Pécsi Napló, 1895. szeptember (4. évfolyam, 208-233. szám)
1895-09-01 / 208. szám
Hmnt kantóség: iMmcry é* királytw «árkán (RothxmiUer-tSl. ház.) Valafon 109. RmüUtiUI: Ü*tth@köz 2. szám f slagdl Ármia könyvnyomdájában. Kiúr atel Negyedik évfolyam. «¡■ adunk vissza.PÉCSI NAPLÓ (PÉCSI ÚJSÁG) POLITIKAI HSz-AJPUL.-AJP. lapdámsitónál. Vasárnap, szeptember 1. 208. (844.) szám. Pécs, 1895. Előfizetési ink Egész évre . 12 írt Fél évre . . . „ Negyed évre 8 „ Egy hóra ’. 1 „ Egyes szám in 5 kr. Egyed «zárnak kaphatók minden Világosság a sötétség ellen. PÉCS, aug. 31. (H. Jún.) Még csak néhányat fordul a föld tengelye körül és befejezi azt a hatvan forgását, mely annak a tenger apróságnak a nagyobbacskákkal együtt, az egész év folyamán legkedvesebb szokott lenni. Letelik a nagy szünidő, hogy kezdetét vegye az uj tanév. Ez a fiatalságnak újabb munkát s küzdelmet, a szülőknek újabb gondot s kiadást jelent. Mindkét félre fontos időszak. Az egyik fél jövője megalapításához vagy elhibázásához fog, a másik fél, erkölcsi és anyagi javait gyermekében, vagy előnyösen gyümölcsöztem vagy ezéltévesztve pusztítani kezdi. Ez időtájt sok szülőnek gyermekében helyezett reményével glorifikált egér komor fellegek tarkítják, mert ösztönszerűleg érzik, hogy egy életben, az egyszer elhibázott életet hibátlanul újra kezdeni és ugyanabban az egy emberi életben a szülőnek kétszer vagyont szerezni kevesek szerencséje. Ez adja belső értelmét és komoly magyarázatát, hogy e fontos időtájt a szülők és gyermekeik érdekében czélzatosan fenhangon emeljük szavunkat és velük behatóbban foglalkozzunk. Kizárólagos célunk ezzel, hogy a szülő, gyermekében valóban elérje azt, amit az iskola közvetítésével elérni óhajt. Azért hallgassák meg őszinte tanácsainkat, melyekkel épp az ő álmaik elérése czéljából modern világosságot akarunk árasztani a régi sötétségbe, hogy ez egyszer már végleg eloszoljon. Annál inkább szoros kötelességünk ez, mert városunk messze földön kimagasló iskoláit a tanulók évente növekedő ezrei keresik föl, mert országszerte tudva van, hogy a mi iskoláink kebeléből kikerült tanulók, képzettségüknél fogva, az ország bármely magasabb tanintézetében az első helyeket szokták elnyerni. Egyébként iskoláink e kiválóságának tanúbizonysága az egykori tanulók hálája is, kik mint önálló férfiak, családapák évenként messze földről zarándokolnak városunkba, a régi metropolisba, hol első kiképeztetéseket nyertek. A hála érzete és nyilvánulásának módja mértéke egyszersmind az iskola értékének, melyből kikerültek. Vannak szülők, kik gyermekeiket ezúttal első ízben bocsájtják az élet küzdőterére, melynek iskola a neve, még számosabbak az olyanok, kik e küzdelmet az új tanévvel folytatják. Mindkét felet bizonyos aggály fogja el a nagy szünidő leteltekor, gyermek és szülő szorongó kebellel indul a következő tíz hónapos küzdelemre, mert benső sugalat mondja nekik, hogy az iskola, bizonyos tekintetben a gladiátorok harczához hasonló, a küzdelemből az erősebb kerül ki győztesen. Ha a tanuló erősebb az iskola követelményeinél, ő lesz a győztes, ellenkezőleg a legyőzött. A vállalkozó felek e kettős kép feletti töprengése természetes és ha bizonytalanságuk e kezdő stádiumánál megállapodnának, legtöbbje a küzdelmet meg se kísérelné. De ha tanácsaink meghallgatásra találnak, a küzdelemre vállalkozó gyermekek legnagyobb része Cincinnatus. (A »Pécsi Napló« eredeti tárczája.) Irta: Karr. 458. Kr. előtt. Pitymallott. Róma utczáin és terein csend honolt, a capitolium felől lágy, hűs levegő áradt az utczákon végig. Egy-egy utczasarkon álmosan dühöngött egy római rendőr. A szénatérre nyíló egyik sikátorból víg társaság bukkant elő. Tekintélyes polgárokból állott a csapat, mely széles lépésekkel vígan pletykázva haladt az aréna terére. Drága szövetű tógákban két patriezius ment karöltve utánuk, majd egy rendkívüli nagy, izmos és férfias szépségű polgár lépdelt, kinek büszke járása majdnem ellentétben állott puritán egyszerűségű tógájával, és azt a benyomást keltette a szemlélőben, mintha öltözete álruha volna, s mintha hordozója ezzel fejedelmi méltóságát takarná. E férfiú után egy légióbeli kapitány haladt, kinek bíborvörös tunikája kopottas vola. Széles, rövid, egyenes kardját vállra vetve horda és sóhajtozva bandukolt az előbb említett három férfiú után. A légiós után még három patriczius botorkált, az egyik törpe úriember, majd oly kövér, mint magas, egész kopasz fejjel és rubinszinű orral, azután még két czimbora, kik hűségesen felváltották egymást a csuklásban. — Hé! Tarquinius! — kiáltá a törpe emberke, — Jupiterre mondom, katonatiszt létedre akkorákat sóhajtasz, mint egy elaggott orgona. — Ne bántsd Pomponius ! — mondá visszatekintve a férfias járású polgár, — abban az átkozott makaóban egész havi zsoldját vesztette el Tarquinius, azért sóhajtozik. Fájdalmasan gondol kedvencz falerói italára, melyről egy egész hónapra le kell mondania. — Én ne bántsam ? ez csinos tőled, Cincinnatus ! mondhatom. Te főzöd le az egész kompániát, — besepersz nyolczezer tallért, és most azt mondod, hogy én ne bántsam Tarquiniust! — Csend, polgárok ! — mondá egyik a két csukló közül, fölemelvén elejtett napernyőjét. Csend ! mon—mon—dóm ! Cin—cin—cinnatus hűk ! fizet te nálad behűtött cognacot, mert»erre nagy szűk— szűkségünk van hűk !... különben is ideje lesz, ha kinyitod gyógyszertáradat, kis ember. Odaértek az aréna átellenében álló nagy bérpalotához, melynek sarkán Pomponius gyógyszertára volt. Miután a kis ember kinyitá a bolt ajtaját, a társaság belépett. Pomponius meggyújta a légszeszt, azután a patikából a provizor szobájába ment azt fölkeltendő, ki is pár pillanat múlva kijött. Szánalmasan halvány arcz, kancsal szemekkel, melyek fölött teljesen hiányzottak a szemöldökök. Sietségében tunikáját fordítva ölte fel, mely körülmény hangos hahotára indította az éjszakát átvirrasztott kompániát. Azonban már töltve állottak a cognacos pohárkák s ekkor Cincinnatus egy pohárkát felragadva Pomponiushoz fordult s igy szólt: — Köszönöm, derék Pomponius és nektek barátim, hogy társaságtokba fölvevétek. Nem vagyok patrícius, csak egyszerű szántóvető ember, és mégis ti, mint barátotokkal bántatok velem. Megengeditek tehát, ha ezen barátságot részemről föntartani óhajtandó, áldomásként e pohárka tartalmát ez uj barátságra üríteni bátorkodom, egyszersmind kérlek benneteket, vegyétek vissza a tőletek elnyert nyolczezer tallért, miután a pénzt most már nem tarthatom meg. Azt barátaimtól mai számunk 16 oldalra terjed.