Pécsi Napló, 1895. december (4. évfolyam, 286-310. szám)

1895-12-01 / 286. szám

Kil­any- é* király­­licu tukán (Rotb* uUUr-4Us ház.) Vtb­foc iog. fUnUUvRtal. Blitiv.köt 2. szám lak­lil trili fognyvnyom­dajában. Ki­­ratal mm atéttttb vitsza. lapelárisitónál. Pécs, 1895. Vasárnap, deczember 1. 286. (912.) szám. N­egyedik évfolya­m­a (PÉCSI ÚJSÁG) i?0XIXTXK-A.i hstajpiXj-AJP­Előfizetési árak Egész évre . 12 írt Fé­ érre . , 6 „ Negyed és re B „ Egy hóra 1 „ Egyes szára­in 5 kr. Egyes szám­ok kaphatók minden Előfizetési fölhívás. Deczember 1-jm új előfizetést nyitunk a „Pécsi N­apló“-ra. Újonnan belépő előfizetőink ingyen kapják a „Pécsi Napló“ karácsonyi ”ajándé­­kát, mely, mint a múlt évben, az idén is kellemes meglepetésül fog szol­gálni előfizetőinknek. Kiknek előfizetése e hó végén lejár, azokat az előfizetés szíves mi­előbbi megújítására kérjük, nehogy a lap szétküldésében fönnakadás álljon be. A „Pécsi Napló” előfizetési ára lapunk czímlapján olvasható. A támadók, Pécs, november 15­. (*) Soha sem élt még inkább visz­­sza a parlamenti fegyverekkel ellenzék úgy, mint a magyar elenzék most. Tudvalevőleg a költségvetési vita hetek óta tart már és még hetekre, hó­napokra volt hirdetve a tárgyalás. Való­ságos tervszerűen előkészített és pro­­grammszerűen folytatott obstrukc­iót vitt végbe ellenzékünk, nagy garral és műdühbel akarván fesczinen tartani az érdekeltséget. Keresték-kutatták mi legyen oka ennek az erőmegfe®itésnek, melyre egyrészt Bánffy kormánya éppen nem szolgált rá, másrészt a normális keret­ben szolgáló budget alig is nyújtott elég anyagot. De a valódi okot senki sem találta meg, mert féltékenyen meg­őrizték a titkot. Csak a véletlen fedezte fel. Húz­ták, halasztották, akadályozták a költ­ségvetést, mert féltek, hogy Bánffy az országgyűlés feloszlatásával új válasz­tásokat rendeltet el még a télen. Ettől fáztak, ettől reszkettek. De a­mikor a miniszterelnök biztosította az ellenzéket, hogy kár félni a kísértettől, mert ő neki, ha csak valami rendkívüli dolog közbe nem jön, esze ágában sincs az idő előtti feloszlatás, rögtön lecsillapul­tak a kedélyek és most már gyorsan lepereg a gép, a költségvetési tárgya­lás rövid egy-két hét alatt részleteiben is „kivégeztetik.“ Nemde fenséges jellemzéséül szol­gálhat e magatartás egy független és nemzeti ellenzék hivatásának? Mind az a támadás, vád, árulkodás düh és szen­vedélyesség, mely a tárgyalás eddigi menetén napirenden volt, csak önzésen alapult s mihelyt ez az érdek kielégí­tést nyert, egyszerre megszűnt a láz, az izgalom s kiki nevetve beszünteti a heves opponálást és siet haza, hogy kipihenje honatyai hazafias fáradozását és kényelemben élvezze még jó egy évre, kegyelemből biztosított képviselői állását. Kaczagnak azon, hogy „no a Bánffyra ugyancsak ráijesztettünk!“ Ez a taktika eléggé megvilágítja annak az erkölcsbíráskodásnak is érté­két, a­mely bíráskodás ma az ellenzék körében, a képviselőházban úgy, mint a sajtó terén, napirenden van. Soha se szórtak több piszkot és sarat a kor­mányra és többségére, mint most a fel­oszlatás miatti ijedtség deliriumában és soha igaztalanabbul és máéltatlanabbul nem vádaskodtak, mint most, hisz egyetlen egy komoly és igaz­­ok sincs arra, hogy az egyébként jogosultnak vehető ellenzéki támadás éle a szemé­lyeskedő piszkolódás merényletével cse­réltessék fel, vagy a férfias kitartást a kétségbeesés szélhámos merészsége váltsa fel. Alig jellemezte hívebben valaki azt a visszás helyzetet, melybe a közügy hír­munkásai és a közélet aktív sze­replői a mai vádaskodási és erkölcs­­bírói rendszer által jutottak, mint Porzó, a jeles tárczaíró a legutóbbi szen­­zácziós bűnp erről írt tárczájának befe­jező részében: „De akár most, akár öt év múlva kerül ki Takáts Zoltán, soká alul nem fog maradni. A világ gyorsan feled. Czimborája ismét bőségben akad Bánk bán és Melinda. (A „Pécsi Napló“ erdeti tárcsája.) Irja: Tichay Alfréd. A történelmi kritika, a­mely szigorú kíméletlenségével már annyi, a múlt di­csőségéről és kiemelkdő mozzanatairól táplált szép illúziót tett semmivé, a­mely­ben nemcsak egyes csaádok, hanem nem ritkán egész nemzetek, — gyakran már évszázadok óta, — ringítták magukat, — az u. n. Bánk bán-féle összeesküvést is megfosztotta attól a romantikus fénykör­től, a­melylyel azt a Bák nejéről szóló szerelmi rege körülvette és a melyet ré­gibb, nagyrészt kritika­­nélkül dolgozott történészeink, és ezek román Katona Jó­zsef „Bánk-bán“ czímű remek drámájá­nak páratlan sikerével, költészetének va­rázsfényével és bűvölő erejével — csak öregbítették. Megdönthetetlen bzonyítékokkal föl­fegyverkezve kimutatta, hogy Gertrud ki­rálynét, II. Endrének hazánkra nézve gyászos emlékü nejét rom Bánk bán, ha­nem Petur bácsmegyei te később csanádi főispán (a­kit csak Katona nevez tévesen bánnak) ölte meg, hogy Gertrud, királyné meggyilkoltatása nem magánbosszúnak, a családi életének beszennyezése fölött bősz haragra lobbant Bánk bánnak műve, hanem egyes-egyedül politikai összeeskü­vésnek, a királyné germanizáló törekvé­sei által nemzeti érzületében mélyen meg­sértett magyar nemzet erélyes visszahatá­sának kifolyása volt. Az 1213 szeptember hó 28-án Pilis környékén lejátszódott vé­res drámából tehát, — a melynek Gertrud és az általa meghonosított német uralom áldozatul estek, — teljességgel kizárja a szerelmi momentumot, a mely egyébként a nemzetivel igen szépen megférhetne, — és csakis az utóbbit látja teljes biztonsággal fönforogni. A Katona József által Melindának nevezett Bánk-bánnéról szóló gyönyörű tündérrege ellenben, — a mely a nem­zeti eszméért vívott s annak győzelmével végződött küzdelemnek oly sajátszerű bájt és vonzóerőt kölcsönzött, — a történelmi igazság fáklyájának fényére, — mintegy varázscsapásra, — ködként foszlik szét, a mely a nap fénye elől menekülni kény­szerül. „Eloszlik mint a buborék s marad mi volt a puszta jég!” Sőt nemcsak az vált bizonyossá, hogy Gertrud királyné megöletésénél, Bánk bán neje ismeretlen népe, t«­. a kit csak Katona nevezett el Melindának és a ki alatt némelyek, a kik Bánk bánt Benedek vajdával azonosítják, annak cso­­daszépségü nejét, a spanyol Totát vélik sejthetni, — nem szerepelt, — hanem az is, hogy ama merénylet fölidézésében, a melynek végeredménye, a német történé­szek által, mint nemzeti ügyük mártírja, szentségi magaslaton emelt Gertrud meg­gyilkolása lön, a nőnek, a kit a királyné fivére, Ottó vagy Ekbert, megbecstelenített volna, s a ki Katona Melindájának tör­ténelmi prototiponját képezhetné, egyálta­lában, sem közvetve sem közvetlenül semmi része nem volt. Bánk bánnak hitvesi becsületében meggyalázott neje, a kit Katona oly hatá­sosan színpadra hozott és a kit nálunk Rónainé Balogh Etel oly igazi érzéssel és magas művészi fölfogással jelenített meg, minden bizonynyal drámai­ irodalmunk fát­umunk 18 oldalra terjed.

Next