Pécsi Napló, 1895. december (4. évfolyam, 286-310. szám)

1895-12-01 / 286. szám

1895. deczember 1. jal fogadta a nagy hirt — és nem is ta­gadta. — S mi akarna leginkább lenni, ked­ves Jolán ? Orvos, tanár vagy gyógyszerész ? Mert egyelőre csak efféle lehetne. — Orvos, természetesen. A három kö­zül annak van a legnagyobb, legnemessebb hivatása. — És nem félne a bonczolóteremtől ? — kérdem. — Miért ? Ha megtanított a mama li­bát sütni, csibét trancsírozni, a­mikor falura megyünk, karácsony tájt, magunk szoktuk el­végezni a mamával a disznótor öszes teendőit, — hisz az ember is csak efféle állat. — De Jolán ! — szólt közbe a mama haragos tekintettel. — Édes mamuczikáéa — felelt a leány nevetve. — bizony nem más az ember, mint emlős állat, ezt így tanítja a tudomány. — Taníthatja, de neked nem kell azt mondani. — Már ezentúl lehet — igaz-e ? De azért kiváncsi vagyok rá, hogy minő egy bonczterem. Elmondottam, a­mennyire csak bírtam, megdöbbentő realizmussal , leírván kis aszta­lukat, melyeknél sz első évesek dolgoznak »izomra«. Itt fekszik egy emberi kar, ott egy lábszár. Mint nyúzzák le a bőrt, hogy szedik le apránként a megsárgult zsírt. Közbe czi­­garettáznak, nehogy a tetemdarabok erős szagától elbóduljanak. És beszélgetnek vidá­man, ki-ki az ő asztali szomszédjával. Nekem véletlenül nagyon kedves ilyen szomszédom volt. Sándor Jóska, ki most, mint nagyon komoly Sándor József úr igazgatja az »Em­­két«. De akkor végtelenül kedves fecsegő ve­t. A­míg a kar hatalmas bicepseit és tri­­cepseit kifejtettük a világosságra és elbab­ráltunk a kézfő finom apró izmocskáival, re­mekül szőtt izomrostjaival, szalagjaival — olyan bohókás, tréfás okos és szellemes volt, hogy néha órahosszat is elbabráltunk, elbe­szélgettünk, a­nélkül, hogy a rendes boncz­­termi mulatságokkal csak törődtünk is volna. — Hát vannak koncztermi mulatságok is ? — kérdő merev, megbotránkozott tekin­tettel a kis Jolán. — Vannak bizony. Különösen az első éveseket akkor nagyon vidám hangulatba hozta az efféle, például ha egy frissen beho­zott tetemnek valamelyik ficzkó szájába dugta szivarját s azt mondta neki igazi jószívűség­gel : »No pajtás, most szívd te tovább !» — Ez czudarság! S szabad ilyen tréfá­kat csinálni ? — Szabad, ha a tanár vagy az asszisz­­tensz nincs éppen a teremben. De a terem­szolga sem­ szokta igen eltűrni. — Az helyes. S mit tesz ilyenkor a szolga ? — Mit ? Kiveszi a tetem szájából a szi­vart és — szívja tovább ő maga. — Szörnyűség. S van ott ilyen mulat­ság még többbféle ? — Van. Az se közönséges dolog, a­mikor valami egészen újdonsült orvosnöven­déket betaszítanak a preparálószobába. Tudja, az furcsa kis helyiség, legalább a­mikor én ismertem, furcsa volt. Ott vagdalta szét a szolga a tetemeket. Az egyik as­ztalon fe­küdt egy emberi törzs, minden kezek és lá­bak nélkül, egy kádban pedig ázott vagy tíz darab emberfej minden egyéb testrész nélkül. A­mit aztán mondottam: a női bájosság esetleges veszedelméről, a tanulótársak fenye­gető durvaságáról, trágárságáról, kaszárnya­­tempóiról, az inkább kecsegtetőnek látszott, mint elijesztőnek. A kis Jolán egyenest be­vallotta, hogy véghetetlen áhítozást érez egy kis igazán emberi bánásmód után, a­mikor tudja, hogy ha egyszer férjhez megy, köny­­nyen ki lehet téve a legdurvább bánásmódnak. — Hát most nem emberi bánásmódban részesül-e ? — Dehogy­ úgy bánnak velünk, mint valami bezománczozott csigabigákkal! S megvetőleg fölbiggyesztette az ajkát. Én ugyan még bezománczozott csiga­bigát sohasem láttam, de éreztem, hogy a kis Jolán megint mondott valami igazat. A mi beszélgetésünknek hirtelen végét vetette az, hogy mint a szélvész, úgy jött be egyszerre Jolánnak három barátnője. Ők is el voltak ragadtatva a reformtól. Hamarjában a legnagyobb megvetéssel nyilat­koztak a gyógyszerészeti pályáról, — termé­szetesen, mert az felelne meg a nőknek talán a legjobban — a tanárkodást a maguk szá­mára csak úgy tudták elképzelhetőnek te­kinteni, ha kis­fiúkat taníthatnának, mert a »betyárlányokat« teljességgel lehetetlen ko­molyan tanítani valamire, — ellenben rajong­tak valamennyien az orvosi pályáért. Persze, csak addig, a­míg férjhez nem mennek. Azután adieu orvosi pálya! — De hát érdemes-e néhány évért annyi tudományt megtanulni? Aztán az orvos csak nyolc­-tíz évi gyakorlás után lehet igazi, jó orvossá! — szólok. Egy barna, komoly leány erre összehúzta az ő fekete szemöldeit s kissé vontatva a szót, lassú hangon igy felelt: — Azért a praxist nem kellene abba­hagyni teljesen. A leány gyakorolhatná az orvosi tudományt otthon, a saját gyermekei fölnevelésében . . . „Pécsi Napló“ Vidéki levelek. Bar. MágOCS, nov végén. (Saját tudósítónktól.) Még vagy négy hét választ el bennün­ket a karácsonytól és már­is fehérre me­szelte be a természet a földet, meleg hóta­karóval vonván be a szépen kifejlődött őszi vetéseket. A fákon zuzmóra van, a sár pedig kemény göröngygyé fagyott, szóval minden azt hirdeti , itt a tél­ még pedig teljes hi­deggel, mely karácsonyi hidegnek is beille­­nék. De ha kemény és dermesztő hideg is az időjárás, azért az egymást szerető keblek­ben a forró szerelmet nem bírja kihűteni ; de nem csak ez, hanem még az uj rendszer és népámitók — akarom mondani néppártiak uszály hordozói a kath. klérus sem ; mert hát a házasságok száma nemcsak hogy nem fogy a múlt éveikhez viszonyitva, hanem tán emelkedik is. Az uj rendszer óta már 8 házasság köttetett az állami anyakönyvvezető e­­st. A nép is kezdi magát bele­élni és nem is találja ezt oly rosznak, mint gondolta , pedig hát nálunk is megkezdték az agitátiót ellene, sőt a megyei választásoknál papi ol­dalról azt is hangoztatták a papi jelöltek, hogy csak reájuk szavazzon a nép, akkor 3 hét múlva megszűnik az új rendszer és a polgári házzasság. No de a három hét elmúlt és Zichy Nándor nem miniszterelnök és Va­­jay sem lett Magyarország kultuszminisztere. A nép kezd kiábrándu­li és már nagyon jól tudja, hogy mit várhat a néppárt és a pap­ság sallangos ígéreteitől, hogy lesz mindaz, a­mit tesznek és ígérnek, csak önérdek és ámítás. Igaz, hogy a nép kijózanítása körül nagy érdemet szerzett magának C­s­a­n­á­d­y István anyakönyvvezető, ki tapintatos eljá­rása folytán annyira megnyerte a nép bizal­mát, hogy szívesen indul utána, s csakis Csanádynak köszönhető, hogy a házasulandók tisztességesen öltözve jelennek meg a hiva­talos helyiségben, pedig hát a másik tábor vezérei a szószékről is kihirdették, hogy azoknak a házasságát, kik koszorúval vagy csak tisztességes ruhával is jelennek meg az anyakönyvvezető előtt, azoknak a frigyét ő nem fogja a templomban megszentelni. Mindamellett már arra is volt eset, hogy teljes nászpompával jelentek meg márkapárok a hivatalban; igaz, hogy ezek egyikét nem is eskette meg a plébános, no de ezek is se­gítettek magukon. Elmentek Cs.­Tőttősre és­ ­ ott bizony az evangélikus pap nem tagadta meg tőlük az egyházi áldást. Nincs is nálunk azon mit aggódni, hogy a nép­i vagy kleri­kális párt szervezkedhessen, mert ha a me­gyei választásnál sikerült is a Vajaiaknak ke­resztül csúszni, azért ez mit sem jelent, sőt mondhatjuk, hogy azóta annyira tisztult a helyzet, hogy bizony ma már ez sem si­kerülne. A mezőgazdasági statisztika készítése és összeírása is szépen folyik, mindenki szívesen megjelenik a község házánál, hogy az adato­kat bemondja; bár ezt is fe használták izgató eszköznek és a klerikális tábor hangoztatta is a nép előtt, hogy látjátok: ez is annak az át­kozott polgári házasságnak a következménye, hogy most már a csirkék után is adót szed a kormány. Voltak is, kik félve vallották be és csakis az ügynökök felvilágosítására mond­ták be az igazat. Ilyen a helyzet nálunk, tél küszöbén vagyunk, az esték hosszúak és így van időnk a politizálásra és a félrevezetett nép felvilágosítására. Itt az ideje, hogy a nép inteligens vezetői megszólaljanak és véget ves­senek a reverendában huhogó baglyok izga­tásának. Ezredéves kiállítási értesítő. — Saját tudósítónktól. — Budapest, nov. 80. A jótékonyság pavillonja. Magyarország sok ezer közjótékony in­tézete külön épületet kap az ezredéves kiállí­táson. Eredetileg a közművelődés és részben a közoktatás kiállításába szánták a jótékony intézetek és egyesületek kiál­­tását, de ez is olyan nagyra és izmosra fejlődött, hogy kü­lön hajlékot k­ell számára emelni. Ebben a legközelebb elkészülő pavillot­ban lesz a siket­némák, vakok, gyengeelméjűek nevelésére és oktatására vonatkozó minden adat, árvaházak, szeretet házak, menedékházak kiállítása, a külön­féle közjótevő intézetek kiállítása, továbbá mindazok az érdekes dolgok, amelyeket ma­guk a társadalom gyámoltjai készítenek, elő­állítanak. Az új pavilion terve a műszaki osztályban készül s rövid időn már hozzá fognak a kivitelhez. Vidéki hírlapírók Budapesten. A vidéki sajtó munkásai a jövő hónap­ban nagy országos gyűlésre jönnek fel Buda­pestre, hogy­­­­ a vidéki hírlapírók országos egyesületét, segély- és nyugdíj­intézetét meg­alapítsák. A gyűlések deczember 8-án lesz az A­thon írók és hírlapírók körének nagy ter­mében, s több mint háromszáz vidéki napi és hetilap lesz ezen az országos ülésen kép­viselve. Dániel Ernő kereskedelmi minisz­ter ez alkalommal meghívta a vidéki hírlap­írókat, hogy nézzék meg az ezredéves kiállí­tás előmunkálatait, a már elkészült csarnoko­kat, hogy odahaza a személyes impreszsziók alapján írhassanak olvasóiknak. A kiállítás igazgatósága, mely egy napon át vendégekül tiszteli a vidéki sajtó képviselőit, kinn a kiál­lítás területén nagy ebédet is ad a tisztele­tükre. Felolvasó czik­lusok Amerikában. Több jó nevű Amerikában élő honfi­ár­­sunk nemrég nagyon kedvező ajánlatot tett a kiállítás igazgatóságának. Te­jesen díjtalanul arra vállalkoznak, hogy beutazzák Amerika, különösen az Egyesült Államok nagyvárosait, s mindegyikben egy két felolvasást tartanak, Magyarországról, amelyben ismertetik az or­szágot, szebb vidékeit, lakóit, de legfőképen a jövő évi nagy m­illennáris ünnepeket és a készülő kiállítást. Magyarország szebb helyeit és magát a kiállítást képekben, még­pedig camera obskura segítségével készülő nagy vetített képekben is bemutatják, s mindenfelé élénk propagandát csinálnak, hogy az Euró­

Next