Pécsi Napló, 1895. december (4. évfolyam, 286-310. szám)
1895-12-01 / 286. szám
1895. deczember 1. jal fogadta a nagy hirt — és nem is tagadta. — S mi akarna leginkább lenni, kedves Jolán ? Orvos, tanár vagy gyógyszerész ? Mert egyelőre csak efféle lehetne. — Orvos, természetesen. A három közül annak van a legnagyobb, legnemessebb hivatása. — És nem félne a bonczolóteremtől ? — kérdem. — Miért ? Ha megtanított a mama libát sütni, csibét trancsírozni, amikor falura megyünk, karácsony tájt, magunk szoktuk elvégezni a mamával a disznótor öszes teendőit, — hisz az ember is csak efféle állat. — De Jolán ! — szólt közbe a mama haragos tekintettel. — Édes mamuczikáéa — felelt a leány nevetve. — bizony nem más az ember, mint emlős állat, ezt így tanítja a tudomány. — Taníthatja, de neked nem kell azt mondani. — Már ezentúl lehet — igaz-e ? De azért kiváncsi vagyok rá, hogy minő egy bonczterem. Elmondottam, amennyire csak bírtam, megdöbbentő realizmussal , leírván kis asztalukat, melyeknél sz első évesek dolgoznak »izomra«. Itt fekszik egy emberi kar, ott egy lábszár. Mint nyúzzák le a bőrt, hogy szedik le apránként a megsárgult zsírt. Közbe czigarettáznak, nehogy a tetemdarabok erős szagától elbóduljanak. És beszélgetnek vidáman, ki-ki az ő asztali szomszédjával. Nekem véletlenül nagyon kedves ilyen szomszédom volt. Sándor Jóska, ki most, mint nagyon komoly Sándor József úr igazgatja az »Emkét«. De akkor végtelenül kedves fecsegő vet. Amíg a kar hatalmas bicepseit és tricepseit kifejtettük a világosságra és elbabráltunk a kézfő finom apró izmocskáival, remekül szőtt izomrostjaival, szalagjaival — olyan bohókás, tréfás okos és szellemes volt, hogy néha órahosszat is elbabráltunk, elbeszélgettünk, anélkül, hogy a rendes boncztermi mulatságokkal csak törődtünk is volna. — Hát vannak koncztermi mulatságok is ? — kérdő merev, megbotránkozott tekintettel a kis Jolán. — Vannak bizony. Különösen az első éveseket akkor nagyon vidám hangulatba hozta az efféle, például ha egy frissen behozott tetemnek valamelyik ficzkó szájába dugta szivarját s azt mondta neki igazi jószívűséggel : »No pajtás, most szívd te tovább !» — Ez czudarság! S szabad ilyen tréfákat csinálni ? — Szabad, ha a tanár vagy az asszisztensz nincs éppen a teremben. De a teremszolga sem szokta igen eltűrni. — Az helyes. S mit tesz ilyenkor a szolga ? — Mit ? Kiveszi a tetem szájából a szivart és — szívja tovább ő maga. — Szörnyűség. S van ott ilyen mulatság még többbféle ? — Van. Az se közönséges dolog, amikor valami egészen újdonsült orvosnövendéket betaszítanak a preparálószobába. Tudja, az furcsa kis helyiség, legalább amikor én ismertem, furcsa volt. Ott vagdalta szét a szolga a tetemeket. Az egyik asztalon feküdt egy emberi törzs, minden kezek és lábak nélkül, egy kádban pedig ázott vagy tíz darab emberfej minden egyéb testrész nélkül. Amit aztán mondottam: a női bájosság esetleges veszedelméről, a tanulótársak fenyegető durvaságáról, trágárságáról, kaszárnyatempóiról, az inkább kecsegtetőnek látszott, mint elijesztőnek. A kis Jolán egyenest bevallotta, hogy véghetetlen áhítozást érez egy kis igazán emberi bánásmód után, amikor tudja, hogy ha egyszer férjhez megy, könynyen ki lehet téve a legdurvább bánásmódnak. — Hát most nem emberi bánásmódban részesül-e ? — Dehogy úgy bánnak velünk, mint valami bezománczozott csigabigákkal! S megvetőleg fölbiggyesztette az ajkát. Én ugyan még bezománczozott csigabigát sohasem láttam, de éreztem, hogy a kis Jolán megint mondott valami igazat. A mi beszélgetésünknek hirtelen végét vetette az, hogy mint a szélvész, úgy jött be egyszerre Jolánnak három barátnője. Ők is el voltak ragadtatva a reformtól. Hamarjában a legnagyobb megvetéssel nyilatkoztak a gyógyszerészeti pályáról, — természetesen, mert az felelne meg a nőknek talán a legjobban — a tanárkodást a maguk számára csak úgy tudták elképzelhetőnek tekinteni, ha kisfiúkat taníthatnának, mert a »betyárlányokat« teljességgel lehetetlen komolyan tanítani valamire, — ellenben rajongtak valamennyien az orvosi pályáért. Persze, csak addig, amíg férjhez nem mennek. Azután adieu orvosi pálya! — De hát érdemes-e néhány évért annyi tudományt megtanulni? Aztán az orvos csak nyolc-tíz évi gyakorlás után lehet igazi, jó orvossá! — szólok. Egy barna, komoly leány erre összehúzta az ő fekete szemöldeit s kissé vontatva a szót, lassú hangon igy felelt: — Azért a praxist nem kellene abbahagyni teljesen. A leány gyakorolhatná az orvosi tudományt otthon, a saját gyermekei fölnevelésében . . . „Pécsi Napló“ Vidéki levelek. Bar. MágOCS, nov végén. (Saját tudósítónktól.) Még vagy négy hét választ el bennünket a karácsonytól és máris fehérre meszelte be a természet a földet, meleg hótakaróval vonván be a szépen kifejlődött őszi vetéseket. A fákon zuzmóra van, a sár pedig kemény göröngygyé fagyott, szóval minden azt hirdeti , itt a tél még pedig teljes hideggel, mely karácsonyi hidegnek is beillenék. De ha kemény és dermesztő hideg is az időjárás, azért az egymást szerető keblekben a forró szerelmet nem bírja kihűteni ; de nem csak ez, hanem még az uj rendszer és népámitók — akarom mondani néppártiak uszály hordozói a kath. klérus sem ; mert hát a házasságok száma nemcsak hogy nem fogy a múlt éveikhez viszonyitva, hanem tán emelkedik is. Az uj rendszer óta már 8 házasság köttetett az állami anyakönyvvezető est. A nép is kezdi magát beleélni és nem is találja ezt oly rosznak, mint gondolta , pedig hát nálunk is megkezdték az agitátiót ellene, sőt a megyei választásoknál papi oldalról azt is hangoztatták a papi jelöltek, hogy csak reájuk szavazzon a nép, akkor 3 hét múlva megszűnik az új rendszer és a polgári házzasság. No de a három hét elmúlt és Zichy Nándor nem miniszterelnök és Vajay sem lett Magyarország kultuszminisztere. A nép kezd kiábránduli és már nagyon jól tudja, hogy mit várhat a néppárt és a papság sallangos ígéreteitől, hogy lesz mindaz, amit tesznek és ígérnek, csak önérdek és ámítás. Igaz, hogy a nép kijózanítása körül nagy érdemet szerzett magának Csanády István anyakönyvvezető, ki tapintatos eljárása folytán annyira megnyerte a nép bizalmát, hogy szívesen indul utána, s csakis Csanádynak köszönhető, hogy a házasulandók tisztességesen öltözve jelennek meg a hivatalos helyiségben, pedig hát a másik tábor vezérei a szószékről is kihirdették, hogy azoknak a házasságát, kik koszorúval vagy csak tisztességes ruhával is jelennek meg az anyakönyvvezető előtt, azoknak a frigyét ő nem fogja a templomban megszentelni. Mindamellett már arra is volt eset, hogy teljes nászpompával jelentek meg márkapárok a hivatalban; igaz, hogy ezek egyikét nem is eskette meg a plébános, no de ezek is segítettek magukon. Elmentek Cs.Tőttősre és ott bizony az evangélikus pap nem tagadta meg tőlük az egyházi áldást. Nincs is nálunk azon mit aggódni, hogy a népi vagy klerikális párt szervezkedhessen, mert ha a megyei választásnál sikerült is a Vajaiaknak keresztül csúszni, azért ez mit sem jelent, sőt mondhatjuk, hogy azóta annyira tisztult a helyzet, hogy bizony ma már ez sem sikerülne. A mezőgazdasági statisztika készítése és összeírása is szépen folyik, mindenki szívesen megjelenik a község házánál, hogy az adatokat bemondja; bár ezt is fe használták izgató eszköznek és a klerikális tábor hangoztatta is a nép előtt, hogy látjátok: ez is annak az átkozott polgári házasságnak a következménye, hogy most már a csirkék után is adót szed a kormány. Voltak is, kik félve vallották be és csakis az ügynökök felvilágosítására mondták be az igazat. Ilyen a helyzet nálunk, tél küszöbén vagyunk, az esték hosszúak és így van időnk a politizálásra és a félrevezetett nép felvilágosítására. Itt az ideje, hogy a nép inteligens vezetői megszólaljanak és véget vessenek a reverendában huhogó baglyok izgatásának. Ezredéves kiállítási értesítő. — Saját tudósítónktól. — Budapest, nov. 80. A jótékonyság pavillonja. Magyarország sok ezer közjótékony intézete külön épületet kap az ezredéves kiállításon. Eredetileg a közművelődés és részben a közoktatás kiállításába szánták a jótékony intézetek és egyesületek kiáltását, de ez is olyan nagyra és izmosra fejlődött, hogy külön hajlékot kell számára emelni. Ebben a legközelebb elkészülő pavillotban lesz a siketnémák, vakok, gyengeelméjűek nevelésére és oktatására vonatkozó minden adat, árvaházak, szeretet házak, menedékházak kiállítása, a különféle közjótevő intézetek kiállítása, továbbá mindazok az érdekes dolgok, amelyeket maguk a társadalom gyámoltjai készítenek, előállítanak. Az új pavilion terve a műszaki osztályban készül s rövid időn már hozzá fognak a kivitelhez. Vidéki hírlapírók Budapesten. A vidéki sajtó munkásai a jövő hónapban nagy országos gyűlésre jönnek fel Budapestre, hogy a vidéki hírlapírók országos egyesületét, segély- és nyugdíjintézetét megalapítsák. A gyűlések deczember 8-án lesz az Athon írók és hírlapírók körének nagy termében, s több mint háromszáz vidéki napi és hetilap lesz ezen az országos ülésen képviselve. Dániel Ernő kereskedelmi miniszter ez alkalommal meghívta a vidéki hírlapírókat, hogy nézzék meg az ezredéves kiállítás előmunkálatait, a már elkészült csarnokokat, hogy odahaza a személyes impreszsziók alapján írhassanak olvasóiknak. A kiállítás igazgatósága, mely egy napon át vendégekül tiszteli a vidéki sajtó képviselőit, kinn a kiállítás területén nagy ebédet is ad a tiszteletükre. Felolvasó cziklusok Amerikában. Több jó nevű Amerikában élő honfiársunk nemrég nagyon kedvező ajánlatot tett a kiállítás igazgatóságának. Tejesen díjtalanul arra vállalkoznak, hogy beutazzák Amerika, különösen az Egyesült Államok nagyvárosait, s mindegyikben egy két felolvasást tartanak, Magyarországról, amelyben ismertetik az országot, szebb vidékeit, lakóit, de legfőképen a jövő évi nagy millennáris ünnepeket és a készülő kiállítást. Magyarország szebb helyeit és magát a kiállítást képekben, mégpedig camera obskura segítségével készülő nagy vetített képekben is bemutatják, s mindenfelé élénk propagandát csinálnak, hogy az Euró