokonszenvünket és csodálatunkat, ha ily köznapi megtámadással szemben megvédelmeznénk, vagy önmagát megvédelmeznie kellene — mondá istennői féltékenységgel, Elvira. — Hagyjuk ezt — mondá erőltetett nyájassággal a gróf — úgy is van egy kis leszámolni valónk. Mondja csak, mily hibát talált abban a négyes fogatban, melyet nem fogadott el ? — Nem találtam meg az ön javára a jogot arra, hogy engemet ajándékaival sértegessen. — Lám, lám, — mily kiélesitett szavai vannak, mióta Ujlayval a Pegazuson lovagolnak. — Mondá kíméletlen hangon a gróf. — Ujlaky Pegazusa és az ön négyes fogata közt az a különbség van, kedves gróf, hogy amig ön, kiérdemült Buczefalusaival a föld végén marad, addig én Ujlaky Pegazusával oly magasra emelkedem, ahova ön nem juthat el és amely magasságból még kevésbbé lesz észrevehető, mint jelenleg ! — Ezer ördög ! — mondá fogait vicsorgatva a gróf — hisz kegyed megtébolyitón őszinte. Tehát csakugyan nem hagy föl e játékkal ? Csakugyan eltaszit magától, hogy egy lángoló szivet szétzúzzon, hogy őrültté tegyen?! És e visszautasítás azért a....! Esküszöm, hogy boszum áldozatai lesznek mind a ketten ! Tudja ? — folytató ördögi mosolylyal — a színpadon fogom magukat lehetetleníteni, — ott, ahol babéraikat aratták, — igen, ott... ott fognak e nagy te- Pécsi Napló, 1893. deczember hó 12