Pécsi Napló, 1898. szeptember (7. évfolyam, 199-224. szám)

1898-09-01 / 199. szám

Ш Те pécsi közönség pedig, mely itt vagy az országgá kürtött „becstelenség“ színhelyén s látod a dolgok folyását, az események igaz képét, lásd azt is, hogy azok az öblös torkú hányhazafijak oda fönt, akiket szentekül csodálsz néha, mikor például valami más „alkotmánysértés“ miatt cserzik ki kormányok és egész tábor­karok becses bőrét, mikor főispánokat felöstökölnek, államtitkárokat ebédelnek és minisztereket vacsorálnak el „rut vissza­élések“ uián : lásd, hogy ezek a hazafiság­­fogyasztási adóbérlők mint lovagolnak bele előbb maguk a vásári komédiás sátorok közé, s aztán mint lovalják bele maguk után a t. ez. olvasóközönség és vele az egész ország népének azon részét, mely a helyismerettel nem birván, ezektől a jó uraktól veszi a hazafiságnak kismértékben kiárusított maszlagát. Valami tapasztalatlan, tettét meg nem gondoló tudósitó nekiugratja az egész tisztelt versenyistállót s aztán hajrá ! — ki tud nagyobbat ugratni? Latiatuc feleim zumtud­et, hogy parturiunt montes et nascitur ridicu­lus mus. Augusztus. A ledőlt szobor.* Harmincz éve — kevés megszakítás­sal — hogy a megyei gyűlésekre járok. Átéltem vagy 150 rendes és rendkívüli közgyűlést Madarász László korától — egész a mai napig, de ez még soha sem tör­tént meg velem, hogy az évnegyedes gyű­lés 1 óra és néhány perczig tartott volna, mint most. Midőn Tallián G­yula főispán elnöki székében megjelent, a tisztviselőkön kí­vül épen 14 bizottsági tag volt jelen s az alispáni évnegyedes jelentés felolvasása után mindig csak olvasták a jegyzők, csak olvasták az állandó vál. véleményét, megint csak olvasták, s miután minden ember néma volt,­­ a főispán egymás­után mondta ki a határozatokat ! Soha ilyen gyűlési Az alispáni jelentés tudtul adta, hogy az aratás alatt munkás mozgalom nem volt. Antal Gábor püspököt körútjá­ban mily lelkesedéssel fogadták, s az egy szép levélben meg is köszönte a megye közönségének, hogy a sertésvész nagyobb mérveket öltött, de enyhébb lefolyású, hogy a fonyódi kikötő a forgalom­nak átadatott, a főjegyzőnek a miniszter köszönetét fejezte ki, hogy a beteg tanfelügyelőt 2 hóig nagy buzgalommal helyettesítette, feliratot ajánl a kormányhoz vető­magért a jégvert községek számára, s hogy az ínségesek munkát kapjanak a télen, kéri a megye az illető minisztériu­mot, hogy a mocsolád-siófoki, kaposvári­barcsi vasutak építését mielőbb kezdje meg. (Éljen az alispán.) Elhatározták még, az­az felolvasták az áll. vál. véleményét, hogy megyénk szülöttje, a meghalt Kozma Sándor emlék­szobrára 100 frtot adományoz, s a főispán kimondta a határozatot. A törvényhatósági bizottság válasz­tott tagjainak fele kilép január hó 1-én, a kilépők helyének betöltésére a választás szeptember hó 5,6., 7-ik napjaira tűzetett ki. Nos, még néhány fölolvasás, h­a a közgyűlésnek vége volt 10 óra és néhány perez után ! * Oh te egykor dicső, törökverő vár­megye, mely pasákat kaszaboltál lakásra ! Várasdban ott lakott a hazaszeretet; Ba­­bócsa, Somogyvár, Kaposvár, Kereki erős­ségei alatt patakban folyt az ellenség vére s derékig gázoltunk a vér és dicső­ségben ! . . . Te nagy vezér megye, mely annyi­szor megremegtetted felirataiddal Bécs hatalmas minisztereit... a helytartó ta­nácsokat, mert hát itt ömlött ki Zrínyi Miklós vére és Somogy százszor meghalt inkább, de meg nem adta magát soha, soha ! ,. . . És íme most a dicső szobor porba omlik s Dincs, a ki összefoltozza, mal­­terozza! . . . Somssich Miklós, Somssich Pál, Záborszky, Zichy Antal szellemei jelen­jetek meg a végtisztesség tételnél s vigye­tek régi dicsőségének tépett rongyaiból sírotokba egy-egy darabot emlékül ! . . . Ti láttátok, éltétek, neveltétek di­csőségét egykoron, könyörület és üdvösség szellemeteknek és bocsássatok meg a hal­doklónak ! . . . Igen! a régi vármegye haldoklik­­ erényei, bűnei csak a történetei maradnak s Perczel Dezső miniszter már ott áll a haldoklónál, hogy elbucsuztassa és elte­messe. Az egykor fényes, dicső szobor ledőlt, az utódok majd elolvashatják, a mit egy­kor rá századok írtak­­ Koboz István * A legutóbbi somogyvármegyei közgyűlés al­kalmából írja ezen vármegye közéletének régi elő­­harczosa ezen elegikus búcsúztatót. A szerk. Pápai Napló ч 1898. szeptember 1. Dunaföldvári levél. — Saját tudósítónktól. — Duna-Földvár, 1898. aug. hó végén. Talán soha sem várta nagyobb ag­godalommal a magyar gazda az aratást, mint a folyó évben. A tavaszi szocziális mozgalmak bizalmatlanná tették a mun­kaadót a munkással és a munkás nem bízott meg az ur őszinteségében, mert az egész télen át — minthogy kenyere úgy is szűkön volt — olyan dolgokkal táplál­kozott, a­mitől ugyan a test meg nem hízik, de az agy megtellett rémes dolgok­kal : földfelosztás, egyenlő és vagyonközös­séggel; szóval maguk Lassál és Marx, a szoczialismus első bajnokai sem tudták volna a szegény és éhező népet jobban felizgatni és félrevezetni, mint ezt a mi apostolaink tették. De a­mint a tavaszi munkaidő kö­­zelgett, a fák rügyezni és az élet a mezőn fejlődésnek indult, a munkások gondolko­dása is megváltozott. Igaz, hogy ezen vál­tozáshoz hozzájárult az is, hogy mindenütt, hol a félrevezetett tömeg lázongni kezdett, ott a hatóság — mint itt nálunk is — csendőrszuronnyal fojtotta el a lázadást és sokkal jobban őrködött a mozgalom fölött, mint annak előtte és iparkodott a munkás népet meggyőzni arról, hogy erőszakkal és a társadalmi rend felforgatásával mit sem érhet el. Különösen jó hatással volt a munkás­törvény megalkotása, mert ebből a törvényből — mihelyt kihirdetve jön — megismerte a munkás az ő jogait és kö­telességeit és meggyőződött arról, hogy most már ő sem lesz annyira, mint eddig az egyesek szeszélyeinek kiszolgáltatva, hogy ő is törvény oltalma alatt áll. Ehhez járult még az is, hogy a vegetáczió már kora tavasszal a legszebb reményekre jo­gosított, s így nem csodálhatjuk, hogy a legdühösebb „czuczilisták“ is siettek mun­kás-igazolványukat kivenni és tömegesen siettek aratást válalni. Most, mikor már nemcsak az aratás, hanem nagyobb részben a cséplés is be van fejezve, mondhatjuk: hála Istennek, a szép reménynek a legnagyobb része meg­valósult. Az aratás általában véve sikerült, különösen az ősziek olyan jól fizettek, hogy teljesen kielégítették a gazda vára­kozását; a tavasziak már gyengébben fizettek, mert ezek már érezték az eső­hiányt, de azért panaszra még itt sínes ok. A kapás növényeknél a nagy és foly­tonos szárazság tetemes kárt okozott, de korán érő burgonya és kukoric­a azért jó termé­st adnak, míg a későiek bizony si­lányak lesznek. A dinnye termelése, mi itt szintén jelentékeny, csak helylyel­­közzel sikerült, ebben a késői hideg és a száraz időjárás okozott kárt. Gyümölcsünk — különösen alma és szilva — sok van; az szőlő is igen jól mutatkozik, bár az eső hiányát ez is érzi, a szem nem elég fejlődött, de a czukortartalma már ma is nagyobb, mint más években szeptember közepén lenni szokott. Meg is kezdődött a szőlő exportálása és minden nap több százra menő kosárral szállítanak el kül­földre a szőke Dunán. Hanem a szőlő Dunánkról ugyan­csak mostohán gondoskodnak ott fönn; olyan alacsony a vízállás, hogy az ala­csonyabb zátonyok is a szárazban sütké­reznek. S mintha csak e miatt bosszan­kodna az öreg folyó, nap-nap után szedi áldozatát és a vízbefultak száma sokkal nagyobb ez évben, mint máskor, mikor vad hullámokkal rohant tovább az ár. Ennek egyedüli oka pedig az, hogy nálunk a gyermekekre való felügyelet nagyon is lanyha és sok szülő egész nap nem gondol gyermekére, bárhol is csatan­gol, csak otthon ne legyen. S ha a kis ártatlannak a parton hagyott ruhácskáját haza viszik, a legtöbb szülő szoikus, nyu­galommal mondja: „Isten adta, Isten el­vette!“ Hiába, nálunk az emberi anyag nem sokat számít, meg is dézsmálja azt minden évben a sok és különféle ragályos betegség. Mindezeken a bajokon csak a jó iskola segítene alapos tanítással, de ki tehet róla, ha nálunk az iskola meg a tanító is csak mostoha gyermeke az ál­lamnak és társadalomnak Iskolája van itt nálunk minden egyes felekezetnek, s habár mindegyike megfe­lel szellemi erő tekintetében a modern kor követelményeinek, de az iskolák ke­vés volta és túlzsúfoltsága nagyon meg­bénítja a fáradtság eredményét és a leg­jobb tanerő is csak féleredményt képes felmutatni. A felekezetek nem akarnak és nem tud némelyik többet áldozni culturá­­lis czélra és e tekintetben megegyez a Kormánynyal, kinél már évek óta sürget­jük és kérelmezzük a polgári iskolát, de az anyagi fedezet (?) hiánya miatt a fel­állítása évről-évre lesz elhalasztva. Városunk pedig más tekintetben szé­pen fejlődik; nemcsak, hogy évről-évre épül és szépül és leveti magáról a falu­sias színezetet, hanem olyan intézményei is vannak , minekkel más nagyobb vá­ros sem igen dicsekedhetik. Így a még fennálló gőzfürdőnk mellett most hideg gyógyintézet is létesült, melynek beren­dezése mindenkit kielégíthet. A város emelkedésével fokozatosan emelkedik az élelmi czikkek drágasága. S minthogy a hivatalnokok fizetése a régi­nél stagnál, nem csoda, ha ezek közt az ide-oda való áthelyezés és pályázat napi­renden van, pedig hát minden egyes hi­vatal érdeke azt kívánná, hogy hivatal­noka állandó legyen és a hivatallal asszi­milálódjék. A zsidó eklézsia papja is pályázat útján akar anyagi helyzetén ja­vítani, mit csak azért említek fel, mert Tolnából Baranyába gravitál. Ugyanis pár nappal ezelőtt a siklósi zsidó hitközség hívta meg őt próba-szónoklatra. Mi föld­váriak, bár rendkívül sajnálnék távozását, de tudva, hogy ilyen derék, képzett ma­gyar ember — mint Partos dr. — ott a magyarság és magyarosodásnak is nagy szól­

Next