Pécsi Napló, 1900. július (9. évfolyam, 147-172. szám)
1900-07-24 / 166. szám
IX. évfolyam. Kedd, 1900. Julius 24. 166. (2611.) szám Szerkesztőség: Nepomuk utcza 23. sz. (Szakváry-féle ház.) Telefon 109. sz. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Boltivköz 2. Telefon 27. Felelős szerkesztő: LENKEI LAJOS. Előfizetési árak: Egész évre 24 korona. Fél évre 12 kor. Negyed évre 6 kor. Egy hóra 2 kor. — Egyes számra 10 fillér. — Nyilt-térben 1 sor 60 fillér. Ipar és kereskedelem. Pécs, julius 23. (A. V.) Bizony nehéz helyzete van nálunk az iparnak, bármennyire iparkodik is a kormány azt állami támogatással s a hazai ipar pártolásának hirdetésével lábra állítani. Egyfelől az agráriusok elfzultsága akadályozza, hogy Magyarország egész közvéleménye osztatlan egyhangúsággal követelje az önálló vámterület felállítását, amely egyedül lenne képes szolgáltatni azokat az előfeltételeket, amelyek iparunk megizmosodását biztosítanák. Másfelől pedig a kereskedők vonakodnak a hazai ipar szolgálatába állam s régi összeköttetéseik révén makacs terjesztői közönségünk körében az osztrák ipar termékeinek. Frázisokkal, hazafias beszédekkel nem lehet a magyar ipart fellendíteni. Akármennyire tele beszéljük is a közönség fejét, hogy a szükségletek beszerzésénél a hazai iparczikkeknek előnyt adni a hazafias kötelesség, ennek foganatja alig lehet, ha azok is, kik eddig szavainkra hajlanak, a kereskedőknél csak külföldi s különösen osztrák gyártmányokat találnak. S ezért még nem is lehet kereskedőinket azzal vádolni, hogy roszszabb hazafiak volnának akárki másnál, mert manapság másnál is hasztalan keresnék azt az áldozatkész hazafiságot, amely a saját kárán is kész szolgálni az ország közérdekeit, hisz már a múlt században közmondássá lett a magyarról, hogy hazafias fölbuzdulásában kész fölajánlani „vitám et sangvínem, sed avenam non.“ Életével és vérével szolgálja a hazát, de vagyonát nem kockáztatja. Pedig igazat kell adnunk a kereskedővilágnak, mikor arra hivatkozik, hogy a fejlett iparú Ausztriával közös vámterületen a magyar iparczikkek terjesztése a kereskedelem részére nagy kockázattal jár. Mert először is tény, hogy amikor a fogyasztó túlnyomó részben hitelben vásárol a kereskedőtől, a kereskedőnek is hitelt kell igényelnie a gyárosnál, márpedig kétségtelen, hogy az áruhitel tekintetében a hazai gyárak a külföldiekkel szemben nem állanak és nem is állhatnak egy nívón, hisz a magyar gyárak is sokkal nehezebben és súlyosabb feltételek mellett juthatnak kölcsöntőkéhez, mint a biztos vevőkörrel bíró, régi osztrák ipartelepek. Azért az osztrák ipar olcsóbban is termelhet, mint a kezdet nehézségeivel küzdő magyar gyárosok, amihez járulnak még a Magyarországon sokkal súlyosabb adók s különösen a fogyasztási adó óriási nagysága. Mindez azt eredményezi, hogy a kereskedő olcsóbban bocsájthatja vevőinek rendelkezésére ugyanazt az árut, ha osztrák forrásból szerzi be, mintha magyar gyárból venné. Márpedig hasztalan, papolunk mi hazafias kötelességről, a közönség túlnyomó része bizony oda megy vásárolni, ahol ugyanazt az árut jutányosabban szerezheti be. Hisz még azokat is, akik talán hazafiságból készek lennének drágább hazai árut vásárolni, nem engedi átpártolni más beszerzési forráshoz az a hitel, amelyet az osztrák iparczikket árusító kereskedőnél már a legtöbben igénybe vettek. Kereskedőinket is lekötve tartja az a hitel, melyre eddig a külföldi gyárostól portékáikat vásárolták s nagyon soknak egyenesen vesztét okozná, ha egy szép napon szó nélkül a faképnél hagyná külföldi szállítóját; de hát erre szükség nincsen, mert a kereskedő meg az ő vevőjét tartja fogva a neki nyújtott hitellel, amely ezt nem engedi átpártolni abba a boltba, ahol hazai gyártmányt kaphat. Ily körülmények között mindenki kétszer is meggondolja, mielőtt magyar gyári vállalatba fektetné a pénzét, mert utóvégre az az állami támogatás is, amely új vállalatoknak osztályrészül jut, nem kimeríthetetlen s bizony gyönge alapra épít, aki gyári vállalat létesítésénél csakis az állami támogatásra számít. Az ipari vállalatnak egyedüli biztos létalapját a biztos fogyasztó piacz képezi, ezt pedig addig nem nyújthatjuk a magyar iparnak, míg legalább is egyenlő versenyképességet nem biztosíthatunk neki idehaza a fejlett osztrák iparral. Hogy ez csak az önálló vámterület berendezésével lehetséges, azzal tisztában van minden hozzáértő, mert csak önálló vámterületen folytathatunk a saját különleges érdekeinknek megfelelő vámpolitikát, amely védelmet nyújt a kezdet nehézségeivel küzdő iparunknak. Ha majd az iparfejlesztési akciónk nem csupán a hazafias érzületre való appellálásból fog állani, hanem megfelelő vámtételekkel is megnehezítjük a külföldi czikkek beözönlését, akkor majd magától is fog el ! Tiszai meghalt. [ Pécs, július 23. Mindenre inkább el lehettünk készülve, mint arra a megdöbbentő gyászhírre, melyet egy szűkszavú távirat ma este hozott szerkesztőségünkbe. Ki gondolhatott volna arra, hogy Tiszai Dezső, a mi színházunk derék, közkedveltségű igazgatója, ez az ép, egészséges, erőteljes férfiú, aki az életkor delén tartott, mintha csak villámcsapás által múlott volna ki, váratlanul, hirtelen itt hagyjon bennünket s odaszálljon, a honnét nincs többé visszatérés. Ki gondolt volna a szomorú végre s a katasztrófa bekövetkezett. Tiszai meghalt, a pécsi nemzeti színház árván maradt. Budapestről sürgönyzik lapunknak, hogy Tiszai Dezső színigazgató vasárnap délután a luzerni állomáson, amint kiszállt, rosszul lett. Szívszélhüdés érte s rögtön meg is halt. Bővebb értesülést nem nyertünk, csak annyit, hogy Tiszainé jelenleg Siófokon tartózkodik. Tiszainak hozzánk intézett régebbi leveleiből úgy tudjuk, hogy Párisba készült. Ő e külföldi útját arra akarta fölhasználni, hogy a világvárosok nagyobb színházait megtekinti s tanulmányozza. Íme az ember sorsa : „Ember tervez, Isten végez.“ A külföldi útban, távol hazájától érte a halál a magyar színészet egyik — igazán mondhatni — oszlopos tagját. Tiszai Dezső a magyar színészetnek dísze, büszkesége volt; úgy is mint művész, úgy is mint színigazgató, de még mint ember is dicsérettel, példás tökéletességgel töltötte be helyét. A merre járt, ahol csak megfordult, neve felejthetetlen a közönség előtt. Szerették, tisztelték, becsülték mindenütt, mert nemcsak jeles művész, de kedves, kellemes, kiválóan megnyerő modorú úriember volt az elhunyt színigazgató, kinek halála nagy veszteség ránk pécsiekre, de veszteség egyáltalán a magyar színészetre. Mindössze egy színi évszakot töltött városunkban s e rövid idő elég volt arra, hogy megszerettesse magát, hogy megnyerje a mi elkényeztetett, nagy igényű közönségünket. A szíves fogadtatás, a rokonszenv, az előlegezett bizalom, a fokozódó pártfogás annyira fölkeltette Tiszaiban ráhelyezést keresni a fölösleges külföldi tőke magyar iparvállalatokban, amelyek számára reális biztosítékkal védelmezhetjük meg a hazai fogyasztó piacot.