Pécsi Napló, 1895. augusztus (4. évfolyam, 184-207. szám)
1895-08-01 / 184. szám
tarkantöség. t»*tocry ■ és királyioxa vikán (Rolb* wilfer-i H. ház.) Telefon log. Eteiáhival: Silar-köz 2. szám . Biagdl Ármia IcSajmnyomdájában. Negyedik évfolyam. Khiratot shot adunk viszza.PÉCSI NAPLÓ (PÉCSI ÚJSÁG) POLITIKAI USTAILAJP. lapelárusitónál. Pécs, 1895. Csőtörtök, augusztus 1. 184. (819.) szám. Előfizetési ink: Egész évre . 12 frt Fél évre . . . „ Negyed és re 3 „ Egy hóra . 1 „ Egyes ssim in 5 tar. Egyes számok kaphatók minden Többet hallani magyarul — mint németül! Pécs, aug. 1. Ha ezt a mondatot, úgy amint azt e sorok fölé írtam, csak úgy hallottam volna, amint azt leírtam, kétségtelenül jól eső megelégedéssel tölt vala el, ha mindjárt a mi szépséges magyar fővárosunk legszebb útjáról, az Andrássyútról volna is szó. Mert valljuk be az igazat, a mi székes fővárosunk, mely mindent, a mi szép, a mi drága, a mi értékes és tanulságos, önmagában központosít és ólomsúlylyal nehezedve a magyar vidéki városokra, azoknak fejlődését egyszerűen lehetetlenné teszi, nem magyarosodik oly mérvben, amily rohamosan szépül. Kosmopolita város az, a szó szoros értelmében és aki tavaszi vagy őszi estéken belevegyül, az Andrássy boulevardon föl alá hömpölygő emberáradatba, gyakrabban hallja ott a német szót, mint azt a nyelvet, melyen Arany János és Petőfi Sándor énekelték el a költészet remekeit. De nem Magyarországról van ezúttal szó, hanem a napokban iseidből Graz felé jőve Ausseeban egy bécsi orvos és egy ottani fiatal gyáros szálltak kocsimba, és a fiatal gyáros kérdezősködésére, milyen az ausseei élet, az orvos azzal a bizonyos megvető mosolylyal ajkain azt felelte: Pfus, man hört ja bedeutend mehr ungarisch, als unsere Sprache! Az talán kevéssé tarthat olvasóink érdeklődésére igényt, hogy ha mindjárt mint fogadatlan prókátor is, mit feleltem az illető uraknak, de tény az, hogy annak a bécsi orvosnak igaza volt. A Salzkammergutban létező fürdőkben, kezdve Salzburgot, Gmundent, Ausseet, Ischlt hemzsegnek a magyarok, és amit az Andrássy úton még el nem érhettünk, itt magyarul beszélnek a magyarok, és tout Budapesttel találkozhatni az előkelő sétányokon. Ha az ember Karinthiában a wörthi tó hullámain kis csolnakban siklik tova, ha a Wolfgang Jon, az Atterseen, vagy bármely salzkammerguti gőzös fedélzetéről pillant a csendes vízre, a hullámok csobogásába belevegyül a magyar szó. Jóleső örömmel tölt el, hogy így távol hazánktól is annyi helyen és oly sok alakról hangzik el az édes anyanyelv, de elgondolkozva, közgazdaságilag ítélve meg a kérdést, ha gondolva a magyar hegyvidékre, a magyar tengerre, a magyar fenyvesekre, húserdeinkre, minden betegség ellen irt nyújtó fürdőhelyeinkre, azoknak rohamos elszaporodására, lehetetlen, hogy azon kérdés ne foglalkoztasson bennünket, helyes-e, a tényekkel indokolható e, hogy az osztrák sógornak azon tiszta szívből fakadó panaszos szavára adunk indokot: Pfuj, többet hallani itt már magyarul, mint a Schulverein által terjesztett germán nyelven? Bizony ezt indokolni nem lehet! A magyarban és ez különösen jellemző a magyar fajra, akkor ébred föl igazában a hazafias buzgalom, ha azt a fekete sárga határt átlépve, elhagyja Magyarországot. Külföldön magyarul beszél a magyar. Nem tudom, azért-e, mert jó renoméja van a magyarnak, mint gavallérnak a külföldön és a pinezérek arról ismerik őket, hogy nagyobb borravalót adnak az angolnál, vagy tán azért, mert tényleg jobban egymáshoz simulnak külföldön a magyarok, de annyi tény, hogy a magyar ember külföldön csak kényszerűségből beszél idegen nyelvet és mihelyt magyarral van együtt, kizárólag saját nyelvét használja. Nem lehetne ez otthon is így? Francziaországot tényleg egységes nyelve tette nagggyá. Nemzeti az minden izében, lelkesedik mindenért, ami franczia és ma már arra kényszerítette a külföldet, hogy a falon i Az öreg Hansz-ot letorkolják. (A »Pécsi Napló« eredeti tárczája.) Nincsen olyan goromba ember sem a szűkebb, sem a tágabb Magyar hazában, mint az öreg Hansz, a kőmíves pallér. Ha józan, (ami vajmi ritkaság), ha kapatos, (ami nála rendes dolog,) az teljesen egyre megy : ő mindig goromba. Több legénynyel dolgozik, azok úgy félnek tőle, mint valami mumustól. Még bíró uram is csak amúgy szőrmentiben mert vele bánni, mert az öreg Hansz nem néz senkire, úgy lepocskindázza az embert, hogy van egy hétig mit nyelnie. Hja, aki megjárta Veniciát, Mantovát és Majlandot, aki harczolt Páviánál, Mariaránál, Custozzánál, akit meghurczoltak franczia-olasz fogságban, aki hónapokat töltött piszkos, fenékes cassamatákban lóhúson, meg Zwiebackon, annak van jussa a gorombasághoz. Mert, hogy ott szolgált ő is a dicső emlékezetű Franz Karloknál, a geniecorps-ban. Vért ugyan nem ontott, de az ő vérét ontották, ugyanis egy goromba zuár-picca úgy keresztül szúrta a combját, hogy megfeküdte három hétig. Szerencse, hogy azalatt megkötötték a békét, mert amilyen haragra gerjedt Hansz ezen a gorombaságon, hát bizony egymaga megette volna az egész ellenséget. Hanem akkor már minden későn volt. Hanszot is haza bocsájtották kilencz évi, négy hónapi és hat napi szolgálat után. De előbb mellére tűzték a vitézségi érdemérmet. Hansz hazahozta mind a kettőt, t. i. a vitézségi érmet is, meg a nagy haragját is. Hanem hat harag és harag közt van egy kis külömbség. Még a harag nem elég magában, hogy az harag legyen. Holmi nyápicz gigerli pulyka mérge, vagy valami ideges „biró-schéf“ fellobbanása, az még csak pávián-trüsszögés, az még nem harag. De van egy haragvó oroszlán, az már valami! És az öreg Hansz, mikor haragudott olyan volt, mint egy haragvó oroszlán. Tudott a haragjával imponálni. Meg volt hozzá minden kelléke : szálas, izmos alak, bozontos szemöldökök, torzomborz bajusz, tagbaszakadt tenyerek, mind arra látszottak teremtve lenni, hogy izzó-porrá törjék azt, aki mer vele kötni. De hát. .. „ki merne kikötni égi háborúval, szélvészes, zimankós, viharos borúval“? Senki. Ha valakire rárivalkodott, arra rá volt rivalkodva. Az többet nem kért belőle. Olyan volt a hangja, mint az éles fejsze, hasogatta az ember fülét. Sokszor dicsekedett vele, hogy a kapitánya annak idején hányszor elmondta : — Sie, Genie Corporal! Wenn ich die Stimme hätt’, wass sie hahn, ich wäret schon ein Feldmarschal-Lietenant. És mégis akadt egy ember, aki össze mert vele akaszkodni. De nem csak, hogy összeakaszkodott vele, hanem még le is torkolta őt. A dolog úgy történt, hogy útcsinálók jöttek a helyiségünkbe. Keresztül-kasul liogálták az utczát, árkot húztak a házak elé, úgy hogy a legsürgősebb takarodási