Pécsi Napló, 1898. október (7. évfolyam, 225-250. szám)

1898-10-01 / 225. szám

1898. október 1. Pécsi Napló — Az új önkéntesek. Amikor október elsejét mutatja a kalendárium, a fiatalembereken nagy izgatottság vesz erőt. Olyan forma ez az izgatottság, mint a színész lámpaláza első felléptekor. De nem is csoda. Szokatlan, teljesen más, a czivilélettől nagyon k is elütő élet veszi kezdetét ilyenkor. No meg aztán az sem kis dolog: az első debüt a főtéren. Mikor az egyenes tartású önkéntes ember először megjelen a korzón, azt hiszi, hogy csak őt nézi most az egész város. És már ez a gondolat is naiv ügyetlen­kedésre ragadja az uniformishoz még nem szokott önkéntest. De a való mutogatás csak a kellemes fele a nehéz szolgálat­nak, majd pár nap múlva következik az újoncz kiképzés. Ez aztán a valami. Az önkéntesek, a­kik most büszkén mutogat­ják magukat a korsón, pár nap múlva halálra fáradtan vonják magukat hazafelé és e közben azon igyekeznek, hogy hát ha lehet, úgy suranhhassanak el az utczán, hogy ne lássa őket a megviselt, szánal­mas állapotban senki. A cs. és kir. 44. gyalogezredhez be lettek hiva október hó elsejére: Bedő Károly, Hegedűs Valér, Lenkei Emil, Fuchs Dávid, Rotter Béla, Pilch Andor, Suschnik József, Mendlik Aladár, Geiringer Mór, Halász Aladár, Heinesz Elemér, Drazsenovics Jenő, Stauch József, Volf Sándor, Kim Elemér, Fischer Mihály, Knezsevics Béla, Fra­­nk­a István, Spitzer Sándor, Amszter Oszkár, Lieber Ferencz és Stern Ottó. — Törzsőrmesterek fizetés­­emelése. Említettük már a múlt alka­lommal, hogy a hadügyminisztérium tervbe vette a honvéd törzsőrmesterek eddigi kis fizetésének fölemelését. Most már értesítés is érkezett a honvédkerületi parancsnok­sághoz, mely tudatja az örvendetes hírt a törzsőrmesterekkel. E szerint a fizetés­­emelés folytán három új fokozat szárma­zik. Az I. osztályban 600 frt, a II.-ban 480 frt, a Ш.-ban pedig 420 frt lesz az évi fizetés eltekintve a különféle illetékek­től, melyek szintén meghaladják a 200 frtot. A jövő év elsején lép életbe az új fizetési rendszer. — Posta és távíró-térkép. Pécs városa ma délelőtt egy leiratot ka­pott a belügyminisztertől. A leiratban arról értesítette a miniszter a várost, hogy a posta és távíró intézmény vezérigaz­gatósága Magyarország posta és távíró­tért­épét elkészítette és annak egy példá­nyát nemsokára a város számára is megküldi. Mindenesetre hasznos munkát végzett a vezérigazgatóság. Zsöllét béreltek: a Nemzeti Casinó ülést,­ Vaniss Sándor, dr. Deutsch Ig­­nácz, dr. Günsberger Soma, Heffler Ja­kab, Pasitzky József, Lehenwald Imre, Kende Alfréd, ifj. Eötvös Gusztáv, Stern Ottó stb. stb., amely névsor még kétség­kívül tetemesen nagyobbodni fog, de már az eddigiből is látható, hogy színházunk­nak az idén fényes és állandó közönsége lesz, ami a színházi előadásoknak bizony mindenütt egyik elsőrangú vonzó erejét képezi. De a bérleten kívül, melyek az idén tetemesen olcsóbbak, mint voltak ezelőtt. Somogyi Károly igazgató, a közönség óhajtásával számolva, minden vonalon tetemesen leszállította­ az árakat, így a földszinten a zselléknél, álló helyeknél, az emeleti erkély- és zártszéküléseknél, úgy hogy ma már senki sem panaszkod­­hatik, hogy drága a színház. A heti műsor a következő : Szom­baton október 1-én „Talmi herczegnő” operette. Vasárnap október 2 án délután 3 órakor „Tót leány“ este 8 órakor „Az ördög mátkája” énekes népszínmű. Hét­főn október 3 án „Nap és Hojdu operette. Kedden, október 4-én „Mozgó fényképek“ vígjáték. Szerdán, október 5 én „Susanna“ dramolette, és a „Szép Galathea“ operette. Csütörtökön, október 6-án „Ötödik László“ dráma. Pénteken, október 7-én „Czigány­­báró“ operette. Szombaton, október 8-án „Arany lakodalom.“ A színházi bérlőket ez után kéri föl az igazgató, hogy bérlet­jegyeiket szíveskedjenek holnap, szombat d. e. 10—12-ig és d. u. 3—5-ig elvitetni az igazgatói irodából. Színház és művészet. — A színi idény holnap, október 1-én veszi városunkban kezdetét. Szívesen üdvözöljük ez alkalomból Somogyit és derék társulatát, mely megérdemli, hogy műszléséről híres közönségünk is rokon­szenves érdeklődéssel fogadja. Fokozott igényekkel nézünk ez új színházi év elé, egyrészt, mert ismerjük Somogyi művészi ambitióját és c­élzatait, valamint társula­tának jeles erőit és másrészt, mert úgy látjuk, hogy közönségünk — az eddigi közönyös hidegséggel szakítva — lehet mondani tömegesen bérelt, amiért a szín­­ügyi bizottság buzgólkodásának is szól az elismerés Eddigelé béreltek (páholyt): Báró Fejérváry Imre, Blaskovits István, Krasz­­nay Mihály, dr. Bors Emil, Fekete Mi­hály, Nagy Jenő, Engel Gyula, Engel Mihály, Uilmann M. Károly, Schapfinger Gusztáv, Cseh Marianne, Özvegy Sauska Jenőné, Wertheimer J., Kaufer Mór dr., dr. Egry Béla, dr. Toldy Béla, dr. Mada­rász, Schlauch Imre, Hamerli Imre. Távirataink. A Dreyfus-ü­gy, Páris, szeptember 30. A „Journal“ szerint Eszterházy szerda óta ismét Páris­ban van. A Gaulois azt állítja, hogy a kormány arra a röpiratra a­melyet Eszterházy kiadni szándékozik, a nyomtatványok preventív lefoglalásáról szóló 1893-iki törvényt fogja alkalmazni, ha abban olyan leleplezések lesznek, a­melyek az állam biztonságát kifelé érintik. Ugyane lap szerint Casimir Perier újság­írók előtt akik tőle felvilágosítást kértek a Daily News legutóbbi közleményéről csupán arra szorítkozott, hogy a Szajna­­megyei esküdtszék előtt tett nyilatkozataira utalt. Nem ismeri azokat a tényeket, a­melyek a törvényszék előtt levő ügyre vonatkoznak, a többiekre nézve pedig kötelessége és felelőtlensége hallgatást parancsol. Páris, szept. 30. Esterházy a „Libre parole“ egy mun­katársa előtt elmondta, hogy most szökött meg Párisból. A börtönben meggyőződött ar­ról, hogy életére törnek. Védője bizonyít­hatja, hogy mindenkép meg akarták ölni. A királyné emlék­szobra. Budapest, szeptember 30. (Ered. táv.) Atzél Béla báró ma az újságírók egyesületében kifejtette, hogy a királyné szobrát egy gyönyörű park közepére kell tenni, olyan formán, mint egy Valhalla­­szerű klasszikus templom görög stilü osz­lopokon nyugvó menyezete, mely alatt fehér karrarai márványból készült talap­zaton a királyné mellszobra álljon, ko­rona, ékszer, uralkodói symbolumok nélkül. A szobor talapzatán e fölírás: „Erzsébet királyné.“ Bródy Sándor azt ajánlotta, hogy szét kell robbantani a kormány terveit, mely a szoborügyet jogtalanul a maga hatáskörébe vonja. Többen felálltak és pártolták Atzél eszméjét. Atzél a szobrot a városligeti köröndre helyezné. Ki lesz az alelnök. Budapest, szept. 30. (Ered. táv.) Berzeviczy elutazott Budapestről, de hátrahagyott a Ház elnökénél egy leve­let, melyben holnap esetleges alelnökké megválasztásáról lemond. Alelnökül Kar­dos Kálmán fog megválasztatni. A reichsrath. Bécs, szept. 30. (Ered. táv.) Az el­­nök 12 óra 15 perczkor nyitja meg az ülést. Az összes miniszterek jelen vannak. Beérkeztek: Schönerer képviselőnek sür­gősségi indítványa a nyelvrendeletek azon­nali hatályon kívül helyezése, a német nyelv hivatalossá tétele és a nyelvkérdés rendezése tárgyában, továbbá Hochenbur­­ger képviselőnek sürgősségi indítványa, a­mely a kormányt fölszólítja, hogy a ki­egyezési javaslatokat azonnal vonja vissza és kezdjen új tárgyalásokat Magyaror­szággal. Az indítványok felolvasása után Schönerer képviselő azt kérdezi az elnöktől, hogy tényleg tette-e a német el­lenzék magatartására azt az észrevételt, a­melyet egy napilap közölt. Elnök azt válaszolja, hogy nem em­lékszik rá, hogy ilyen kijelentést tett volna, de ha megtette, csak mint magán­ember tette és ezért senkinek sem tarto­zik felelősséggel. Heeger képviselő panaszkodik a kép­­viselőház fogadótermében a közönséggel szemben tanusított bánásmód miatt. Stojalowski képviselő azt kérdezi az elnöktől, hogy mikor szándékozik a gali­­cziai kivételes állapotra vonatkozó szabály­rendeletet határozathozatal végett a ház elé terjeszteni. Hiszen ezt előbb nyújtották át neki, mint a kiegyezési javaslatokat. Kívánja, hogy a rendelet mielőbb napi­rendre tűzessék. Elnök határozottan tiltakozik az el­len, hogy Stojalowski kétségbe vonja be­jelentését, a­mely szerint ő a rendeletet szept. 25-én kapta meg. Egyébiránt a kor­mányrendeletet, mihelyt lehetséges lesz, napirendre fogja tűzni. (Helyeslés). A ház áttér a napirendre és pedig első­sorban a kvótaküldöttség vá­lasztására. Schönerer azt kívánja, hogy a vá­lasztás a névsor felolvasásával történjék meg és efölött névszerinti szavazást kér. A névszerinti szavazást a ház nem támo­gatja. (Zaj a Schőnerer-párton. Kiáltások : Ezt akartuk, hadd lássuk, hol van a né­met ellenzék !) A névsor fölolvasásával való választás mellett csak a német nép­párt egy része áll fel. Wolf (kiabálva) Hát már megint a szokott hebe­hurgya módon történjék a választás. (Felkiáltások a keresztény-tár­sadalmi párt padjain: Csend ! Fogja be a száját ! Zaj.) Erre megkezdődik a kvótaküldöttség választása. Beadják a szavazólapokat. Thun gróf miniszterelnök szólani kezd. Bécs, szeptember 30. (Ered. táv.) A reichsrathban Thun gróf miniszterei nős azon reményének ad kifejezést, hogy a munka új ülésszaka következett el; gon­doskodnunk kell arról hogy Magyaror­szággal a vámszövetség és gazdasági kö­zösségünk fenntartassék. Mindent, mi széjjel választana, kerülni kell. (Schönererék folyton zajongnak, a többség piszeg. Csend­­ fogjátok be a szátokat ! — kiáltják rájuk.) Ha nem sikerülne a ki- 5

Next