Pécsi Napló, 1899. november (8. évfolyam, 250-274. szám)
1899-11-01 / 250. szám
társaságokban, az utczán, a népek között, mint más halandó. Csakis ott látható, ahová hivatalos, a pásztori kötelme szólítja. Sok lakosa van Pécsnek, aki még arczról-arczra sem látta a hitbuzgó, csakis kötelmeinek élő főpapot. Társadalmi érintkezését is a legszükségesebbre redukálja. Nem egy elődje alatt vigabb volt az élet a püspöki rezidencziában és mégis mindenütt és minden körben a föltétlen meghódolással találkozunk és Hetyey Sámuel püspök két évi pécsi püspökösködése alatt nagyobbat haladt a népszerűségben, mint sok százan, akiket magas piedestálre emelt a gondviselés kiszámíthatlan kegye. És miben rejlik az a varázs, mely ezt előidézi? Vissza kell oda térnem, amiből kiindultam , mert ő tényleg olyan, amilyennek előttem első megnyilatkozásában látszott. Egész ember, magyar ember, a tett embere, akinek érdekes egyénisége csakhamar kidomborodott előttünk is és aki rövid idő alatt úgy beleélte magát a pécsi püspöki méltóságba, mintha egy emberéleten át erre a nehéz, sok gonddal, felelősséggel járó hivatásra nevelkedett volna. De lássuk közelebbről ezt az érdekes egyéniséget. Az ő műve, hogy a pécsi egyházmegye papsága már nem politizál! Papok, a szó nemesebb értelmében, akik a hívek hitbuzgóságának fokozásában keresik legfőbb hivatásukat. Ismét fegyelmezett papság szolgálja a pécsi egyházmegyében az Urat és a püspök ott, ahol a jó szó nem használt, a vele született energiával és szigorral látott a sebhelyek gyógyításához, ott ahol azok gyógyításra szorultak. Pedig nem volt könynyű a feladat! Fölösleges, hogy erről behatóbban szóljunk, elég, ha a megváltozott körülményekre utalunk és megelégedéssel utalhatunk arra, hogy fokról fokra emelkedik a pécsegyházmegyei papság tekintélye! És ebben látjuk a püspök főérdemét: Hetyey Sámuel magyar ember! A magyar ember szívóssága, akaratereje, a hazaszeretet uralja egész lényét. Jó azokhoz, akik megérdemlik, sújtja azokat, akik erre okot szolgáltatnak. A pécsi egyházmegyének nemzeti irányban való fejlesztését is föladatai sorába sorolta és elszenvedve az ezen téren való működéssel járó kellemetlenségeket, renitencziát is, föltartóztathatlanul jár ezen utón is és már is eredményeket ért el ezen téren is. Nem chauvinista, aki kíméletlenül pusztít ott, ahol ez nem is szükséges, ahol ez gyűlöletet keltene, hanem magyar, a szó nemesebb értelmében és többet tesz a magyarosítás érdekében a saját személyében, mint amennyit egy kultur-egyesület tehetne. Ki hathatna úgy a szívekre és elmékre, mint a pap és Hetyey Sámuel amit maga nem tehet, ez irányban instruálja papjait. A közjótékonyság terén mindkét kezével ad. A pécsi püspökségnek jó gazdálkodási rendszerrel fokozódó jövedelmeit nem vagyongyűjtésre használja föl. Könnyű szerrel kimutathatnék, hogy rövid két év alatt jövedelmeit meghaladó áldozatokat hozott a nyomor enyhítésére, kulturális és társadalmi czélok előmozdítására. Megígérte volt, hogy a pécsi püspöki jogakadémia és tanítóképez de anyagi viszonyait rendezni fogja. Már meg is tette. A tudomány ápolása, a műveltség fokozása sarkalatos programmpontját képezték. íme, befejezte azt, mihez elődje csak félve mert hozzányúlni. Nagy áldozatot hozott maga is, hogy megkönnyítse a szükséges tőke előteremtését, megalkotta ezenkívül a püspöki múzeumt, melylyel törmelékeket, romlásnak, pusztulásnak kitéve volt építészeti emlékeket mentett meg az utókornak és mozgásba hozta az egyházmegyét és ezzel az egész katholikus országot a katholikus egyetemnek létesítése érdekében és napról-napra látjuk, miként gyarapszik a nagy terv megvalósításához szükséges alap, miként simul egy korona a másikhoz, hogy idővel nagy vagyonra fölszaporodva, teljesesedésbe menjen legmerészebb álmunk, romjaiból új életre keljen a pécsi kath. egyetem. És a legszabadelvűbb gondolkozásu embernél sem kelt visszatetszést a katholikus jelző, mert ameddig oly püspökök igazgatják Magyarországon az egyházi ügyeket, amilyen Hetyey Sámuel, nem félelmetes e jelző. Mintaképe ő annak a fölfogásnak, hogyan egyeztethető össze hithezség, a legbuzgóbb katholicismus a mai kor szavait meghallgató elfogulatlansággal. És Hetyey Sámuel két év alatt meggyőzött bennünket arról, hogy ha valaki, úgy ő az, kinek hivó szavára, lelkes elüljárására megvalósulhat a kath. egyetem, szenven nem változtat semmit. Ezelőtt 30—40 esztendővel, midőn Garibaldi Szicziliában kikötött és Nápolyt elfoglalta, nálunk nagyon divatba jött a gyerekeknek olasz neveket adni. A férfi már nem részesülhetett ebben a szerencsében, mert születésekor Magyarországon pezsgő alkotmányos élet volt; szülei először Kossuth keresztnévvel óhajtották megajándékozni, de a pap ilyen újításba nem egyezvén, beelégedtek a Bendegúz névvel. Atyjuk politikai jártasságát ez a névválasztás is igen jellemzi. Az ötvenes évek kezdetén az osztrák hivatalnokok a hűségben telhetetlen érzelmű polgárok közé sorozták, de amint a felszabadulás szellője Olaszországból felénk fujdogált, előbb olaszbarát, majd a hatvanas években olyan függetlenségi párti lett, aki magát Kossuth Lajost sem találta elég radikálisnak. A leányok dicséretére legyen mondva, kérőjük alkalmas időben mindegyiknek akadt, csakhogy nagyon válogatósak voltak. Az olyan leányt aki tudna, de nem akar férjhez menni: a közvélemény közönynyel nézi; az olyan leányt, aki akarná, de nem tud férjhez menni, szánja; az olyan lányon pedig aki tudna is, akarna is, és mégsem megy férjhez , rendszerint igen jól mulat. A kisasszonyok a leánysereg utóbbi osztályához tartoztak. Oliviát, ki a jogi tudományokért rajongott, a törvényeket, döntvényeket s a peres eljárást úgy ismerte mint egy körmönfont prókátor, s eszményképe legalább is kúriai biró volt, patikárus kérte meg. Menodórába, ki lovagolni s lovat hajtani szeretett volna s egyedül a huszártiszti egyenruhának látása mozgatta meg hevesebben szívét, egy tanár lett fülig szerelmes. Polikszéniának a művészetek közül a zenében telt gyönyörűsége, s egy ily művész helyett kövér szeszgyáros udvarolt, akinek minden zenétől, különösen a zongorától borsódzott a háta, így maradtak mód a három pártában, szentül megfogadva, hogy már most csak azért sem mennek férjhez, hanem egész életüket az ájtatosságnak és — ha pénzbe nem kerül — a felebaráti jótékonyságnak szentelik. Szombaton is, mikor a szegények koldulnak, udvarastójuk egész napon át, csak azért volt zárva, nehogy a koldusokkal betolakodó naplopókat is alamizsnára szoktassák, amely cselekedet isten ellen való vétek volna. A leányokat aztán az egész városban nem is hivták ,egyébként csak kanonokkisasszonyoknak, együtt véve kisasszony káptalannak, de nem azért, mert sok pénzük volt; azért sem, mert a templomba mindennap elmentek, s mert amit egyenként valakinek megígértek, azt gyülekezetükben rendszerint leszavazták, hanem csupán azért, mert atyjuk végrendeletileg meghagyta, hogy ha leányai férjhez nem mennek, maradjanak egy háztartásban, a vagyonuk is maradjon együtt s a jövedelmen úgy osztozkozzanak, mint a képtalanság tagjai szoktak. III. Lakásuk átellenében egy kis kereskedés volt: Ledovszky Gyuláé; ide szoktak naponként a reggeli ájtatosság után átmenni, hogy segítsenek az üzletben, összegyüjtsék a helyi és vidéki híreket, melyeken másnapig elédelghetnek, aztán meg irányitsák Ledovszkyné háztartását s hogy Ledovszky Iluskának, a serdülő leánynak neveltetését vezéreljék. Iluska gyönyörűen fejlődött, kedves, fürge, eszes teremtés volt. Csak az a kár, hogy a beczéző szülők lányuk nevelését, a káptalanság véleménye szerint egészen elhibázták, melyet most nekik kell kiigazítani. Ha aztán rendbe hozták Ledovszky szomszéd üzleti dolgait, melyik fiumei, vagy hamburgi czégtől hozassa az aranylára, vagy a kuba kávét ? miféle likőröket tartson ? a liszt árát hány fillérrel szállítsa le? aztán meg ha készen voltak egy napra Ledovszkyné háztartásával: mit főzzön ebédre? hány órakor vacsorázzanak? a ludat meddig áztatott kukoriczával töméssé? hogy készítse a tejföles laskát ? szóval ha az udvar küszöbétől a ház gerinczéig mindenbe belekotnyeleskedtek, azután elővették Iluska jelen és jövendőbeli dolgait. A kanonok kisasszonyok először akként akarták rendezni Iluska neveltetését, hogy apácza legyen belőle. Midőn azonban jámbor szándékuk a Ledovszky család csendes, de határozott ellenállásán megtörött s az üzleti könyvekből arról is meggyőződtek, hogy Ledovszky sokkal vagyonosabb, mint a szerény bolt mutatja, egy titkos konvetikulumban elhatározták, hogy Iluskát az ő testvérüknek, Bendegúznak adják feleségül. Mi közük van ehhez — gondolták .