Pécsi Napló, 1899. október (8. évfolyam, 224-249. szám)

1899-10-01 / 224. szám

k halandósága is a legnagyobbak közé; sok az újszülött, kevés az érett ember, s ezek­nek is aránytalan nagy száma beteg. Országunk legelterjedettebb betegsége pe­dig éppen a tüdővész. A­ki hatalmas ma­gyar államot akar létesíteni, annak elő kell mozdítania közegészségügyünket min­den téren, segítő jobbját kell nyújtania főleg a tüdővész elleni küzdelemhez ! Ezen eszmék vezetnek engemet életpályámon és ezekből kifolyólag ajánlom kérésünket szi­ves elfogadásra. Budapesten, 1899. szeptember ha­vában. Korányi Frigyes: Skandináviából. (Utijegyzetek az interparlamentáris konferenczia al­kalmából.) „A Pécsi Napló“ részére papírra tette: Rónaky Kálmán dr. (A Krisztiániai színház.) Az interparlamentáris konferencia tagjainak tiszteletére Krisztiániában sok mulatságot rendeztek, csak egyet nem, a szokásos színházi díszelőadást. Ez annak tudható be, hogy a meg­levő színház nem olyan, hogy abban ily társaságot fogadni lehessen, az új színház pedig még nem volt megnyitva. Találtam módot reá, hogy megtekint­hessem a norvég nemzet ezen újabb büszkeségét, az új színházat, melyet „nemzeti“ előnévvel ruháztak föl. Kisztiánia központján épült az új nemzeti színház, még pedig az „Eidsvold“­­téren. Ezen tér Eidsvold városról nevez­tetett el, mel­y Krisztiániától északra vagy 126 km. fekszik a Voronen folyó mellett. Nevezetes e város pedig azért, mert 1814 évben a mostani alkotmány alapja itt adatott meg az országnak. Nagy becsben tartatik tehát Eidsvold városa és az Eidsvold név; ennek tudható be, hogy Krisztiánia legszebb terét azon város ne­véről keresztelték el, mely az alkotmányt nyújtotta. Kicsinységnek látszik ez, kicsiny tettekből is meg lehet ítélni egy nép nem­zeti önérzetét, azt az önérzetet, melynek köszönheti fönállását és gyarapodását. Így ragaszkodik a norvég alkotmányához, így becsüli e nemes nép életének és nagysá­gának egyes tényezői... Hallja, lássa min­denkor, mindenki. A gyermek ezzel nőjjön, e szellemet szítja magába. Az Eidsvold-tér egyik oldalán a par­lamenti épület, a Storthing áll, míg a másik oldalon az új nemzeti színház. A színház építésére már vagy 20 évvel ezelőtt egy bizottság alakult. Majd 1888. és 1891. évben újabb stádiumba jött az építés ügye. Az építés 1891-ben kez­detett meg. Sok akadály merült föl. Egyrészt anyagilag, másrészt pedig technikailag. Ugyanis az alapozás közben jöttek reá, hogy a talaj nagyon laza s a dolgon csak úgy segíthettek, hogy czölöpözéssel ol­dották meg az alapozás kérdését. Vagy 8400 pilléren áll a nagy épület. Ez ter­mészetesen anyagilag is változtatott a terven, mert a czölöpözés temérdek pénzt emésztett föl. S így csakhamar elfogyott a reá szánt s elégnek vélt pénz. Az anyagi kérdés végül egy engedélyezett nyilvános sorsjátékkal oldatott meg 1897- ben. 1895. évben került tető alá az épület. Augusztus első napjaiban már ké­szen állott a színház. A munkások ép a körülötte levő földet planírozták. Imponál az épület, mert nyilt helyen van, minden oldalról könynyen megte­kinthető s már messziről szemébe ötlik a járó­kelőnek. Sárgás téglából épült, mely szín fehér és vörös színnel nyer hatást. Vakolat nélküli. Stílusa késői reneszánsz. Elő része oszlopos, tágas és nyitott er­­kélylyel bír, melyről nyugodtan tekinthető át az előtte fekvő tér és ezen, úgy a szomszéd utczákban a forgalom. A végén egy nagy kupola vonja magára a figyel­met. A belépő a szép lépcsőház és a nagy foyer ízlésességét dicséri, mely rococo­­ban van tartva. A díszítés színe: fehér, kék és vörös aranynyal. A lépcsőkhöz és egyéb helyekre a norvég fehér márványt használták. A nézőtér díszes, tágas és kényelmes, menyezetén szép festmények­kel. 1268 egyén részére van ülőhely. A színpadra minden ember könynyen lát. A tűzbiztonság érdekében mindent elkövet­tek. A feljárók szélesek. A nézőtér te­mérdek ajtókkal van ellátva. S azt mond­ják, hogy azért nem lesz légvonat. Röviden szólva: egy önmagához méltó nemzeti színházat építtetett a múzsának a norvég nemzet. A színház tehát az egyik oldalról a Karl Johans Oado-n (trade utcza) át az egyetem három épülete szegélyezi, míg a másik oldalról a Storthings Gade-n át a Tivoli foglal helyet, a Kristiánia és Budavár. Nem érdektelen e két ellen­tét. A Tivoli és a nemzeti színház mú­zsája szomszédságban tanyáznak. S azt hiszem, hogy békességben meg fognak férni egymás mellett. A színház előtt két szobor áll, a norvégeknek két élő legnagyobb költő­jének szobra. Ibsen az egyik, a másik Björnson, kiket az egész világ ép úgy ismer, mint hazájuk. Álló helyzetben ál­lítja elénk a szobrász : Sinding a két költőt. A mindennapi embert látjuk benne. Nem világra szóló mű e két szobor, de nem is lépnek föl nagy igénynyel, hisz csak a színház dekorácziója akarnak lenni. Dicséretre méltó, hogy a két költőnek még életében juttattak az elismerés ba­bérjából. Ott létünkkor még lepel volt a két szobron, de fölkérésünkre módot nyúj­tottak az alapos megnézésre. A színház igazgatójává Björnstorne Björnson lett A színház megnyitásának ünnep­sége — az érkezett hírek szerint — há­rom napra terjedt. Szeptember hó elsején volt a tulajdonképeni megnyitás, a ki­rály , II. Oscar jelenlétében, aki a király­himnusszal : „bten áldd meg a királyt* — fogadtatott. A norvégek kitűnő művész­nőjének , Wolf asszonynak szavalata után egy multszázadbeli költő , Holberg két, 1730-ban készült darabjának egy-egy részét adták elő. Az egyik darab czíme : „Barselstuen vagy a fiatal anya", a má­siké : „Gert Weisplater”. Előadás közben a király magához hivatta a szinház igaz­gatóját , Björnsont, a szinház építőjét, Bull Henriket és a szinház építése körül szereplő Ekmannt s őket még ott a Szent-Olaf-renddel tüntette ki. Természe­tesen nem maradt el a népszerű norvég­­nemzeti­­himnusznak, a „Fraedreland­­sang“-nak az eléneklése. De sokszor hal­lottuk mi e szép himnuszt, de sokszor énekeltük velük, nemcsak udvariasságból, hanem szívből, mert lélekemelő. Szövegét Björnson írta, zenéjét pedig Nordraak. Al­kalmilag egy fölolvasás keretében, — alighanem a­zat­­ körben az ősz folyamán — be fogom mutatni. A két szobor lelep­lezése is az ünnep keretébe tartozott. Második este Ibsen : „A nép ellen­ségei czímű darabját adták, a harmadik este pedig Björnson „Sigurd Jorsalfer“-ja került szinre. Mindkét költőt a közönség hazafiai lelkesedéssel köszöntötte és üd­vözölte az est folyamán, így rótta le a norvég nép a színmű­vészet iránti tartozását s igy tüntette ki három nagy színműírója — Holberg, Ib­sen, Björnson — érdemeit. (A figyelem.) Egész egy kis könyvtárat tesz ki azon könyvek, füzetek, névjegyzékek, ja­vaslatok és beszédek gyűjteménye, ame­lyek az interparlamentáris konferenczia tagjai része a norvég csoport — le groupe norvégien — adott. Először is az utazás és a konferen­czia lefolyásának programmjával egyidejű­leg egy tájékoztatót adtak, mely magában foglalta a vendéglők neveit és árát, a pénz értékének leírását, a látnivalók sorozatát, a bérkocsi járását és a használatért fize­tendő összeget; helyet foglalt még itt Skandinávia kis térképe, úgy Krisztiánia alaprajza. A „Storthing“ külső képe is bemutattatott itt, ahol a konferenczia le­folyt. Nem is kellett Baedekkert elővenni előzőleg, az első tudnivalók elsajátíthatók voltak már ebből is. Egyidejűleg egy könyvecske is adatott a postára, mely kí­vül ismét a parlamen­i épülettel — a stort­­hingal — el volt látva s magában foglalta a vasúti és hajózási közlekedésre vonatkozó tudnivalókat: az árakat, az összeköttetést, az indulást és érkezést, a megtenni aján­lott utak csoport-összeállítását, az utazás­nál a tudnivalókat stb. Skandinávia nagy térképe mellett két másik térkép is volt csatolva a jelzett könyvecskéhez, mely a vasúti útmutatót teljesen fölöslegessé tette. Ugyanis Európa nagy két térképek min­den nagyobb város jelzésével látható volt, hogy mikor indul a vonat az egyik város­ból a másikba. Az egyik térkép az oda­utazásra vonatkozott, a másik a vissza­­utazásra. Még a vonat iránya is jelezve volt, melyből meg lehetett látni egyúttal azt is, meddig megy az utazó nappal — ezt piros vonal mutatta — és mikor éjjal — ezt meg kék vonal. Mindkettő franczia nyelven jelent meg. E két tájékoztatóval u nak lehetett volna indulni. Kiterjedt a figyelem egyébre is. Hogy a norvég nemzet történetével is tisztában legyünk — ha egyébként nem szereztünk volna ismeretet erre nézve, — megküldték ennek leírását is: „Histoire de Norvégen­­par John Lund, president du Lagthing. Francziául volt ez is megírva. A norvég felsőház és az interparlamentáris konfe­renczia elnöke, John Lund, a magyarok jó barátja, töviről-hegyiről ismerője írta és küldte ezt. A norvégek nagyjainak arcz­­képei díszítik e művet, mely tömören mutatja be egy lelkes és hazáért önfel­áldozóin élő nép életét, történetét. Lát­­hatók benne II. Oscar királyon kívül Lud­vig Holberg (történetíró), Peter Tordens­­kjold (tengerész), Johan Christian Dahl festő, Nils Henrik Abel mathematikus, Henrik Wergoland és Johan Sebastian Wehhaven költők a század elejéről, Fre­­derik Stang, Johan Sverdru és Emil Stang volt miniszterelnökök, Ole Bull hegedű­művész, Hans Gude festő, I. Steen mos­tani miniszterelnök, Ernst Sara történész, Sophus Lie mathematikus, Edvard Grieg zeneszerző, Stephan Linding szobrász s van-e, ki e három nevet nem ismeri: Henrik Ibsen és Björnstjerne Björnson költők, úgy Fridthjof Nansen egyetemi tanár, a nagy utazó. A norvég czimer zárja le a történetet. John Lund a név­jegyét is csatolta tisztelete jeléül. A figyelem e három jelét még Pécsett kaptam meg az elutazás előtt. Mi jöhet még ezután — gondolja az ember magában. És jött. Majd elmondom jövőre a többit. Pécsi Napló 1999. október 1.

Next