Pécsi Napló, 1895. november (4. évfolyam, 261-285. szám)
1895-11-08 / 266. szám
XniUnj &■ királytitkán (Roth**H*r4ils hát.) Malőr 109. latinklvdal: 8»btr-kör 9. «ám .fölállt Ár ml« kattyroyo ír d *jábu. KhiraM ¥ 1ST ©gyért i le évfolyamtm a*m*k visító.PÉCSI NAPLÓ (PÉCSI ÚJSÁG) POLITIKAI KTAJPXXI-AJP. lapelárusitónál Pécs, 1895. Péntek, november 8. 266. (892.) szám. EICOmUbJ ink Egésr évre . 18 Crt Fár érre . , 6 „ Negyed érre 8 „ Egy hóra . 1 „ Egyet ním in 9 kr. Egyet Kánok kaphatók minden Nehány szó a magyar egyetemi ifjúsághoz ! Péc», UOT. 7. Változnak az idők és velők — az emberek. A nemzeti haladásnak sarkpontját képező 48-diki évtől kezdve a magyar egyetemi ifjúság volt mindenkor a nemzeti haladásnak és szabadelvű eszméknek bajnoka és zászlóvivője. Ma pedig, midőn nemzeti létünk első ezredéves alkonyán, az egységes nemzeti állam nagy Pantheonján, az egyéni és lelkiismereti szabadság zászlója fennen lobog, a magyar egyetemi ifjúságnak számra nézve legtekintélyesebb része, a budapesti egyetemi ifjúság, illetve annak ez idő szerinti többsége, — nagyon fáj szívünknek, hogy ezt regisztrálnunk kell — a középkori maradiságnak, szűkkeblű felekezeti felfogásnak és a klerikális internaczionális retrográd törekvéseknek uszályhordozója. Lánglelkű 48-as ifjúság, ki első szállottál sikra a magyar szabadelvüség vívmányaiért, tekints le utódaidra ! Nézd , véred miként fajul! Azon apáknak fiai, a kik haláltól, rabságtól nem irtózva, harczba szállottak a nemzeti és szellemi szabadság szent, örök eszméiért, — immár ezen, apáik vérével szentesített eszméknek megtestesített intézményeknek ellenei, és az egész nemzet üdvét czélzó törekvések helyett egy önző, a nemzetek állami életét mozgató és átható eszmék elől elzárkózó kaszt érdekeinek szóvivője ! Íme, ily szép és üdvös (?) irányt követnek utódaitok, a budapesti egyetemi ifjúságnak uralmon levő többsége! Hivatalos lapjukban, az „Egyetemi Lapok“-ban, amely, ha a megkezdett utod tovább halad, nemsokára a „Magyar Állam“ mellékletének beillenék, a múlt iránti köteles kegyelet ezégére alatt, a merő, minden üdvös munkálkodást csírájában megfojtó, stabilizmusnak, maradiságnak, a keresztény alaphoz való ragaszkodás szükségességének hangoztatása mellett pedig, a minden, tehát még a mérsékelt haladással is, homlokegyenest ellenkező papi érdekeknek hódolnak, sőt mint a tegnapelőtt az Egyetemi Körben történt inczidens bizonyítja, még antiszemita velleitásoktól sem irtóznak vissza. Nagyon örvendünk, hogy ezzel végre kibújt a szög a zsákból, s kézzel foghatólag meggyőződtünk arról, hogy a „mérsékelt haladásnak“, „modern konzervativizmusnak“ (mintha bizony a konzervativizmus modern állami fogalmainkkal összeegyeztethető volna) hangoztatása csak a titkos klerikalizmusnak és antiszemitizmusnak leplezgetésére szolgál. Semmiesetre sem kicsinylendő tünet ez, hanem nagyon is megszívlelendő, minthogy az a csalárdság, amelylyel ezek az urak az Országos Diákszövetség hivatalos közlönyében, az „Egyetemi Lapok“-ban a retrogád törekvések iránti hajlandóságot a magyar főiskolai ifjúság szívébe becsempészni készülnek, — ezen lap utóbbi számaiban mind raffinirozottabb formában jelentkezik és igen könnyen megtéveszthetné azokat, akik nem látnak át a szitájukon. Midőn az „Egyetemi Lapok“ első számait kezünkbe vettük, alig mertünk hinni a szemeinknek, midőn ott a „századvégi hamis liberalizmusról“, a „konzervatív eszmék dicső (?) uralmáról“ olvastunk; lassan kint azonban legnagyobb sajnálatunkra, meg kellett győződnünk arról, amit még álmodni sem Mostoha. (A „Pécsi Napló“ eredeti tárczája.) A szobám ablakából kényelmesen betekinthetek a szomszéd lakásokba. Sok vidám jelenet, de elég szomorú is marad emlékezetemben abból, amit ott látok. Két család lakik odaát, mindeniknél egy-egy asszony: egyik is, másik is mostoha. Mi a különbség e két egyforma elnevezés között, mikor a fogalom is egy ? Mostoha mindkettő, s mégis más. Van-e a magyar nyelvben ennél rútabb elnevezés? Mostoha és egyéb semmi, pedig mily sokat fejez ki e rövid szó ! És vájjon melyik hely jutott neki a nyelvtanban? Főnév-e, avagy melléknév? Mostoha a sors, ha üldöz bennünket, mostoha a föld, mely kenyeret nem terem; mostoha a természet, ha szűken osztja bájait, mostohás a vékony szelet kenyér is, szóval minden, ami zsarnok, fösvény és hamis. A német így mondja: „Stiefmutter“, tehát mégis „Mutter“ — anya . .. a magyar fölöslegesnek tartja e szép szót a rut mellett vesztegetni. A mostoha nem anya. Nem fér össze a két fogalom. A mostoha az édesanya ellentéte, mint a fekete a fehérnek, mint ellentéte a zord tél az áldást hozó nyárnak. De hogy mégis van különbség a mostoha és a mostohaanya között, ezt szomszédaim ablakaiból lestem el. Tágas, csillogó tiszta konyhában fiatal leány üldögél, a kis lámpa gyér világánál serényen öltöget valami ruhadarabon, talán ünneplő köntösét varrja ? Holnap mindenszentek ünnepe. Lábainál kis bölcső ring, melynek lakóját, egy rózsás arcza kisdedet, igyekszik álomba dúdolni. Arczán a gondtalanság kifejezése helyett az ily korban még szokatlan komolyság ül. A másik ablak már vidámabb képet nyújt. Itt is fiatal leányarcz látható és hozzá méltó keretben mutatkozik: nagy halmazvirágból válogatja a legszebbeket és koszorúba fonja, holnap Mindenszentek ünnepe. Fiatal nő jelenik meg a háta mögött, nevetve nyúl a virágfüzér után és illeszti a leány fejére, aztán megcsókolják egymást, kaczagnak — és elfordulva egymástól, szemeidet törlik. — Mindenszentek, — e nap a halottaké. Ezrével tódulnak az élők a halottak tanyájára, a kegyelet adóját ki-ki szive és tehetsége szerint leróni elköltözött szerettei iránt, illatos vagy művésziesen készített virággal boritva a sírt, a mely alatt a hű szív porladozik. — — Ismét áttekintek a szomszédba, már beesteledett, — és a csillogó tiszta konyhát látom, ünnepi mezben. Egy kis színes mécses körül négy szál viasz gyertya ég, fehér abroszszal letakart kis asztalon, a fiatal leány, karján a kis gyermekkel, kényezve áll előtte. A gyermek gyügyögve nyújtogatja apró kezecskéit a szép mécses után és mert el nem érheti, hangos sírásra fakad. Az ajtó nyílik, egy fiatal nő díszes ruhában, kimenőre készen, ijedt boszos arczcal lép be, taglejtéseiről látható, hogy hevesen beszél, azután a lámpácskát gyertyákkal együtt eloltja és kettőt a viasz gyertyák közül a kicsike kezébe ad játszani, mire ez megbékül. A konyhalámpa gyér világánál ül a leány, nehéz sóhaj szakad kebléből, gondolatai egy kedves helyre viszik, oda, a ahova ma ezren zarándokoltak, a halottak tanyájához, ott egy télizölddel befutott sír, ahova a sóhaj elszáll. A másik ablak még sötét. Ezek még