Pécsi Napló, 1899. augusztus (8. évfolyam, 173-198. szám)

1899-08-01 / 173. szám

173. (2320.) szám. / VIU. évfolyam. Kedd, 1899. auguaziim I. PÉCSI NAPLÓ IxrkMStSeég : Nepomuk utcza 28. sz. (Szakváry-féle ház.) Telefon 109. sz. Kéziratok nem adatnak vissza Kiadóhivatal: Boltiv-köz 2. Telefon 27. L. Felelós szerkesztő: E2STKBI LAJOS. Előfizetési árak: Egész évre 12 frt. Fél évre 6 frt. Negyed évre 3 frt. Egy héra ltrt. —Egyes szám ára 9 kra|ozir. — Nyilt-térben 1 sor 30 kr. A pécsi Petöfi-ünnepély. — Saját tudósítónktól. — Pécs, julius 81. Messze kellene visszamennünk, el­sárgult foliánsokban kellene lapozgatnunk, bogy a lelkesedés és hazaszeretet szülte hasonló ünnepségnek akadnánk nyomára, mint a mely a mai napon zajlott le. Mi­kor szívből fakad valamely ünneplés, mi­kor az nélkülöz minden hivatalos színe­zetet, mikor azért lelkesedünk, mert lelkesednünk kell, akkor nem kell sem hosszú előkészület, sem kürtszó és dob­pergés, akkor fölösleges, hogy frázisokkal buzdítsunk a lelkesedésre, ünneplésre, akkor megy az magától, akkor spontán és őszinte az ünneplés. Ilyen volt Petőfi Sándor emlékezetének pécsi ünnepelése, melynek kétszeres fényt kölcsönzött, hogy ezen ünnepünket Váradi Antal drnak jelenléte és hathatós közreműködése emelte ki a sablonos ünneplés keretéből, mert a mikor Váradi Antal drnak örök-ifjú, daliás alakját látjuk föltűnni Pécs ut- czáin mindig Antheus szellemét látjuK föléledni, aki fölkeresi az anyaföldet, hogy ott uj erőt gyűjtsön a további küz­delemre. És képzelhettünk volna Petőfi ünnepet Pécsett Váradi Antal nélkül, aki az epigonok sorából messze fölülemelke­dik, és ifjú Magyarország költő erdejé­nek egyik leghatalmasabb, legtöbb és legbe­csesebb gyümölcsöt hajtott tölgye. „Petőfi visszatér“ czimü kőkeménye a költőnek egyik legszebb, legbecsesebb alkotása, mely az 6 hatalmas előadásában ma könyeket csalt az egybegyűltek szempil­láira ... A pécsi ünnepély rendezésének ér­deme Jobszt László dr., társadalmunk ezen kiváló rokonszenvet élvező tagjáé. De a pécsi közönség érdeme, hogy át- érezte ezen ünnepség magasztos voltát, és seregestül vándorolt a nemzeti kaszinó helyiségeibe, bugy a Petőfi-ünneplésből kivegye részét. Lehetetlen lenne fölsorol­nunk az összes jelenlévők sorozatát, de kezdve Fejérváry Imre báró főis­pánnál ott volt mindenki, akinek érzéke van az irodalom iránt, és ilye­nekben gazdag máskülömben szegény városunk, de a nagy teremben fölállított széksorokat hölgyvilágunk foglalta el di szes utczai öltözetben, és ebből a közön­ségből bőven kitelt volna néhány nagy téli bálra. A terem lúlzsúfoltsága daczara sem volt fullasztó a hőség, és a rendező­ség érdeme, hogy oly rövidre, oly tö- mörre, de mindvégig annál érdekesebben állította egybe az érdekes műsort. A nemzeti kaszinó, színház épület és városház tornyáról a nemzeti és városi lobogó csüngött alá. A nemzeti kaszinó bejáratát pálmákkal díszítették, hasonló­kép pálmákkal környeztek a díszterem dobogójának hátterében elhelyezett Petőfi szobrocskát. A bejáratnál a jogakadémiai ifjúsággal kiegészített rendező bizovtság élén Jobszt László drral fogadta az érke­zőket, kiknek sorában ott láttuk az egy­ház képviseletében Troli Ferencz vál. püspököt és Szeredy József dr. kanono­kot, mig Hetyey Sámuel pécsi püspök Igaz Béla dr. titkárával személyesen mentette ki távolmaradását, mert S*.ent- Lászlón időző vendégei akadályozzák at- ban, hogy személyesen is részt vegyen a lánglelkü költő ünneplésében. Tán még szerencsének mondható, hogy a pécsi társaság egy része fürdőzik, másik része a szöllőkben üdül, mert több résztvevőt a tágas termek be nem fogadhattak volna. Néhány perczczel 11 óra után a rendező bizottság elnöke, Jobszt László dr. a következő nagy tetszéssel fogadott beszéddel nyitotta meg az ünnepséget: Mélyen tisztelt ünneplő közönség 1 Ma 60 éve, hogy a jóslat beteljese­dett ; ott esett el a harcz mezején. Dicső halála volt, fenséges kezdető a halhatat­lanságnak. Dicsőség-teljesebb pályafutást, mint Petőfié, képzelni sem lehet. Mint fényes meteor tűnt fel s midőn pályájá­nak zenitjét érte el, állva maradt, tün­döklő fénye most is ott ragyog fejünk felett s ragyogni fog az idők végte­lenségéig. Mint ember alá volt vetve ő is a halandóság örök törvényeinek; de szel­leme él, lelkesít, gyújt, elragad, mig csak egy magyar él a földön. E szellemet átültetni a nemzet leikébe, törekedni, hogy megértsék s kövessék azt, minden igaz magyar feladata. S ha van valaki, akiről gróf Széchenyi Istvánon kívül el- mondhaijuk, hogy: „Nem hal meg az, ki milliókra költi Dús élte kincsét, ámbár napja múl, Hanem lezárván, ami benne földi, Egy éltető eszmévé finomul*. bizonyára Petőfi az. Ép azért ünnepeljük emlékét, mert amely nemzet halottait meg tudja ünne­pelni, az a nemzet tudja az élőket is felmagasztalni, az osztja a halhatatlansá­got és a dicsőséget. Hódoljunk tehát a nagy költő ma­gasztos szellemének, tegyünk mindannyian egy szent fogadást, hogy követni fogjuk a jellem-alkotó műveiben kifejezésre jutott lenséges eszméket, törekedni fogunk őt megközelíteni az emberi jogok tiszteletben tartásában, a szabadság és a haza szere­tőiében. Zendüljön meg tehát emlékére a dali A szónok mögött már előzőleg a Pécsi Dalárda foglalt helyet, mely a sürü tapssal jutalmazott beszéd után a „Talpra magyar* énekelésébe jfogott, melyet Hu­ber Károly zenésitett meg, és mely a miskolczi országos dalárünnepélynél, ahol ez volt a versenydarab, a mi dalárdánk­nak a mintadalárda diplomát hozta meg. Daczára annak, hogy a dalárda ’öbb tag­jának távolléte következtében több erős és értékes hang hiányzott, gyönyör volt ezt az éneket hallani. A crescendók és pianok oly tűzzel és erővel, majd lehellet- szerü finom árnyalással törtek utat dalo­sainknál, hogy magukkal ragadták a hallgatóságot és — ha oly nehezen in­terpretálható műdal nem lenne a „Talpra magyar“, a közönség bizonynyal a dalo­sokkal énekelte volna a lelkesítő dalt, melynek elhangzása után éljenzéssel, tapssal ismerte el a mi közönségünk, hogy bizony minden oka meg van arra, hogy ma is büszkeséggel tekintsen ezen énekelő testületre, melynek az ének mű­vészete adatott meg. Ribmer Oszkár fiatal joghallgató Petőfi „Csillagos az ég“ czimü költemé­nyét szavalta szép orgánummal, szívhez szóló, meleg, értelmes előadással, melynek értékéből mitsem vontak le a szögletes gesztusok, melyek elárulták, hogy nem rég rázta le masráról a középiskola porát. A tapsra, mely előadása után fölhangzott, bőven reá szolgált. A Pécsi Polgári Daloskör is kivette részét az ünnepélyből Petőfinek szintén Huber Károly által megzenésített Honű dalát énekelte, mely nehéz kompoziozió a legnagyobb igényekkel lép fői az éneke­sekkel szemben, mely igényeknek hiva­tásos énekesek sem felelhetnek meg könnyű «zerrel, alapos studium zéikül. És mikor elismerjük, hogy a pécsi polgári daloskör tisztességgel oldotta meg a nehéz föladatot, akkor oly bő elismerésben részesítettük ezen túlnyomó részben ipa­rosokból alakult énekkart, melyre az karmesterével, Vész Alberttel egyetemben büszke lehet. Ennek megállapítása után azonban hozzá kell tennünk, hogy sok helyen ingadozott a kar, hamis accentusok zavarták meg itt ott a harmóniát, a dal­lam egyes kimagasló részletei elmosódtak és nem érvényesülhettek és Petőfi néhány népszerű és egyszerű népdalának elének- lésével mélyebb benyomást gyakoroltak volna. Szuly Aladár Petőfinek szenvedél­lyel telt filozofáló szerelmi költeményét: „Költői ábránd volt . . .“ szavalta el mély hatással. Ez a beszédes, orgonaszerü orga­num, mely a szenvedélyek és érzelmek megmérhetetlen skáláján rezeg végig, ér­telmes előadása, páthosa, lehetetlen hogy meg ne rázza a szivet, lelket és Petőfinek sok szavalatra alkalmas költeményeinek sorából kevés kíván oly sokoldalúságot, mint épen ez. És ez a derék, szóptehet- ségü fiatal ember az első szótol az utol­sóig lebilincselte a hallgatóságot. A ma­gyar színművészet végtelen kárára nem gondol Szuly Aladár arra, hogy a jogi tudományokat a színpaddal cserélje föl, ahol rövid idő alatt az elsők közé küzd- hetné föl magát, mert ő egyike azon keveseknek, kiket homlokon csókolt Thália. A zugó tapsvihar természetes kö­vetkezménye volt gyönyörű szavalatának. Csakis Váradi Antal dr. volt még ké­pes a hatás fokozására. Eltekintve „Petőfi visszatér* czimü hatalmas költői alkotá­sának belbecsétől, a költemény az ő pá­ratlan előadásával csakis nyerhetett. Ihle­tett tollal irta ezen szép költeményt, mely­ben szerencsés eszme-c oportositással használta föl Petőfi legszebb dallamait. Mint valódi troubadour zengte a dalnok a legnagyobb költő dicsősőgét és ujjainak érintésére mintha csak hárfából csalta volna elé a dicsőítő hangokat, zsongott,

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék