Pécsi Napló, 1899. november (8. évfolyam, 250-274. szám)

1899-11-01 / 250. szám

társaságokban, az utczán, a népek kö­zött, mint más halandó. Csakis ott látható, ahová hivatalos, a pásztori kö­telme szólítja. Sok lakosa van Pécs­nek, aki még arczról-arczra sem látta a hitbuzgó, csakis kötelmeinek élő fő­papot. Társadalmi érintkezését is a legszükségesebbre redukálja. Nem egy elődje alatt vigabb volt az élet a püspöki rezidencziában és mégis min­denütt és minden körben a föl­tétlen meghódolással találkozunk és Hetyey Sámuel püspök két évi pécsi püspö­­kösködése alatt nagyobbat haladt a népszerűségben, mint sok százan, akiket magas piedestálre emelt a gondviselés kiszámíthatlan kegye. És miben rejlik az a varázs, mely ezt előidézi? Vissza kell oda térnem, amiből kiindultam , mert ő tényleg olyan, amilyennek előt­tem első megnyilatkozásában látszott. Egész ember, magyar ember, a tett embere, akinek érdekes egyénisége csakhamar kidomborodott előttünk is és aki rövid idő alatt úgy beleélte magát a pécsi püspöki méltóságba, mintha egy emberéleten át erre a ne­héz, sok gonddal, felelősséggel járó hivatásra nevelkedett volna. De lássuk közelebbről ezt az ér­dekes egyéniséget. Az ő műve, hogy a pécsi egyházmegye papsága már nem politizál! Papok, a szó nemesebb ér­telmében, akik a hívek hitbuzgóságának fokozásában keresik legfőbb hivatásu­kat. Ismét fegyelmezett papság szol­gálja a pécsi egyházmegyében az Urat és a püspök ott, ahol a jó szó nem használt, a vele született energiával és szigorral látott a sebhelyek gyógyítá­sához, ott ahol azok gyógyításra szo­rultak. Pedig nem volt könynyű a feladat! Fölösleges, hogy erről beha­tóbban szóljunk, elég, ha a megválto­zott körülményekre utalunk és megelé­gedéssel utalhatunk arra, hogy fokról fokra emelkedik a pécsegyház­­m­egyei papság tekintélye! És ebben látjuk a püspök főérdemét: Hetyey Sámuel magyar em­ber! A magyar ember szívóssága, akaratereje, a hazaszeretet uralja egész lényét. Jó azokhoz, akik megérdemlik, sújtja azokat, akik erre okot szolgál­tatnak. A pécsi egyházmegyének nem­zeti irányban való fejlesztését is föl­adatai sorába sorolta és­ elszenvedve az ezen téren való működéssel járó kellemetlenségeket, renitencziát is, föl­­tartóztathatlanul jár ezen utón is és már is eredményeket ért el ezen téren is. Nem chauvinista, aki kímé­letl­enül pusztít ott, ahol ez nem is szükséges, ahol ez gyűlöletet keltene, hanem magyar, a szó nemesebb ér­telmében és többet tesz a magya­rosítás érdekében a saját személyében, mint amennyit egy kultur-egyesület tehetne. Ki hathatna úgy a szívekre és elmékre, mint a pap és Hetyey Sámuel amit maga nem tehet, ez irányban instruálja papjait. A közjótékonyság terén mind­két kezével ad. A pécsi püspökségnek jó gazdálkodási rendszerrel fokozódó jövedelmeit nem vagyongyűjtésre hasz­nálja föl. Könnyű szerrel kimutathat­nék, hogy rövid két év alatt jövedel­meit meghaladó áldozatokat hozott a nyomor enyhítésére, kulturális és tár­sadalmi czélok előmozdítására. Meg­ígérte volt, hogy a pécsi püspöki jogakadémia és taní­tó­kép­ez de anyagi viszonyait rendezni fogja. Már meg is tette. A tudomány ápolása, a műveltség fokozása sarkalatos prog­­rammpontját képezték. íme, befejezte azt, mihez elődje csak félve mert hozzányúlni. Nagy áldozatot hozott maga is, hogy megkönnyítse a szük­séges tőke előteremtését, megalkotta ezenkívül a püspöki múzeum­t, mely­­lyel törmelékeket, romlásnak, pusztu­lásnak kitéve volt építészeti emlékeket mentett meg az utókornak és moz­gásba hozta az egyházmegyét és ezzel az egész katholikus országot a katholikus egyetemnek létesítése érde­kében és napról-napra látjuk, miként gyarapszik a nagy terv megvalósítá­sához szükséges alap, miként simul egy korona a másikhoz, hogy idővel nagy vagyonra fölszaporodva, teljese­­sedésbe menjen legmerészebb álmunk, romjaiból új életre keljen a pécsi kath. egyetem. És a legszabadelvűbb gon­dol­k­ozásu embernél sem kelt vissza­tetszést a katholikus jelző, mert amed­dig oly püspökök igazgatják Magyar­­országon az egyházi ügyeket, amilyen Hetyey Sámuel, nem félelmetes e jelző. Mintaképe ő annak a fölfogásnak, ho­gyan egyeztethető össze hithezség, a legbuzgóbb katholicismus a mai kor sza­vait meghallgató elfogulatlansággal. És Hetyey Sámuel két év alatt meggyőzött bennünket arról, hogy ha valaki, úgy ő az, kinek hivó szavára, lelkes elüljá­­rására megvalósulhat a kath. egyetem, szenven nem változtat semmit. Ezelőtt 30—40 esztendővel, midőn Garibaldi Szi­cziliában kikötött és Nápolyt elfoglalta, nálunk nagyon divatba jött a gyerekeknek olasz neveket adni. A férfi már nem ré­szesülhetett ebben a szerencsében, mert születésekor Magyarországon pezsgő alkot­mányos élet volt; szülei először Kossuth keresztnévvel óhajtották megajándékozni, de a pap ilyen újításba nem egyezvén, beelégedtek a Bendegúz névvel. Atyjuk politikai jártasságát ez a név­­választás is igen jellemzi. Az ötvenes évek kezdetén az osztrák hivatalnokok a hűség­ben telhetetlen érzelmű polgárok közé sorozták, de amint a felszabadulás szel­lője Olaszországból felénk fujdogált, előbb olaszbarát, majd a hatvanas években olyan függetlenségi párti lett, aki magát Kossuth Lajost sem találta elég radiká­lisnak. A leányok dicséretére legyen mondva, kérőjük alkalmas időben mindegyiknek akadt, csakhogy nagyon válogatósak vol­tak. Az olyan leányt aki tudna, de nem akar férjhez menni: a közvélemény kö­zönynyel nézi; az olyan leányt, aki akarná, de nem tud férjhez menni, szánja; az olyan lányon pedig aki tudna is, akarna is, és mégsem megy férjhez , rendszerint igen jól mulat. A kisasszonyok a leánysereg utóbbi osztályához tartoztak. Oliviát, ki a jogi tudományokért ra­jongott, a törvényeket, döntvényeket s a peres eljárást úgy ismerte mint egy kör­mönfont prókátor, s eszményképe legalább is kúriai biró volt, patikárus kérte meg. Menodórába, ki lovagolni s lovat hajtani szeretett volna s egyedül a huszártiszti egyenruhának látása mozgatta meg heve­sebben szívét, egy tanár lett fülig szerel­mes. Polikszéniának a művészetek közül a zenében telt gyönyörűsége, s egy ily művész helyett kövér szeszgyáros ud­varolt, akinek minden zenétől, különösen a zongorától borsódzott a háta, így ma­radtak m­ód a három pártában, szentül megfogadva, hogy már most csak azért sem mennek férjhez, hanem egész életü­ket az ájtatosságnak és — ha pénzbe nem kerül — a felebaráti jótékonyságnak szentelik. Szombaton is, mikor a szegények koldulnak, udvarastójuk egész napon át, csak azért volt zárva, nehogy a koldusok­kal betolakodó naplopókat is alamizsnára szoktassák, amely cselekedet isten ellen való vétek volna. A leányokat aztán az egész városban nem is hivták ,egyébként csak kanonok­­kisasszonyoknak, együtt véve kisasszony káptalannak, de nem azért, mert sok pénzük volt; azért sem, mert a templomba mindennap elmentek, s mert amit egyen­­ként valakinek megígértek, azt gyüleke­zetükben rendszerint leszavazták, hanem csupán azért, mert atyjuk végrendeletileg meghagyta, hogy ha leányai férjhez nem mennek, maradjanak egy háztartásban, a vagyonuk is maradjon együtt s a jövedel­men úgy osztozkozzanak, mint a képtalan­­ság tagjai szoktak. III. Lakásuk átellenében egy kis keres­kedés volt: Ledovszky Gyuláé; ide szok­tak naponként a reggeli ájtatosság után átmenni, hogy segítsenek az üzletben, összegyüjtsék a helyi és vidéki híreket, melyeken másnapig elédelghetnek, aztán meg irányit­sák Ledovszkyné háztartását s hogy Ledovszky Iluskának, a serdülő leánynak neveltetését vezéreljék. Iluska gyönyörűen fejlődött, kedves, fürge, eszes teremtés volt. Csak az a kár, hogy a beczéző szülők lányuk nevelését, a káptalanság véleménye szerint egészen elhibázták, melyet most nekik kell kiiga­zítani. Ha aztán rendbe hozták Ledovszky szomszéd üzleti dolgait, melyik fiumei, vagy hamburgi czégtől hozassa az arany­­lára, vagy a kuba kávét ? miféle likőrö­ket tartson ? a liszt árát hány fillérrel szállítsa le? aztán meg ha készen voltak egy napra Ledovszkyné háztartásával: mit főzzön ebédre? hány órakor vacso­rázzanak? a ludat meddig áztatott kuko­­riczával töméssé? hogy készítse a tejföles laskát ? szóval ha az udvar küszöbétől a ház gerinczéig mindenbe bele­kotnyeles­­kedtek, azután elővették Iluska jelen és jövendőbeli dolgait. A kanonok kisasszonyok először akként akarták rendezni Iluska nevelte­tését, hogy apácza legyen belőle. Midőn azonban jámbor szándékuk a Ledovszky család csendes, de határozott ellenállásán megtörött s az üzleti könyvekből arról is meggyőződtek, hogy Ledovszky sokkal vagyonosabb, mint a szerény bolt mu­tatja, egy titkos konvetikulumban elha­tározták, hogy Iluskát az ő testvérüknek, Bendegúznak adják feleségül. Mi közük van ehhez — gondolták .

Next