Pécsi Napló, 1898. július (7. évfolyam, 148-174. szám)

1898-07-01 / 148. szám

VH. évfolyam. Péntek, 1898. julius I. 148. (1995.) szám. Bserkentőség : Nepomuk-utcza 23. sz. (Szakváry-féle ház.) Telefon 109. sz. Kéziratok nem adatnak vissza Kiadóhivatal: Boltiv-köz 2. Telefon 27. Felelős szerkesztő: LENKEI LAJOS. Előfizetési árak: Egész évre 12 írt. Fél évre­­ írt. Negyed évre 8 frt. Egy hóra 1 irt. — Egyes ssim­ára 5 krajcsár. — Nyilt-térben 1 sor 30 kr. Vidéki városok. Pécs, junius 30. Szilágyi Dezső mondotta, nem va­lami régen, hogy most már legfonto­sabb kötelesség vidéki központokat létesiteni, e központok társadalmi és szellemi erejét kifejleszteni, megizmosí­­tani, hogy a nemzet hódító ereje ne csupán a fővárosban összpontosuljon, hanem az ország különböző részeiben felfogva és tömörítve támogassa a nem­zet szívében, a fő- és székvárosban ki­fejlődő törekvéseket. Azokban a vidéki városokban, melyek e központok helyéül predesti­­nálva vannak, régen érzik már ennek a gondolatnak nagy jelentőségét. E városok közönsége el is követett min­dent, hogy a nemzeti szempontokból is égetően szükséges vidéki központok kifejlődjenek, ám az ország fővárosa erős rivalitást fejtett ki e törekvések ellenében és tagadhatatlanul nagyobb jelen­tőségével mindig legyűrte a vi­déki városok aspiráczióit. A fő- és székváros közönsége nem egyszer jajdul fel amiatt, hogy a pezsgő élet, mely nem természetes uton lendült fel, hanem mesterségesen idéztetett elő a fővárosban, sokszor elviselhetlenné teszi a központban ki­fejlődő életküzdelmet, ami tagadhatlan jele annak, hogy a főváros már jófor­mán megcsömörlött attól a túltengő jóakarattól, melylyel őt az egész or­szág évek óta tömködi. A főváros férfikorba jutott, saját képességeiből kellene jövőre szükség­leteit kielégítenie, a legfőbb ideje már, hogy az ország gondja a vidéki köz­pontok fejlesztésére terelődjék. A zóna­rendszer, mely minden közlekedést, minden érintkezést a fővárosba terel, nem adott ugyan koldusbotot a vidéki kereskedelem és ipar kezébe, de meg­törte az életerőt, mely benn­ eddig lüktetett és jó részét átadta a czent­­rumnak, melyet a jelenlegi közlekedési viszonyok mellett egy valamire való gomb beszerzése végett is érdemes felkeresni. A zóna rendszernek ezen közis­meretté vált következményeit el kell hárítani és pedig semmiesetre sem azzal, hogy az olcsó közlekedést megdrágítsuk, hanem azzal, hogy míg egyrészt a fő­város messzire kiterjedő szomszédos forgalmát szűkebb korlátok közé kell szorítani, másrészt a vidéki központok közül a szomszédos forgalom előnyeit a legnagyobb mértékben szükséges ér­vényesíteni. Fájdalom azonban, hogy a vidéki központoknak predestinált nagyobb vá­rosokban nem úgy van kifejlődve a társadalmi élet, hogy ily irányú törek­vésekre vezetőket lehessen azokban ta­lálni. A létező viszonyoknak konzerva­tív árgusai, jóformán leküzdhetetlen erővel védik azokat az előnyöket, me­lyeket ők, elfoglalt pozíciókban él­veznek. Arra nem gondolok ezek a jó urak hogy a közös czélok megerősödésével az ő érdekeik is izmosodnak, csak attól félnek s talán nem is egészen alaptalanul, hogy a viszonyok változtá­­val ők bizonytalan helyzet elé is jut­hatnának. Sajátságos dolog, de úgy igaz, hogy ezt az előnyös helyzetet nem ama nagy szabadelvű többség tagjai élvezik, akik­nek akarata az ország kormányzásában megnyilatkozik, hanem jóformán min­den városban az egy Pécs kivételével azok, akik a szabadelvű pártnak elkese­redett ellenségeiként jelentkeztek. A hatóságok lokálpolitikájának egyik legfőbb tendenc­iája ugyanis az már hosszabb idő óta, hogy azokat, kik az ő működésüket az autonóm testületekben, avagy bármely más helyen is bírálat tárgyává tették, minden rendelkezésre álló eszközeikkel lekenyerezni igyekeztek. Mi lett ennek a következménye ? Legelső­sorban is az, hogy a hatóságok minden bírálat és ellenvetés nélkül le­robotolják a hatáskörükbe tartozó kö­telességeiket. Meg van fojtva minden kritikai érzék, de meg van oltalmazva a tisztviselők nyugalma. A tisztviselők ambíczióját azonban semmi sem sar­kalja többé, azt tartják: bolond volna, aki még mással is törődnék, mint az aktaszámok elintézésével. Az országban domináló szabadelvű­­ párt élete a vidéki központokon teljesen meg van semmisítve. Megsemmisítette azt az úgynevezett „okos“ lokálpolitika, mely nagy garral hirdette és elhitette a párt tagjaival, hogy a pártfegyelem követelményei szerint a hatósági mű­ködést, ha jó, ha rossz, okvetlenül tá­mogatni kell. Már most a hatóság nyugalmának és fatalizmusának kedvéért történő el­­tussolások, visszaélések és egyéb közigaz­gatási bűnök, melyeknek a magyar köz­­igazgatási életben kétségtelenül hosz­­szú lajstroma van, a szabadelvű többség rovására íródnak mert erről a pártról ismeretes, hogy a pártfegyelem állító­lagos követelményei szerint ő a ható­sági működést okvetlenül támogatja. Ezért mondjuk mi, hogy a vidéki központoknak predestinált nagyobb vá­rosokban nem úgy van kifejlődve a társadalmi élet, hogy a Szilágyi Dezső által jelzett irányú törekvésekre veze­tőket lehetne ott találni, mert mint már említettük, a létező viszonyoknak konzervatív árgusai jóformán leküzd­hetetlen erővel védik amaz előnyöket, melyeket ők, elfoglalt pozíc­iókban él­veznek. Félnek, hogy a viszonyok vál­­toztával bizonytalan helyzet elé is jut­hatnának. Erre a közéletet megbénító, a párt­egységet megsemmisítő politikára hívjuk mi fel a szabadelvű párt híveinek figyelmét. Nem igaz ám az, hogy szabad bírálat nélkül helyes működést kifej­teni bármely tisztviselői kar is képes volna. A helyes hatósági működésnek nem szabad elbújni, annak az igazságos, a jogos bírálat tisztítótüzét ki kell állni, ki kell hívni. Nem igaz ám az sem, hogy a párt­fegyelem a hatóságok szigorú bírá­latától a szabadelvű párt tagjait eltiltaná. Csak azok találták ezt ki, kiknek így a működés kényelmesnek és nyugalmas­nak bizonyult. De fájdalom, bizonyos, hogy míg a nagy magyar városok szabadelvű­­párti polgárai ennek a két igazságnak teljes tudatára nem ébrednek, addig az olyannyira szükséges vidéki központo­kat úgy megteremtetni, mint ahogyan azt a szükség követeli, nem lesz le­hetséges. Palócz László A jégviharok —és még valami. Pécs, június 30. Még ezelőtt pár nappal nagy volt az aggodalom, hogy elegendő munkás­kéz hiányában és a szórványosan föltünedező és kilátásban levő munkászavargások kö­vetkeztében hogyan megy végbe az idei aratás. Ma már ez aggodalom — meghala­dott álláspont. „Afflavit Deus............“A felhők feltornyosultak, a vihar elszabadult lánczairól, végig suhant jeges szárnyaival az országon és az oly szép reményekkel kecsegtető Isten áldása: a termés tönkre van téve. A jégviharok nemcsak letarolták a termést, hanem ki is csépelték egyúttal, az aczélos búza helyett szilánkká paskolt szalmát ha kap a gazda, akinek a kész gazdag aratás már-már a kezében volt és aki a jégviharok után mehet koldulni

Next